A ZenÉLŐ emlékek rovat, régebbi koncertélményeket idéz fel. Most a Karthago egy 2018-es koncerje van soron.

A Karthago zenekart hosszú pályafutása alatt valahogy sosem sikerült élőben elcsípnem. Volt olyan alkalom, amikor már majdnem összejött, de a koncert végül elmaradt.
Pár évvel ezelőtt azonban végre megtört a jég – sikerült ott lennem egy fellépésükön.
Most ezt az élményt szeretném feleleveníteni és megosztani.

                                         Karthago                                          

Kimle, 2018.05.26.

A dolgokat a helyükön kell kezelni. Ahogy egy negyven éve működő rockzenekart is. Nem várhatjuk tőlük, hogy felszántsák a színpadot, de azt viszont igen, hogy hitelesen, őszintén, tisztességesen zenéljenek. Ez pedig a Karthagonak most is sikerült.

A legendás zenekar a kimlei Sárkányhajó Fesztiválon adott szabadtéri koncertet, egy klasszikus sátras-falunapos környezetben. Már a helyszín is előrevetítette, hogy nem egy gigaprodukcióról lesz szó, de ez mit sem vont le az est értékéből. A meghirdetett időponthoz képest volt ugyan némi csúszás – egész pontosan háromnegyed óra. Mikor megérkeztünk, a stáb még javában szerelte a cuccot, ment a hangbeállás, kábelt húztak, próbálgatták a mikrofonokat.

Engem egyébként ezek a percek is mindig lekötnek – van valami különleges atmoszférája a várakozásnak, a színpad körüli sürgés-forgásnak, a feszültségnek, ahogy zajlanak az előkészületek, hogy pár perc múlva megszólaljon a zene. Persze ezt nem mindenki szereti, már azt, hogy a fellépő produkció késik, és valljuk meg a közel egy óra valóban elég hosszúnak tűnik, bármi is volt az oka.

A koncert végül egy ízléses, rövid intróval indult, majd megjelentek a zenekar tagjai, akik immár 39 éve változatlan felállásban játszanak együtt – ez önmagában is ritkaság a hazai zenei életben. Persze volt némi megszakítás pályájuk során, de az összetartásuk máig megmaradt.

Az este folyamán gyakorlatilag minden elhangzott, amit egy Karthago-rajongó hallani szeretne. A Keleti éj, az Apáink útján, az Áruló, a Requiem, a Senki lánya – és persze még jó pár sláger a zenekar aranykorából. A dalok hibátlanul szóltak, a zenekar rutinosan, kisujjból rázta ki a produkciót. Láthatóan nem csupán kötelességtudatból voltak ott: élvezték a zenélést.

A közönség nagyjából félig töltötte meg a sátrat, de akik ott voltak, azok jól érezték magukat. A zenekar tagjai nem túrták felszínpadot, de aktívan kommunikáltak a közönséggel.  

Nos, a zenészek: Takáts Tamást, aki bár hangilag már nem hozta a régi formát –mégis szórakoztató, szerethető módon vezette a műsort, a többiek – Gidófalvy Attila, Szigeti Ferenc, Kiss Zoltán és Kocsándi Miklós – profiként hozták a tőlük megszokott szintet.

Ez a koncert nem szólt sem világmegváltásról, sem monumentális show-elemekről. Ez egy, becsületes rockkoncert volt egy negyven éve működő zenekartól, akik tudják, mi az, amit a közönség elvár, és azt pontosan, hiba nélkül teljesítik. A végére pedig csak annyit: a dolgokat tényleg a helyükön kell kezelni. És ebben most sem volt hiba.