A karácsonyi előkészületek közben érdemes megállni egy pillanatra, kicsit megpihenni. És mivel is lehetne ezt a legjobban megtenni, mint jófajta metal muzsikával. Kicsit kisimítani az agysejteket – vagy éppen még jobban összekuszálni őket. Az első részben a Lord Of The Lost sötét zenéjének második fejezete, a Lust Of Decay visszatérése, valamint Rob Moratti kellemes AOR-ja mind alkalmas erre.
Lord Of The Lost – Opvs Noir Vol. II. A trilógia második fejezete a gothic rock és az industrial határait feszegeti.
Lust Of Decay – Entombed in Sewage A zenekar 19 év után tért vissza. Tömör, technikás, erőteljes death metal.
Rob Moratti – Sovereign A kanadai énekes hatodik lemeze jelent meg a napokban. Tizenegy dallamos AOR tétel, neves zenészek közreműködésével.
Bygone – Bygone Az amerikai banda debütáló albuma a klasszikus heavy metal és a hard rock ötvözete, modern energiával.
Jim Peterik and World Stage – River of Music: The Power of Duets Vol. 1 A lemez teljes egészében duettekből áll, a klasszikus rock és az AOR világát tárva elénk.
Dawn of Dark Age – Ver Sacrum A folk/atmoszférikus black metal zenekar a szamnisz nép történetét feldolgozó tetralógia zárófejezetével jelentkezik.
Phantom Corporation – Time And Tide A német banda Time And Tide című albuma tizenegy könyörtelen death/thrash metal tételt tartalmaz.
House by the Cemetery – Disturbing the Cenotaph Horror ihletésű death metal projekt. Harminc percnyi nyers brutalitás.
Ha létezne egy fémzenei gyógyszertár, ahol a patikus olyan „vitamint” ajánl, amely bemászik az ember agyába, és kitölti az egész heti munka okozta űrt, az a mostani Fémkapszula lenne. A jelenlegi hatóanyagok között megtaláljuk a démoni finn thrash metal nyelvleckét, az amerikai dallamos metalt, valamint a különleges, elektronikus atmoszférával átitatott death metalt. Kaksonen, Infinity Dream, Lightchapter. Mindegy, mikor veszed be, a hatás garantált!
Kaksonen – Valo Olento
A Kaksonen egy 2005-ben alakult finn death/thrash metal zenekar, zenéjüket váltakozó hangulatok és sötét atmoszférák jellemzik. Szóban forgó lemezük már a harmadik a sorban. Az albumon, finn nyelven folyik a dalolás, ami a nyers énekhanggal és az itt-ott felbukkanó folkosabb ütemekkel együtt néha a Korpiklaani világát idézheti meg, a Kaksonen azonban teljesen más karaktert képvisel.
Erről maga a zenekar is elmondta, hogy a finn nyelv sajátos hangzásvilága és kulturális gyökereik adják meg a zenéjük hitelességét. A Kaksonen név egyébként ikreket jelent. Hatásaik között ott találjuk a Slayert, a Sepulturát, a korai Metallicát és a Motörheadet is.
A zenekar tagjai: Antti Lähdesmäki – gitár, Miika Vainio – ének és gitár, Ville Koskivaara –basszusgitár, Tuomo Rinkinen – dobok.
Ez megint egy olyan album, amelyről nehéz kiválasztani a legjobb dalokat – legfeljebb a személyes kedvenceket. Ilyen például a nyitó Vastavoimat, egy összetett szerzemény, tele remek ötletekkel. A Perisyntinen erős progresszív jegyeket hordoz, miközben a refrén kifejezetten folkos ízű. Figyelemre méltó a Nälkämaa punkos lüktetésével és brutálisan jó riffjeivel, valamint a záró Manajaa, amely izgalmas és kissé eltér a lemez többi tételétől.
Az album remekül szól, van dög a hangzásban, a hangszerek jól elkülönülnek és tisztán hallhatók. Az ének a sötét tónusoktól egészen a felemelő kitörésekig terjed. A gitárok precízek és ötletgazdagok, a basszus mély és súlyos, a dob pedig gyors, mégis masszív alapot ad a daloknak.
