Amikor a kedvenc zenekaraim közül valamelyik új lemezzel rukkol elő, bennem mindig ott van a kétely: jó lesz-e, tetszeni fog-e? Persze izgatottan várom, sőt, támasztok is elvárásokat velük szemben. „Ugyanakkor mivel elfogult vagyok, nem könnyű megtartani az egyensúlyt az objektivitás és a szubjektivitás között.”

A Stula Rock előző, Örökifjú albuma nálam nagyot ment; tulajdonképpen ott kötöttem barátságot a zenekarral, és úgy zártam le magamban azt a lemezt, hogy: „Stula-ék megmutatták, hogyan kell 2020-ban hard rockot játszani, zeneileg és szövegileg egyaránt.”

A mostani, Őrláng viszont egy kicsivel szigorúbb, kicsivel metalosabb; tulajdonképpen a hard rock és a heavy metal határmezsgyéjén lavírozik. Ugyanakkor változatos és színes. Személyi változások is történtek a zenekarban: érkezett Jakus Kristóf basszusgitáros, Zsigmond Albert billentyűs és Bánfalvi Csaba gitáros. Akárhogy is nézem, a fél csapat kicserélődött.

Nézzük, mire volt képes az új felállású társaság:

A lemez a Hülyék háza című dallal indul, ami egy vérbeli modern hard rock szám, húz, mint az öszvér. Egy ironikus, provokatív társadalomkritika, amely beránt az album világába. Két kiváló dallal folytatódik: az Karomra szárnyat, amely a dalgyűjtemény egyik zászlóshajója, kiváló refrénjével, és az Őrláng, amely a szabadság érzését árasztja. Stula az elején szó szerint beleüvölt az arcunkba embertelen hangjával.

A Szívdobbanás keleties dallamaival a lemez színesítő eleme, valóban az album szívdobbanása. A Hess vészmadár lendületes, a korong legmetalosabb dala, és nagyszerű ötlet volt a szövegbe beletenni az emberi tulajdonságokban megjelenő állatokat. A Legyél büszke rá személyes, érzelmes és libabőrös. Akinek van gyereke, tudja, miről szól, akinek még nincs, majd megtudja.

A „Morális szex” az egyik legnagyobb kedvencem az albumról. Stuláék igazán értenek az ilyen típusú dalokhoz. Zeneileg jól felépített, tuti telitalálat egy olyan problémáról, amely mindenkit érinthet: ironikusan mutatja be, hogyan próbáljuk szabályok közé szorítani a vágyat.

A Mindig a cél felé szövege külön kiemelendő: itt is érezhető az előrelépés a zenekar szövegvilágában, ami az egész albumon megfigyelhető.

A Bemindenezve poénos, játékos szám, koncerteken favorit lehet. Az Égben végigmérnek viszont komolyabb mondanivalóval bír, és remekül illeszkedik egymáshoz a zene és szöveg. Az Analóg generáció eleje swinges lüktetésű, egy nemzedék hitvallása, tisztelgés a kézzelfogható világ és a klasszikus értékek előtt – ebből is koncertkedvenc válhat. A Kényszerfelszállás ismét komolyabb téma, a veszteségről szól, nehéz könnyek nélkül végighallgatni. A klipjét érdemes megnézni, Stula pedig hatalmasat énekel benne.

A záró A szép nő akusztikus verziója olyan, mintha egy házibulin mindenki együtt énekelné – libabőr garantált. Megjegyzem, annyira jó dal, hogy akár albánul visszafelé énekelve is működne.

Az album hangzása remek. Stula kimagaslót nyújt, éneke erőteljes, acélos, ha kell, búgó hangon énekel, szépen  végigvezeti a lemezt. Velősy Flóra (ő is énekelt az előző lemezen) remekül egészíti ki Stula hangját, mintegy ellenpontként. Bánfalvi Csaba gitárjátéka lendületes és modern, a szólókban kapott segítséget Csintalan Márk, Kosztin László és Vigyinszki Máté triótól. Zsigmond Albert billentyűje nem tolakodik, hanem szőnyeget terít a dalok alá, a ritmus szekció (dob/basszus) pedig fiatalos energiával húzza a számokat.

