Azon gondolkodtam a Dirkschneider & The Old Gang – Babylon lemeze kapcsán, miért is volt szükség erre a kiadványra. Őszintén szólva kicsit tartottam tőle, hogy talán egy fáradt, Accept-szerű Udo-album kerül majd elénk – egy sokadik, jól ismert recept szerint összerakott anyag. Biztos csalódott lettem volna, ha csak ennyit kapunk. De! Nem lövöm le a poént.

A projekt egy jótékonysági kezdeményezésből nőtte ki magát: a Covid alatti lezárások miatt nehéz helyzetbe került zenészek megsegítésére jött létre. Az „élet nevű játék” ismét bebizonyította, hogy sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő.

A formáció egy tag kivételével mind az Accepthez vagy az U.D.O.-hoz kötődik. A Dirkschneider & The Old Gang magja: Udo, a fia Sven – dob, a két Accept-oszlop Peter Baltes – basszusgitár és Stefan Kaufmann – gitár, illetve az U.D.O.-ból ismert Mathias “Don” Dieth – gitár. A csapat „kakukktojása” Manuela Bibert énekesnő.

A Babylon az eddigi egyetlen albumuk, melyhez több EP és kislemez is kapcsolódik. A klasszikus Accept/Udo-örökséget ötvözik új, közösségi himnuszokkal, a női–férfi ének folyamatos váltakozásával. Ehhez társul némi társadalomkritika, közösségformáló erő és filozofikus gondolatvilág.

Már abból is látszik, hogy ez a társulás nem csupán „mellékprojekt”: nem maradék Udo-dalokat hallunk, hanem friss szerzeményeket, amelyeket közösen írtak. A hangsúly a közös alkotáson van – olyan zenén, amely az Accept örökségét új energiával tölti meg.

Nosza, ugorjunk bele ebbe az energiamezőbe.

Dalról dalra

It Takes Two To Tango
Húzós, dallamos, sodró lendületű nyitó tétel. Klasszikus heavy metal, mégis friss és mai – egy acélból kovácsolt tangó. Kiváló kezdés.

Babylon
A címadóban Udo és Manuela együtt vokáloznak. Epikus, nagyívű dallamok és Peter Baltes brutális basszusjátéka viszi előre. Apokaliptikus heavy metal látomás.

Hellbreaker
Izgalmas, lüktető, súlyos Accept-hatásokkal teli.

Time To Listen / Strangers In Paradise
A sok erős dal között talán ez a kettő tűnik kicsit kommerszebbnek.
– Time To Listen: a figyelem és meghallgatás erejét ünnepli.
– Strangers In Paradise: érzelmesebb, Manuela énekével a középpontban.

Dead Man’s Hand
Játékosabb, szórakoztatóbb darab.

The Law Of A Madman
Menetelős, ütemes, erős refrénnel megtámogatva.

A lemez második fele nagyon belehúz – egymást érik a jobbnál jobb dalok.

Metal Sons
Az egyik csúcspont: himnikus refrén, vérbeli heavy metal energia. Gyakorlatilag egy Ars Poetica az Accept-világhoz.

Propaganda
Modernebb hangzású szerzemény, feszes tempóval – mintha maga a propaganda-gép dörögne.

Blindfold
Újabb csúcsdal. Érzelmes, Manuela dallamaival, remek hangszereléssel és őszinte megnyílással. A közönyről, a széteső világról szól.

Batter The Power
A szabadság rohamdala – amikor a hatalom falai megrepednek és leomlanak.

Beyond The End Of Time
Tökéletes lezárás: zaklatott, komor, mégis nagyívű és izgalmas.

Zenészi teljesítmény

• Sven – feszes, katonás ritmusok; modern, mégis klasszikus Accept-alapokkal.
• Stefan és Mathias – a régi iskola és a modern, dallamos metal elegáns ötvözete.
• Peter – mély, lüktető alap, alkalmanként dallamvezető szereppel.
• Udo – hozza a karakteres jelenlétet, amiért szeretjük.
• Manuela – tisztán énekel, reményt ad; Udo-val együtt külön „kettős jelentést” adnak a daloknak.

