A második részben is található érdekes és jó muzsika. A Volumes, a boszorkányperes Windswept, a többrétegű Sun Of The Suns, a Walk In Darkness, illetve a vietnámi Revasseur is míves produkciónak tűnik.
Volumes – Mirror Touch A los angelesi csapat ötödik lemeze jelent meg a közelmúltban. Tíz dal, erőteljes riffekkel, kísérletező hangzással.
Windswept – The Devil’s Vertep Boszorkányperes konceptalbum. Akkor pedig csakis black metal lehet: a középkori bíróságot a pokol vezényli.
Sun Of The Suns – Entanglement A francia zenekar debütáló albuma. Pszichedelikus doom és avantgárd black metal határait feszegető, hat hosszú tételben.
Walk In Darkness – Gods Don’t Take Calls Olasz szimfonikus/gothic metal. Kilenc misztikus dal, mint egy végtelen óceán hullámai.
Revasseur – Reaper’s Gale Ritkán hallani vietnámi metalzenekarról, pedig van. Melodikus death metalt játszanak, és nem is rosszul.
Khepra – Anatomy Of Sin Török szimfonikus death metal zenekar harmadik lemeze érkezett, melyet átsző az epikus keleti hangzásvilág.
Wings Of Destiny – Masters Of War Costa Ricai power metal. A hősök öröksége mindig a háború árnyékában születik.
Hollow Decay – Anchor Of Madness Nemzetközi progresszív melodikus death metal projekt. Ez a második lemezük. Feszes riffek és atmoszférikus rétegek alkotják.
A karácsonyi előkészületek közben érdemes megállni egy pillanatra, kicsit megpihenni. És mivel is lehetne ezt a legjobban megtenni, mint jófajta metal muzsikával. Kicsit kisimítani az agysejteket – vagy éppen még jobban összekuszálni őket. Az első részben a Lord Of The Lost sötét zenéjének második fejezete, a Lust Of Decay visszatérése, valamint Rob Moratti kellemes AOR-ja mind alkalmas erre.
Lord Of The Lost – Opvs Noir Vol. II. A trilógia második fejezete a gothic rock és az industrial határait feszegeti.
Lust Of Decay – Entombed in Sewage A zenekar 19 év után tért vissza. Tömör, technikás, erőteljes death metal.
Rob Moratti – Sovereign A kanadai énekes hatodik lemeze jelent meg a napokban. Tizenegy dallamos AOR tétel, neves zenészek közreműködésével.
Bygone – Bygone Az amerikai banda debütáló albuma a klasszikus heavy metal és a hard rock ötvözete, modern energiával.
Jim Peterik and World Stage – River of Music: The Power of Duets Vol. 1 A lemez teljes egészében duettekből áll, a klasszikus rock és az AOR világát tárva elénk.
Dawn of Dark Age – Ver Sacrum A folk/atmoszférikus black metal zenekar a szamnisz nép történetét feldolgozó tetralógia zárófejezetével jelentkezik.
Phantom Corporation – Time And Tide A német banda Time And Tide című albuma tizenegy könyörtelen death/thrash metal tételt tartalmaz.
House by the Cemetery – Disturbing the Cenotaph Horror ihletésű death metal projekt. Harminc percnyi nyers brutalitás.
Ha létezne egy fémzenei gyógyszertár, ahol a patikus olyan „vitamint” ajánl, amely bemászik az ember agyába, és kitölti az egész heti munka okozta űrt, az a mostani Fémkapszula lenne. A jelenlegi hatóanyagok között megtaláljuk a démoni finn thrash metal nyelvleckét, az amerikai dallamos metalt, valamint a különleges, elektronikus atmoszférával átitatott death metalt. Kaksonen, Infinity Dream, Lightchapter. Mindegy, mikor veszed be, a hatás garantált!
Kaksonen – Valo Olento
A Kaksonen egy 2005-ben alakult finn death/thrash metal zenekar, zenéjüket váltakozó hangulatok és sötét atmoszférák jellemzik. Szóban forgó lemezük már a harmadik a sorban. Az albumon, finn nyelven folyik a dalolás, ami a nyers énekhanggal és az itt-ott felbukkanó folkosabb ütemekkel együtt néha a Korpiklaani világát idézheti meg, a Kaksonen azonban teljesen más karaktert képvisel.
