Mikor a Himmelkraft névvel találkoztam, azt gondoltam, hogy valami német folkmetal banda lemeze jön velem szemben. Úgy döntöttem belehallgatok, bár az ilyen jellegű csapatokból enyhén szólva is túlkínálat van a piacon, de úgy látszik a kíváncsiság erősebb volt bennem, mint a fenntartásaim.

Az Uranium volt az a dal amit hallottam és meg kellett állapítanom, hogy ez nem az amire elsőre gondoltam. A zene sem olyan volt és a hang is ismerősnek tűnt. Mikor utánanéztem, akkor láttam, hogy a társulat a finn Sonata Arctica-s Tony Kakko szóló projektje, ami zenekarrá fejlődte ki magát. Mentségemre legyen mondva, hogy Tony kicsit másképp énekelt mint azt eddig hallottam tőle és a zene is más mint anyaegyüttesének  muzsikája.

Az énekes szerint ez nem is metal, hanem inkább hard rock és ő ezzel az albummal valami különlegeset és meglepőt akart. Nem szeretett volna Sonata Arctica-s zenét játszani, ne gondolják az emberek, hogy az onnan megmaradt ötleteket ülteti át a Himmelkraft dalaiba. Tony szerint ebben a zenében mindenféle árnyalat van és ő vastag ecsettel festett. Nézzük ezeket az árnyalatokat.

Először is ez egy koncepcióalbum, de úgy, hogy minden dal egy történet. Ezekhez a dalokhoz tartozik egy kísérőkönyv is. Szóval árnyalatok. Van itt sötétebb, a mélyre hangolt gitár miatt, például a Full Steam Ahead-ben, ez talán még kissé nyomasztó is. A már említett Uranium-ban is megvan ez a sötétebb árnyalat, teszem hozzá, hogy ez egy nagyon jó dal.

Aztán van itt színesebb árnyalat, a szimfonikus metal/rock elemekkel megtűzdelt Paika-ban. Van ebben a dalban némi musical, de bevillant a Nightwish is. Aztán kicsit ismét sötétednek a tónusok a hangulatok, az enyhén középkori Fat American Lies-ban. Innentől viszont a sötétebb színek fakulni kezdenek és a zene atmoszférikus hangulatra vált, Dog Bones, When The Musics Stops.

A következő Gorya több világosabb szín keveréke, viszont az album negatív dala, a There’s A Date On Every Dream, ami nagyon szürke lett. A Crystal Cave-ben ismét élesednek a színek és ez nem is egy elszállós szerzemény. Aztán megint a felhők lebegősebb színei következnek, az I Was To Rain Of Your Parade és a Deeper személyében.

Tony társai az albumon a következők voltak, Pasi Kauppinen basszusgitáros (Sonata Arctica), Timo Kauppinen gitáros és Jere Lahti dobos voltak. A lemez hangzásilag abból a szempontbók érdekes, hogy nagyon élő hangzása lett, igaz Kakko elmondta, törekedtek is erre. Ez egyébként a dobsound-on érződik a legjobban.

Szóval ez a kép amit a Himmelkraft zenéjén keresztül Tony Kakko lefestett nekünk színekben gazdag, sötétebb árnyalatokat és nekem a kelleténél kicsit több szürkét is felvonultató festmény. Nem rossz, de talán kicsit még kisérletezősebb album a Himmelkraft.