Összegzés

Őszintén szólva meglepett az album. Az utóbbi évek egyik legjobb klasszikus heavy metal lemeze. Jó dalokkal, hiteles atmoszférával, és tényleg süt belőle a baráti társaság ereje, a közösségi szellem. Biztos vagyok benne, hogy másnak is kellemes meglepetést fog okozni.

Erősen ajánlott és nagyon is érdemes meghallgatni.

„A Babylon nem csak egy lemez, hanem az élet – lassan kortyolt bor, hajnali harangszó, egy közös emlékezet.”

Minden építménynek kell alap, hogy biztosan megálljon: egy erős fundamentum, amelyre később meg lehet kezdeni az építkezést. Persze kellenek tervek, de nem akkora tragédia, ha idővel – ezért vagy azért – változtatnak rajtuk. A lényeg az, hogy elkészüljön, és stabilan álljon a saját lábán. Igaz, nem túl megszokott, hogy egy alapra 25 év múltán kezdenek el építkezni, de ha az a bizonyos fundamentum szilárd, kemény, nem repedezett meg, akkor bírni fogja a ránehezedő súlyt.

A salgótarjáni Anatomy zenekar nagyjából 1990 körül alakult, és old school death metalt játszottak. Aztán jöttek a 90-es évek – mely egyáltalán nem volt könnyű időszak, főleg nem egy fiatal magyar death metal bandának. 1993-ban fel is oszlottak. 1995-ben újra nekidurálták magukat, ekkor már billentyűs hangszerrel színezett death metalt játszottak. 1999-ig bírták, aztán felfüggesztették működésüket. Közel negyed évszázad múlva, 2023-ban reaktiválták magukat, egy spontán múltidézés nyomán. Az ezt követő időszakban stabilizálták a felállást, és megszületett az Alkony, amely – egy kivételével – teljes egészében a 90-es évek második felében íródott dalokat tartalmaz.

A zenekar jelenlegi felállása:
Trebor Akpis (Sipka Róbert) – ének
Aipli Zoltán – gitár
Szűcs Tamás – gitár, hörgős ének
Jónás Róbert – billentyűk
Simon János – basszusgitár
Kakuk László – dob

A csapat végre be tudja mutatni, kik ők most, és kik voltak negyed évszázaddal korábban. A társulat összeállt, így méltó módon prezentálhatják a munkásságukat, és folytathatják az elképzeléseiket. Mostantól tehát nincs megállás – csak újabb állomások vannak.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy az Anatomy zenekar avatott krónikása lennék: nem vagyok az. Ezeket az információkat a banda hivatalos honlapjáról szereztem, amely ízléses, informatív, és tele van hasznos tudnivalókkal a salgótarjáni formációról. Ezért jár is a piros pont.

Az oldalon szépen végigvezették stílusirányzataik kanyarjait, és valóban nem könnyű pontosan belőni, milyen műfajban mozognak. Komor, heavy metal alapokon nyugvó, dallamos death metal, power metal elemekkel, sőt én még modernebb megoldásokat is felfedeztem. Maga az Alkony egy jól hangszerelt, erőteljes megszólalású album: sötét és nyers hangulatú, amelyben a dögös és melodikus gitárjáték adja a gerincet, a billentyű pedig atmoszférikus ködöt von a dalok köré. Keserédes, de van mondanivalója.

Nézzük is, hogyan sikerült hangjegyekbe rendezniük a gondolatokat.

Az album a Szakadék című tétellel nyit – ráadásul nem is rosszul. Már itt felfedezhetők a fentebb említett stílusok: lendületes, komor, melodeath-es gitárdallamok, power metalos felhangok és death metalos hörgés. Belépünk a szakadék peremére, és nem akarunk visszanézni.

A zaklatottabb, Amikor hív a halál poweres gitártémákkal és billentyűkkel érkezik, hátborzongató atmoszférával, csordavokállal, és még egy remek gitárszóló is felbukkan. Az Október lendületes, a refrén különösen működik –  olyan mint a fekete levelek zúgása. A címadó Alkony, építkező jellegű dal, epikus elemekkel és erős gitártémákkal, a végére pedig szépen kitárul.