A Valo Olento egy gondosan megkomponált, művészi állásfoglalás az emberi lét kettősségéről. Nem egy megszokott metal album. Akit nem zavar a finn nyelv kissé szögletes hangzása, annak mindenképp érdemes időt szánnia rá.
„A Valo Olento megmutatja a bennünk élő fényt és árnyékot.”
Infinity Dream – Silver Lining
Az amerikai – pontosabban észak-karolinai – Infinity Dream második lemeze a Silver Lining. A zenekar a dallamos metal/hard rock új hullámához tartozik. Zenéjükben érezhető egyfajta keserűség, ugyanakkor reménykeltő hangulat is árad belőle.
A csapat tagjai: Chris Bennett gitár/ének, Dina Altum billentyű, John Wooten basszusgitár és Anthony Bowden dob.
A Silver Lining kellemes hallgatnivaló, jól felépített dalokkal, amelyek színvonala nagyjából azonos. Számomra különösen kiemelkedik a That Ones At Remain, amely erőteljes, ugyanakkor epikusan építkező szerzemény. Betalált még a Sins Of The Past és a The Will To Survive is. Az előbbit ütős riffek és a női (Dina Altum) és férfi közös ének jellemzi, míg az utóbbi szívet melengető hangulatú dal.
Elmondhatjuk tehát, hogy a Silver Lining egy egységes erő: epikus, dallamos, kiválóan hangszerelt lemez. A zenészek teljesítménye magasszintű, a hangzás kiváló. Különlegessége a keserédes íz, miközben mégis elhozza a fényt – ez a zene valóban értéket kínál. Érdemes rászánni az időt.
„A Silver Lining közben megáll az idő, régi szerelmek árnyai hajolnak fölém, miközben a zene úgy szól, mint éjféli harangszó a ködben”
Lightchapter – Where All Hope Begins
A Lightchapter egy dán zenekar Aarhusból. Stílusukat a melodikus death metal határozza meg, erős elektronikus jelenléttel, amely némi ipari jelleget és futurisztikus atmoszférát kölcsönöz a zenéjüknek. Ez a hibrid megközelítés végig érezhető a dalokon.
Hatásaik között megtaláljuk az In Flamest, a Dark Tranquillityt és a Lamb of Godot. A zenekar tagjai Kalle Herborg basszusgitáros, Tobias Host dobos, Anders Berg gitáros, valamint Mikkel Ottosen énekes/gitáros. Mondhatjuk, hogy stabil a felállás, hiszen a megalakulás óta együtt játszanak.
A Where All Hope Begins hangzása brutális, a dobsound pedig kifejezetten jól eltalált. A zenekar – ahogy már említettem – sok elektronikát használ, ezek azonban nem nyomják el a dalokat, hanem hatékonyan színezik ezt a súlyos muzsikát.
Maga a lemez erős tételekből áll. A legjobbak közé tartozik The Unholy Mass, amely könyörtelenül az ember arcába mászik, a szintetizátor pedig tovább fokozza a súlyát. Jó tétel a címadó Where All Hope Begins is: zaklatott, összetett és nyomasztó hangulatú. Érdemes még kiemelni a Restore My Faith In Sanityt, valamint a komor tömeghangzással operáló Little Deathet is.
A zenészi teljesítmény minden szinten rendben van. Az ének folyamatos kontrasztban mozog a brutalitás és a dallamosság között. A gitárok groove-orientáltak, masszív alapot adnak a dalok alá, a basszus mély és stabil, a dobokkal együtt építkezik. Így a ritmusszekció kellő dinamizmust és erőt ad a zenének.
Összességében erős zenekari teljesítményről beszélhetünk, amely a nemzetközi színtéren is versenyképes lehet. Ez a hibrid hangzás, a profi, színes megszólalás és a húzós dalok együttese igazán izgalmassá teszi az anyagot.
„Ez az album nem csupán hangjegyek sorozata, hanem egy tükör, amelyben meglátjuk a kétségbeesést, a haragot és azt a halvány fényt, amely mégis elindítja a reményt.”
