A második rész is tartogat jó zenéket. Közülük is kiemelkedik a Soen, a Valiant Sentinel, a Viserion, a Genus Ordinis Dei és a Blade and Bath legújabb anyaga.
Soen – Reliance Hetedik lemezével érkezett a svéd Soen. Letisztult, fegyelmezett és súlyos anyag.
Valiant Sentinel – Neveralm A görög banda második albuma került piacra. Feszes US metal, olyan, mintha a saját kételyeinket kovácsolnánk karddá.
Viserion – Fire and Blood New York-i atmoszférikus black metal. A csapat új lemeze egy konceptalbum: kemény és száraz megszólalású.
Genus Ordinis Dei – The Land East of Eden Olasz szimfonikus death metal. Filmszerű történetmesélés és teátrális megközelítés jellemzi.
Blade and Bath–Brutal Fantasies Ukrán egyszemélyes depresszív black metal. Modern, érzelmileg intenzív, feszes és meglepően erős anyag.
Anti-Sapien–At the Mercy of the Merciless Blackened death metal a tengerentúlról. Az emberi kiszolgáltatottság könyörtelen zúzdája.
Handful of Hate –Soulless Abominations Az olasz black metal banda kilencedik lemezét jelentette meg, amely azt bizonyítja, hogy a könyörtelenségnek is van ritmusa.
Gluecifer –Same Drug, New High Mocskos punk rock Norvégiából. Érdekesség, hogy az előző lemezük 20 éve jelent meg.
Ezen a héten már egy nagy hal is akadt a Heti Metal kivetett hálójában. Új albummal jelentkezett a Kreator. De nem elhanyagolható a Carrion Vael, az Edenbridge, a Marianas Rest, az Ov Sulfur és a Soulbound sem. Erős évkezdet elé nézünk tehát – és maradjon is így egész évben.
Kreator – Krushers Of The World Új nagylemezzel jelentkezett a német thrash metal legenda, a Kreator is. Zúg, lüktet, és ránk nehezedik.
Carrion Vael – Slay Utterly Technikás, melodikus death metal az Államokból. Minden dal egy-egy sorozatgyilkos történetét dolgozza fel.
Edenbridge – Set The Dark On Fire Drámai rockopera a szomszédos Ausztriából. Mintha a zenekar a fejébe vette volna, hogy a sötétet is rendbe rakja.
Marianas Rest – The Bereaved Ötödik lemezét adta ki a napokban a finn melodikus doom/death metal csapat. Lassan hömpölygő, melankolikus konceptalbum, amely a gyász különböző stádiumait járja körül.
Ov Sulfur – Endless A Las Vegas-i zenekar új lemezének témája az örökkévalóság. A hangok úgy gomolyognak, mint a sivatagi éjben a hajnali pára.
Architectural Genocide – Malignant Cognition Brutal death metal Texasból. Tömör, pusztító és fegyelmezett. Mintha a józan észt kirúgták volna a próbateremből.
Dvm Spiro – MMXXVI-Grave Olasz funeral death metal. Grandiózus, lassan építkező, súlyos. Úgy vonszolja magát előre, mintha a saját sírját tolna maga előtt.
Soulbound – Syn Sűrű, agresszív, mégis dallamos indusztriális metal anyag a német zenekartól.
Total Annihilation – Mountains Of Madness Old school death metal Svájcból. Az album a banda 20. évfordulójára jelent meg.
A mai Fémkapszula hatóanyagai három különböző országból érkeznek. Az egyik összetevő a görög Acid Death progresszív death metalja, a másik a francia DarkTribe progos elemekkel átszőtt power metalja, míg a Varang Nord a lettországi erdők mélyéről hozza el az ősi hangulatú muzsikát, death metal alapokra építve. Három ország, három markánsan eltérő zenei világ.
Acid Death – Evolution
Az Evolution a veterán görög Acid Death hatodik albuma. A zenekar még 1989-ben alakult Athénban, igaz, volt egy tízéves inaktív időszakuk is.
A banda a death / thrash / progresszív metal elegyét játssza, kimagasló színvonalon. Nem csoda tehát, hogy hatásaik között ott szerepel a Death, az Atheist és a Cynic.