A Stula Rock az Őrláng albummal szintet lépett, és a zenekar abszolút megérett arra, hogy még szélesebb közönséghez jusson el. Remélem, ez a közeljövőben meg is valósul. Nekem pedig tovább mélyült a szimpátiám a zenekarral kapcsolatban.

„Mikor megmutattam pár számot a feleségemnek az Őrlángról – aki nem éppen rock/metal fan – ő annyit kérdezett: Lesz koncertjük a közelben?”

Az Imperium együttesről Matláry Miklós billentyűs (Nevergreen) elmondta, hogy nem csak az ő zenekara. Rajta kívül még két alapító tagja van a bandának: Ispán András basszusgitáros (Divlje Jagode, Ámok, ex-Deák Bill Blues Band) és Kovács Nemes Andor énekes (ex-Firkin). Sok daluk volt, ami nem illett bele az anyazenekarok repertoárjába, ezért alapították meg öt évvel ezelőtt az Imperiumot. Miklós szerint zenéjük inkább az epikus metalból merít, mint a gothicból, de azért nem tudta teljesen megtagadni önmagát. Erre majd még visszatérünk.

Az Imperium zenéje bevallásuk szerint erőteljes, korszerű hangzású heavy metal. Az, de szerintem ennél sokkal több.

A lemez rögtön az első két dallal belecsap a lecsóba. Az Országút az égre és a Holtak nevében ugyanis kiváló nóták. Az elsőben a gitártémák sötét tónusúak, a dallamvezetés ívet rajzol. Egyfajta iránytűként szolgál. A másodikban a fenyegető atmoszféra végig jelen van, majd egy katartikus fináléba torkollik. Érdekesség, hogy ugyanaz a dallam nyitja, amely zárja is, így kvázi keretbe foglalja a dalt.

A Szerelem árnyékában ismét erősen kileng a komorságmérő mutatója, majd újabb két csúcstétel következik. Az egyik a Leszek a szél, amely egy spirituális csúcspont. Nem szívet melengető, hanem szívet fagyasztó, mintha egy életen át hibernálná a benne lévő érzéseket.

Az album közepére került az első feldolgozás: Varga Miklós Európa című szerzeménye. Ez egy remek dal, de az évek alatt a különböző médiumok kissé elhasználták. Ehhez kellett némi bátorság, de az Imperium verziója inkább hozzátesz a dalhoz, grandiózusabbá teszi azt. Ráadásul tökéletes helyre került a tracklistában, és hullámot kelt a dalok vonalában.

A címadó, Torony az égen, valóban olyan, mint az az építmény, amely ott magasodik, még ha a felhők el is takarják. Itt Kovács Nemes Andor énekesi teljesítménye teljesedik ki igazán.

Újabb csúcsdalok következnek: a Titkos háború egy sodró tétel, minden ott és úgy van benne, ahol lennie kell – csodálkoznék, ha nem válna koncertfavorittá. A Bűnre bűn mázsás súlyú riffjei és nyomasztó atmoszférája a megváltás lehetőségét hordozza magában.

Itt következik a második feldolgozás, a Kalapács Nem az, ami megöl tétele. Annyira sikerült a saját képükre formálni, hogy tökéletesen illeszkedik a lemez koncepciójába.

A Szerelem háború és az Isten veled viszont némileg eltér a többiektől. Mindkét dal refrénje elüt az album komorabb hangvételű melódiáitól, és mindkettő lenyűgöző.

A harmadik feldolgozás viszont mellbe vágott. A Dinamit – Te mond meg dalát legalább negyven éve nem hallottam. Rögtön visszarepített kamaszkorom emlékeihez, a nyolcvanas évekbe – nagyszerű érzés volt. Ezt is szépen illesztették a lemez többi dalához.

A következő, Highway to Heaven, hozzájuk képest talán könnyedebb, míg a Seraphine egy instrumentális albumzáró, amely méltó lezárása az anyagnak.