Az évek folyamán a metalcore az egyik kedvenc műfajommá vált. Valahogy utat talált hozzám a benne rejlő modern energia és a dallamok ötvözete. Persze ez a kombináció nem mindig sikerül mindenkinek, de a nagy számok törvénye miatt jó esély van rá, hogy akadnak a műfajban olyan zenekarok, akik jó dalokat írnak és erős lemezeket raknak össze. Úgy gondolom, hogy az I Prevail ezek közé a bandák közé tartozik.
A 2013-ban alakult amerikai csapatnak ez már a negyedik lemeze, ráadásul az első Brian Burkheiser távozása után. Innentől Eric Vanlerberghe felel a tiszta és a hörgős énekért is. Mellette Steve Menoian és Dylan Bowman gitárosok, Gabe Helguera dobos és Jon Eberhard basszusgitáros alkotják a zenekart. (Eberhard egyébként a lemez producere is volt.)
A Violent Nature-t a nyers erő és a sötét dallamok találkozása jellemzi. A kilencvenes évek nu metalos dühe keveredik a modern metalcore precizitásával. Persze ezek mit sem érnek jó dalok nélkül, úgyhogy vizsgáljuk is meg, milyen a Violent Nature dalcsokra.
A nyitó Synthetic Soul sok mindent felvonultat: melankolikus, keserédes hangulatot, erős dallamokat, elektronikus részeket és helyenként vaskos gitárokat. Egy érzelmileg kiüresedett világkép lenyomata. Ezt követi a zaklatott, zúzós és nyers NWO. Ezek is erős szerzemények – gyakorlatilag az egész album ilyenekből áll –, de a Pray viszi el a pálmát. Fülbemászó, érzelmes tétel, van benne némi szirup, de nincs túltolva, sőt egy kis durvulást is kapott. Nincs béke, csak düh.
Azt biztosan ki lehet jelenteni, hogy a zenekarban megvan a dallamérzékenység. Az Annihilate Me ezt tökéletesen bizonyítja, szépen találják el az egyensúlyt a zúzós és a dallamos részek között. A címadó Violent Nature rögtön letámad: zaklatott, brutális és agresszivitástól feszült. A Rain az a mélabús, lassan épülő tétel, amitől pár éve talán még kirázott volna a hideg – most viszont tetszik. Úgy látszik, én is változom.
Az Into the Hill a lágy bevezetéstől a kitörésig ível, erős dallamokkal. „Szőrös tökű” metalosként tiltakoznom kéne, de basszus… tetszik. A Crimson and Clover kapcsán az jutott eszembe, hogy micsoda tinilánykedvenc dal ez – már 1968-ban is az volt. Ugyanis ez egy Tommy James & The Shondells-feldolgozás, amely az I Prevail kezei között modern, új textúrákat kapott.
A God pontosan az előző tétel ellentéte: feszültséggel teli, brutális és sötét. A Stay Away zárja az albumot; talán ez az egyetlen szerzemény a korongon, ami kevésbé izgalmas. Egy mérgező kapcsolattól való elszakadásról szól.
A lemez hangzása rendben van, és a zenészek teljesítménye is megér pár szót. Eric Vanlerberghe képes volt megugrani a szintet: már nemcsak a düh hangja, hanem maga az I Prevail. A két gitáros masszív betonfalat épít, Jon a zenekar építésze, Gabe pedig a nyers energiáért és a groove-osabb ütemekért felel.
Az I Prevail – Violent Nature pályájuk egyik fordulópontja. Egy frontemberrel viszik tovább a produkciót, aki képes volt energiával megtölteni a teljes anyagot.
Nekem tetszik ez a lemez, mert megvan benne mindaz, amit a bevezetőben említettem: a modern energia és a dallamok ötvözése. Úgy, mintha a saját dühünket és reményünket üvöltené vissza ránk – ezért lehet szeretni.
„Ez a lemez olyan, mintha a természet erőszakos oldala beiratkozott volna egy önismereti tréningre.”
Az utóbbi időben erősen rákattantam a stoner/southern, illetve groove/doom metal anyagokra. Eddig valahogy nem éreztem ezeket a zenéket igazán magaménak, de mostanában nagyon is elkap ez a hangulatvilág. Így került a látómezőmbe a svéd Sparzanza is.