Erről maga a zenekar is elmondta, hogy a finn nyelv sajátos hangzásvilága és kulturális gyökereik adják meg a zenéjük hitelességét. A Kaksonen név egyébként ikreket jelent. Hatásaik között ott találjuk a Slayert, a Sepulturát, a korai Metallicát és a Motörheadet is.
A zenekar tagjai: Antti Lähdesmäki – gitár, Miika Vainio – ének és gitár, Ville Koskivaara –basszusgitár, Tuomo Rinkinen – dobok.
Ez megint egy olyan album, amelyről nehéz kiválasztani a legjobb dalokat – legfeljebb a személyes kedvenceket. Ilyen például a nyitó Vastavoimat, egy összetett szerzemény, tele remek ötletekkel. A Perisyntinen erős progresszív jegyeket hordoz, miközben a refrén kifejezetten folkos ízű. Figyelemre méltó a Nälkämaa punkos lüktetésével és brutálisan jó riffjeivel, valamint a záró Manajaa, amely izgalmas és kissé eltér a lemez többi tételétől.
Az album remekül szól, van dög a hangzásban, a hangszerek jól elkülönülnek és tisztán hallhatók. Az ének a sötét tónusoktól egészen a felemelő kitörésekig terjed. A gitárok precízek és ötletgazdagok, a basszus mély és súlyos, a dob pedig gyors, mégis masszív alapot ad a daloknak.
A Valo Olento egy gondosan megkomponált, művészi állásfoglalás az emberi lét kettősségéről. Nem egy megszokott metal album. Akit nem zavar a finn nyelv kissé szögletes hangzása, annak mindenképp érdemes időt szánnia rá.
„A Valo Olento megmutatja a bennünk élő fényt és árnyékot.”
Infinity Dream – Silver Lining
Az amerikai – pontosabban észak-karolinai – Infinity Dream második lemeze a Silver Lining. A zenekar a dallamos metal/hard rock új hullámához tartozik. Zenéjükben érezhető egyfajta keserűség, ugyanakkor reménykeltő hangulat is árad belőle.
A csapat tagjai: Chris Bennett gitár/ének, Dina Altum billentyű, John Wooten basszusgitár és Anthony Bowden dob.
A Silver Lining kellemes hallgatnivaló, jól felépített dalokkal, amelyek színvonala nagyjából azonos. Számomra különösen kiemelkedik a That Ones At Remain, amely erőteljes, ugyanakkor epikusan építkező szerzemény. Betalált még a Sins Of The Past és a The Will To Survive is. Az előbbit ütős riffek és a női (Dina Altum) és férfi közös ének jellemzi, míg az utóbbi szívet melengető hangulatú dal.
Elmondhatjuk tehát, hogy a Silver Lining egy egységes erő: epikus, dallamos, kiválóan hangszerelt lemez. A zenészek teljesítménye magasszintű, a hangzás kiváló. Különlegessége a keserédes íz, miközben mégis elhozza a fényt – ez a zene valóban értéket kínál. Érdemes rászánni az időt.
„A Silver Lining közben megáll az idő, régi szerelmek árnyai hajolnak fölém, miközben a zene úgy szól, mint éjféli harangszó a ködben”
Lightchapter – Where All Hope Begins
A Lightchapter egy dán zenekar Aarhusból. Stílusukat a melodikus death metal határozza meg, erős elektronikus jelenléttel, amely némi ipari jelleget és futurisztikus atmoszférát kölcsönöz a zenéjüknek. Ez a hibrid megközelítés végig érezhető a dalokon.
Hatásaik között megtaláljuk az In Flamest, a Dark Tranquillityt és a Lamb of Godot. A zenekar tagjai Kalle Herborg basszusgitáros, Tobias Host dobos, Anders Berg gitáros, valamint Mikkel Ottosen énekes/gitáros. Mondhatjuk, hogy stabil a felállás, hiszen a megalakulás óta együtt játszanak.
A Where All Hope Begins hangzása brutális, a dobsound pedig kifejezetten jól eltalált. A zenekar – ahogy már említettem – sok elektronikát használ, ezek azonban nem nyomják el a dalokat, hanem hatékonyan színezik ezt a súlyos muzsikát.
