Az év elején jelent meg az angol Tokyo Blade új nagylemeze. A zenekar annak idején a NWOBHM vonalához tartozott, azonban nem futott be akkora karriert mint a stílus első vonalas bandái.

Grandad metal. Ezt a kifejezést egy, a zenekarral kapcsolatos írásban olvastam. Van ebben valami, de persze ez az elnevezés nem mentes a negatív felhangtól sem. Egyébként meg lehet, hogy az együttes és a zenészek kora, akár értelmet adhat ennek a címkének, de ez a lemez nem totyogós öregurak zenélgetése. De haladjunk sorjában.

Szóval az angol Tokyo Blade 1982-ben alakult Salysbury-ben, előtte más neveken működtek. A Time Is The Fire a tizenkettedik albumuk. Egyébként az előző 2020-ban jelent meg. Az elmúlt több mint negyven év nem volt zökkenőmentes, hisz közel harminc zenész játszott a zenekarban, kétszer fel is oszlottak. A zenekar stílusa NWOBHM, némi amerikai ízzel. A dalok jól meg vannak tervezve és szépen vannak hangszerelve. Van ennek a zenének egyfajta old school hangulata, de mégsem egy  múltidéző retro  muzsika.

Nos, milyen is az a tizennégy dal, ami alkotja az albumot. Őszintén szólva, kicsit soknak érzem a dalok számát, de ha ennyi volt az ötlet és a mondanivaló!

Igazából sikerült egy aránylag egységes lemezt összehozni, olyan kifejezetten csúcsdal nincs a korongon, de például a klasszikus felépítésű nyitó dal a Feeding The Rat egy jobb tétel, bár a végét azért jobban megoldhatták volna. Jó még a lassabb, hangulatosabb The Enemy Within is, de itt is lehalkítják a végét. Ilyesmi a Going With The Flow is, egyébként jól állnak neki ezek a dalok. A The 47 egy okosan megtervezett, komplexebb szerzemény. A Soldier On-ról is elmondható, hogy egy sikerültebb darab, de az album utolsó négy dala is erős.

A zenei teljesítménnyel nincs semmi gond, ezek a fickók tudnak muzsikálni. Andy Boulton (aki az egyetlen alapító tag) és John Wiggins gitárosok viszik a prímet, Andy Wrighton és Steve Pierce ritmusszekció is jól teszi a dolgát, Alan Marsh énekesnek pedig jó hangja van és jól is énekel.  

Szóval a Tokyo Blade jó zenét játszik, zenekar kora csak a rutinban látszik meg, ez a lemez is jó, régi vágású NWOBHM, aki szereti ezt a fajta muzsikát annak fog kellemes perceket szerezni, de azért a pályatársaiktól elmaradnak.