Az Evolution egy koncepcióalbum, amely az emberi fejlődés történetét járja végig. Az egységes műből kiemelkedik a Coded Dominion, egy több összetevős szerzemény, komoly gitárjátékkal és hideg, rejtett feszültséggel. A Flesh Dancing in the Fire sodró lendületű tétel, furcsa vokális megoldásokkal, míg a Gateway to Knowledge egy komplex, technikás, sötét és baljós dal. ÉItt két vendég is felbukkan: Kelly Shaefer (Atheist) és James Murphy (Death, Obituary).
A Shadows of Our Despair jól eltalált, szomorkás refrénnel rendelkező, ugyanakkor lüktető nóta. A lemez szerintem legjobb darabja viszont a (Walkin') the Path to Certainty, amelyben szintén több alkotóelem olvad össze – gyakorlatilag egy zenei katarzis.
A zenekar tud zenélni, nem is akárhogyan. Savvas Betinis énekes/basszusgitáros reszelős hangja adja meg az érzelmi fókuszt, Dennis Kostopoulos és John Anagnostou gitárosok mértani precizitással és magas színvonalon pengetnek, ráadásul Dennis felel a dallamos énekért is. Kostas Alexis pedig feszesen és határozottan hozza a dalok alá a ritmust.
Megvannak a zenekarban az ötletek, és a dallamokkal sem állnak hadilábon. A hangzás nyers és harapós. Az Evolution pontosan azt adja, amit várni lehet tőle: erőt, lendületet és minőséget. Kifogástalan teljesítmény.
„Az Evolution olyan, mint egy régi történet, amelyet rég hallottam, mégis újra és újra végig akarom hallgatni.”
Darktribe – Forgotten Reveries
Mára a power metal gyakorlatilag az egész világot meghódította. Zenekarból nincs hiány, francia power metal bandával viszont eddig személy szerint nem igazán találkoztam. Most ez is megtörtént.
A Darktribe egy nizzai zenekar, 2009-ben alakultak, a Forgotten Reveries pedig a negyedik nagylemezük. Zenéjükben a power metal lendülete találkozik a modern progresszív metal világával: letisztult építkezések, erős dallamok és filmes hangulatú betétek jellemzik az anyagot.
Erre több jó példa is akad. Ilyen az I Walk Alone, nagy ívű dallamaival. A The Fallen World sebesebb tempójú, remek dalépítési struktúrával. Az Eden (The Eclipse) alulról indít, pulzáló alapokra épít, és kiválóan eltalált, melodikus refrénnel dolgozik – szerintem ez az album legerősebb dala. Vagy mégsem?
Ott van ugyanis a From Start to Dust is, amely szintén kiemelkedő tétel: dögös, lélegző, szépen felépített érzelmi ívvel és megjegyezhető dallamokkal. Emellett érdemes kiemelni a Son of Illusion című dalt is, amely dinamikus, drámai és határozottan epikus.
Akik ezt a lemezt „elkövették”:
Anthony Agnello – ének, hangja jól illeszkedik a zenéhez, tiszta, melankolikus karakterrel. Bruno Carpani – basszusgitár, nélküle bizony könnyen összedőlne a ház. Loïc Manuello – gitár, kimagasló teljesítményt nyújt, játéka olyan, mint egy gondosan megépített katedrális. Guillaume Morero – dob, feszesen és magabiztosan kalapálja a ritmusokat.
A Forgotten Reveries egy fegyelmezett, melodikus progresszív/power metal album. Letisztult témák, építkező gitárdallamok és érzelmileg átgondolt hangzásvilág jellemzi. Nem állítom, hogy ne lenne helyenként kiszámítható, de amit vállal, azt profin és magas színvonalon hozza.
„A Forgotten Reveries után az ember úgy marad csendben, mint aki tudja: az élet nem lett könnyebb, csak ő lett egy árnyalattal jobb ember.”
Varang Nord – Mygla
A lett metal színtér ritkán kerül reflektorfénybe, pedig a Varang Nord bizonyítja, hogy Lettországban is születnek nemzetközileg komolyan vehető zenekarok. A csapat 2014-ben alakult, és a Mygla a negyedik albuma. Az áttörést a bandának a 2019-ben megnyert Wacken Metal Battle hozta meg.