A lemez hangzásába nem lehet belekötni. A zenészek teljesítménye magas szintű, Kovács Nemes Andor énekesi előadásmódja dinamikus és erőteljes. Matláry Miklós azt mondta, nem tudta megtagadni magát – és igaza van. Az Imperium zenéje komor, tele sötét tónusú dallamokkal, de nem csak ilyen harmóniákat tartalmaz, lásd például a Szerelem háború vagy az Isten veled dallamait. Dögös, súlyos gitáralapok, kiemelkedő szólók, és a Matláry-féle billentyűjáték plusz atmoszférát ad a daloknak.

Ispán András stabil alapot teremt mindehhez. A gitár- és dobjátékot több vendégzenész kezeli, a bárdisták többek között Szíjártó Zsolt (Mobilmánia), Kovács Gábor (Wisdom), vagy Ruszity Vladimir (ex-Nevergreen). Alázattal és kellő tudással teszik bele magukat a produkcióba, ami az ütőshangszereknél is érezhető. A koncertfelállásban Horváth Péter és Farkas Bence játszanak majd gitáron.

Végszóként annyit írnék még: a „Torony az égen” nem csak egy kiváló album, hanem egy híd a magyar rock és metal zene múltja és jelene között. Klasszikus értékek új köntösben, korszerű hangzással, miközben – ha minden jól megy – új fejezetet nyit a magyar metal történetében.

„Ez a Torony nem az égen áll, hanem bennünk, és minden dal egy újabb szint a lelkünkben.”

Az eheti extra kiadványok között megtaláljuk Graham Bonnet koncertlemezét, valamint a Trouble legendás texasi fellépésének újrakiadását. Új anyaggal jelentkezett a Die Krupps és a Warkings, míg a Dangerous Toys egy ritkaságokat felvonultató válogatással rukkolt elő.

Graham Bonnet Band – Lost in Hollywood (koncert)
Egy monumentális koncertalbum, amely Graham Bonnet pályafutását ünnepli.

Die Krupps – Will Nicht – Muss / One – Collision Course (EP)
Ez az EP olyan, mintha a gépek és az emberi akarat csapnának össze.

Dangerous Toys – Demolition (válogatás)
A texasi glam banda a kilencvenes évekből származó ritka demófelvételeit gyűjtötte össze ebben a válogatásban.

Königsreichssaal – Loewen II (EP)
A lengyel black metal formáció legújabb kiadványa négy sötét, apokaliptikus tételt tartalmaz.

Second Harbor – Coalesce (EP)
A kanadai poszt-rock trió négydalos EP-vel jelentkezett. Egy árnyékban született madárdal.

Trouble – Live Dallas, Texas 1990 (koncert)
A felvétel 1990-ben készült, és a zenekar egyik legfontosabb kiadványának újrakiadása.

Temple of Dread – Verminous Sodomy (single)
Két tételt tartalmaz, amelyek közül az egyik egy Sodom-feldolgozás; a szólórészt a Sodom gitárosa, Frank Blackfire játssza.

Warkings – Pirates and Kings (single)
Közös dal a Visions of Atlantis-szel, egy igazi, himnikus kalózdal.

Brazen Abbot – Guilty as Sin / Live and Learn (újrakiadás)
A bolgár gitáros Nikolo Kotzev projektjének két újrakiadott lemeze, amelyeken számos neves zenész működik közre.

Itt a Magyar Fémművek első válogatása.
Az aktuális hazai megjelenések közül többek között az Imperium, a Stula Rock, a Kalapács József és az Akusztika, valamint a The Southern Oracle friss anyagai kerülnek fókuszba. Új albumok és EP-k egy helyen azoknak, akik követik a magyar metal színteret.

Imperium – Torony az égen
A Torony az égen öt év munkáját tartalmazza. Tizenegy saját szerzemény és három feldolgozás található a lemezen.

Stula Rock – Őrláng
Harmadik, ö betűs albumával jelentkezett a Stula Rock. A lemez a hard rock és a heavy metal között lavírozik, meglehetősen jó zenét prezentálva.

P. Mobil – Do You Speak P. Mobil?

Egy teljes egészében angol nyelvű dupla dalgyűjteményt jelentetett meg a legendás zenekar.

