2025.01.24.

                                       Ismerős Arcok

                Mosonmagyaróvár, Flesch Művelődési Központ

Az Ismerős Arcok zenekarral eddig még nem volt alkalmam találkozni. Pedig többször játszottak már a környékünkön, de valahogy ez a találkozás idáig még nem jött össze. Viszont mindenképpen meg akartam nézni őket. Most azonban eljött az idő, mert szűkebb pátriárkámban, Mosonmagyaróváron, a Flesch Művelődési Központban léptek fel, egy legendás billentyűs, Papp Gyula (Mini, Skorpió, Dinamit, stb.) és egy csak hölgyekből álló vonósnégyes kíséretében. A helyszín csurig megtelt a zenekart szerető emberekkel, jobbára az idősebb korosztályból, de akadtak fiatalabbak is.

Azt gondoltam, hogy majd igyekszem mind szemmel, mind füllel memorizálni a műsort, illetve felkészültem némi jegyzetekkel is, aztán már az első szám közben elraktam mindent a zsebem mélyére. Nem volt szükség rá. Ugyanis az előadás az első pillanattól elvarázsolt. A rock koncerteken általában van energiaáramlás, ami a zenekar és a közönség között oda-vissza működik. Itt azonban nem az a fajta energia volt. Annál valami sokkal több. Valamiféle olyan magasztos érzés, amit nehéz szavakba önteni. Egy olyan érzés, amit csak az Ismerős Arcok zenekartól kaphatunk meg. Nem tudom meg tudom-e fogalmazni mit éreztem. Hogy büszke vagyok az identitásomra erre a gyönyörű nyelvre, amelyben ezeket a dalokat megírták, az összetartozás érzésére.

Ebben a közel két órában otthon hagytam a szorongásaim, a félelmeim, ilyen- olyan frusztrációimat, elfelejtettem a hétköznapok negatív hatásait. Nem hiszem, hogy ott a teremben ezzel egyedül lettem volna. Mert a zenekar az első taktusok után megfogta a közönséget és el sem engedte a koncert végéig. Nem lehetett érezni üresjáratot, folyamatos varázslat volt. Az mondjuk érdekes volt, hogy a koncert zökkenőmentesen, profin zajlott, de ezt nem lehetett érezni, inkább volt az egész olyan természetesen zsigeri. Mindezt kiváló hangzással, szépen hangszerelt dalokkal, jól, átéléssel eljátszva. A műsor összeállításánál figyeltek arra, hogy a vonós négyes idomuljon azokhoz az Ismerős Arcok dalokhoz amik elhangzottak és a négy muzsikus játéka szépen belesimult a dalokba, úgy mintha mindig is benne lettek volna. Sajnos a vonós négyes tagjainak a nevét nem tudtam megjegyezni, de nagyon szépen játszottak. A zenekaron pedig nem lehetett nem észrevenni mennyire figyelnek egymásra, mennyire érzik egymást.

Nem szedném szét a produkciójukat, Galambos Nándor basszusgitáros, Kovacsik Tamás dob, Práder Vilmos gitár, Tánczos István szaxofon, ének, a már említett Papp Gyula tökéletesen zenéltek. Nyerges Attila énekes jellegzetes hangján szépen énekelve vezényelte le a koncertet. Ami mellesleg nem nélkülözte a humort és az egymással való csipkelődést sem, így képezve egy egységes elegyet a magasztos érzésekkel és a rockzene közvetlenségével. A katarzis a ráadás két dala volt, az egyik a Fenyők, a másik pedig az utolsó, Nélküled. A dal közben nézni akartam a körülöttem lévő emberek arcát, azokat az érzéseket amit tükröződnek rajtuk, de erre nem volt lehetőségem. Ezt akkor, ott kellett megélnem, azokkal a gondolatokkal és érzésekkel, amik a fejemben és a szívemben kavarogtak, hogy amíg élek emlékezzek rájuk. Csak álltunk a párommal kezén fogva. Szavakkal leírhatatlan volt.

A koncert végén a közönség hosszú percekig tapsolt. Szó szerint, elrepült ez a közel két óra, fel sem tűnt az idő múlása. Nagyon jó érzésekkel mentem haza.

Másnap mikor felkeltem, még mindig a koncert hatása alatt voltam, még mindig kavarogtak bennem az érzelmek és sokkal jobban éreztem magam, mint az Ismerős Arcok előadása előtt. A Nélküled pedig megállás nélkül szólt a fejemben.