Zenéjükben keveredik a viking és északi pogány mitológia, az ősök világának hangulata és a latgaliai népi hangszerekkel előadott folk, mindez death metal alapokra építve. A zenekar a latgaliai nyelvjárást használja – ez egy erősen archaikus, Lettország keleti részén beszélt nyelv – amit a dalaikban énekelnek.
Nézzünk meg néhány tételt, amelyek különösen tetszettek:
Mygla – A címadó szám erős, atmoszferikus hangulatot áraszt, akár egy ködbe burkolózó ragadozó.
Trokais Plägurs – Gazdag folk elemekkel átszőtt, sodró lendületű pogány tombolás.
Moldu Dius – Lassabb, középtempós, rituális, ősi erő vibrálása.
Shrooms – Metalosabb élű szám, különös hangulatú folk/metal/alter kombó; ezt valószínűleg a vendégzenész, Alex Under erősen alter jellegű énekstílusa teszi egyedivé.
Tymsa It – Hideg, rideg és intenzív, tele fojtott, rituális feszültséggel.
A zenekar tagjai:
Maksim Popovs (Wolf) – énekes/gitáros: érdes, hörgős, pogány frontember.
Jelena Kalniša (Alyona) – vokál/harmonika: egy női, erdei szellemhang.
Nikita Kobcevs – ütős hangszerek: az ősritmusokért felel.
Megállapíthatjuk tehát, hogy a lett erdők mélyéről is képes előtörni olyan muzsika, amelyre az ember kénytelen elismerően biccenteni. Az északi zenék kedvelőinek erősen ajánlott hallgatnivaló.
„A lett rengeteg muzsikájától még a legjámborabb ember is szeretne kicsit hőssé válni.”
A napokban volt 25 éves a Primal Fear harmadik albuma, a Nuclear Fire.
A Nuclear Fire pontosan abban az időszakban jelent meg, amely kifejezetten kedvezett a power metalnak, hiszen a stílus egyértelműen felfutóban volt. A heavy metal reneszánsza zajlott, a műfaj újra menő lett, ráadásul a német színtér ekkoriban különösen dominánsnak számított.
A Primal Fear zenekart Matt Sinner basszusgitáros (ex-Sinner) és Ralf Scheepers énekes alapította 1997-ben, miután eldőlt, hogy a dalnok nem veszi át Rob Halford megüresedett helyét a Judas Priestben.
A zenekar stílusa power/heavy metal, fő hatásaik között pedig egyértelműen ott van a Judas Priest, valamint a klasszikus német metal vonal. A banda később úgy nyilatkozott, hogy ekkor találták meg igazán a saját ritmusukat: egységes együttesként kezdtek működni.
A dalokat végighallgatva valóban jól elkülöníthetők azok a szerzemények, amelyek a Primal Fear saját arcát mutatják, illetve azok, amelyeken erősebben érződik a Judas Priest-hatás. Ez utóbbit akár tisztelgésként is felfoghatjuk az alábbi dalok esetében:
Angel in Black – szinte szétveti az erő, sötét és irányt mutató tétel; Back from Hell – szélvészgyors, energiával túlfűtött darab; Fight the Fire – a szikra, amely nem fél lángra lobbanni; Eye of an Eagle – fókuszált riffvezetésű, klasszikus metal dal; Fire of the Horizon – feszült, vágtató musztáng, bár egy árnyalattal gyengébb a többi tételnél.
A saját karaktert határozottabban felmutató dalok a következők: Kiss of Death – az album egyik legjobb szerzeménye; Now or Never – szintén csúcsdal, menetelős, kiváló refrénnel; Bleed for Me (Be Primal Fear) – lírai tétel Primal Fear-módra. Nekem kissé nehezen érkezett meg, de végül megtalált, főként a fokozatos építkezésének köszönhetően. A címadó Nuclear Fire duális gitártémáival inkább a német vonalat idézi, gyakorlatilag egy kontrollált energiakitörés. Az album következő kiemelkedő pillanata a Red Rain, amely magával ragad és nem ereszt, mindezt elementáris erővel. A záró Living for Metal pedig egy életforma melletti fogadalom.