Mielőtt még megmutattam volna a cimboráknak, hogy milyen remek csapatot fedeztem fel, fontos tisztázni: ők bizony nem tegnap kezdték. A banda még az előző évezredben, 1996-ban alakult, a From Dust To Darkness pedig már a kilencedik lemezük. Szóval nem úgy fordultam a kollégákhoz, hogy „Figyi, micsoda jó kis bandát találtam!”, hanem inkább úgy: „Hallottátok az új Sparzanza-lemezt?”
A lemezt készítő felállás:
Fredrik Weileby – ének
Calle Johannesson – gitár
Magnus Eronen – gitár
Johan Carlsson – basszusgitár
Anders Åberg – dob
A társaság alapvetően a stoner/groove metal mezsgyéjén mozog, de hatásaik között olyan nevet is megemlítenek, mint a Mötley Crüe. Ezt ötvözik a stoner sötétebb, komorabb tónusaival, így alakítva ki azt a masszív, fűszeres elegyet, ami a védjegyük.
Johan Carlsson egy interjúban elmondta, hogy egy hosszú pályafutás során folyamatosan meg kell újulni, miközben nem veszíthetik el az identitásukat. A pandémia alatti kényszerpihenő után újra vissza kellett találni a közös dalszerzéshez – szerencsére mindig akadt valaki, aki inspirált állapotban volt, így a dalok végül természetes módon születtek meg.
Mielőtt belevetnénk magunkat a dalok részletes kivesézésébe, leszögezem: ezen a From Dust To Darkness-en nincs rossz szerzemény, csak jó… és még jobb. Az első három tétel rögtön letaglóz.
Fear The Night – súlyos hangulatú, mégis dallamos nyitás, egyfajta kapunyitás a sötétségre.
This Is Not A Love Song – egy elszállós, erőteljes monstrum, kiváló atmoszféraváltásokkal.
The Accuser – tempós, dögös, death metalos verzékkel berántó darab, erős refrénnel, tökéletes egyensúllyal fenyegetés és dallam között.
A Bloodborne egy kis Metallicás felhanggal dolgozik, alátámasztva a velünk cipelt terhek súlyát. A Bad Motherfucker tele van döggel, mélyről feltörő lávával, amit jól elhelyezett atmoszférikus betétek törnek meg – nyers energia ez, minden túlzás nélkül. A Twitch Of The Death Nerve lüktető, izgalmas tétel, egy gyilkos üldözés zenei lenyomata.
A The Blinding Absence of Light komoran fenyeget, majd szépen elszáll, és átalakul – maga a fény hiányának vaksága. A záró The Great Noise pedig groove-ot és némi hardcore-os attitűdöt vegyít, sokszínű, energikus kiteljesedése mindannak, amit a zenekar tud.
A hangszeres teljesítmény egészen kiemelkedő. Az ének erőteljes, karakteres; a gitárjáték feszes, groove-os, időnként kifejezetten melodikus. A ritmusszekció is dicséretet érdemel: a dob határozottan vezeti a dinamikát, a basszus pedig masszív, lüktető alapot tesz a dalok mögé, a lassabb részeknél pedig külön is megcsillan.
A lemez kiválóan szól, a zenekar pedig magabiztosan hozza a saját stílusát. A dalok súlyosak, de közben remek dallamokat és finom gitárharmóniákat hordoznak. Bitang jó album ez, na!
Mostanában kezdtem igazán megérezni a stoner/southern/groove metal különféle ízeit – és a From Dust To Darkness tele van zamatos, egymásra pakolt rétegekkel. Tudatosan felépített, kiválóan megírt és előadott lemez, ami pontosan bizonyítja: soha nem késő új stílusokat felfedezni.
„A From Dust To Darkness olyan, mint egy fekete gyertya füstje: lassan gomolyog, és elfeledett történeteket idéz meg.”
A második részben is jó zenék vannak: Scorpions, Tesseract koncert, Black Rain, Velian.
Scorpions – Coming Home (koncert) Az új Scorpions lemez a zenekar hatvanadik évfordulóját hivatott ünnepelni. A 2025. július 5-én rögzített hannoveri koncert felvétele.
Tesseract – Radar (koncert) A 2024-es manchesteri Radar Fesztivál koncertje ez a felvétel.