Maga a lemez erős tételekből áll. A legjobbak közé tartozik The Unholy Mass, amely könyörtelenül az ember arcába mászik, a szintetizátor pedig tovább fokozza a súlyát. Jó tétel a címadó Where All Hope Begins is: zaklatott, összetett és nyomasztó hangulatú. Érdemes még kiemelni a Restore My Faith In Sanityt, valamint a komor tömeghangzással operáló Little Deathet is.
A zenészi teljesítmény minden szinten rendben van. Az ének folyamatos kontrasztban mozog a brutalitás és a dallamosság között. A gitárok groove-orientáltak, masszív alapot adnak a dalok alá, a basszus mély és stabil, a dobokkal együtt építkezik. Így a ritmusszekció kellő dinamizmust és erőt ad a zenének.
Összességében erős zenekari teljesítményről beszélhetünk, amely a nemzetközi színtéren is versenyképes lehet. Ez a hibrid hangzás, a profi, színes megszólalás és a húzós dalok együttese igazán izgalmassá teszi az anyagot.
„Ez az album nem csupán hangjegyek sorozata, hanem egy tükör, amelyben meglátjuk a kétségbeesést, a haragot és azt a halvány fényt, amely mégis elindítja a reményt.”
Az évek folyamán a metalcore az egyik kedvenc műfajommá vált. Valahogy utat talált hozzám a benne rejlő modern energia és a dallamok ötvözete. Persze ez a kombináció nem mindig sikerül mindenkinek, de a nagy számok törvénye miatt jó esély van rá, hogy akadnak a műfajban olyan zenekarok, akik jó dalokat írnak és erős lemezeket raknak össze. Úgy gondolom, hogy az I Prevail ezek közé a bandák közé tartozik.
A 2013-ban alakult amerikai csapatnak ez már a negyedik lemeze, ráadásul az első Brian Burkheiser távozása után. Innentől Eric Vanlerberghe felel a tiszta és a hörgős énekért is. Mellette Steve Menoian és Dylan Bowman gitárosok, Gabe Helguera dobos és Jon Eberhard basszusgitáros alkotják a zenekart. (Eberhard egyébként a lemez producere is volt.)
A Violent Nature-t a nyers erő és a sötét dallamok találkozása jellemzi. A kilencvenes évek nu metalos dühe keveredik a modern metalcore precizitásával. Persze ezek mit sem érnek jó dalok nélkül, úgyhogy vizsgáljuk is meg, milyen a Violent Nature dalcsokra.
A nyitó Synthetic Soul sok mindent felvonultat: melankolikus, keserédes hangulatot, erős dallamokat, elektronikus részeket és helyenként vaskos gitárokat. Egy érzelmileg kiüresedett világkép lenyomata. Ezt követi a zaklatott, zúzós és nyers NWO. Ezek is erős szerzemények – gyakorlatilag az egész album ilyenekből áll –, de a Pray viszi el a pálmát. Fülbemászó, érzelmes tétel, van benne némi szirup, de nincs túltolva, sőt egy kis durvulást is kapott. Nincs béke, csak düh.
Azt biztosan ki lehet jelenteni, hogy a zenekarban megvan a dallamérzékenység. Az Annihilate Me ezt tökéletesen bizonyítja, szépen találják el az egyensúlyt a zúzós és a dallamos részek között. A címadó Violent Nature rögtön letámad: zaklatott, brutális és agresszivitástól feszült. A Rain az a mélabús, lassan épülő tétel, amitől pár éve talán még kirázott volna a hideg – most viszont tetszik. Úgy látszik, én is változom.
Az Into the Hill a lágy bevezetéstől a kitörésig ível, erős dallamokkal. „Szőrös tökű” metalosként tiltakoznom kéne, de basszus… tetszik. A Crimson and Clover kapcsán az jutott eszembe, hogy micsoda tinilánykedvenc dal ez – már 1968-ban is az volt. Ugyanis ez egy Tommy James & The Shondells-feldolgozás, amely az I Prevail kezei között modern, új textúrákat kapott.
A God pontosan az előző tétel ellentéte: feszültséggel teli, brutális és sötét. A Stay Away zárja az albumot; talán ez az egyetlen szerzemény a korongon, ami kevésbé izgalmas. Egy mérgező kapcsolattól való elszakadásról szól.
A lemez hangzása rendben van, és a zenészek teljesítménye is megér pár szót. Eric Vanlerberghe képes volt megugrani a szintet: már nemcsak a düh hangja, hanem maga az I Prevail. A két gitáros masszív betonfalat épít, Jon a zenekar építésze, Gabe pedig a nyers energiáért és a groove-osabb ütemekért felel.
