A napokban ünnepelte 50. születésnapját a Rainbow debütáló albuma, a Ritchie Blackmore’s Rainbow.
Ritchie Blackmore még a Deep Purple tagjaként vetette fel az ötletet, hogy készítsen egy közös lemezt Ronnie James Dio-val, aki akkoriban az Elf frontembere volt. Az Elf nyitózenekarként játszott a Purple előtt, és a közös munka olyannyira jól sikerült, hogy Blackmore az Elf gitárosán kívül mindenkit bevett a Rainbow-ba. A lemez felvétele után azonban – Dio kivételével – mindenkit ki is rúgott. A „fekete listán” szereplők:

• Mickey Lee Soule – billentyűk
• Craig Gruber – basszusgitár
• Gary Driscoll – dob

Miért volt szükség erre a lemezre?

A dalgyűjtemény Blackmore kreatív lázadásának gyümölcse: ki akart lépni a Deep Purple árnyékából, és megvalósítani saját zenei világát. A gitáros sosem titkolta, mennyire inspirálják a progresszív rock és a szimfonikus zene, Dio pedig egy sajátos fantasy-világot adott hozzá. Így született meg a hard rock, a klasszikus hatások és a képzeletbeli történetek különleges elegye.

A zenészek elmondása szerint a stúdiómunka gyorsan, ösztönösen zajlott. Blackmore célja egy misztikus, dallamos és erőteljes hangzás létrehozása volt.

Dalról dalra

• Man on the Silver Mountain
  Nehéz lett volna ennél jobb nyitást találni. Középtempós szerzemény, ahol természetesen Blackmore zseniális szólóval erősít. Ronnie itt – és az egész lemezen – visszafogottabban énekel, mint későbbi munkáiban. A hangja nem uralja a zenét, hanem szervesen illeszkedik hozzá.
• Self Portrait
  Hasonló tempójú, Ritchie gitárjátéka itt is szépen kibontakozik.
• Black Sheep of the Family
  Ez a feldolgozás eredetileg a brit progresszív rock zenekar, a Quatermass 1970-es dala volt. Blackmore mindenképpen el akarta játszani, de a Deep Purple nem támogatta az ötletet. Gyorsabb, dinamikusabb tétel, ami tökéletesen illeszkedik a lemez szerkezetébe – sőt, bőven felülmúlja az eredetit.
• Catch the Rainbow
  Egy gyönyörű, lírai darab, ahol minden zenész alázattal teszi hozzá a magáét. Ronnie éppen annyit és úgy énekel, ahogy a dal megkívánja. Egy korabeli kritikus szerint a gitár itt olyan szomorúan szól, mint egy emberi hang.
• Snake Charmer
  Nekem kevésbé meggyőző, bár a refrén eltalált és fülbemászó.
• The Temple of the King
  A lemez – és talán a Rainbow – csúcspontja. Varázslatos, érzelmekkel teli szerzemény, amelyben senki sem akar kitűnni, inkább együtt teremtenek hangulatot. Blackmore dallamai magukkal ragadnak, szólója tökéletesen illik a dalhoz. A rocktörténelem egyik legnagyobb klasszikusa.
• If You Don’t Like Rock ’n’ Roll
  Egy lendületes, vérbeli rock and roll. Bár nem az én világom, akkoriban szinte kötelező darab volt minden hard rock albumon.
• Sixteenth Century Greensleeves
  Középtempós, kissé szaggatott ritmikájú szerzemény, amelyben Ronnie elementáris erővel énekel.
• Still I’m Sad
  Az albumot újabb feldolgozás zárja. Az eredeti a The Yardbirds 1965-ös, szöveges változata volt, amelyet Blackmore teljesen átértelmezett. A Rainbow verziója instrumentális, tele zseniális témákkal és szólókkal – szövegre egyszerűen nincs is szükség.