Kalapács József és az Akusztika – Neolitikum
Neolitikum címmel adott ki lemezt a Kalapács József és az Akusztika. Több vendégzenésszel, emberközeli és modern hangulattal.

Lycanthropia – Postmortem Civilization
A dunaújvárosi zenekar második korongja egy kilenctételes, kompromisszummentes death metal anyag, modern hangzással.

Neverfell – Broken Wings (EP)
Három dal a budapesti modern metal bandától. Koncepcióban és hangzásban is meglehetősen erős tételek, amelyek a magyar modern metal új hullámát képviselik.

Sesquipedaliophobia – The Gospel of Profanum
Az extrém metal trió első hivatalos kiadványa, provokatív és megalkuvást nem tűrő anyag.

The Southern Oracle – Hunt What You Fear
A szegedi deathcore/metalcore társulat új lemeze az eddigi legbrutálisabb anyaguk.

Barbears – Bearzerker Blues
A sludge/stoner banda második lemeze hét dalt tartalmaz, bizonyítva a magyar sludge színtér erősödését.

A második részben is található érdekes és jó muzsika. A Volumes, a boszorkányperes Windswept, a többrétegű Sun Of The Suns, a Walk In Darkness, illetve a vietnámi Revasseur is míves produkciónak tűnik.

Volumes – Mirror Touch
A los angelesi csapat ötödik lemeze jelent meg a közelmúltban. Tíz dal, erőteljes riffekkel, kísérletező hangzással.

Windswept – The Devil’s Vertep
Boszorkányperes konceptalbum. Akkor pedig csakis black metal lehet: a középkori bíróságot a pokol vezényli.

Sun Of The Suns – Entanglement
A francia zenekar debütáló albuma. Pszichedelikus doom és avantgárd black metal határait feszegető, hat hosszú tételben.

Walk In Darkness – Gods Don’t Take Calls
Olasz szimfonikus/gothic metal. Kilenc misztikus dal, mint egy végtelen óceán hullámai.

Revasseur – Reaper’s Gale
Ritkán hallani vietnámi metalzenekarról, pedig van. Melodikus death metalt játszanak, és nem is rosszul.

Khepra – Anatomy Of Sin
Török szimfonikus death metal zenekar harmadik lemeze érkezett, melyet átsző az epikus keleti hangzásvilág.

Wings Of Destiny – Masters Of War
Costa Ricai power metal. A hősök öröksége mindig a háború árnyékában születik.

Hollow Decay – Anchor Of Madness
Nemzetközi progresszív melodikus death metal projekt. Ez a második lemezük. Feszes riffek és atmoszférikus rétegek alkotják.

A karácsonyi előkészületek közben érdemes megállni egy pillanatra, kicsit megpihenni. És mivel is lehetne ezt a legjobban megtenni, mint jófajta metal muzsikával.  Kicsit kisimítani az agysejteket – vagy éppen még jobban összekuszálni őket. Az első részben a Lord Of The Lost sötét zenéjének második fejezete, a Lust Of Decay visszatérése, valamint Rob Moratti kellemes AOR-ja mind alkalmas erre.

Lord Of The Lost – Opvs Noir Vol. II.
A trilógia második fejezete a gothic rock és az industrial határait feszegeti.

Lust Of Decay – Entombed in Sewage
A zenekar 19 év után tért vissza. Tömör, technikás, erőteljes death metal.

Rob Moratti – Sovereign
A kanadai énekes hatodik lemeze jelent meg a napokban. Tizenegy dallamos AOR tétel, neves zenészek közreműködésével.

Bygone – Bygone
Az amerikai banda debütáló albuma a klasszikus heavy metal és a hard rock ötvözete, modern energiával.

Jim Peterik and World Stage – River of Music: The Power of Duets Vol. 1
A lemez teljes egészében duettekből áll, a klasszikus rock és az AOR világát tárva elénk.

Dawn of Dark Age – Ver Sacrum
A folk/atmoszférikus black metal zenekar a szamnisz nép történetét feldolgozó tetralógia zárófejezetével jelentkezik.