Ralf Scheepers – énekes, a lemez gerince, aki stabilan egyben tartja a produkciót. Matt Sinner – basszusgitáros, egyben a lemez producere is, a pulzáló alapokért felel. Henny Wolter és Stefan Leibing – gitárosok, harapós, precíz, nem öncélú, mégis karakteres játék. Klaus Sperling – dobos, céltudatosan és kérlelhetetlenül püföli a bőröket.
A kritikusok összképe erősen pozitív volt az albummal kapcsolatban. Kiemelték, hogy gyakorlatilag egy energiabomba, a német power/heavy metal egyik stabil pillére, érett anyag, és hogy Ralf Scheepers kiemelkedő énekteljesítményt nyújt. A zenekar végleg a saját lábára állt.
Negatívumként a túl erős Judas Priest-hatást, néhány dal sablonosságát, a balladák gyengébb vonalát, a túl steril hangzást említették, illetve azt, hogy az album bár maximalista, nem újító.
A rajongók szerint a lemez tele van energiával, acélkemény és himnikus. Érdekes módon – hiszen a rajongók és a kritikusok véleménye ritkán esik egybe – ugyanazokat a negatívumokat látták, mint az ítészek.
Tavaly a lemezről egyedüliként a Nuclear Fire még mindig szerepelt a koncertprogramban, a legnézettebb dal viszont a Now or Never volt.
A Nuclear Fire olyan, mint amikor valaki udvariasan bekopog, majd berúgja az ajtót. Pontosan ismeri a műfaj kereteit, és magabiztosan teljesíti is azokat. Nem újít, de amit vállal, azt hibátlan magabiztossággal viszi végig.
„A dalokban ott a vas, a por és a munka, valamint valami különös fény. A végére azt érzed, hogy a fény benned is világít”
A német Beyond The Black az évek során az európai szimfonikus metal színtér egyik meghatározó szereplőjévé vált, és ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Új lemezzel jelentkeztek, és mivel kifejezetten kedvelem a csajfrontos, dallamos metalt, érdeklődéssel vetettem bele magam a Break The Silence hallgatásába.
A mannheimi zenekar hatodik nagylemeze a modern szimfonikus metal és a dallamos rock/metal határán mozog, erőteljes érzelmi tematikával. Nézzük meg mindezt a gyakorlatban.
A nyitó Rising Sun rögtön utat mutat: dallamos, hatásos, jó kezdőlöket. Ezután három kiváló dal következik. A címadó Break The Silence egyértelműen az album húzódala, felvonultatja a stílus minden fontos elemét. Manapság főleg a német metal bandák készítenek közös produkciókat a csúcsformában lévő Lord of the Lost zenekarral, és a Beyond The Black sem kivétel ez alól. A The Art of Being Alone zaklatott, hideg érintésű szerzemény, míg a Let There Be Rain egy apró kuriózumot is tartogat: a refrénbe épített bolgár dalocska meglepően jól simul bele a dallamokkal megáldott nótába.
A következő Ravens az album egyik érzelmi csúcspontja, melankolikusabb hangvétellel. A The Flood ezzel szemben a legszigorúbb tétel, bár a gépi effektekkel megpakolt refrén kissé túlzásnak hat. A Can You Hear Me pozitív kisugárzása mögött azonban jól érezhetők a feszültségek is.
Az album vége ismét három erős csúcspontot tartogat. A félig angol, félig francia La Vie Est Un Cinema esetében kifejezetten jól működik a kétnyelvű szöveg, sikerült pontos összhangba hozni a zenével. Nem szokványos megoldás, de egyértelműen működik. A Hologram szintén erős darab, itt a nagyívű dallamok és a lendület dominálnak, míg a záró Weltschmerz mélyen érzelmes, súlyos lezárást ad a lemeznek.
A zenészek? A zenekar középpontjában Jennifer Haben áll, akinek tiszta, karakteres hangja mintha erre a zenére született volna. Kai Tschierschky feszes, rockalapú dobolása stabil hátteret ad, a két gitáros közül Tobi Lodes a melodikusabb vonalat képviseli, míg Chris Hermsdörfer a metalosabb megközelítést hozza – kettősük szépen egészíti ki egymást.