Örökség

A lemez kiváló kritikákat kapott, és sokan úgy tartják, hogy legalább fél évtizeddel megelőzte korát.

A Ritchie Blackmore’s Rainbow-t 1999-ben az Egyesült Államokban, 2000-ben Európában újra kiadták.

A YouTube-on a The Temple of the King már több mint 41 milliós, a Catch the Rainbow 21 milliós, a Man on the Silver Mountain pedig 19 milliós nézettséget ért el.

Elmondható tehát, hogy ez az album nem csupán egy új korszak nyitánya, hanem egy olyan zenei világ alapköve, amely később a rockzene egyik meghatározó irányzatává vált.

Valahogy mindig is hittem a véletlenekben. Nem gondolom, hogy minden előre meg van írva; néha egyszerűen csak az apró mozzanatok összjátéka alakítja úgy a dolgokat, ahogy.

Egy ilyen véletlen találkozásnak köszönhetem a megismerkedésemet a Seasons In Black zenekarral is. Nem is őket kerestem szokásos zenei böngészéseim közben, de a program feldobta egyik klipjüket, én pedig kattintottam. És milyen jól tettem!

A banda 1996-ban alakult Bajorországban, ám nem kapkodták el a dolgokat: a mostani mindössze a harmadik nagylemezük, ráadásul az előző 12 éve látott napvilágot. Ennek oka részben az lehet, hogy az énekes, Lucki Mauer elég elfoglalt ember – ismert író és televíziós szakács.

A kezdetekben még black metal projektként indultak, mára azonban sokkal inkább a death metal dominál náluk, erőteljes groove-okkal és masszív riffekkel. Olyan az egész, mint egy vasércet szállító tehervonat. Érdekesség, hogy saját meghatározásuk szerint a stílusuk: doomcore.

A zenekar tagjai:

• Lucki Mauer – ének, basszusgitár
• Roman Adam – gitár
• Leon Hanff – gitár
• Markus Neumeier – billentyűk
• Harald Hemauer – dob

Zenei utazás az Anthropocene-nel

Már a nyitásban megkapjuk a Seasons In Black esszenciáját: súlyos riffek, hörgős, de dallamos refrén, a dal közepén pedig szintiszínezések. A World Wide Venom erőteljes kezdés, a zenekar nevét viselő szerzemény pedig tovább fokozza az izmos nyitányt – ráadásul sajátos atmoszférát is teremt.

Hasonlóan emlékezetes a You Get What You Give refrénje, amely némileg más irányba tereli a dal komor hangulatát. Ebben a számban vendégszerepel Michelle Darkness az End Of Green zenekarból.

A Yellow Sky úgy zúdul a hallgatóra a tonnányi súllyal, hogy szinte maga alá temet. Az Inside pedig egy feldolgozás – eredetileg a brit grunge-zenekar, a Stiltskin dala. Ebben a verzióban vendégként Michael Rhein és Specki T.D. (In Extremo) tűnik fel. A Seasons In Black átdolgozása sötét, gótikus ízt kapott, sőt, a banda mércéjével mérve még könnyedebb is lett.

A Blacksite és a Fatal Fallout követi a bevett zenekari receptet, ám mindkettőben akad valami apró plusz: egy különleges gitárdíszítés vagy egy erőteljes billentyűtémarészlet. Hasonló a Hell Again” is, ahol egy szövegmondós betét emeli magasabb szintre a kompozíciót.

Itt viszont érdemes megállni egy pillanatra: e a három dal mutat rá arra, hogy bár külön-külön mind erős szerzemény, a lemez egészében kissé homogén, így a vége felé némi egysíkúság is érezhető. Ez persze szőrszálhasogatásnak tűnhet, de nekem megvolt ez az érzésem a finisben.

A történetben azonban jön a csavar: a Forsaken, amelyben vendégként szerepel Hannes Ringlstetter (német médiaszemélyiség), a teljes album legjobb dala. Súly, dallam és érzelem tökéletes elegye – szó szerint megragadja a hallgatót.

