Örömteli érzések kavarognak bennem, ha arra gondolok, hogy az olyan hajdanán sikeres műfajok, mint a thrash metal, újra kezdenek divatba jönni. Egyre több fiatal zenekar választja ezt az irányzatot önkifejezésének alapjául, és bizony egyre gyakoribbak az igényes, jól összerakott produkciók. Gondoljunk csak a lengyel Pandemic a spanyol Angelus Apatrida, Crisix, Vinodium vonalra – csupán néhány friss felfedezésem a közelmúltból. Ezek a csapatok mind minőségi thrash metalt játszanak.

Természetesen, megtartják, az old school gyökereket, de egyrészt modernizálják a zenéjüket – főként hangzás terén –, másrészt más stíluselemeket is belecsempésznek. A death, black metal, metalcore, sőt a nu metal hatásai is érezhetők a munkáikban. Ráadásul a thrash metalon belül is két markáns irányvonal létezik: az amerikai Bay Area-vonal, valamint az európai, főként német stílus.

A dél-nyugat-németországi kis faluból származó Warfield is ezek közé az újhullámos thrash zenekarok közé sorolható. Bár inkább a német vonalon mozognak, zenéjükben ugyanúgy érezhető a Bay Area hatása, mint a black vagy akár a death metalé. Ráadásul felettébb ügyesen ötvözik mindezt. A 2012-ben alakult trió tagjai: Dominik Marx dob, Matthias Clemens gitár, valamint Johannes Clemens ének, basszusgitár.

A With The Old Breed a második nagylemezük, melynek fő hatásai között a Sodom, a Kreator, a Slayer és a klasszikus Bay Area-thrash említhető. A zenéjük energikus, dühös, vastag hangzású, amely modernsége ellenére sem veszít a nyersességéből és agresszivitásából. Egy interjúban elmondták, hogy szenvedélyesen rajonganak, az old school thrash-ért, és ezt a lehető legtöbb energiával szeretnék továbbadni. A lemezt hallgatva úgy érzem, ez maximálisan sikerült is.

Őszintén szólva, nem találtam egyetlen töltelék vagy átlagos dalt sem – csak jókat, meg még jobbakat. Már a nyitó Melting Mass is igazi húzós darab, kirúgja a ház oldalát. A Soul Conqueror hasonló vonalon halad tovább, míg az Apetite Aggression villámgyors, egyértelmű Slayer-hatású tétel. Az album legjobbja számomra a Fragmentation – döggel teli, húzós, kiabálós refrénnel, amitől az ember automatikusan headbangelni kezd.

Különösen tetszik még a két zárótétel. Az egyik a több mint hét perces GASP, amely komplexebb, talán kísérletezőbb is, mégis benne van a germán thrash ereje. A másik a címadó With The Old Breed – brutális zúzda, amelybe egy csipetnyi melodikus death metal is belevegyül.

A zenészi teljesítmény kiemelkedő, a srácok remek megoldásokkal operálnak, és láthatóan tudatosan törekednek a folyamatos fejlődésre. Elmondásuk szerint ezzel az albummal egyértelműen előre akartak lépni – dalszerzésben, hangzásban egyaránt.

Úgy legyen!