Mivel én magam nem játszom semmilyen hangszeren – jó, a léggitárt és a légdobot nem számítom ide –, mindig is más szemmel néztem azokra, akik valóban tudnak hangszeren játszani. Azok pedig, akik több hangszeren is otthonosan mozognak, számomra már szinte megfejthetetlenek. Ilyen például Peter Tägtgren, a Hypocrisy és a Pain gitáros-énekes zsenije, aki dalszerző, producer, és ki tudja még, mi minden.

Ehhez a ligához tartozik Nicklas Sonne is, aki dobosként kezdte, de gitárosként és énekesként is aktív. A Defecto nevű zenekar frontembere, de közreműködött többek közt az Evil Masquerade és a Malrun projektjeiben is. Emellett szólókarriert is épít, és vezeti a Sonne Studios Copenhagen-t, ahol producerként is dolgozik.

Az Electric Dreams már a második szólóalbuma, mely egy hard rock / heavy-power metal lemez.

A lemez a „Fireline”-nal indul, és már az első másodpercekben feltűnik – vagy inkább hallatszik –, hogy Nicklas kiváló hanggal bír. A produkció erőteljes, arányos, jól szól. Ez egy tipikus euro-power metal dal: sok újdonságot nem kínál, de korrekt darab. Ezzel szemben a „Route 66” már egy kifejezetten kiváló tétel: lendületes, sodró, és kicsit a svéd Dynazty-ra emlékeztet.

A nagy rohanás után Nicklas visszavesz a tempóból, és érkezik a középtempósabb „Shadows in Between”. A „Women’s World” érzelmes darab, bár egy-két helyen kikandikál belőle a popos íz, összességében mégis egy jól megírt, dallamos nóta.

Ezután érkezik a lemez legjobb szerzeménye: a „Limitless” tempós, dögös, fülbemászó refrénnel operál, végig fenntartva a feszültséget. Az „Epic Song” nekem inkább pop, de ettől függetlenül nem rossz darab. A címadó „Electric Dreams” egy húzós, ritmusos power metal tétel, nagyívű dallamokkal – egyértelműen a lemez egyik csúcspontja.

A kissé málházósabb „Baron of Mischief” ugyan nem rossz, de nem is különösebben emlékezetes. A „Helldivers Anthem” viszont a lemez legkeményebb és legszigorúbb dala, ismét erős refrénnel. Egy ilyen típusú korongról nem hiányozhat egy szép, érzelmes zárás sem – ez itt a „Strangers Mind”, ami tökéletesen illik az album hangulatához. Az instrumentális „Overload” pedig finoman teszi fel a pontot a lemez végére.

Nicklas így nyilatkozott az albumról:

„Ez a lemez egy személyes utazás vissza oda, ahol minden elkezdődött számomra. A legjobb zenei inspirációim, nyers energiái és szellemisége a régi vágású hard rock lelkét ötvözi a modern zene ütősségével, olyan hangzással, ami nosztalgikus, ugyanakkor újszerű is.”

Az Electric Dreams nem egy világot felforgató alkotás, de egy tehetséges, kiváló hangú zenész zenei kalandozása a dallamos hard rock és heavy/power metal végtelen tengerén.