Összegzés

A lemez hangzása kiváló, a zenészi teljesítmény magas színvonalú, amely a gitárjátékban csúcsosodik ki. A banda tagjai elmondták: számukra a zene nem csupán hangzás, hanem társadalmi és érzelmi kifejezésmód is.

Egy rajongó találóan így fogalmazott: „Az Anthropocene olyan, mint egy sötét metalos svédasztal.”

A Seasons In Black tehát jól „kifőzte” ezt az egészet – maradva Lucki szakmájánál – és fogyasztható, mégis súlyos zenei fogást tálalt elénk.
Receptkönyvbe a helye!

Az ősz első napjaiban sem áll meg a metal gépezet: ismét változatos friss kiadványok és különleges újrakiadások érkeztek. Az intergalaktikus power metaltól a sötét fantasy hangulatokon át egészen a jubileumi klasszikusokig.

Brundarkh – One With The Machine (EP)
A duó friss anyaga olyan hatást kelt, mintha egy sötét fantasy-film grandiózus filmzenéjét hallgatnánk – hangulatfestő, epikus és mélyen atmoszférikus.

Kingdom Of Giants – Burning Chrome (EP)
Kaliforniából érkező metalcore-támadás: érzelmes dallamok, súlyos riffek és elektronikával átszőtt modern hangzás ötvözete.

Deep Purple – Rapture Of The Deep 20 (Újrakiadás)
A legendás Deep Purple 2005-ös Rapture Of The Deep albuma jubileumi kiadásban tér vissza, számtalan extrával és többféle fizikai formátumban.

Deceased – March Of De Cadavers: 40th Years Of Death Metal From The Grave (Válogatás)
Az amerikai death metal veteránjai 40 éves pályafutásukat ünneplik ezzel a brutális válogatáslemezzel, amely a síron túli energiát is megidézi.

Glyph – Invictusa (EP)

A nemzetközi intergalaktikus power metalt játszó – legyen az bármi is – Glyph új EP-je, győzelemről, kitartásról, reményről szól, mindezt, epikus sci-fi ihletésű zenébe csomagolva.

A harmadik részben a kísérletezőbb, underground gyökerű zenekarok kaptak helyet. Olyan különlegességek, mint a jazz és progresszív metalt ötvöző Asymmetric Universe, a finn Soutana, vagy a pszichedelikus hangulatú Wucan.

KHNVM – Cosmocrator
A 2019-ben életre hívott death metal társulás zenéje brutális, filozofikus és spirituálisan provokatív. Az old school death metal hagyományait modern gondolatokkal és sötét atmoszférával ötvözik.

Soutana – Ounas II
A lappföldi dallamos death/power metal csapat zenéjében a természet, a tél, a halál és a finn történelem kap központi szerepet. Érzelemgazdag, epikus utazás a fagyos tájak világába.

Tumanduumband – Hail Satan, Triumph Awaits
Egyedi, instrumentális underground doom a Brit-szigetekről – lassú, nyomasztó riffek, súlyos hangulat.

Wucan – Axioms
A 2011-ben alakult német zenekar a ’70-es évek hard rockját értelmezi újra modern köntösben. Fuvola, Hammond-orgona és karizmatikus női ének teszi különlegessé a hangzást.

Sowulo – Niht
Faber Horbach holland zeneszerző pagan/folk projektje. Mély ambient rétegek, suttogó vokálok és pogány hangulat alkotnak misztikus zenei világot.

Pinkshift – Earthkeeper
A baltimore-i punk/rock csapat energiával, dühvel és érzelemmel teli dalokat hoz, amelyek sötétebb, metalosabb hangzással kapnak új ízt.

Ihlo – Legacy
Elektronikus elemek, súlyos riffek és érzelmes dallamok keverednek. Az Ihlo zenéjének lényege a különleges atmoszféra és a progresszív kísérletezés.