Phantom Corporation – Time And Tide
A német banda Time And Tide című albuma tizenegy könyörtelen death/thrash metal tételt tartalmaz.

House by the Cemetery – Disturbing the Cenotaph
Horror ihletésű death metal projekt. Harminc percnyi nyers brutalitás.

Ha létezne egy fémzenei gyógyszertár, ahol a patikus olyan „vitamint” ajánl, amely bemászik az ember agyába, és kitölti az egész heti munka okozta űrt, az a mostani Fémkapszula lenne. A jelenlegi hatóanyagok között megtaláljuk a démoni finn thrash metal nyelvleckét, az amerikai dallamos metalt, valamint a különleges, elektronikus atmoszférával átitatott death metalt. Kaksonen, Infinity Dream, Lightchapter. Mindegy, mikor veszed be, a hatás garantált!

Kaksonen – Valo Olento

A Kaksonen egy 2005-ben alakult finn death/thrash metal zenekar, zenéjüket váltakozó hangulatok és sötét atmoszférák jellemzik. Szóban forgó lemezük már a harmadik a sorban. Az albumon, finn nyelven folyik a dalolás, ami a nyers énekhanggal és az itt-ott felbukkanó folkosabb ütemekkel együtt néha a Korpiklaani világát idézheti meg, a Kaksonen azonban teljesen más karaktert képvisel.

Erről maga a zenekar is elmondta, hogy a finn nyelv sajátos hangzásvilága és kulturális gyökereik adják meg a zenéjük hitelességét. A Kaksonen név egyébként ikreket jelent. Hatásaik között ott találjuk a Slayert, a Sepulturát, a korai Metallicát és a Motörheadet is. 

A zenekar tagjai: Antti Lähdesmäki – gitár, Miika Vainio – ének és gitár, Ville Koskivaara –basszusgitár, Tuomo Rinkinen – dobok.

Ez megint egy olyan album, amelyről nehéz kiválasztani a legjobb dalokat – legfeljebb a személyes kedvenceket. Ilyen például a nyitó Vastavoimat, egy összetett szerzemény, tele remek ötletekkel. A Perisyntinen erős progresszív jegyeket hordoz, miközben a refrén kifejezetten folkos ízű. Figyelemre méltó a Nälkämaa punkos lüktetésével és brutálisan jó riffjeivel, valamint a záró Manajaa, amely izgalmas és kissé eltér a lemez többi tételétől.

Az album remekül szól, van dög a hangzásban, a hangszerek jól elkülönülnek és tisztán hallhatók. Az ének a sötét tónusoktól egészen a felemelő kitörésekig terjed. A gitárok precízek és ötletgazdagok, a basszus mély és súlyos, a dob pedig gyors, mégis masszív alapot ad a daloknak.

A Valo Olento egy gondosan megkomponált, művészi állásfoglalás az emberi lét kettősségéről. Nem egy megszokott metal album. Akit nem zavar a finn nyelv kissé szögletes hangzása, annak mindenképp érdemes időt szánnia rá.

„A Valo Olento megmutatja a bennünk élő fényt és árnyékot.”

Infinity Dream – Silver Lining

Az amerikai – pontosabban észak-karolinai – Infinity Dream második lemeze a Silver Lining. A zenekar a dallamos metal/hard rock új hullámához tartozik. Zenéjükben érezhető egyfajta keserűség, ugyanakkor reménykeltő hangulat is árad belőle.

A csapat tagjai: Chris Bennett gitár/ének, Dina Altum billentyű, John Wooten basszusgitár és Anthony Bowden dob.

A Silver Lining kellemes hallgatnivaló, jól felépített dalokkal, amelyek színvonala nagyjából azonos. Számomra különösen kiemelkedik a That Ones At Remain, amely erőteljes, ugyanakkor epikusan építkező szerzemény. Betalált még a Sins Of The Past és a The Will To Survive is. Az előbbit ütős riffek és a női (Dina Altum) és férfi közös ének jellemzi, míg az utóbbi szívet melengető hangulatú dal.