A Haldoklás a fényben úgy fest, mint egy megzenésített vers – és nem is rossz. Az Esőtánc szövege kifejezetten tetszett; egyébként a zenekar szövegei összességében is erősek, van mondanivalójuk, és jól is fogalmazzák meg őket. Ez a tétel az album csúcspontjai közé tartozik, ahogyan az Angyalszárnyak is: sebes, kiváló refrénnel, ahol az angyalok szárnyai eltakarják előlünk a fényt.

A végére két olyan dal maradt, amelyek nekem a leginkább betaláltak. Az egyik a Fagyott világ, amely összetettebb; a hörgős ének dermesztő hangulatot áraszt, miközben a refrén tisztább, atmoszférikusabb dallamai szépen ellenpontozzák. Az Eső sötét, komor, mégis számomra valahogy reményt keltő. Itt az eső nem megtisztít – hanem lezár.

Megvan a csapatban a zenészi tudás, és a hangszeres játék is ott van a kezekben. Ötletből sincs hiány, és jó dallamok társulnak a tempós, dögös témákhoz. Ezekhez a melódiákhoz akár bátrabban is hozzá lehetne nyúlni – annyira, amennyire a dalok megkívánják –, főleg a dallamos énektémáknál. Nem tudom, tudatos döntés volt-e, de az ének a többi hangszerhez képest kissé hátul szól, és a sakálvokál sem mindig teljesen pontos. Ez engem néha kicsit zavart.

Ha már szóba hoztam a zenészi teljesítményt, végig is mennék a srácokon, mert megérdemlik. A két gitáros kiváló teljesítményt nyújt: remek szólók, melodikus harmóniák és dögös alapok jellemzik a játékukat. Szűcs Tamás kettős feladatot lát el – a hörgős énekkel a sötétebb oldalt szólaltatja meg. Aipli Zoltán gitárja pedig úgy repít, mint az angyalszárnyak az alkony fényében. Trebor Akpis hangja a fény és a halál narrációja. Simon János basszustémái mély, lüktető alapot adnak, amelyek megadják a dalok súlyát. Kakuk László dobolása feszes: nem csak kísér, hanem diktál. Jónás Róbert pedig a föld moraját hozza az atmoszférikus billentyű szőnyegeivel.

Az Alkony nem egy nosztalgiából táplálkozó lemez, hanem egy rituális újrakezdés. Megmutatja, hogy az Anatomy zenekarnak szilárd alapjai vannak, és véleményem szerint megérdemelnék a szélesebb ismertséget is. Tulajdonképpen elindultak a következő állomás felé. Sok sikert és kitartást kívánok hozzá!

„Az Alkony nem csupán zene: árnyék, amely lassan betakarja a fényt, és bennünk hagyja a csendet.”

Az extra kiadványok közül kiemelkedik a Dream Theater koncertfelvétele, de érdekes lehet még az 1349 koncertanyaga és a Sylosis új dala is.

Dream Theater – Quarantième: Live à Paris (koncert)
A zenekar 40. éves jubileumi turnéjának párizsi koncertjét jelentette meg, többféle formátumban.

Psychostick – The Flesh Eating Rollerskate Rides Again (válogatás)
Egy humoros, ünnepi tematikájú válogatás, amely a régi dalok újrakevert változatait és friss paródiákat tartalmazza.

The Old Dead Tree – London Sessions (EP)
A francia progresszív/gothic metal banda két új dalt és két újraértelmezett szerzeményt tett közzé ezen az EP-n.

Upiór – Forefathers’ Eve – Part II (EP)
A lengyel dark/avantgárd metal csapat háromszámos EP-je, atmoszférikus és kísérteties hangzással.

Sylosis – The New Flash (single)
Az érkező hetedik album előfutára ez a dal, technikás, epikus és melodikus hangzásvilággal.

Magnetic Morning – A.M. (újrakiadás)
A 2008-ban megjelent album újrakiadása, limitált fehér vinyl formátumban.

1349 – Winter Mass (koncert)
Az oslói koncertfelvétel az 1349 nevű black metal zenekar kiadványa, amely nevét a pestisjárványról kapta.

A harmadik részben a Haunted By Silhouettes melo/deathje, a Shadowkiller power metalja, a Demotional új horizontjai, a Steel Arctus epikus powerje, a Dyssidia progmetalja és a Thy Disease indusztriális death metalja melegíti fel a zenehallgatót.