Asymmetric Universe – A Memory And What Came After
Az olasz zenekar jazz-alapú progresszív metalt játszik, amelyben avantgárd, ambient, elektronikus és klasszikus zenei hatások is jelen vannak. Céljuk: komplex, de mégis befogadható zenei élmény megteremtése.

A második részben is bőven akadnak izgalmas kiadványok. Ilyen például a Darker Half power/thrash metal elegye, a veterán Vicious Rumors friss lemeze, vagy az osztrák–amerikai Spire Of Lazarus fantasy deathcore-világa.

Spire Of Lazarus – Those Who Live In Death

Az amerikai–osztrák együttműködésben készült album technikás deathcore, amely erősen merít a videójátékok fantasy-univerzumából.

Hexrot – Formless Ruin Of Oblivion

Az amerikai progresszív black/death metal duó debütáló lemeze ipari elemekkel kísérletezik. Kaotikus, mégis precízen felépített utazás az emberi tudat legsötétebb rétegeibe.

Finnr’s Cane – Finnr’s Cane

A kanadai atmoszférikus black metal trió negyedik albuma. Lírai, melankolikus, természetközpontú, meditatív hangulatú.

Deathhammer – Crimson Dawn

A norvég blackened thrash duó hatodik lemeze. Pokoli tempó, sátáni riffek és vérgőzös, atmoszféra.

Vicious Rumors – The Devil’s Asylum

A veterán kaliforniai banda új albuma klasszikus amerikai metal: gyors, technikás riffekkel, epikus énektémákkal és sötétebb tónusokkal.

Proscription – Desolate Divine

A finn blackened death metal zenekar második nagylemeze sötét, spirituális témákra és extrém hangzásra épít.

Månegarm – Edsvuren

A svéd csapat új anyaga a pogány hagyományokat, népi motívumokat és extrém metal elemeket ötvözi, epikus, harcias atmoszférában.

Darker Half – Book Of Fate

Az ausztrál banda ötödik albuma a power és thrash metal határán mozog, dallamos, mégis energikus megszólalással.

Ősz ide vagy oda, a megjelenések sora nem lassul. Sőt, annyi friss anyag érkezett, hogy a mezőnyt immár három részre kellett bontanunk.

Az első etapból egyértelműen kiemelkedik a Helloween új albuma, de az előzetesek alapján izgalmasnak ígérkezik a Headless és a Rising Steel anyaga is.

Ethereal Wound – Defile/Demise

Portugál atmoszférikus black metal, sötét, melankolikus, lassú rétegzett gitár és billentyű futamokkal.

Sweet Freedom – Blind Leading the Blind
A klasszikus hard rock világában mozgó svéd brigád második albuma, amely Jörgen Schelander szólóprojektjéből nőtte ki magát teljes értékű zenekarrá.

Rising Steel – Legion of the Grave
A francia formáció új korongja a ’80-as évek heavy metal örökségét ötvözi feszes riffekkel és modern energiával.

The Hives – The Hives Forever The Hives
A svéd zenekar ismét hozta a tőle megszokott nyers punkrock és garázsrock robbanékony egyvelegét.

Helloween – Giants and Monsters
Nincs pihenő a germán metal legendáknál: a tavalyi koncertalbum után most új stúdióanyag érkezett az immár stabil héttagú felállástól.

Headless – Transitional Objects
Az olasz zenekar a dallamos AOR-t és a progresszív metalt gyúrja össze, így hozva létre egyedi, technikás, mégis fogós hangzást.

Årabrot – Rite of Dionysos
Sötét energiák, filozófiai mélységek és zajos, avantgárd kifejezésmód – az album igazi művészi kihívás a hallgatónak.

Unén – Forever Winter

A női énekessel felálló finn csapat bemutatkozó lemeze az álom és valóság határán lebegő zenei utazás, amely egyszerre melankolikus és lebilincselő.

