Az az igazság, hogy mindig is kedveltem a csajfrontos metalbandákat. Valahogy még ma is kuriózumnak számítanak ebben a férfiak által uralt műfajban. Szerencsére egyre több tehetséges női előadó érzi úgy, hogy van mondanivalója, és igenis helye van a metal zenei közegben.

Ez a két kiváló hanggal megáldott hölgy, Noora Louhimo (Battle Beast) és Netta Laurenne (Smackbound) immár másodszor fogott össze egy közös lemez erejéig – az első közös anyaguk a 2021-es The Reckoning volt. Őszintén szólva, Netta munkásságát nem ismerem, de Noora hangját és zenekarát kifejezetten kedvelem. (Érdekesség képpen jegyzem meg. hogy korábban a Nightwish-nél is szóba került a neve.)

Természetesen egy ilyen produkció nem valósult volna meg zenekar nélkül. A háttérben olyan zenészek dolgoztak, mint Miko Kosonen gitár, Nino Laurenne – Netta férje – gitár, Sampo Haapaniemi dob, Pasi Heikkilä basszusgitár és Vili Itäpelto billentyűk. A dalokat főként a Laurenne házaspár írta, néhány tételben Noora is közreműködött. Fontos szempont volt, hogy Noora hangja teljes értékűen jelenjen meg a dalokban, hogy valóban sajátjának érezhesse őket.

A hölgyek elmondták, hogy a komfortzónájukon kívül akartak alkotni, céljuk az volt, hogy a ’70-es évektől napjainkig terjedő időszak zenei stílusait, érzelmeit és hangszerelését is beépítsék az anyagba. Persze, teljesen nem tudtak kibújni a bőrükből – alapvetően ez egy heavy/power metal és hard rock lemez lett.

És azt kell, mondjam, nem is csináltak rossz albumot. Bár őszintén szólva elsőre nem igazán hatott meg, de másodjára már jobban odafigyelve, mélyebbre ásva kezdtem felfedezni az értékeit – és rá kellett jönnöm, hogy jó dalok vannak rajta.

Rögtön a nyitódal, a címadó Falling Through Stars egy vérbeli power metal nóta, akár a Battle Beast is előadhatta volna. Nekem még az Anna Brunner vezette League of Distortion is eszembe jutott róla. A következő Damned egy lendületes, jól megírt szerzemény, sőt még a To The Dark is hozza a szintet.

Ami viszont ezekben a dalokban felfedeztem az az, hogy nem igazán hoznak meglepetést. A jól bevált metal/hard rock paneleket használják – igaz azt jól. Vannak, azonban dalok, amelyek kicsit kilógnak a sorból, és egyénibb hangulatot hoznak. Például az album egyik legerősebb tétele a The Cradle, amely izgalmasabb, mint a többi: kissé popos, de mégis dallamdús és meglepően jól áll nekik ez a vonal.
A másik csúcspont a Loud and Clear, egy szép power metal ballada.

A többi szám már nem éri el ezt a szintet, de ezekben is találni jó pillanatokat, hangulatos részeket.

Összegezve a fentebb írtakat, két jó hangú énekesnő, igényes, jól hangszerelt, jól eljátszott dalai alkotják a Falling Through Stars-t, igaz, különösebb meglepetések nélkül, de azért megérdemli a figyelmet.