A közelmúltban volt 30 éves a Rage Black in Mind albuma, és ez jó alkalom volt arra, hogy újra elővegyem, és véleményt alkossak róla.

A német Rage zenekar nem ma kezdte a szakmát – 1984-es megalakulásuk óta több mint húsz lemezt adtak ki. Én nagyon kedvelem őket: a dallamvilágukat, a jellegzetes dalfelépítéseiket, és úgy általában a zenéjüket. Véleményem szerint a zenekar pályafutása nem ívelt olyan meredeken felfelé, mint amennyire akár lehetett volna. Stabilan ott vannak a német metalbandák élmezőnyének farvizén, de előrébb sosem sikerült igazán lépniük.

A miértekre hosszasan lehetne keresni a választ. Talán az is közrejátszott, hogy a felállásuk gyakran változott – rengetegen megfordultak Peavy Wagner, a zenekarvezető, énekes és basszusgitáros oldalán. Igaz, akadtak olyanok is, akik hosszabb időt is lehúztak a bandában. Persze ne feledjük: a zenekar jövőre lesz 40 éves, ami önmagában is tiszteletre méltó.

A másik dolog, hogy az általuk játszott euro/power metal az elmúlt négy évtizedben meglehetősen hányattatott sorsú műfaj volt. Bár szerintem sorra készítették a jó lemezeket, valamiért mégsem jött össze az áttörő siker. Pedig Peavy dalírói képessége, egyedi stílusa, illetve azoknak a zenészeknek a tehetsége okán, akik megfordultak vagy jelenleg is játszanak a Rage-ben, akár több babér is teremhetett volna számukra.

Itt van példának okáért a kilencedik nagylemezük, a Black in Mind, ami szerintem egy kiváló album. Az albumon szereplő 13 dal talán egy kicsit soknak tűnhet, de gyakorlatilag majdnem minden szám jó – vagy még annál is jobb. Talán csak a kissé furcsa ritmusú, ám lendületes „Spider’s Web” nem nyerte el maradéktalanul a tetszésem.

Viszont a lemez utolsó tétele, a líraibb hangvételű, érzelmileg mélyreható mondanivalóval felvértezett, libabőrös All This Time nagyon betalált nálam. A másik csúcsszerzemény számomra a Shadow Out of Time, amely tipikus Rage-dallammal támadja a hallójáratokat, ráadásul egy olyan libabőrös refrénnel, amit egyszerűen nem tudok nem imádni.

Van azonban még egy abszolút tuti szám a Black in Mind-on, ez pedig a The Crawling Chaos. Jó a tempó, a refrén tipikusan „Rage-es” – ezekhez Peavy nagyon ért –, és megvan benne a kellő kraft is.

Mint már említettem, a többi dal is tetszik. Például a tíz perc feletti, komplexebb szerzemény, az In a Nameless Time, amely gyakorlatilag egy ritmikai hullámvasút, sötétebb, vészjósló hangulattal, mégis van benne spiritusz. De említhetném még a Rage-védjegyeket erősen magán hordozó Forever-t, az Until I Die-t, vagy a szigorúbb, dühösebb My Rage-et is.

Az album jól szól, és a közreműködő zenészek is nagyszerűen teszik a dolgukat.
A Black in Mind felállása a következő volt:
Peavy Wagner – ének, basszusgitár
Sven Fischer – gitár
Spiros Efthimiadis – gitár
Chris Efthimiadis – dob

A Black in Mind a maga szintjén pozitív fogadtatásban részesült.
Egy 2025. május 2-i koncerten a lemezről a címadó Black in Mind hangzott el.

Ahogy az elején is említettem: szeretem ezt a bandát, elfogult is vagyok velük. A Black in Mind-ot időről időre előveszem, meghallgatom – és valahogy nekem mindig tetszik.