Az I Prevail – Violent Nature pályájuk egyik fordulópontja. Egy frontemberrel viszik tovább a produkciót, aki képes volt energiával megtölteni a teljes anyagot.
Nekem tetszik ez a lemez, mert megvan benne mindaz, amit a bevezetőben említettem: a modern energia és a dallamok ötvözése. Úgy, mintha a saját dühünket és reményünket üvöltené vissza ránk – ezért lehet szeretni.
„Ez a lemez olyan, mintha a természet erőszakos oldala beiratkozott volna egy önismereti tréningre.”
Az utóbbi időben erősen rákattantam a stoner/southern, illetve groove/doom metal anyagokra. Eddig valahogy nem éreztem ezeket a zenéket igazán magaménak, de mostanában nagyon is elkap ez a hangulatvilág. Így került a látómezőmbe a svéd Sparzanza is.
Mielőtt még megmutattam volna a cimboráknak, hogy milyen remek csapatot fedeztem fel, fontos tisztázni: ők bizony nem tegnap kezdték. A banda még az előző évezredben, 1996-ban alakult, a From Dust To Darkness pedig már a kilencedik lemezük. Szóval nem úgy fordultam a kollégákhoz, hogy „Figyi, micsoda jó kis bandát találtam!”, hanem inkább úgy: „Hallottátok az új Sparzanza-lemezt?”
A lemezt készítő felállás:
Fredrik Weileby – ének
Calle Johannesson – gitár
Magnus Eronen – gitár
Johan Carlsson – basszusgitár
Anders Åberg – dob
A társaság alapvetően a stoner/groove metal mezsgyéjén mozog, de hatásaik között olyan nevet is megemlítenek, mint a Mötley Crüe. Ezt ötvözik a stoner sötétebb, komorabb tónusaival, így alakítva ki azt a masszív, fűszeres elegyet, ami a védjegyük.
Johan Carlsson egy interjúban elmondta, hogy egy hosszú pályafutás során folyamatosan meg kell újulni, miközben nem veszíthetik el az identitásukat. A pandémia alatti kényszerpihenő után újra vissza kellett találni a közös dalszerzéshez – szerencsére mindig akadt valaki, aki inspirált állapotban volt, így a dalok végül természetes módon születtek meg.
Mielőtt belevetnénk magunkat a dalok részletes kivesézésébe, leszögezem: ezen a From Dust To Darkness-en nincs rossz szerzemény, csak jó… és még jobb. Az első három tétel rögtön letaglóz.
Fear The Night – súlyos hangulatú, mégis dallamos nyitás, egyfajta kapunyitás a sötétségre.
This Is Not A Love Song – egy elszállós, erőteljes monstrum, kiváló atmoszféraváltásokkal.
The Accuser – tempós, dögös, death metalos verzékkel berántó darab, erős refrénnel, tökéletes egyensúllyal fenyegetés és dallam között.
A Bloodborne egy kis Metallicás felhanggal dolgozik, alátámasztva a velünk cipelt terhek súlyát. A Bad Motherfucker tele van döggel, mélyről feltörő lávával, amit jól elhelyezett atmoszférikus betétek törnek meg – nyers energia ez, minden túlzás nélkül. A Twitch Of The Death Nerve lüktető, izgalmas tétel, egy gyilkos üldözés zenei lenyomata.
A The Blinding Absence of Light komoran fenyeget, majd szépen elszáll, és átalakul – maga a fény hiányának vaksága. A záró The Great Noise pedig groove-ot és némi hardcore-os attitűdöt vegyít, sokszínű, energikus kiteljesedése mindannak, amit a zenekar tud.
A hangszeres teljesítmény egészen kiemelkedő. Az ének erőteljes, karakteres; a gitárjáték feszes, groove-os, időnként kifejezetten melodikus. A ritmusszekció is dicséretet érdemel: a dob határozottan vezeti a dinamikát, a basszus pedig masszív, lüktető alapot tesz a dalok mögé, a lassabb részeknél pedig külön is megcsillan.
A lemez kiválóan szól, a zenekar pedig magabiztosan hozza a saját stílusát. A dalok súlyosak, de közben remek dallamokat és finom gitárharmóniákat hordoznak. Bitang jó album ez, na!