Elmondhatjuk tehát, hogy a Silver Lining egy egységes erő: epikus, dallamos, kiválóan hangszerelt lemez. A zenészek teljesítménye magasszintű, a hangzás kiváló. Különlegessége a keserédes íz, miközben mégis elhozza a fényt – ez a zene valóban értéket kínál. Érdemes rászánni az időt.

„A Silver Lining közben megáll az idő, régi szerelmek árnyai hajolnak fölém, miközben a zene úgy szól, mint éjféli harangszó a ködben”

Lightchapter – Where All Hope Begins

A Lightchapter egy dán zenekar Aarhusból. Stílusukat a melodikus death metal határozza meg, erős elektronikus jelenléttel, amely némi ipari jelleget és futurisztikus atmoszférát kölcsönöz a zenéjüknek. Ez a hibrid megközelítés végig érezhető a dalokon.

Hatásaik között megtaláljuk az In Flamest, a Dark Tranquillityt és a Lamb of Godot. A zenekar tagjai Kalle Herborg basszusgitáros, Tobias Host dobos, Anders Berg gitáros, valamint Mikkel Ottosen énekes/gitáros. Mondhatjuk, hogy stabil a felállás, hiszen a megalakulás óta együtt játszanak.

A Where All Hope Begins hangzása brutális, a dobsound pedig kifejezetten jól eltalált. A zenekar – ahogy már említettem – sok elektronikát használ, ezek azonban nem nyomják el a dalokat, hanem hatékonyan színezik ezt a súlyos muzsikát.

Maga a lemez erős tételekből áll. A legjobbak közé tartozik The Unholy Mass, amely könyörtelenül az ember arcába mászik, a szintetizátor pedig tovább fokozza a súlyát. Jó tétel a címadó Where All Hope Begins is: zaklatott, összetett és nyomasztó hangulatú. Érdemes még kiemelni a Restore My Faith In Sanityt, valamint a komor tömeghangzással operáló Little Deathet is.

A zenészi teljesítmény minden szinten rendben van. Az ének folyamatos kontrasztban mozog a brutalitás és a dallamosság között. A gitárok groove-orientáltak, masszív alapot adnak a dalok alá, a basszus mély és stabil, a dobokkal együtt építkezik. Így a ritmusszekció kellő dinamizmust és erőt ad a zenének.

Összességében erős zenekari teljesítményről beszélhetünk, amely a nemzetközi színtéren is versenyképes lehet. Ez a hibrid hangzás, a profi, színes megszólalás és a húzós dalok együttese igazán izgalmassá teszi az anyagot.

„Ez az album nem csupán hangjegyek sorozata, hanem egy tükör, amelyben meglátjuk a kétségbeesést, a haragot és azt a halvány fényt, amely mégis elindítja a reményt.”

I Prevail  – Violent Nature

Az évek folyamán a metalcore az egyik kedvenc műfajommá vált. Valahogy utat talált hozzám a benne rejlő modern energia és a dallamok ötvözete. Persze ez a kombináció nem mindig sikerül mindenkinek, de a nagy számok törvénye miatt jó esély van rá, hogy akadnak a műfajban olyan zenekarok, akik jó dalokat írnak és erős lemezeket raknak össze. Úgy gondolom, hogy az I Prevail ezek közé a bandák közé tartozik.

A 2013-ban alakult amerikai csapatnak ez már a negyedik lemeze, ráadásul az első Brian Burkheiser távozása után. Innentől Eric Vanlerberghe felel a tiszta és a hörgős énekért is. Mellette Steve Menoian és Dylan Bowman gitárosok, Gabe Helguera dobos és Jon Eberhard basszusgitáros alkotják a zenekart. (Eberhard egyébként a lemez producere is volt.)

A Violent Nature-t a nyers erő és a sötét dallamok találkozása jellemzi. A kilencvenes évek nu metalos dühe keveredik a modern metalcore precizitásával. Persze ezek mit sem érnek jó dalok nélkül, úgyhogy vizsgáljuk is meg, milyen a Violent Nature dalcsokra.

