Az ex-Helloween gitáros/énekes Kai Hansen által alapította Gamma Ray 1990. február 26-án jelentette meg debütáló lemezét a Heading For Tomorrow-t. A dalcsokor gerincét a jellegzetes Hansen féle zene alkotja, de azért más hatások is megtalálhatók benne.

Nem lehet nem beszélni a Helloween-ről a Gamma Ray zenekar kapcsán. De miért is kéne? Mégiscsak a „Tökfejek” egyik fő dalszerzőjéről és gitárosáról van szó. Meg persze Ralf Scheepers-ről, akinek a hangja hasonlít Michael Kiske hangjára, a felsőbb tartományokban pedig Halfordos, kettejük közös projektje fejlődött zenekarrá Uwe Wessel basszusgitárossal és Mathias Burchard dobossal kiegészülve.

A stílus nem is lehetne más, mint a Helloween-ban gyökerező heavy/power és az akkoriban virágkorát élő speed metal. Azonban arról is beszélni kell, hogy miben különbözik a két zenekar egymástól. Először itt nincsenek ikergitárok, lévén itt egy gitáros felállás van, ráadásul más egy kicsit a gitárhangzás is. Hozzájön még ezekhez a Gammay Ray-ben használt kórusok, illetve háttérvokálok is. Kai szerint ezek ilyen germán dolgok, minekután a németeknek nincsenek klasszikus rock zenei gyökereik, így a német klasszikus zeneszerzők hatottak rájuk. Ezek a hatások nélkül pedig csak NWOBM-t másolnák, ezekkel a hatásokkal viszont a saját útjukat kezdték el járni. De, hogy ne csak a nyilvánvaló hatásokról beszéljünk, van itt tradicionálisabb metal is, némi Judas Priest ízzel, Ilyen például a Ralf Scheepers által jegyzett Free Time. Vagy a Speace Eater, ami szigorúbban indul, más mint a többi Helloween ihletésű dal, ráadásul Ralf hatalmasat énekel benne.

Akkor vannak olyan dalok, amiben a Queen is megjelenik, ilyen Money és az album egyik legjobb dala, a Silence. Erről mondta Kai Hansen, hogy ő egy Queen szuperfan és azt akarta, hogy ezt a világ is megtudja. Szintén a lemez egyik csúcsdalai között van Heaven Can Wait, amely egy tempós szerzemény, jó refrénnel.

Az album legjobb dala, nem is lehetne más, mint a címadó, monumentális, komplex, tempóváltásos, több mint tizenöt perces metal eposz, a Headind For Tomorrow. A többi dallal sincs semmi gond, hiszen a Lust For Life sem egy rossz szerzemény, ezt a dalt egyébként a Helloween is simán játszhatta volna, de ugyanez igaz a Hold Your Ground-ra is. Lehet, hogy ezzel a véleményemmel egyedül leszek, de nekem az albumzáró Uriah Heep feldolgozás, a Look At Yourself nem annyira jön be, tisztességesen eljátszották, de ennél nem érzek többet benne. Ennek a covernek az a története, hogy Ralf az eredeti zenekarával a Tyran’ Pace-el turnézott a Juriah Heep-el és már akkor megfordult a fejében a feldolgozás lehetősége, sőt még a Helloween-nél is felmerült ez a lehetőség.

A Heading For Tomorrow-t egy másik borítóval újra kiadták, sőt a 25. évfordulóra is megjelent bónuszdalokkal kiegészítve. A zenészek jól teljesítenek, a prímet Kai és Ralph viszi. Egyébként Ralph Scheepers neve felmerült a Helloween-nél is, ugyanis a Walls Of Jericho turnéján sok lett volna Kai-nak az éneklés és a gitározás, ráadásul ő inkább gitárosnak tartja magát.

Az album fogadtatása jó volt, a lemezen szereplő dalok közül a Heaven Can Wait a tavalyi koncerteken is szerepelt.

Megalapíthatjuk tehát, hogy Gamma Ray első lemeze, egy jó album jó dalokkal.