Thy Disease – United We Fall
Lengyel indusztriális death metal. Modern hangzás, sötét, apokaliptikus atmoszféra.

Steel Arctus – Dream Ruler
Epikus power metal Görögországból. A csapat harmadik lemeze: hősi metal, erős történetmeséléssel. Kardcsapás az illúziók ellen.

Dyssidia – Deeper Wells of Meaning
Ausztrál progresszív metal death-es elemekkel. A banda második lemeze: hét dal, amely ötvözi a technikai precizitást és az érzelmi intenzitást.

Shadowkiller – Sworn to Avenge
Egy koncepció harmadik, záró tétele az amerikai csapat új lemezén. Conan, a barbár power metal riffekkel áll bosszút.

Daughters of Sophia – (4-0’) Tsalmaweth
Posztumusz kiadvány, mivel a projekt alapítója, AzVs 2024-ben elhunyt. Atmoszferikus black metal filozófiai mélységgel.

Demotional – New Horizons
Svéd modern metal. A New Horizons a hatodik lemezük: groove-os riffek, elektronikus elemek, érzelmes dallamok.

Ergot – Decade
A Decade az Ergot első albumának tízéves jubileumát ünnepli. Nyers black metal kifinomult melodikus érzékenységgel és tudatos dalszerkezetekkel.

Haunted By Silhouettes – Faith Came Crawling
Norvég modern, melodikus death metal. A zenekar negyedik lemeze, amelyen a hit nem menedék, hanem küzdelem.

Sorgsvart – Gardar og Grende
Egyszemélyes folk/black/viking metal projekt. Epikus, norvég folklórra és történelmi témákra épülő világ.

A második részre is izgalmas kiadványok várnak. Szerb black metal balkáni pogány gyökerekkel, apokaliptikus black metal, svéd death metal, görög klasszikus metal, George Lynch búcsúja, finn doom/death és svéd melodeath. The Stone, Avdagata, Carnal Savagery, Darklon, Lynch Mob, Kaunis Kuolematon, Thermality.

The Stone – Kletvs
Szerb black metal, mely a balkáni pogány hagyományokat ötvözi nyers brutalitással.

Avdagata – The Apocalyptic Aeon
Az apokalipszis itt nem a vég, hanem egy korszak, amely az emberiség bukását idézi meg melodikus black metal formában.

Carnal Savagery – Crypt Of Decay
Ötödik lemezével jelentkezett a svéd death metal zenekar, mely a klasszikus svéd death metal hagyományait ápolja: gyors, nyers és brutális.

Aktor – Professori
A finn/amerikai trió harmadik lemeze tizenegy dalt tartalmaz, visszanyúlva a ’70-es évek glam- és progresszív rock hagyományaihoz.

Darklon – Mind Reaper
A görög banda a klasszikus metal energiáit ötvözi, epikus, sötét hangulattal.

Lynch Mob – Dancing With The Devil
A Lynch Mob búcsúalbuma. George Lynch példafutásának méltó lezárása.

Dead  And Dripping – Nefarious Scintillations
Evan Daniel egyszemélyes projektje. Nem zene, hanem a valóság szétszaggatása.

Kaunis Kuolematon – Kun Valo Minussa Kuori
A finn doom/death metal csapat ötödik lemeze jelent meg minap. Egy árnyék, mely az emberi lélek mélyére vezet.

Thermality – Concept 42
Melodikus death/metalcore Svédországból. A Concept 42 a harmadik albumuk, technikailag precíz, nyers érzelmi erővel.

Beköszöntött a december, megérkezett a tél. A hideg téli estéken, ha odakinn csak a fagy csikorog, odabenn a hangfalakból elementáris viharként tör elő a decemberi metaláradat. Az első részben a folk/pogány Equilibrium, a modern death metalos 5RAND, a brit thrasher Struck A Nerve debütje, a Phobocosm kozmikus death/doomja, a Perdition Temple pusztító, apokaliptikus lemeze, illetve a The Ominous Circle blackened death zenéje tűnik a legérdekesebbnek.