Black Rain – If This Is Love (single) A francia hard rock zenekar közelgő albumának előfutára érkezett meg a napokban.
Velian – The All Consuming Fire (single) Dark metal Bulgáriából. A hamarosan megjelenő Embers album hírnökét adták ki a napokban. Sötétben lobog, mégis fényes.
Long Distance Calling – Live At Lichtburg (koncert) A német post-rock/metal banda tavalyi, az esseni Lichtburg moziban lezajlott koncertjét örökíti meg.
Acheron – Rites Of The Black Mass: The Definitive Edition (újrakiadás) Az 1992-es albumát adta ki újra az amerikai death metal banda. A múlt és a jelen összeér a sötétségben.
Mokoma – Tyyni (EP) Ez a kiadvány a Mokoma akusztikus EP-je. A Tyyni a zenekar új arcát mutatja meg.
Úgy látszik, az év vége az extra kiadványok táptalaja: csak úgy záporoznak ránk az EP-k, single-ök és különleges megjelenések. Guns N’ Roses, Mayhem, NOFX, hogy csak a nagyobb neveket említsük.
Guns N’ Roses – Atlas (single) Két év után ez az első új dala a Gunsnak. Eredetileg a Chinese Democracy korszakból származik, de modernizálták és újrakeverték.
Mayhem – Despair A dal a közelgő Liturgy of Death második előzetese.
NOFX – A to H Ez a kiadvány az A to Z trilógia első része, amely ritkaságokat, demókat és eddig ki nem adott dalokat tartalmaz.
Idol Throne – Harbinger of Light (EP) Ez a háromdalos EP a progresszív és thrash metal fúzióját mutatja meg.
Eternal Silence – Astral (single) Az olasz zenekar szimfonikus gyászballadája ez a dal.
Stam1na – Golem (single) A februári lemez előfutára a Golem: finn nyelvű szövegek és filozófiai témák jellemzik.
Symphonity – Beyond Olympus (koncert) Cseh szimfonikus power metal. A zenekar az athéni koncertjét örökíti meg, megfejelve egy új dallal.
Guttural Slug – Ulcers in the Flesh of Thought (EP) A dán death metal zenekar friss kiadványa, amely négy új dalt tartalmaz.
A második etapban sem csitul a Mikulás haragja. A Greystone Canyon különleges lemeze, a Jours Pâles atmoszférikus muzsikája és a többi, szaloncukornak álcázott durvább metal tölti meg az öreg zsákját.
Greystone Canyon – Something Borrowed… Something New Az ausztrál hard rock zenekar harmadik lemeze jelent meg a napokban. Az album különlegessége, hogy félig saját, félig feldolgozásdalokból áll.
Sepulchral – Beneath The Shroud A baszk death metal zenekar második lemeze. Brutális, nyers, old school.
Vrimout – Lupus Viridis Dark/folk Germániából. Ez a második albumuk, egy mitikus, legendákból szőtt világ lenyomata.
XIV Dark Centuries – Aus Uralter Zeit A thüringiai pagan/black metal zenekar legújabb korongja: epikus, atmoszférikus dalgyűjtemény. Olyan, mint egy ködbe burkolt erdő.
Jours Pâles – Resonances Black metal Franciaországból. Kilenc atmoszférikus, melodikus dal, amelyek olyanok, mint az árnyékban született fény.
Nel Buio – Nel Buio (II) Érdekes zenét játszik az olasz banda: a darkwave és a black metal fúziója, mintha egy film noir zenéje lenne.
Ghoulhouse – Realm Of Ghouls A finn zenekar második albuma. Tizenegy horror témájú, old school death metal tétel.
Nahum – Old World Dead A cseh zenekar zenéje olyan, mint egy lángoló világ: pusztító, félelmetes, könyörtelen.
Demon Tool – La Valse Des Âmes A francia csapat első lemeze. Kilenc black metal szerzemény, amelyek a halál és a sötét rituálék tematikáját dolgozzák fel.
Úgy látszik, a jó öreg Mikulás morcos kedvében volt, mert a nagy piros zsákjában csupa extrémebb zenét hozott nekünk. Az első rész legjobbjai a norvég veterán Blood Red Throne, a texasi groove/metalcore Upon A Burning Body és a lett viking/pogány Varang Nord.