A nyitó Synthetic Soul sok mindent felvonultat: melankolikus, keserédes hangulatot, erős dallamokat, elektronikus részeket és helyenként vaskos gitárokat. Egy érzelmileg kiüresedett világkép lenyomata. Ezt követi a zaklatott, zúzós és nyers NWO. Ezek is erős szerzemények – gyakorlatilag az egész album ilyenekből áll –, de a Pray viszi el a pálmát. Fülbemászó, érzelmes tétel, van benne némi szirup, de nincs túltolva, sőt egy kis durvulást is kapott. Nincs béke, csak düh.

Azt biztosan ki lehet jelenteni, hogy a zenekarban megvan a dallamérzékenység. Az Annihilate Me ezt tökéletesen bizonyítja, szépen találják el az egyensúlyt a zúzós és a dallamos részek között. A címadó Violent Nature rögtön letámad: zaklatott, brutális és agresszivitástól feszült. A Rain az a mélabús, lassan épülő tétel, amitől pár éve talán még kirázott volna a hideg – most viszont tetszik. Úgy látszik, én is változom.

Az Into the Hill a lágy bevezetéstől a kitörésig ível, erős dallamokkal. „Szőrös tökű” metalosként tiltakoznom kéne, de basszus… tetszik. A Crimson and Clover kapcsán az jutott eszembe, hogy micsoda tinilánykedvenc dal ez – már 1968-ban is az volt. Ugyanis ez egy Tommy James & The Shondells-feldolgozás, amely az I Prevail kezei között modern, új textúrákat kapott.

A God pontosan az előző tétel ellentéte: feszültséggel teli, brutális és sötét. A Stay Away zárja az albumot; talán ez az egyetlen szerzemény a korongon, ami kevésbé izgalmas. Egy mérgező kapcsolattól való elszakadásról szól.

A lemez hangzása rendben van, és a zenészek teljesítménye is megér pár szót. Eric Vanlerberghe képes volt megugrani a szintet: már nemcsak a düh hangja, hanem maga az I Prevail. A két gitáros masszív betonfalat épít, Jon a zenekar építésze, Gabe pedig a nyers energiáért és a groove-osabb ütemekért felel.

Az I Prevail – Violent Nature pályájuk egyik fordulópontja. Egy frontemberrel viszik tovább a produkciót, aki képes volt energiával megtölteni a teljes anyagot.

Nekem tetszik ez a lemez, mert megvan benne mindaz, amit a bevezetőben említettem: a modern energia és a dallamok ötvözése. Úgy, mintha a saját dühünket és reményünket üvöltené vissza ránk – ezért lehet szeretni.

„Ez a lemez olyan, mintha a természet erőszakos oldala beiratkozott volna egy önismereti tréningre.”

Az utóbbi időben erősen rákattantam a stoner/southern, illetve groove/doom metal anyagokra. Eddig valahogy nem éreztem ezeket a zenéket igazán magaménak, de mostanában nagyon is elkap ez a hangulatvilág. Így került a látómezőmbe a svéd Sparzanza is.

Mielőtt még megmutattam volna a cimboráknak, hogy milyen remek csapatot fedeztem fel, fontos tisztázni: ők bizony nem tegnap kezdték. A banda még az előző évezredben, 1996-ban alakult, a From Dust To Darkness pedig már a kilencedik lemezük. Szóval nem úgy fordultam a kollégákhoz, hogy „Figyi, micsoda jó kis bandát találtam!”, hanem inkább úgy: „Hallottátok az új Sparzanza-lemezt?”

A lemezt készítő felállás:

• Fredrik Weileby – ének
• Calle Johannesson – gitár
• Magnus Eronen – gitár
• Johan Carlsson – basszusgitár
• Anders Åberg – dob

A társaság alapvetően a stoner/groove metal mezsgyéjén mozog, de hatásaik között olyan nevet is megemlítenek, mint a Mötley Crüe. Ezt ötvözik a stoner sötétebb, komorabb tónusaival, így alakítva ki azt a masszív, fűszeres elegyet, ami a védjegyük.