Blut Aus Nord – Ethereal Horizons
A francia avantgárd black metal zenekar új lemezzel jelentkezett a közelmúltban.

Equilibrium – Equinox
A folk/pagan metalban utazó német társulat hetedik lemeze érkezett. A fény és a sötétség örök táncát zenéli meg.

Malefic Throne – The Conquering Darkness
Jó nevű zenészekből álló zenekar új lemeze nyolc brutális, apokaliptikus tételt tartalmaz. Mintha a ’90-es évek death metalja támadt volna fel — csak még brutálisabban.

The Ominous Circle – Cloven Tongues Of Fire
A portugál death/black metal formáció második lemeze jelent meg a héten, apokaliptikus ritualitásban.

Perdition Temple – Malign Aphoteosis
A floridai blackened death metal trió harmadik lemezét dobta piacra, amely nyolc apokaliptikus, pusztító tételt tartalmaz — maga a káosz liturgiája.

Phobocosm – Gateway
Kozmikus, sötét death/doom metal Montreálból. Ez az átjáró nem vezet sehova — mert a semmi maga a cél.

Struck A Nerve – Struck A Nerve
Old school thrash metal mai energiával. A brit zenekar debüt albuma olyan, mintha a saját düheink hangszert fogtak volna.

Triskelyon – Maelstrom Of Chaos
A kanadai thrash metal brigád negyedik lemeze látott napvilágot. Sebesség és precizitás jellemzi.

5RAND – Ordhalia
Modern death metal Itáliából. A csapat harmadik lemeze melodikus death metal, epikus és modern metal elemekkel, erőteljes női vokállal.

Az Acélbetét legújabb rovata a Fémkapszula. Ebben három zenekar lemezének rövidebb, tömörebb bemutatása kap helyet — ha úgy tetszik: „három hatóanyag egy dózisban”.

Az első körben három különböző stílus képviselőinek aktuális albumai kerülnek terítékre, két földrészről. A svéd supergroup Crowne power metalba oltott friss lemeze, a chicagói Bloodletter nyers és harapós thrash metal-korongja, valamint a seattle-i Demon Hunter keresztény metalcore-dalcsokra adják a nyitó adag változatosságát.

Nyeljük be tehát az első Fémkapszulát.

Crowne – Wonderland

A Crowne egy svéd dallamos power metal / hard rock supergroup, amely nagyívű dallamokkal, dögös alapokkal, valamint némi folk- és középkori hangulattal színezi a dalait. A zenekar 2020-ban alakult, a Wonderland pedig a harmadik nagylemezük. A projekt ötlete Alexander Strandell, az Art Nation frontemberének fejéből pattant ki, aki maga köré gyűjtött egy sor tapasztalt, kipróbált zenészt. Kik ők?

• John Levén – basszusgitár (ex-Europe)
• Christian “Kicken” Lundqvist – dob (ex-Biff Byford)
• Jona Tee – billentyű (H.E.A.T)
• Love Magnusson – gitár (Dynazty)

A Frontiers Records időben felismerte a projektben rejlő potenciált, és ez a kiváló csapat egy egységes, minőségi albumot tett le az asztalra. A lemez végig nagyjából azonos színvonalon mozog, nem találni rajta erős minőségi ingadozásokat — inkább egy stabil, jól összerakott anyag.

Persze akadnak kiemelkedő tételek:

• a nyitó és címadó „Wonderland”, amely tempós, húzós, dallamos és enyhe folkhangulattal operál,
• a gyorsabb, karcosabb „Waiting for You”,
• valamint az albumot záró, komorabb, mégis erőteljes „The Fall”.

Az igazság az, hogy a power metal mára Svédország egyik vezető zenei exportcikkévé vált — és a Crowne tagjai érzik is ezt a stílust, méghozzá mesterfokon.

Aki kedveli ezt a zenei világot, az biztosan megtalálja a számítását: igényes hangszerelés, nagyívű dallamok, profi előadók — a Wonderland egyszerűen kellemes, élvezetes hallgatnivaló.

„Olyan, mint egy IKEA-bútor: skandináv, dögös, dallamos — és a végén mindig van egy csavar.”