A Break The Silence dalai megérintenek: egyszerűen, kérlelhetetlenül, mégis gyengéden. Az ember ilyenkor óhatatlanul magába néz, és a világ zajában is marad benne egy makacs ritmus, amely – akár akarja, akár nem – a szívéhez igazítja a lépteit.
Nem mondom, hogy ne éreztem volna néha kissé idegennek a Beyond The Black világát, de a lemez végül beszippantott, megszólított.
„Jennifer Haben hangja úgy simít végig az emberen, mint egy frissen vasalt ing, amit úgyis összegyűr a nap. De legalább egy pillanatig elegánsnak érzi magát tőle.”
Az év első extra kiadványai rögtön a mélyvízbe rántanak bennünket. Izgalmasnak tűnik a Chaos Revealed, a Krushor, az Iotunn, a Nanowar Of Steel, illetve a The 69 Eyes új anyaga is.
Chaos Revealed – Forgone in Ashes (EP) A német melodikus death metal zenekar erőteljes bemutatkozó anyaga olyan, mintha a káosz és a fegyelem egyszerre lélegezne.
Deadwood – Rituals of a Dying Light (EP) Rövid, de brutális deathcore-támadás a kanadai zenekartól.
Krushor – Taste of Hatred (EP) Újabb skandináv thrash banda, akik jól ötvözik a modern groove-elemeket a nyers energiával.
Sardonic Allegiance – Coast II (EP) Holland melodikus black metal, sötéten hömpölygő hangulattal.
Iotunn – Live at Copenhell (koncert) A dán–feröeri progresszív death metal zenekar öt hosszú tételből álló koncertanyaga a 2020-as Copenhell fesztiválról.
Nanowar Of Steel – The Genghis Khan (EP) Az olasz, paródia metal zenekar zeneileg meglepően erős, pimasz és nagy ívű anyaggal jelentkezik.
The 69 Eyes – I Survive (single) A dal hozza a The 69 Eyes-os hangulatot: lendületes, sötét és energikus.
Black Veil Brides – Certainty (single) Erőteljes, modern és súlyos az amerikai csapat új anyaga.
Freedom Call – Heavy Metal Happycore (single) Az Ensiferum-os Petri Lindroos közreműködésével adott ki közös dalt a német Freedom Call. Energikus, himnikus és pozitív.
A második részben is akadnak figyelemre méltó lemezek. Az Uuhai, a Fear of Domination, a Denominate és a Bite Down anyagai is izgalmasnak ígérkeznek.
Six Going On Seven – Human Tears A bostoni rockzenekar érett, letisztult visszatérő albuma lassan hömpölyög, mint egy fáradt dallam, amely hazakísér.
Uuhai – Human Herds Újabb mongol folk rock/metal zenekar. Ezekben a dalokban maga a föld szól hozzád tiszta hangján – olyan, mint a múlt lélegzete.
Walls of Babylon – Aeons Apart Az olasz power metal banda harmadik albuma a napokban látott napvilágot. Feszes, melodikus és epikus anyag, klasszikus dallamvezetéssel.
Fear of Domination – Katharsis A finn indusztriális metal csapat hetedik albuma a Katharsis. Zuhanás és felemelkedés egyszerre.
Denominate – Restoration Hat év telt el az előző album óta, így időszerű volt, hogy a finn technikás/progresszív death metal banda végre új anyaggal jelentkezzen.
Orchid Throne – Buried in Black Egyszemélyes melodikus doom metal Baltimore-ból. Monumentális, atmoszférikus és dallamos megszólalás.
Canaan – For a Bird Never Flew 26 dal, több mint két órában – olasz dark/gothic maraton.
Bite Down – Violent Playground Svéd modern metalcore: intenzív, súlyos és energikus.
Beindult az új év. Már jönnek az új lemezek. Nem is kevés, és nem is rosszak. Az első részben az Alter Bridge, a Beyond The Black, a Bullet és a For My Pain tűnik az előzetesek alapján különösen érdekesnek, de rajtuk kívül is van mit hallgatni. Vágjunk is bele.
