Az olasz Frontiers kiadó olyan, mint egy gondoskodó tyúkanyó: védőszárnyai alá gyűjti az AOR-, hard rock-, dallamos metal-, szimfonikus metal- és melodikus power metal-zenekarokat. Nem mondhatni, hogy a mennyiséget részesítenék előnyben – sokkal inkább a minőség dominál –, szerencsére pedig ezen a zenei terepen is akad bőven értékes formáció.

Pláne, ha az adott banda még földijük is, akkor kézenfekvő, hogy náluk építse tovább a zenei karrierjét.

Az Eternal Idol 2016-ban alakult Vicenzában, és a Behind A Vision már a harmadik nagylemezük. A zenekar stílusa szimfonikus power metal, bőségesen átszőve dallamokkal. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy epikus harmóniák, igényesen kidolgozott hangszerelés, fülbemászó refrének és vokálok, időnként összetettebb dalszerkezetek és ritmusváltások jellemzik a zenéjüket – mindezt férfi és női énekhang váltakozása teszi még színesebbé.

A csapat tehát két énekessel dolgozik: a férfi frontember Gabrielle Gozzi, míg a női énektémákért Letizia Merlo felel. Mellettük Nick Savio gitáros, Enrico Fabris dobos és Andrea Buratto basszusgitáros alkotják a zenekar magját.

A banda nevével kapcsolatban a tagok egy interjúban elárulták: rajonganak a Tony Martin-féle Black Sabbath-korszakért, az Eternal Idol pedig az 1987-es Sabbath-album címe is egyben.

Az énekesek között remek összhang érzékelhető, már a nyitó "Amnesia" vagy a "The Enemy Is Me" című dalban is. Mindkettőben ott van a lüktetés, a dallamosság és a dögös, húzós alap. Az "Empire of One" keményebben indul, de valahogy ismerősnek hat – akárcsak a "Battle of Souls", bár ez utóbbi legalább egy erősebb szerzemény. A "Vampire" viszont kétségtelenül az album egyik fénypontja, érzelemgazdag dallamvilágával és atmoszférájával.

De nem ez az egyetlen emlékezetes dal. A "The Eye of God" például egy mély érzelmi utazásról szól, szépen hangszerelve, jól előadva. A "Revolution" pedig egy olyan lendületes, dallamos darab, amely után szívesen mondanám: ha minden szám ilyen lenne a lemezen, kevesebb fenntartásom lenne az anyaggal kapcsolatban.

És ezzel el is árultam, hogy a Behind A Vision sajnos nem egyenletes színvonalú. A "The Idol" hiába hoz jó énekteljesítményt, mégis lapos és unalmas. A "Beyond the Sun" fájdalmasan sablonos, a "Krystal" pedig egyszerűen középszerű – semmi extra.

Szerencsére a lemez vége felé újra visszatér az élet: a már említett "The Enemy Is Me" mellett a "The Great Illusion" is egy jól sikerült, lüktető, dallamos darab.

A zenekar egyébként azt is elárulta, hogy a két énekeses felállás nemcsak zeneileg izgalmas, hanem a színpadon is érzelmes, látványos előadást tesz lehetővé. A borítóval kapcsolatban pedig megjegyezték: annak hangulata egyfajta vizuális történetmesélésként is értelmezhető.

Az Eternal Idol nem teljesen az én muzsikám, ennek ellenére, ha nem is teljes egészében, de tudott kellemes pillanatokat okozni, mert az egyértelműen érződik a Behind The Vision-on, hogy beletették a munkát, a tehetségüket, szívüket-lelküket. És ez nem kis dolog.