Feuerschwanz – Knightclub, lemezismertető

Ahogy hallgattam a Feuerschwanz – Knightclub lemezét, azon gondolkodtam, mennyire másként nézett volna ki a sötét középkor, ha a bajor folk/power metalosok zenéje írja a történelmet. Persze a lovagok olykor megütköztek volna egymással, sőt, egy-egy királylányért is harcba szálltak volna egyfejű vagy többfejű sárkány ellen. De a mindennapokat inkább a féktelen tivornyák, a várudvari kardcsörgetős táncok és a véget nem érő mulatozás határozta volna meg.

Egy kis szolgálati közlemény elöljáróban:
A Feuerschwanz egy német zenekar Bajorországból, amely középkori folk metalban utazik – nem kevés humorral fűszerezve. 2004-es megalakulásuk óta a Knightclub immár a 13. nagylemezük.

A csapat felállása:

• Hauptmann Feuerschwanz – ének
• Johanna von der Vögelweide – hegedű, hurdy-gurdy
• Prinz R. Hodenherz III. – ének
• Hans der Aufrechte – gitár
• Jarne Hodinsson – basszusgitár
• Rollo H. Schönhaar – dob

A zenekar kapcsán fentebb már említettem a humort. Nos, a bandát tényleg nem mindig kell komolyan venni – ezen a lemezen is több erre utaló példát találunk.

A nyitó, SPD-s rapperekkel közös címadó Knightclub egyáltalán nem komoly darab: a banda egy lovagi diszkóba enged betekintést, ahol Robin Hood és Obi-Wan Kenobi is együtt bulizik. Remek angol–német vegyes szövegű party-dal.

A Valhalla-ban vendégként feltűnik Doro Pesch. Ez egy nagyívű, dallamos, harcias power metal himnusz. Érdekesség, hogy a zenekar sokáig keresett vendégénekest, mert nem mindenki találta elég komolynak a Feuerschwanzot – Doro azonban azonnal igent mondott.

Az album feldolgozása a koreai PSY borzalma, a Gangnam Style. A Feuerschwanz-féle változat, a hozzá készült videóval együtt, kétségtelenül jól sikerült – én személy szerint ki nem állhatom az eredeti dalt, de koncerteken biztos hatalmasat fog ütni.

A zenekar komolyabb oldalát mutatja a Namen der Rose, amely egy tiltott, halálig tartó szerelem történetét meséli el. Kissé Powerwolf-os hangulatú, de nagyszerű refrénnel bíró szerzemény. Az album egyik legjobban sikerült darabja a Testament, amelyben egy kis Lord of the Lost-hatás is felfedezhető.

A The Tale of Sam narrációval adja vissza Samu történetét a Gyűrűk urából, a filmzenét idéző aláfestéssel. Ez mintegy felvezetése a Sam the Brave tételnek, amely tisztelgés Csavardi Samu előtt – és szintén az album csúcspontjai közé tartozik.

A Drunken Dragon egy kocsmai fantasy-univerzumba kalauzol, igazi hejehujás, Alestorm stílusú power metal mulatság. A Eisenfaust a bátorság és önazonosság dicsérete, az előző dal kistestvére, több középkori folk-elemmel – és egy remek gitárszólóval, ami ritkaság a lemezen.

Az Avalon az album legmetálosabb dala, Avalon utolsó csatáját meséli el, szintén erős gitárszólóval. A „Tanz Der Teufel refrénje nagyon Powerwolf-ízű, de ez cseppet sem baj, hiszen a lemez egyik legkiemelkedőbb tétele.

A zárásban egy közös szerzemény hallható a Lord of the Lost-tal, amely megtalálható a nemrégiben megjelent Opvs Noir Vol. 1-en is.