Bloodletter – Leave the Light Behind

A chicagói, dallamos thrash metal vonalon mozgó Bloodletter 2012-ben alakult, a Leave the Light Behind pedig már a negyedik nagylemezük. A kvartett felállása:

• Tanner Hudson – basszusgitár
• Zach Sutton – dob
• Peter Carparelli – ének/gitár
• Pat Armamentous – gitár

A zenekar hatásai között megtalálható a Kreator, a Slayer, az At the Gates és az Iron Maiden is. Dalaik is ebből a kulturális és zenei közegből táplálkoznak, méghozzá meglehetősen egységes színvonalon.

Egy-két tétel azonban egyértelműen kiemelkedik. Ilyen például a nyitó „World Unmade”, amely lendületes, energikus és technikás; vagy a rögtön utána érkező, dinamikus „On Blackened Wings” és az erőteljes „Eternal Winter”. Emellett remek darab a „The Black Death”, amely egyszerre energikus és némileg dallamos, illetve a rohanós „Call of the Deep One”.

A lemez úgy en block rendkívül dinamikus, üresjárat nélküli, megalkuvást nem tűrő thrash. A zenészek komoly hangszeres tudással rendelkeznek, az intenzitás pedig mindössze 34 percbe sűrűsödik. Az ilyen jellegű, ennyire következetes anyag idővel akár egysíkúnak is hathat — nekem azonban egyáltalán nem tűnt annak. Ráadásul a hangzás is telten, öblösen szól.

Végeredményben a Leave the Light Behind nem forgatja ki a világot a négy sarkából, de becsületesen összerakott, élvezetes hallgatnivaló.

„A fény nem azért van, hogy lássunk, hanem hogy elhiggyük: van még remény.”

Demon Hunter – There Was a Light Here

A Demon Hunter zenekart eddig nem ismertem, és a nevük alapján nem is ilyen jellegű zenére számítottam. A banda 2000-ben alakult, Seattle-ben székel, és keresztény metalcore-t játszik. A There Was a Light Here a tizennegyedik nagylemezük.

A csapatot Ryan Clark és Don Clark alapította negyedszázada; mára Ryan az egyetlen megmaradt alapítótag. A Demon Hunter jelenlegi felállása:

• Jeremiah Scott – gitár
• Patrick Judge – gitár
• Timothy „Yogi” Watts – dob
• Ryan Clark – ének
• Jonathan “Jon” Dunn – basszusgitár

Muzsikájuk keserédes, atmoszférikus, erős dallamokra épül, releváns riffekkel és kétféle énekhanggal. A gyorsabb tempójú szerzeményeiket is képesek visszafogni a lassabb, érzelmes dallamokkal. Ehhez társul a lemez kiváló, telt hangzása — külön kiemelném a gitársoundot, amely első osztályú.

És hogy milyen maga a lemez? Hát… jó!
Az egész úgy indult, hogy egy előzetes dal keltette fel a figyelmemet. Elkezdtem hallgatni, és bár hallottam, hogy minőségi zenét játszanak, mégis kicsit nehezen lendültem bele. Aztán egyszer csak elkapott a Demon Hunter atmoszférája.

Olyan dalok húztak be, mint a dögös, melankolikus „I Am a Done”, a metalcore-os, zaklatott, izgalmas „My Place in the Dirt”, vagy a zakatolós „Reflected”, ahol a nyugodtabb részek remek összhangot alkotnak a refrén erejével. Innentől nem volt visszaút – a banda kilóra megvett.

És még innen is volt feljebb:

• az „Overwhelming Closure”, amely jól összerakott, kissé szomorkás, harmonikus darab,
• a „The Pain” érzelmes, lüktető, progresszív éllel átszőtt témái,
• illetve a címadó tétel, amely lassú, ünnepélyes és gondolatébresztő: a földi búcsú véglegességét és a túlvilági találkozás reményét fogalmazza meg.

A végeredmény egy dögös, melankolikus, meggyőző zenészi teljesítményt felvonultató album, amely kiváló hallgatnivaló, és egy igazán kellemes, érzelmes zenei utazást kínál.

„A gyász nem elmúlás, hanem kapu: a fény emléke, amely örökre bennünk marad.”