Johan Carlsson egy interjúban elmondta, hogy egy hosszú pályafutás során folyamatosan meg kell újulni, miközben nem veszíthetik el az identitásukat. A pandémia alatti kényszerpihenő után újra vissza kellett találni a közös dalszerzéshez – szerencsére mindig akadt valaki, aki inspirált állapotban volt, így a dalok végül természetes módon születtek meg.

Mielőtt belevetnénk magunkat a dalok részletes kivesézésébe, leszögezem: ezen a From Dust To Darkness-en nincs rossz szerzemény, csak jó… és még jobb. Az első három tétel rögtön letaglóz.

• Fear The Night – súlyos hangulatú, mégis dallamos nyitás, egyfajta kapunyitás a sötétségre.
• This Is Not A Love Song – egy elszállós, erőteljes monstrum, kiváló atmoszféraváltásokkal.
• The Accuser – tempós, dögös, death metalos verzékkel berántó darab, erős refrénnel, tökéletes egyensúllyal fenyegetés és dallam között.

A Bloodborne egy kis Metallicás felhanggal dolgozik, alátámasztva a velünk cipelt terhek súlyát. A Bad Motherfucker tele van döggel, mélyről feltörő lávával, amit jól elhelyezett atmoszférikus betétek törnek meg – nyers energia ez, minden túlzás nélkül. A Twitch Of The Death Nerve lüktető, izgalmas tétel, egy gyilkos üldözés zenei lenyomata.

A The Blinding Absence of Light komoran fenyeget, majd szépen elszáll, és átalakul – maga a fény hiányának vaksága. A záró The Great Noise pedig groove-ot és némi hardcore-os attitűdöt vegyít, sokszínű, energikus kiteljesedése mindannak, amit a zenekar tud.

A hangszeres teljesítmény egészen kiemelkedő. Az ének erőteljes, karakteres; a gitárjáték feszes, groove-os, időnként kifejezetten melodikus. A ritmusszekció is dicséretet érdemel: a dob határozottan vezeti a dinamikát, a basszus pedig masszív, lüktető alapot tesz a dalok mögé, a lassabb részeknél pedig külön is megcsillan.

A lemez kiválóan szól, a zenekar pedig magabiztosan hozza a saját stílusát. A dalok súlyosak, de közben remek dallamokat és finom gitárharmóniákat hordoznak. Bitang jó album ez, na!

Mostanában kezdtem igazán megérezni a stoner/southern/groove metal különféle ízeit – és a From Dust To Darkness tele van zamatos, egymásra pakolt rétegekkel. Tudatosan felépített, kiválóan megírt és előadott lemez, ami pontosan bizonyítja: soha nem késő új stílusokat felfedezni.

„A From Dust To Darkness olyan, mint egy fekete gyertya füstje: lassan gomolyog, és elfeledett történeteket idéz meg.”

A második részben is jó zenék vannak: Scorpions, Tesseract koncert, Black Rain, Velian.

Scorpions – Coming Home (koncert)
Az új Scorpions lemez a zenekar hatvanadik évfordulóját hivatott ünnepelni. A 2025. július 5-én rögzített hannoveri koncert felvétele.

Tesseract – Radar (koncert)
A 2024-es manchesteri Radar Fesztivál koncertje ez a felvétel.

Black Rain – If This Is Love (single)
A francia hard rock zenekar közelgő albumának előfutára érkezett meg a napokban.

Velian – The All Consuming Fire (single)
Dark metal Bulgáriából. A hamarosan megjelenő Embers album hírnökét adták ki a napokban. Sötétben lobog, mégis fényes.

Long Distance Calling – Live At Lichtburg (koncert)
A német post-rock/metal banda tavalyi, az esseni Lichtburg moziban lezajlott koncertjét örökíti meg.

Acheron – Rites Of The Black Mass: The Definitive Edition (újrakiadás)
Az 1992-es albumát adta ki újra az amerikai death metal banda. A múlt és a jelen összeér a sötétségben.

Mokoma – Tyyni (EP)
Ez a kiadvány a Mokoma akusztikus EP-je. A Tyyni a zenekar új arcát mutatja meg.