Blood Red Throne – Slitskin A norvég death metal veteránok 12. lemeze, amely brutális, és erősen viseli magán a svéd death metal jegyeit.
Enthroned – Ashspawn Okkult black metal Belgiumból. Az Ashspawn olyan, mint egy fekete festmény.
Upon A Burning Body – Blood Of The Bull A texasi groove/metalcore banda hetedik albuma, a Blood Of The Bull. Mint, egy tomboló bika: féktelen és megállíthatatlan.
Darvaza – We Are Him Megjelent a black metal duó második lemeze. Hét dal, sátáni rituálé, pusztító energia.
Death Obvious – Death Obvious A német death/thrash zenekar első lemeze. Nyers és energikus. Mint egy rozsdás penge: halálosan éles.
Varang Nord – Mygla A lett viking/pogány zenekar új albuma, amely a balti mitológiát és harci himnuszokat ötvözi folk metal energiával.
The Fall Of Mother Earth – The Fall Of Mother Earth Egy death/doom metal lemez, amely a sötét atmoszférát melankolikus dallamokkal ötvözi.
Omegavortex – Diabolic Messiah Of The New World Order
A német blackened death metal banda második lemeze: kaotikus és apokaliptikus.
A következő Fémkapszula ismét erős „hatóanyagokkal” bír, ráadásul most is három, egymástól karakteresen eltérő stílusú zenekar friss anyagát sikerült összegyűjteni. A A Curse Of Cain movie metalja még csak a kezdet: erre jön rá a Hostilia mai energiával telített old school thrash metalja, a végén pedig egy kiváló dallamos metal album teszi fel az i-re a pontot.
Elő a pohár vizet – vegyük be a mai Fémkapszulát!
Curse Of Cain – Achtung!
A Curse Of Cain több mint egy zenekar – egy magával ragadó filmes univerzum, amely egy kísérteties, futurisztikus saga köré épül. A banda nem csupán zenészekből áll, hanem történetmesélőkből, harcosokból és a világ túlélőiből.
A Curse Of Cain a svédországi Falunból származik, és az Achtung! már a második albumuk. Stílusukat a maguk által megalkotott movie metal jelöli. A mostani korong tulajdonképpen a 2023-as, az együttes nevét viselő Curse Of Cain lemez történetének folytatása. Zenéjük több irányból táplálkozik: sötét, modern, indusztriális és elektronikus elemekkel átszőtt hibrid metalformátum.
A zenekar tagjai: The Pirate – basszusgitár / vokál The Soulkeeper – ének Rainbow – ének The Timekeeper – gitár The Mechanic – dob
Az Achtung! dalai közül kiemelném a komor hangulatú Feel the Pain-t, a lendületes és izgalmas Starry Eyes-t, a gépies, mégis hatásos riffel dolgozó One Zero-t, a sötét tónusú Bloody Shanty (No Hope)-ot, valamint a címadó, ipari-elektronikus, zúzós Achtung!-ot.
A hangzásban megvan az erő, és a zenészi teljesítményben is érződik a profizmus. Az ének karakteres és több dramaturgiai szerepet is betölt, a gitár groove-orientált, de közben atmoszferikus dallamokkal színezi a dalokat, mindezt modern, indusztriális ütemek kísérik.
Összességében az Achtung! nem igazán az én zenei közegem, és nem is késztetett arra, hogy letépjem a falról a tapétát. A sokféle stílus keveredése néha kissé zavaró, bár kétségtelen, hogy ettől van benne egyfajta váratlanság és izgalom. Ennek ellenére engem nem kapott el igazán – de érdemes próbálkozni vele, mert másnak talán többet mond, mint nekem.
„Az Achtung! dalai úgy hullanak ránk, mint a gyárudvar füstje: szürkén, nehézkesen, mégis valami titkos fényt hordozva.”