Többszöri hallgatás után a Knightclub egyre inkább magával ragad. Nem akar többnek látszani, mint ami: egy zenekar, amely szórakoztatni kíván, miközben maga is remekül szórakozik. Tegye ezt még nagyon sokáig!

Komoly meglepetést okozott az ex-Megadeth basszusgitáros David Ellefson és Jeff Scott Soto énekes (Yngwie Malmsteen, Sons Of Apollo, Art Of Anarchy, stb.) által gründolt közös projekt, az Ellefson–Soto második lemeze, az Unbreakable. Az első, 2022-es Vacation In The Underworld albumot nem hallottam, így egyáltalán nem erre számítottam. Kaptam ugyanis az arcomba egy kemény, dühös, erőteljes metal lemezt, és bizony volt, amikor tátva maradt a szám.

Dave-ék elmondták a lemezről, hogy személyesebb és súlyosabb, mint az elődje: két életút találkozása riffekben és indulatokban. És ez pontosan így van – intenzív dalok, helyenként komplexebb dalszerkezetek, technikás játék, klasszikus metal hangzás és Soto karizmatikus éneke adják az Unbreakable fő alkotóelemeit.

A címadó dal mindezt rögtön az elején megmutatja: így kell nyitni egy albumot, teljes erőből robbanva, egy dögös, minden ízében metal számmal. A Soab megtartja az előző lendületet, míg a Shout kicsit visszavesz, középtempóba vált. Rengeteg erő és érzelem rejlik Soto hangjában, és mesterien bánik vele.

Nálam az ipari riffel nyitó Hate You (Hate Me) főleg a refrénje miatt nem működik annyira, ellenben a Poison Tears kifejezetten erős darab. Ebben vendégként szerepel Laura Guldemond a Burning Witches-ből, és maga a szerzemény is megmutatja, miért szerethető a modern köntösbe bújtatott amerikai metal.

A Ghost számomra egy érzelmi utazás az instrumentális zene szárnyain, kiválóan eljátszva. A Vengeance” vendége Tim “Ripper” Owens, és ez a dal jóval komorabb, főleg a súlyos refrén miatt. A Snakes And Bastards igazi pogózós szám, üvöltözős refrénnel, míg a It’s Over When I Say It’s Over az Unbreakable vonalát viszi tovább, minden téren minőséget hozva. A The Day We Built Rome refrénje pedig ismét zseniálisan működik.

Nem szabad megfeledkezni a csapat többi tagjáról sem: Paolo Caridi dobol, Andrea Martongelli gitározik, és mindketten remek teljesítményt nyújtanak. Külön szeretném kiemelni még egyszer Jeff Scott Soto énekét – aki kitalálta ezt a kollaborációt, pontosan tudta, mit csinál, mert Jeff elképesztően jól, karakteresen és szenvedélyesen énekel végig az albumon.

Az Unbreakable nem csupán egy lemez – megmutatja, hogyan lehet a klasszikus heavy metalt kortárs energiával újraértelmezni. Technikailag precíz, érzelmileg ösztönös. Kiváló munka.

A Los Angeles-i Sunset Boulevard nyüzsgő forgatagában, ahol nincsenek tabuk, és szinte minden megtörténhet, egy piros kabrió haladt. Két férfi és három feltűnően csinos bikinis lány ült benne. Az Atlanti-óceán friss szelében lobogott a hajuk, a lányok szinte kilógtak az autóból, miközben felsőtestükkel buja táncot jártak, pezsgős üveggel a kezükben. Az autóból üvöltött a zene: a finn Shadecrown 0 című albuma. Szürreális jelenet lenne, annyi szent.

Pedig a valóság ennél sokkal komolyabb: a 2012-ben alakult csapat dallamos death metalt játszik. Az albumot a súlyos, komor, nyomasztó atmoszféra, sötét dallamok, váltakozó énekstílus, ipari elemek és filmes betétek jellemzik, minden dalban mély érzelmekkel. Nem véletlen: a lemez témája a gyász feldolgozása, az érzelmekkel való szembenézés.

