Az extra kiadványok ismét hatalmasat durrantak! A Sonata Arctica hozta az új slágert, a The HaloEffect meg, hogy ne maradjon le, bevonta a két turnépartnerét is – és a Sodom sem tétlenkedett, újra kiadták a 1994-es klasszikust. De ne higgyük, hogy ennyi az egész! Március van, tavasz van, és új zenék is érkeztek. Szóval pattanjunk fel, hajrá!
Kerrigan – The Ice Witch (single) Német tradicionális heavy metal modern energiával, amelyben az ember nem tudja, mikor csúszik át a valóságba.
Internal Decay – Fires Of The Forgotten (EP) 33 év után tér vissza a svéd old school death metal banda. Erős, a ’90-es évek elejére emlékeztető hangzás, friss és erőteljes formában.
Sonata Arctica – Freedom Concept (single) A dal a zenekar 30. évfordulójára készült – a szabadság itt nem fogalom, hanem játékos, csilingelő fém, amely körbetáncolja a hallgatót.
Noumena – Kuolemankello (single) Melodikus death metal erős finn melankóliával, epikus hangulattal, amely előrevetíti a közelgő nagylemez súlyos, mégis fogós világát.
The Halo Effect – Lest We Fall (single) A svéd banda dala, amelyet két turnépartnerével, a Heaven Shall Burn-nel és a The Black Dahlia Murder-rel közösen rögzítettek.
Psycroptic – Falling (single) A Little River Band 1983-as dalának feldolgozása, technikás death metal átiratban.
Frozen Soul – No Place for Warmth (single) Erőteljes old school death metal Texasból, karakteres, hideg és mély hangzással.
Sodom – Get What You Deserve (újrakiadás) A Sodom életművének egy darabja: az 1994-es dal újraértelmezett, újramaszterelt változata, gyűjtői csomagban.
A tavasz első virágai már kibomlottak, s velük együtt feltárultak a fémesen zengő zenék titkos szelencéi is. A harmadik részben spanyol, grúz, olasz, finn és amerikai zenekarok várnak türelemmel, hogy felfedezzük őket, mintha mindegyikük egy külön világ kapuját őrizné. Ennui, Announce The Apocalypse, Hela, Margulubre és Paul Gilbert új hangjai színezik be a hét csendjét, s az ember úgy érzi, valami fontos, valami új kezdődik.
Ennui – Qroda A grúz zenekar az ötödik lemezével jelentkezett. A műfaj: mélyen melankolikus funeral doom metal, komoly súllyal és erőteljes érzelmi intenzitással.
Announce The Apocalypse – Void Az amerikai banda zenéje a thrash és a progresszív metal keveréke. Feszes, technikás, modern, agresszív riffekkel és sötét atmoszférával.
Hela – A Reign to Conquer Melodikus doom metal Spanyolországból. A zenekar a mediterrán doom színtér egyik meghatározó szereplője.
Distorted Reflection – Doom Zone Epikus heavy/doom metal, Black Sabbath és Candlemass hatásokkal. Zenéjükben a múlt fémes árnyai és a jelen dühödt energiái csapnak össze.
Marlugubre – Per Amor Nymphae Az olasz zenekar érzelmileg sűrű avantgárd black/death metal zenéje olyan világot teremt, amelyben a mediterrán melankólia és a modern extrém metal kísérletező szelleme találkozik.
Ruoska – Kade Erősen Rammstein hatású, finn nyelvű, sötét és teátrális muzsika. A Kade az ötödik lemezük, és olyan, mint egy hideg, fémes hajnal.
Mek Na Ver – Noctivaga Az olasz zenekar új lemeze masszív, okkult, hipnotikus black metal, amely a római kori misztikumot sötét rituálékkal ötvözi.
Paul Gilbert – Wroc Paul Gilbert új lemeze merész, dallamközpontú zene – egy vallomás, amely egyszerre lázad és hódol.
Megérkezett a március, a tavasz illata száll a levegőben. És mégis, a második részben a zene sötétje az úr. Slagmaur, Toward the Throne, Drawn Into Descent, Olhava – mind külön ösvényen kalauzol a feketefém világába. De van itt más is: az amerikai hardcore és a francia glam sugaras fényével. A tavasz így egyszerre lágy és kemény, friss és sötét, és mi csak hallgatjuk, hagyjuk, hogy a zene vezessen.
A Wilhelm Scream– Cheap Heat Melodikus hardcore az USA-ból. A lemez harsány, szókimondó és provokatív.
Gladenfold –Soulbound A finn zenekar negyedik albuma, amely több stílust ötvöz. Erősen dallamos, epikus power metal.
Slagmaur –Hulders Ritual Norvég avantgárd black metal, amely továbbgondolja a norvég black metal örökségét. Sűrűn zúgó, fekete láng.
Toward the Throne –Midnight Francia atmoszférikus blackened death metal. Nyers és éteri, mint egy fekete, mély, lázas álom.
Olhava –Memorial Az orosz black metal zenekar lemeze érzelmileg súlyos, monumentális hangképekkel.