Hostilia – Face The Fire
A svédországi Göteborg neve hallatán a metalrajongóknak elsősorban az innen induló melodikus death metal ugrik be, pedig a városban más stílusok is teret kapnak. Ilyen például az old school thrash vonalon mozgó Hostilia. A 2021-ben alakult zenekar debütáló albuma a Face The Fire, amelyet több EP és single is felvezetett. A felállás:
Tim Angelini – ének Willie Lindeblad – gitár Petter Hernroth – gitár Alber Lindeblad – dob Gabriel Sepúlveda – basszusgitár
Zenéjükből árad a nyers energia, a kompromisszummentes, „csináld magad” mentalitás. Hatásaik között ott találjuk a Metallica, Slayer, Exodus, Testament és Kreator neveit.
A dalok a fentebb említett vonalon haladnak, ráadásul meglehetősen magas színvonalon. Természetesen akadnak kiemelkedők: a Face The Fire némi dallamosságot is csempész a thrash alapok közé, a P.T.D. vérbeli gyorsvonat-thrash, ehhez képest a Bone Collector lassabb, súlyosabb, masszívabb szerzemény. Hasonló erővel bír az album egyik csúcspontja, a Lord Of Lies, illetve a sötétebb tónusú Eternal Death is.
Az album erőteljesen és átgondoltan szól, a zenészek pedig kimagasló teljesítményt nyújtanak.
A Face The Fire vérbeli thrash metal lemez, amely a ’80-as évek hagyományait ápolja, de mindezt modern, energikus hangzással és néhol punkos lendülettel teszi. A srácok tudnak zenélni, vannak ötleteik, és abszolút hitelesen hozzák, ezt az old school thrasht. Tulajdonképpen egy generációs üzenet ez a lemez: ma is lehet valódi, sallangmentes thrash metalt csinálni.
„A Face The Fire olyan, mint egy hajnalban induló vonat: zakatol, visz magával, és minden állomáson otthagyja a thrash örökségét.”
Hell In The Club – Joker In The Pack
A 2009-ben alakult olasz zenekar tavaly komoly változáson ment keresztül, hiszen énekest cseréltek: az addigi férfi vokalistát egy svéd hölgy, Terese „Tezzi” Persson váltotta. Bátor húzás volt, de telitalálatnak bizonyult. A társulatnak ez már a hetedik albuma, amely a dallamos metal és a hard rock modern energiákkal feltöltött ötvözete – ettől lesz az egésznek igazi „party metal” hangulata.
Hatásaik között ott találjuk a Mötley Crüe, Skid Row, Ratt és Helloween neveit, nekem viszont leginkább a Battle Beast és a League of Distortion jutott eszembe.
A Joker In The Pack összességében egy kiváló lemez. Számomra a The Devil Won’t Forget Me dallamos megarefrénje, a New Desire dögös sodrása, a Dirty Love izgalmas energiái, valamint a Magnetars lüktető dallamai és „úgyjóahogyvan” életérzése működnek a legjobban.
A lemez hangzása, hangszerelése és a zenészek teljesítménye egyaránt remek. Tezzi mellett Andrea „Andy” Buratto basszusgitáros, Andrea „Picco” Picardi gitáros és Marco „Mark” Lazzarini dobos alkotják a csapatot. Tezzi énekét nem lehet szó nélkül hagyni: hangjában ott van Anna Brunner (Exit Eden, League of Distortion) és Noora Louhimo (Battle Beast) hatása. Erős, tiszta, karakteres, és kiválóan használja – egyértelműen jó választás volt a zenekar számára.
Ebben a modern dallamos metal/hard rock közegben az utóbbi idők egyik legerősebb albuma a Joker In The Pack. Nem minden elem tökéletes, de az összkép egyértelműen a pozitív oldalra billen. A stílus kedvelőinek erősen ajánlott.
„A Joker In The Pack olyan, mint egy pohár vörösbor egy téli estén: egyszerre melenget, és emlékeztet arra, hogy az élet egy nagy játék.”
Azon gondolkodtam a Dirkschneider & The Old Gang – Babylon lemeze kapcsán, miért is volt szükség erre a kiadványra. Őszintén szólva kicsit tartottam tőle, hogy talán egy fáradt, Accept-szerű Udo-album kerül majd elénk – egy sokadik, jól ismert recept szerint összerakott anyag. Biztos csalódott lettem volna, ha csak ennyit kapunk. De! Nem lövöm le a poént.