A zenekar felállása a lemezen:

• Tomi Tiika – gitár
• Jari Hokka – ének
• Kallo Varonen – dob
• Saku Tammelin – billentyű
• Janne Salmelin – basszus, ének
• Jonas Vesamäki – gitár

A zenekar szerint ez az eddigi legszemélyesebb, legmélyebb művük, amely nemcsak zeneileg, hanem lelkileg is komoly utazás. Az album készítése során arra törekedtek, hogy a hangzás sötétebb, atmoszférikusabb, érzelmileg intenzívebb legyen.

Dalok röviden

• The Art Of Grieving – nyitó tétel, dallamos, atmoszférikus, de kellő súllyal. Itt érezhető egy pici ipari íz, amely a következő Fragile Chapters-ben is felbukkan, a közepén pedig egy elszállós, szinte filmzenei rész kíséri a hallgatót.
• Gone – elgondolkodtató, nyomasztó hangulatú dal.
• Zero – zakatoló, tört riffekkel támadó tétel, energikus és feszült.
• Under The Waves – kiváló szerzemény, komoran érzelmes, a közepétől megelevenedik, és súlyos, intenzív élményt nyújt.
• Inadequate – összetett szerkezetű, több rétegből álló dal, de hibátlanul működik.
• Tear Blind – csúcsszerzemény: még több súly, lehangoló atmoszféra, de a dal érzelmi mélysége is átjön.
• Repentance – a zárótétel, amely tökéletesen lezárja az albumot.

A 0 egy olyan lemez, amelyhez különleges hangulat kell; ha nem vagy rá hangolódva, nem fog működni. El kell kapni, meg kell ragadni, vagy olyan érzelmi állapotban kell hallgatni, ahol át tudod élni ezt a súlyos, de kiváló zenét.

Úgy hogy az írás eleji életképek valóban szűrreálisak lennének.

Hála a metal zenekarok kifogyhatatlan kreativitásának, ismét rengeteg újdonság érkezett. És nem csak a nagylemezek: számos EP és single is napvilágot látott, amelyeket vétek lenne figyelmen kívül hagyni. Kiemelkedik közülük a The Halo Effect feldolgozáskislemeze, a szintén svéd Hostilia új dala, valamint a Grymheart sötét, melodikus death metalja.

Sadistic Force – Morbid Odyssey (EP)
A texasi blackened thrash trió brutális energiát zúdít a hallgatóra ezen az új EP-n, amely többféle fizikai formátumban is beszerezhető.

Maldisdeun – Into the Flame of Fear (EP)
Sötét tónusú death/doom anyag, amely filozofikus mélységeket boncolgat. Nemcsak súlyos, hanem gondolatébresztő is.

Zetra – Believe (EP)
Az angol atmoszférikus rock duó zenéje érzelmileg gazdag, mély lelki utazásként hat.

Nils Patrick Johansson – Stay Behind (Single)
Történelmi ihletésű heavy metal, a közelgő War And Peace nagylemez második előfutára. Epikus hangzás, markáns előadás.

Gladenfold – For My Queen (Single)
A finn power metal csapat a hamarosan érkező konceptalbumáról adott ízelítőt. Himnikus dallamok és sodró lendületü.

Grymheart – The Dark Rider (Single)
A magyar melodikus death metal friss remeklése: sötét, erőteljes folklórtémákkal és szimfonikus háttérrel megtámogatva.

The Halo Effect – If You Were Here (Single)
A göteborgi ötös újraértelmezte a svéd Kent 1997-es klasszikusát (Om Du Var Här). Ezúttal angolul szólal meg – és elképesztően jól áll nekik!

Hostilia – P.T.D. (Single)
A lendületes göteborgi thrash metal brigád új dala a készülő nagylemez előhírnöke. Rövid, tömör, de annál hatásosabb ízelítő.