Alien Weaponry – Te Rā, lemezismertető

Az Alien Weaponry zenekar 2018-as bemutatkozó, Tū című albuma nálam nagyot ment, zenéjük tökéletes elegyét adta a modern metal, a thrash és a maori hagyományoknak. Egy fiatal, ígéretes zenekar benyomását keltették.
Aztán jött a 2021-es Tangaroa, amivel viszont már korántsem voltam megelégedve – számomra az az anyag kifejezetten átlagosra sikerült. Éppen ezért kíváncsian vártam a mostani lemezüket, a Te Rā-t.
A banda 2010-ben alakult az új-zélandi Auckland városában. A jelenlegi felállás: Lewis De Jong ének/gitár, Henry De Jong dob, és Turanga Morgan-Edmonds basszusgitár. A stílus továbbra is thrash metalos alapokon nyugszik, groove és nu metal elemekkel kiegészítve – mindezt pedig különlegessé teszi a maori nyelv használata, amely több dalban is megjelenik.
A testvérpár holland–maori származású, és egészen fiatalon kezdtek zenélni. Saját bevallásuk szerint a maori kultúra és történelem mélyen hatott rájuk. Zenéjükkel nemcsak szórakoztatni akarnak, hanem tanítani és inspirálni is – céljuk, hogy felhívják a figyelmet a különféle globális problémákra. Érdekesség, hogy szüleik a mai napig aktívan támogatják őket.
A Te Rā egy kiegyensúlyozott, jól megírt lemez, amin gyenge szerzeményt nem igazán találni – vagy jó dalok vannak rajta, vagy még jobbak. Az első három tétel egyenesen a „kiváló” kategóriába tartozik.
A Crown hozza a tőlük megszokott dallamvezetést, viszont egy meglepő, szokatlan refrénnel teszi emlékezetessé magát. A Mau Moko nehéz, súlyos kezdéssel indul, teljes egészében maori nyelven – egyfajta „maorimetal” szerzemény. Az 1000 Friends szintén erőteljes, nekem egyből a Trivium ugrott be róla – természetesen az Alien Weaponry stílusában.
A Tama-Nui-Te-Ra, amely szintén maori nyelvű, a közepén egy Sepultura-szerű zúzdával, míg a Ponaturi súlyossága ragadott meg. Az album csúcspontja azonban számomra a Blackened Sky – ez a dal egy teljesen új énektémával dolgozik, ami eddig nem volt jellemző a zenekarra, és ez nagyon jól áll nekik.
A lemez többi tétele is erős, csupán árnyalatnyival maradnak el a fent említett kiemelkedő daraboktól. Összességében a Te Rā-nak van súlya, kellően ütős, és a hangzása is kiváló. A zenészek teljesítménye magas színvonalú – de ez már az előző kiadványok alapján sem volt kérdés.
Henry De Jong szerint a metalban rengeteg érzelem lakozik, és a műfaj alapvetően nyitott, sokszínű. A Te Rā ezt tökéletesen demonstrálja: nemcsak zeneileg erős, hanem kulturálisan is tartalmas. Jó kis muzsika ez – egyértelmű előrelépés az előző albumhoz képest.