A projekt egy jótékonysági kezdeményezésből nőtte ki magát: a Covid alatti lezárások miatt nehéz helyzetbe került zenészek megsegítésére jött létre. Az „élet nevű játék” ismét bebizonyította, hogy sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő.
A formáció egy tag kivételével mind az Accepthez vagy az U.D.O.-hoz kötődik. A Dirkschneider & The Old Gang magja: Udo, a fia Sven – dob, a két Accept-oszlop Peter Baltes – basszusgitár és Stefan Kaufmann – gitár, illetve az U.D.O.-ból ismert Mathias “Don” Dieth – gitár. A csapat „kakukktojása” Manuela Bibert énekesnő.
A Babylon az eddigi egyetlen albumuk, melyhez több EP és kislemez is kapcsolódik. A klasszikus Accept/Udo-örökséget ötvözik új, közösségi himnuszokkal, a női–férfi ének folyamatos váltakozásával. Ehhez társul némi társadalomkritika, közösségformáló erő és filozofikus gondolatvilág.
Már abból is látszik, hogy ez a társulás nem csupán „mellékprojekt”: nem maradék Udo-dalokat hallunk, hanem friss szerzeményeket, amelyeket közösen írtak. A hangsúly a közös alkotáson van – olyan zenén, amely az Accept örökségét új energiával tölti meg.
Nosza, ugorjunk bele ebbe az energiamezőbe.
Dalról dalra
It Takes Two To Tango Húzós, dallamos, sodró lendületű nyitó tétel. Klasszikus heavy metal, mégis friss és mai – egy acélból kovácsolt tangó. Kiváló kezdés.
Babylon A címadóban Udo és Manuela együtt vokáloznak. Epikus, nagyívű dallamok és Peter Baltes brutális basszusjátéka viszi előre. Apokaliptikus heavy metal látomás.
Hellbreaker Izgalmas, lüktető, súlyos Accept-hatásokkal teli.
Time To Listen / Strangers In Paradise A sok erős dal között talán ez a kettő tűnik kicsit kommerszebbnek. – Time To Listen: a figyelem és meghallgatás erejét ünnepli. – Strangers In Paradise: érzelmesebb, Manuela énekével a középpontban.
Dead Man’s Hand Játékosabb, szórakoztatóbb darab.
The Law Of A Madman Menetelős, ütemes, erős refrénnel megtámogatva.
A lemez második fele nagyon belehúz – egymást érik a jobbnál jobb dalok.
Metal Sons Az egyik csúcspont: himnikus refrén, vérbeli heavy metal energia. Gyakorlatilag egy Ars Poetica az Accept-világhoz.
Propaganda Modernebb hangzású szerzemény, feszes tempóval – mintha maga a propaganda-gép dörögne.
Blindfold Újabb csúcsdal. Érzelmes, Manuela dallamaival, remek hangszereléssel és őszinte megnyílással. A közönyről, a széteső világról szól.
Batter The Power A szabadság rohamdala – amikor a hatalom falai megrepednek és leomlanak.
Beyond The End Of Time Tökéletes lezárás: zaklatott, komor, mégis nagyívű és izgalmas.
Zenészi teljesítmény
Sven – feszes, katonás ritmusok; modern, mégis klasszikus Accept-alapokkal.
Stefan és Mathias – a régi iskola és a modern, dallamos metal elegáns ötvözete.
Peter – mély, lüktető alap, alkalmanként dallamvezető szereppel.
Udo – hozza a karakteres jelenlétet, amiért szeretjük.
Manuela – tisztán énekel, reményt ad; Udo-val együtt külön „kettős jelentést” adnak a daloknak.
Összegzés
Őszintén szólva meglepett az album. Az utóbbi évek egyik legjobb klasszikus heavy metal lemeze. Jó dalokkal, hiteles atmoszférával, és tényleg süt belőle a baráti társaság ereje, a közösségi szellem. Biztos vagyok benne, hogy másnak is kellemes meglepetést fog okozni.
Erősen ajánlott és nagyon is érdemes meghallgatni.
„A Babylon nem csak egy lemez, hanem az élet – lassan kortyolt bor, hajnali harangszó, egy közös emlékezet.”