Alter Bridge – Alter Bridge Nyolcadik lemezével jelentkezett az Alter Bridge, azzal a hangzásvilággal, amelyet az évek során tökélyre fejlesztettek.
Beyond The Black – Break The Silence Új lemezt adott ki a német zenekar: feszes, modern, érzelmileg fókuszált anyag.
Bullet – Kickstarter Lendületes old school heavy metal Svédországból, mintha vasból faragták volna ki azt a szabadságot, amire mindannyian vágyunk.
Ectovoid – In Unreality’s Coffin Old school death metal az Államokból. A zenekar hosszú szünet után hallat újra magáról. Mélyről jövő, sűrű, brutális anyag.
For My Pain – Buried Blue Sötét, érzelmileg mély gothic metal – a finn zenekar visszatérő albuma.
Lionheart – Valley Of Death II Az amerikai hardcore banda kompromisszummentes, arcba mászó hardcore rohama ez a lemez.
Push! – Plowing Ahead A Plowing Ahead a portugál zenekar második lemeze. Dühös és feszes hardcore, amely pontosan elmagyarázza, milyen az, amikor a világ neked rohan.
The Ruins Of Beverast – Tempelschlaf A német atmoszférikus metal csapat hetedik albuma a Tempelschlaf. Monumentális, sötét és hipnotikus.
Semper Acerbus – Following Omens A texasi metalcore zenekar lemeze: tudatosan épített, súlyos dühsivatag.
A Fémkapszulában újabb három dózis, biztosítja a hatóanyagot.
Három különböző metal világ, három különleges élmény. A svéd HavamalAge Of The Gods-a harcias, epikus viking metal, tele lendülettel és hősi hangulattal. A spanyol DünedainÉrase pozitív, dallamos power/fantasy metal, ami életigenlő energiával tölt fel. A koppenhágai DefectoEchoes of Isolation technikás, progresszív metalja érzelmekkel és masszív riffekkel ragad magával, az album minden dalában saját identitást teremtve. Három lemez, ami külön-külön is élmény, együtt pedig a metal sokszínűségének ünnepe.
Havamal – Age Of The Gods
A Hávamál egy óészaki költemény. Meg egy svéd melodikus power/death metal zenekar is. A csapat 2016-ban alakult, az Age Of The Gods pedig a harmadik nagylemezük. A társulat tagjai szerint a Havamal számukra azt is jelenti: „mindig gondold át a tetteidet, és légy jó ember.”
A zenekar muzsikájában tetten érhető az Amon Amarth, és még inkább az Ensiferum hatása. Harcias, atmoszférikus zene ez, szimfonikus, filmzenés elemekkel, hangulatos szintiszőnyegekkel átszőve.
Személy szerint kifejezetten tetszik az album, és pár dalt mindenképp kiemelnék. Ilyen például a lendületes, pogány energiával feltöltött, fokozatosan kitárulkozó The Pagan Path. Vagy a harcias, epikus ívet húzó The Day Of Reckoning. A Sigurds Fafnirsbane igazi csatahimnusz, a hősi végzet hangja, míg a Hymns Of The Fallen lassan építkező, rituális emlékezés – véleményem szerint a lemez legerősebb dala.
Ha a nóták jók, akkor a zenészek is azok. Az énekes Björn úgy vezeti végig az albumot, mint egy viking hadvezér. A gitárosok, Lennie és Kjell játékában ott a súly és a nyers harci energia. Tino „Saurus” Vesanen basszusa vastagon, masszívan szól, míg Stefal Huenul Peltonen dobos úgy működik, mint egy motor: pontos, erős és megállíthatatlan.
A zenekarban mindenki pontosan tudja, hol a helye – ezért működik az egész úgy, mint egy jól megkovácsolt fegyver.
Kiváló munka!
A feleségem, miután mutattam neki pár dalt, csak ennyit mondott: „Én nem értem ezt a hörgő éneket, de valamiért mégis jólesik hallgatni. Lehet, hogy titokban kezdek vikinggé válni?”
