Honnan máshonnan származhatna a nyolcvanas évek hajmetal bandáit és a feelinges rockzenét játszó JJ Pineston, mint Finnországból. Naná. De nincs mese, amit csinálnak az felettébb nem rossz.

Véletlenül találtam rá a JJ Pinestone nevű finn együttesre. Az album hallgatása közben sorban ugráltak be a különböző zenekarnevek, Skid Row, Warrant, korai Mötley Crüe, Clawfinger, Ugly Kid Joe, sőt bár nem ez a stílus még az Offspring is. A zene a nyolcvanas évekbeli amerikai dallamos metal, a fentebb említett zenekarok hatásaival. Különben meg van feelingje a történetnek. A projekt mögött egy finn thrash banda a TakaLaiton énekes/gitárosa, Juho Mantykivi áll. Fazonilag tiszta nyolcvanas évek, de a hangja kicsit reszelősebb, screamelősebb.

A lemez marha jól szól, a basszus brutál, ugyan ez a zene negyven évvel ezelőtről származik, de abszolút mai köntösben. Juho barátunk mellett, Joona Juntunen-gitáros, Sami Turku- basszusgitáros, és Lauri Kutvonen-dobos játszanak a zenekarban. Az egész nincs túl bonyolítva, gitár, dob, basszus, Juho éneke és tulajdonképpen jó dalok. Nem egy maratoni album, hét dal, harmincöt percben. A legjobb nóták a lemez végére kerültek, a rap-es, inkább punk/rock /hardcore-os, Fool’s Anthem, a The Run, ami egy jó feelinges dal, jó refrénnel.

A Scream For More-ban van kraft, jó a kiabálós refrén is. Ilyen csordavokálos Chiefs Of Speed is. A maradék három dalból a nyitó Break The Chains nem rossz, a Killshot sem, ami a nyolcvanas évekbeli hajmetal továbbfejlesztett változata. A lemez mélypontja, az óóó-zós refrénű (ettől mindig rosszul vagyok), On My Own.

Jó volt hallgatni ezt az albumot, voltak nosztalgikus érzéseim és talán ezért egy kicsit másképpen láttam a zenekar zenéjét, mint ami.