Mostanában kezdtem igazán megérezni a stoner/southern/groove metal különféle ízeit – és a From Dust To Darkness tele van zamatos, egymásra pakolt rétegekkel. Tudatosan felépített, kiválóan megírt és előadott lemez, ami pontosan bizonyítja: soha nem késő új stílusokat felfedezni.
„A From Dust To Darkness olyan, mint egy fekete gyertya füstje: lassan gomolyog, és elfeledett történeteket idéz meg.”
A második részben is jó zenék vannak: Scorpions, Tesseract koncert, Black Rain, Velian.
Scorpions – Coming Home (koncert) Az új Scorpions lemez a zenekar hatvanadik évfordulóját hivatott ünnepelni. A 2025. július 5-én rögzített hannoveri koncert felvétele.
Tesseract – Radar (koncert) A 2024-es manchesteri Radar Fesztivál koncertje ez a felvétel.
Black Rain – If This Is Love (single) A francia hard rock zenekar közelgő albumának előfutára érkezett meg a napokban.
Velian – The All Consuming Fire (single) Dark metal Bulgáriából. A hamarosan megjelenő Embers album hírnökét adták ki a napokban. Sötétben lobog, mégis fényes.
Long Distance Calling – Live At Lichtburg (koncert) A német post-rock/metal banda tavalyi, az esseni Lichtburg moziban lezajlott koncertjét örökíti meg.
Acheron – Rites Of The Black Mass: The Definitive Edition (újrakiadás) Az 1992-es albumát adta ki újra az amerikai death metal banda. A múlt és a jelen összeér a sötétségben.
Mokoma – Tyyni (EP) Ez a kiadvány a Mokoma akusztikus EP-je. A Tyyni a zenekar új arcát mutatja meg.
Úgy látszik, az év vége az extra kiadványok táptalaja: csak úgy záporoznak ránk az EP-k, single-ök és különleges megjelenések. Guns N’ Roses, Mayhem, NOFX, hogy csak a nagyobb neveket említsük.
Guns N’ Roses – Atlas (single) Két év után ez az első új dala a Gunsnak. Eredetileg a Chinese Democracy korszakból származik, de modernizálták és újrakeverték.
Mayhem – Despair A dal a közelgő Liturgy of Death második előzetese.
NOFX – A to H Ez a kiadvány az A to Z trilógia első része, amely ritkaságokat, demókat és eddig ki nem adott dalokat tartalmaz.
Idol Throne – Harbinger of Light (EP) Ez a háromdalos EP a progresszív és thrash metal fúzióját mutatja meg.
Eternal Silence – Astral (single) Az olasz zenekar szimfonikus gyászballadája ez a dal.
Stam1na – Golem (single) A februári lemez előfutára a Golem: finn nyelvű szövegek és filozófiai témák jellemzik.
Symphonity – Beyond Olympus (koncert) Cseh szimfonikus power metal. A zenekar az athéni koncertjét örökíti meg, megfejelve egy új dallal.
Guttural Slug – Ulcers in the Flesh of Thought (EP) A dán death metal zenekar friss kiadványa, amely négy új dalt tartalmaz.
A második etapban sem csitul a Mikulás haragja. A Greystone Canyon különleges lemeze, a Jours Pâles atmoszférikus muzsikája és a többi, szaloncukornak álcázott durvább metal tölti meg az öreg zsákját.
Greystone Canyon – Something Borrowed… Something New Az ausztrál hard rock zenekar harmadik lemeze jelent meg a napokban. Az album különlegessége, hogy félig saját, félig feldolgozásdalokból áll.
Sepulchral – Beneath The Shroud A baszk death metal zenekar második lemeze. Brutális, nyers, old school.
Vrimout – Lupus Viridis Dark/folk Germániából. Ez a második albumuk, egy mitikus, legendákból szőtt világ lenyomata.
XIV Dark Centuries – Aus Uralter Zeit A thüringiai pagan/black metal zenekar legújabb korongja: epikus, atmoszférikus dalgyűjtemény. Olyan, mint egy ködbe burkolt erdő.
Jours Pâles – Resonances Black metal Franciaországból. Kilenc atmoszférikus, melodikus dal, amelyek olyanok, mint az árnyékban született fény.