Nehéz megítélni, hogy áldás vagy teher-e egy fiatal művész számára, ha valamelyik felmenője komoly életművet hagyott maga után. Mennyire határozza meg a csemete életét, ha úgy dönt, hogy – jelen esetben – az apja nyomdokain halad? Wolfgang Van Halen, Eddie Van Halen fia azonban abszolút előnyt kovácsolt a papa örökségéből. A „gének nem hazudnak” közhelye itt nagyon is igaz: a srác multiinstrumentalista, és mindent maga csinál. A dalokat ő írja, minden hangszeren ő játszik, és mindemellett kiváló énekes is. A tortán pedig csak a hab, hogy Wolfgangban megvan a kellő önirónia és humor – érdemes megnézni néhány videoklipjét, némelyik kifejezetten szórakoztatóra sikerült.

A The End már a harmadik albuma a Mammoth névre keresztelt „zenekarának” (koncerteken egy tapasztalt, stabil turnécsapat játszik vele).
A lemez tematikája a szorongással teli világnézet megfogalmazása; a dalszövegekben visszatérő motívum a világvége-érzés. Az évek alatt kialakult saját arca és hangzása miatt elhagyta a WVH-utótagot – ha ez nem az önállósodás jele, akkor semmi.

És akkor tulajdonképpen milyen is a zenéje? Alapvetően hard rock, amelyben alternatív rockos és grunge-os elemek is felbukkannak. Ehhez társul a gyakori váltakozás a melodikus hangulatok és a dinamikusabb kitörések között. Nézzük meg, mindez hogyan érvényesül a The End dalain.

Az album a húzós, dögös One of a Kind-dal indul – jól összerakott, energikus nyitány. A címadó The End sodró, remek gitárjátékkal operáló tétel, amely egyszerre sötétebb tónusú és mégis felemelő. Noha Wolfgang hozott anyagból dolgozik, mégis ott van a frissesség a dalaiban; ez érződik a Same Old Song-on is. A The Spell dallamai és technikai megoldásai erősen mutatják a dalszerző érettségét. Az I Really Wanna főriffje egészen kiváló, a dalnak van húzása, a végére pedig egy kis, felszabadult zúzás is jut.

Eddig is magas színvonalon mozgott a lemez, de a második felében még egy fokot felfelé lép. A Happy grunge-os ihletése sodró lendületben bontakozik ki, kiváló dallamokkal és remek gitárjátékkal. A Better Off szépen hömpölyög tovább, benne egy finom, bluesos ihletésű gitárszólóval. A Something New felszabadító, optimista kisugárzású; a Selfish refrénje pedig óriási, miközben a dal egyszerre hangulatos és nyers. Az All in Good Time pozitív energiát áraszt, elmélkedő, mégis megnyugtató zárás.

A zenészek teljesítményét említeném — de itt gyakorlatilag egy ember munkájáról beszélünk. Wolfgang játéka kiemelkedő és sokrétű, teljes kontroll alatt tartja az egész produkciót. Technikás, precíz hangszeres teljesítmény mellett erőteljesen és magabiztosan énekel. A lemez egységes, mégis változatos, és megvannak a maga határozott keretei.

Wolfgang Van Halen immár teljesen önálló alkotói identitást épít. A kortárs lét bizonytalanságát és szorongását hangjegyekre ülteti, a stílusok keverésével pedig érzelmileg telített hangképeket hoz létre. Újra és újra bebizonyítja, hogy saját jogon is kiváló zeneszerző és előadó.

„Wolfgang kimondja, amit mindannyian érzünk: a bizonytalanságot.”

A finn melodikus death metal egyik legizgalmasabb kortárs képviselője a Bloodred Hourglass. Új lemezük az eddigi erényeiket ötvözi: az erőt és a dallamosságot. A zenekar fő inspirációs forrása továbbra is a göteborgi melodikus death metal.

A 2005-ben alakult formáció hetedik albuma a We Should Be Buried Like This. Én azért azt állapítottam meg, hogy ebben a zenében egy jó adag modern metal és metalcore is jelen van. A csapat felállása a következő:

Jaredi Kukkonen – ének
Lauri Silvonen – gitár
Joni Lahdenkauppi – gitár
Eri Silvonen – gitár
Jose Moliainen – basszusgitár
Jarkko Hyvönen – dob

Az album felvételeit 2024 végén fejezték be, és körülbelül egy évig ültek a kész anyagon. Egy interjúban elmondták, hogy megtalálták azt a keretet, ahol a dalaik a legjobban működnek. Friss hangzásra törekedtek, és ki akarták szélesíteni az album spektrumát.