Dünedain – Érase
Spanyolországhoz nincs semmilyen kötődésem, sőt, még csak nem is jártam ott soha. Valamiért mégis kifejezetten tetszenek a spanyol metal bandák, akkor is, ha spanyolul énekelnek. Néha olyan érzésem van, mintha a spanyol tánczenéket „metalizálnák”. A spanyol nyelv amúgy is dallamosabb: több szó és szótag fér el egy sorban, ettől pedig egészen más karaktere van, mint az angol nyelvű daloknak.
Ami azonban igazán megkülönbözteti őket, az a dalok hangulata. A szövegtől függetlenül is pozitív töltetűek, életigenlők és rendkívül melodikusak.
A spanyol Dünedain 1996-ban alakult, az Érase pedig már a nyolcadik nagylemezük. Zenéjük heavy/power/fantasy metal, erős NWOBHM, Dio, Blind Guardian és Edguy hatásokkal. Nevüket Tolkien világából kölcsönözték.
Ahogy már említettem, nekem nagyon bejön az Érase, így pár dalt ki is emelnék. A nyitó, Oh Yeah tempós, dallamos, közvetlen és felemelő. A La Misma Canción lendületes és pozitív, akárcsak a címadó Érase. Érdemes még megemlíteni a Silencio című dalt is, amely lépcsőzetesen építkezik kemény alapokra, illetve hasonló karaktert mutat, a La Herida is.
A zenekar felállása:
Tony Dünedain – ének: kontrolláltan, tudatosan építi fel az érzelmi íveket
Carlos Sanz, Mariano Sánchez – gitárok: a lemez érzelmi gerincei és fő hangulatépítői
Alberto Pérez Velasco – basszusgitár
Miguel Arias – dob, ritmusszekció biztos, stabil alapokat teremt a dalok alá.
Az Érase egy érett, jó lemez, precíz zenészi teljesítménnyel és érzelmileg erős megszólalással. Egyszerűen jó hallgatni. Aki néha vágyik arra, hogy ne csak angol nyelvű zenét hallgasson, nyugodtan megmártózhat ebben a dallamokkal és érzelmekkel teli világban.
„Az Érase egyszerűen csak kinyitja az ablakot, és beengedi a friss szelet.”
Defecto – Echoes of Isolation
A koppenhágai csapat 2010-ben alakult, és az Echoes of Isolation a harmadik nagylemezük. A zenekar stílusa melodikus/progresszív metal: a verzék kemények, a refrének dallamosak. A bandában erős a dallamközpontos hajlam, technikás, komplex verzék, masszív alapokon.
Az Echoes of Isolation egy igazán erős lemez, pár kedvencemet ki is emelném.
Az Eternal Descent feszes, lendületes, tele energiával, mégis van lelke a dalnak.
A Sacred Alignment-ben a lüktető tempóé a főszerep, nagyívű dallamokkal, progos virtuozitással, a refrén pedig úgy nyílik ki, mint egy ablak a vihar után.
Az Eclipsed By The Void hallgatása igazi élmény: dallamos, húzós és hangulatos.
Számomra a lemez csúcsdala a Heart On Fire: brutál riffek, kiváló refrén, a közepén elcsendesül, majd onnan robban ki.
A két legkeményebb szerzemény a Through Cloak And Bones, ami egyszerre sötét és felemelő, valamint a Shattered Reality.
A zenekar felállása az Echoes of Isolation lemezen:
Nicklas Sonne – ének/gitár, a lemez legfőbb erőtere
Thomas Bartholin – basszusgitár, a letisztultság képviselője
Frederik Duus Möller – gitár, a banda motorja
Mikkel Christensen – dobok, masszív alapokat ad a daloknak
Az Echoes of Isolation agyasan, dallamosan, mégis húzósan és dögösen szól. Kiváló a hangzás, a hangszerelés precíz, a játék technikailag kifinomult és érzelmileg tudatos. A zenekar minden dalban, felismerhető identitást épített, saját világot teremtve.
„Ezek a dalok nem egyszerűen szólnak, hanem belém költöznek, és úgy érzem, mintha valaki helyettem fogalmazná meg a gondolataimat.”