Nel Buio – Nel Buio (II) Érdekes zenét játszik az olasz banda: a darkwave és a black metal fúziója, mintha egy film noir zenéje lenne.
Ghoulhouse – Realm Of Ghouls A finn zenekar második albuma. Tizenegy horror témájú, old school death metal tétel.
Nahum – Old World Dead A cseh zenekar zenéje olyan, mint egy lángoló világ: pusztító, félelmetes, könyörtelen.
Demon Tool – La Valse Des Âmes A francia csapat első lemeze. Kilenc black metal szerzemény, amelyek a halál és a sötét rituálék tematikáját dolgozzák fel.
Úgy látszik, a jó öreg Mikulás morcos kedvében volt, mert a nagy piros zsákjában csupa extrémebb zenét hozott nekünk. Az első rész legjobbjai a norvég veterán Blood Red Throne, a texasi groove/metalcore Upon A Burning Body és a lett viking/pogány Varang Nord.
Blood Red Throne – Slitskin A norvég death metal veteránok 12. lemeze, amely brutális, és erősen viseli magán a svéd death metal jegyeit.
Enthroned – Ashspawn Okkult black metal Belgiumból. Az Ashspawn olyan, mint egy fekete festmény.
Upon A Burning Body – Blood Of The Bull A texasi groove/metalcore banda hetedik albuma, a Blood Of The Bull. Mint, egy tomboló bika: féktelen és megállíthatatlan.
Darvaza – We Are Him Megjelent a black metal duó második lemeze. Hét dal, sátáni rituálé, pusztító energia.
Death Obvious – Death Obvious A német death/thrash zenekar első lemeze. Nyers és energikus. Mint egy rozsdás penge: halálosan éles.
Varang Nord – Mygla A lett viking/pogány zenekar új albuma, amely a balti mitológiát és harci himnuszokat ötvözi folk metal energiával.
The Fall Of Mother Earth – The Fall Of Mother Earth Egy death/doom metal lemez, amely a sötét atmoszférát melankolikus dallamokkal ötvözi.
Omegavortex – Diabolic Messiah Of The New World Order
A német blackened death metal banda második lemeze: kaotikus és apokaliptikus.
A következő Fémkapszula ismét erős „hatóanyagokkal” bír, ráadásul most is három, egymástól karakteresen eltérő stílusú zenekar friss anyagát sikerült összegyűjteni. A A Curse Of Cain movie metalja még csak a kezdet: erre jön rá a Hostilia mai energiával telített old school thrash metalja, a végén pedig egy kiváló dallamos metal album teszi fel az i-re a pontot.
Elő a pohár vizet – vegyük be a mai Fémkapszulát!
Curse Of Cain – Achtung!
A Curse Of Cain több mint egy zenekar – egy magával ragadó filmes univerzum, amely egy kísérteties, futurisztikus saga köré épül. A banda nem csupán zenészekből áll, hanem történetmesélőkből, harcosokból és a világ túlélőiből.
A Curse Of Cain a svédországi Falunból származik, és az Achtung! már a második albumuk. Stílusukat a maguk által megalkotott movie metal jelöli. A mostani korong tulajdonképpen a 2023-as, az együttes nevét viselő Curse Of Cain lemez történetének folytatása. Zenéjük több irányból táplálkozik: sötét, modern, indusztriális és elektronikus elemekkel átszőtt hibrid metalformátum.
A zenekar tagjai: The Pirate – basszusgitár / vokál The Soulkeeper – ének Rainbow – ének The Timekeeper – gitár The Mechanic – dob
Az Achtung! dalai közül kiemelném a komor hangulatú Feel the Pain-t, a lendületes és izgalmas Starry Eyes-t, a gépies, mégis hatásos riffel dolgozó One Zero-t, a sötét tónusú Bloody Shanty (No Hope)-ot, valamint a címadó, ipari-elektronikus, zúzós Achtung!-ot.
A hangzásban megvan az erő, és a zenészi teljesítményben is érződik a profizmus. Az ének karakteres és több dramaturgiai szerepet is betölt, a gitár groove-orientált, de közben atmoszferikus dallamokkal színezi a dalokat, mindezt modern, indusztriális ütemek kísérik.
Összességében az Achtung! nem igazán az én zenei közegem, és nem is késztetett arra, hogy letépjem a falról a tapétát. A sokféle stílus keveredése néha kissé zavaró, bár kétségtelen, hogy ettől van benne egyfajta váratlanság és izgalom. Ennek ellenére engem nem kapott el igazán – de érdemes próbálkozni vele, mert másnak talán többet mond, mint nekem.