A nyitó The Crown Is Permanent erőteljes gitár- és szintidallamaival azonnal kijelöli az irányt. Az ezt követő, jó tempójú címadó We Should Be Buried Like This egy erős szerzemény, amelyben egyszerre van jelen a súly, az atmoszféra és a harmónia. Ezen a vonalon halad a Royally Done is—talán egy árnyalattal az előző mögött—feszes, agresszív, és egy kis női énekhanggal is megbolondították (Lotta Ruutiainen).

A Chasing Shadows atmoszférikus rétegei mellett erővel és elektronikus dallamokkal is bír. A lendület tovább fokozódik a soron következő Dance of the Dandelions-ban. Itt állapítottam meg, hogy a zenekarnak komoly érzéke van a tempó és a dallamok arányos összeházasításához. A „pitypang tánca”, amelyben minden szirmunk szétszóródik.

A God Has Favourites érzelmesebb dallamai után azon gondolkodtam, mennyire egyenletes az egész album. Nincs rajta igazán kiugró dal – igaz, gyengébb sem.

A lemez második fele a Mirage és a Fail kettősével folytatódik, mindkettő a megszokott minőségi színvonalon halad tovább. Az előbbiben vendégszerepel a finn metalcore-csapat, a Balance Breach, míg az utóbbiban komorabb hangulat az uralkodó.

A Shun the Limelight nálam egy groove-orientált, fejrázós, moshpitet beindító tételként szerepel a jegyzetfüzetben, míg a záró Vividius lendületes, dinamikus és kicsit más színfolt, mint a többi dal.

A zenészi teljesítmény így fest:

• Jaredi: hörgés és tiszta ének váltakozása, agresszív és atmoszférikus megoldásokkal.
• Jarkko: feszes, határozott dobolás.
• A gitárosok: komplex, rétegzett játék.
• Moliainen: mély, stabil alapok.

Ez a zenekar eddigi pályafutásának talán legösszetettebb anyaga: rétegzett harmóniák, groove-orientált riffek és atmoszférikus dallamok váltakoznak. A Bloodred Hourglass bebizonyítja, hogy a finn melodikus death metal színtér igenis képes a megújulásra.

„Ez a lemez egy rítus, ahol a zene maga a feltámadás.”

A Ráadás kiadványok nem galacsinnal gurigáznak: csupa nagy név, Aerosmith, Def Leppard, Creed, The Halo Effect, Metal Church, Kiss.

Aerosmith – One More Time (EP)
Több, mint 12 év után ez az első kiadványa az Aerosmith-nek, amelyet Yungbluddal közösen rögzítettek.

The Halo Effect – We Are Shadows (EP)
Új EP-vel jelentkezett a svéd The Halo Effect.

Def Leppard – Diamond Star Heroes: Live From Sheffield (Koncert)
Ez a lemez a zenekar szülővárosában, Sheffieldben rögzített jubileumi koncertet örökíti meg.

Marianas Rest – Diamonds in the Rough (Single)
A Marianas Rest új dala a közelgő, ötödik stúdióalbum, a The Bereaved előfutára.

Metal Church – F.A.F.O. (Single)
A Metal Church új kiadványa az első az új felállásban, amely klasszikus heavy metal energiával tér vissza.

Slaughterday – Terrified (EP)
A német death metal duó új EP-je egy grindcore-tribute anyag.

Lionheart – Bulletproof (Single)
A közelgő Valley of Death II előzetese ez a dal.

Creed – The Best of Creed (Válogatás)
Ez az első, teljes karrierjüket áttekintő válogatás, amely a zenekar négy stúdióalbumának legnagyobb slágereit tartalmazza.

Kiss – Alive! 50th Anniversary Edition (Jubileum)
A legendás koncertlemez jubileumi kiadása újrakevert hangzással, eddig kiadatlan felvételekkel és monumentális box set formátummal ünnepel.