Tavaly a Five Finger Death Punch vendégeként Budapesten is fellépő Malevolence a koncerten nyújtott teljesítményének köszönhetően került a látóterembe. Egy nyers, hangos, érzelmekkel és energiával teli produkció volt – nem mondom, hogy azonnal rohantam a merch-pulthoz a CD-jükért, de elraktároztam magamban, amit láttam, és felkerültek a felfedezésre váró zenekarok közé.

Az ismerkedést az előző lemezükkel kezdtem volna, meg is tettem néhány lépést ez ügyben, aztán valahogy feledésbe merült a dolog – mígnem a heti megjelenések között újra szembejött a nevük. Adta magát a lehetőség, hogy meghallgassam az új albumukat.

Nos, a Malevolence 2010-ben alakult, és ez a mostani a negyedik nagylemezük.

A Where Only the Truth Is Spoken hallgatása közben arra jutottam, hogy egy valóban erős, egységes, érzelmekkel és kellő dögösséggel megáldott anyagról van szó. Őszintén szólva nem találtam gyenge pontot a lemezükön. A dalok egy hamisítatlan metalcore-album keretein belül mozognak, de mellőzik a túlhasznált kliséket. Dühös, energikus szerzemények ezek – ilyen például a Trenches vagy az In Spite, amelyben Randy Blythe (Lamb of God) vendégeskedik.

Vannak benne jó refrének (Salt the Wound, a dögös Heaven Shake), nem szokványos szerkezetű számok (Imperfect Picture, If It’s All the Same to You), tempóváltásokkal operáló darabok (Blood to the Leech, Counterfeit).

A hangszeres teljesítményre sem lehet panasz – a zenekart a következők alkotják:

• Wilkie Robinson – basszusgitár
• Charlie Thorpe – dob
• Josh Baines – gitár
• Konan Hall – gitár, tiszta ének
• Alex Taylor – ének

Alex egy interjúban elmondta: az egyik legnagyobb kihívás számukra mindig is az volt, hogy túlzottan kritikusan álltak saját magukhoz, hajlamosak voltak túlgondolni a dolgokat. Most viszont egyszerűen megírták és rögzítették a lemezt – kész. A szövegeket is közösen írták, így minden tag beletehette a saját világát, ezáltal sokkal személyesebb, őszintébb dalok születtek.

A zenekar egyébként saját kiadót is alapított MLVTD néven, és mivel régebben is a „csináld magad” szemlélet jellemezte őket, most ezzel más zenekarokat is tudnak segíteni. Közösségépítő erővel bír a működésük, ami a mai zenei közegben nem kis dolog.

Összességében: tetszett, amit hallottam. Sem a világot, sem a műfajt nem váltja meg a Where Only the Truth Is Spoken, de egy nyers, dühös, érzelmileg intenzív, erős és remek hangzású metalcore-lemezről beszélünk. Olyanról, amely mellőzi az amerikai, túlcsiszolt giccset, és helyette hiteles marad.

Tulajdonképpen a tavalyi koncert után igazolva láttam magam.