„Az Achtung! dalai úgy hullanak ránk, mint a gyárudvar füstje: szürkén, nehézkesen, mégis valami titkos fényt hordozva.”
Hostilia – Face The Fire
A svédországi Göteborg neve hallatán a metalrajongóknak elsősorban az innen induló melodikus death metal ugrik be, pedig a városban más stílusok is teret kapnak. Ilyen például az old school thrash vonalon mozgó Hostilia. A 2021-ben alakult zenekar debütáló albuma a Face The Fire, amelyet több EP és single is felvezetett. A felállás:
Tim Angelini – ének Willie Lindeblad – gitár Petter Hernroth – gitár Alber Lindeblad – dob Gabriel Sepúlveda – basszusgitár
Zenéjükből árad a nyers energia, a kompromisszummentes, „csináld magad” mentalitás. Hatásaik között ott találjuk a Metallica, Slayer, Exodus, Testament és Kreator neveit.
A dalok a fentebb említett vonalon haladnak, ráadásul meglehetősen magas színvonalon. Természetesen akadnak kiemelkedők: a Face The Fire némi dallamosságot is csempész a thrash alapok közé, a P.T.D. vérbeli gyorsvonat-thrash, ehhez képest a Bone Collector lassabb, súlyosabb, masszívabb szerzemény. Hasonló erővel bír az album egyik csúcspontja, a Lord Of Lies, illetve a sötétebb tónusú Eternal Death is.
Az album erőteljesen és átgondoltan szól, a zenészek pedig kimagasló teljesítményt nyújtanak.
A Face The Fire vérbeli thrash metal lemez, amely a ’80-as évek hagyományait ápolja, de mindezt modern, energikus hangzással és néhol punkos lendülettel teszi. A srácok tudnak zenélni, vannak ötleteik, és abszolút hitelesen hozzák, ezt az old school thrasht. Tulajdonképpen egy generációs üzenet ez a lemez: ma is lehet valódi, sallangmentes thrash metalt csinálni.
„A Face The Fire olyan, mint egy hajnalban induló vonat: zakatol, visz magával, és minden állomáson otthagyja a thrash örökségét.”
Hell In The Club – Joker In The Pack
A 2009-ben alakult olasz zenekar tavaly komoly változáson ment keresztül, hiszen énekest cseréltek: az addigi férfi vokalistát egy svéd hölgy, Terese „Tezzi” Persson váltotta. Bátor húzás volt, de telitalálatnak bizonyult. A társulatnak ez már a hetedik albuma, amely a dallamos metal és a hard rock modern energiákkal feltöltött ötvözete – ettől lesz az egésznek igazi „party metal” hangulata.
Hatásaik között ott találjuk a Mötley Crüe, Skid Row, Ratt és Helloween neveit, nekem viszont leginkább a Battle Beast és a League of Distortion jutott eszembe.
A Joker In The Pack összességében egy kiváló lemez. Számomra a The Devil Won’t Forget Me dallamos megarefrénje, a New Desire dögös sodrása, a Dirty Love izgalmas energiái, valamint a Magnetars lüktető dallamai és „úgyjóahogyvan” életérzése működnek a legjobban.
A lemez hangzása, hangszerelése és a zenészek teljesítménye egyaránt remek. Tezzi mellett Andrea „Andy” Buratto basszusgitáros, Andrea „Picco” Picardi gitáros és Marco „Mark” Lazzarini dobos alkotják a csapatot. Tezzi énekét nem lehet szó nélkül hagyni: hangjában ott van Anna Brunner (Exit Eden, League of Distortion) és Noora Louhimo (Battle Beast) hatása. Erős, tiszta, karakteres, és kiválóan használja – egyértelműen jó választás volt a zenekar számára.
Ebben a modern dallamos metal/hard rock közegben az utóbbi idők egyik legerősebb albuma a Joker In The Pack. Nem minden elem tökéletes, de az összkép egyértelműen a pozitív oldalra billen. A stílus kedvelőinek erősen ajánlott.
„A Joker In The Pack olyan, mint egy pohár vörösbor egy téli estén: egyszerre melenget, és emlékeztet arra, hogy az élet egy nagy játék.”