Drawn Into Descent –Onrust Harmadik lemezével jelentkezik a belga black metal csapat. Sötét, melankolikus, hideg és intenzív. Amikor az üres tér visszhangja végtelen sötétséget idéz meg.
Die Like Gentlemen –Die Like Gentlemen Sludge/progresszív doom metal. Lassan építkező, improvizatív zene, amely egyszerre ég el és születik újjá.
Blackrain –Orphans of the Light A Blackrain francia modern glam metal zenekar. A hetedik albumuk lendületes, arénarock-hangulatú, érett és sokszínű.
Egy újabb hét virradt ránk, és vele együtt új lemezek érkeztek a világ minden szegletéből. Színes és eleven ez a felhozatal: a hard rock szupercsapat Black Swan friss albummal jelentkezett, a Final Gasp izgalmas anyagot tett le az asztalra, míg Rob Zombie, a Templar és az Unverkalt szintén új albummal lépett elő. Küszöbén állunk tehát egy új zenei hétnek – merüljünk alá bátran a megjelenések hullámzó tengerében.
Black Swan – Paralyzed A hard rock veteránokból álló szupergroup új lemezzel jelentkezett. Erőteljes, energikus és magabiztos dalok sorakoznak az albumon.
Final Gasp – New Day Symptons Sokrétegű, sötét hangulatú anyag Bostonból. A zenekar második nagylemeze olyan, mintha az ember saját idegrendszere írna önmagáról paródiát – feszültséggel teli, mégis tudatosan felépített.
Gloom In The Corner – Royal Discordance Az ausztrál, történetvezérelt metalcore csapat intenzív, teátrális albumot tett le az asztalra. Olyan, mintha egy egész anime-hadsereg indulna rohamra a hangfalakból.
IT’SALIE – Wild Games Az olasz zenekar a bluesból indul, és oda is tér vissza, erőteljes ’70-es évekbeli rockhatásokkal. Karcos, mégis dallamos megszólalás.
Joel Hoekstra’s 13 – From the Fade Joel Hoekstra szólóprojektje melodikus hard rockot kínál feszes hangszereléssel és markáns ’80-as évekbeli hangulatvilággal.
Rob Zombie – The Great Satan Rob Zombie új lemeze intenzív és vizuális ihletésű; egyszerre idézi meg korai albumainak energiáit, miközben friss, modern hangzásbeli ötletekkel is kísérletezik.
Templar – Conquering Swords Ez az album úgy szól, mintha egy fantasy-főhős épp most húzná ki kardját a kőből – epikus, harcias és lendületes.
Unverkalt – Héréditaire Mélyen érzelmes, sötét, avantgárd metalalbum, érett és drámai megszólalással. Az egész lemez gomolyog és fortyog, mintha egy túlfűtött árnylény próbálná elmagyarázni, miért nem lesz napsütés.
Varials – Where the Light Leaves Modern, nyers metalcore Philadelphiából. Érzelmileg intenzív, agresszív, ugyanakkor dallamos és nagyon is emberi.
Nehéz hét volt! Bár melyik hét nem az! Fáradtan estem be a patikába, és közöltem a patikussal, hogy valami brutálisra, valami klasszikusra és valami szokatlanra van szükségem, különben a hét végleg legyűr. Ő kicsit vakargatta a kopasz fejét, eltűnt a gyógyszertár mélyén, majd kisvártatva visszatért a nekem szám Fémkapszulával. Benne a Cadavrul brutális old school death metaljával, a Bullet klasszikus metaljával, illetve a Fear Of Domination sokszínű és merőben szokatlan zenéjével.
Cadavrul – Necrotic Savagery
A Cadavrul egy román zenekar, 2005-ben alakult. Zenéjük amerikai ihletésű (Cannibal Corpse, Deicide, Suffocation) nyers, old school death metal, enyhe grindcore beütéssel. A zenekar tagjai: Valentin – ének, Corneliu – gitár, Sorin – basszusgitár, és Patrick – dob.
Az album rövid, tömör és egységes. A legkiemelkedőbb dalok az erőteljes és agresszív Attack of the Cursed, a brutális keménységű, nyomasztó Mars Funebre. Szintén erős a nyers, harapós klasszikus death metal Devoured, a kicsit összetettebb Torched the Bodies, valamint a címadó Necrotic Savagery, melyben a szélvész-tempók és a belassulások folyamatosan váltakoznak. A Fuck Fashion pedig gyakorlatilag belever a betonba.
A Necrotic Savagery olyan nyers erővel csapódik az emberhez, mintha a rideg, hideg valóság hirtelen berobbanna a küszöbön, és ne lenne hová hátrálni előle. Sok tökölés nincs. Kompromisszummentes, megalkuvást nem tűrő, ám becsületes lemez. Nagy változatosság ugyan nincs benne, és a műfajt sem reformálja meg, de egy tisztességes, őszinte munka.
„A Necrotic Savagery úgy tör be, mint egy elfojtott gondolat, melyet már nem lehet zárva tartani, és amelynek nyers ereje mindent átrendez maga körül.”
Bullet – Kickstarter
A svéd Bullet 2001-ben alakult, és a Kickstarter a hetedik nagylemezük. Ideje is volt már, hiszen az előző albumuk 2019-ben jelent meg.
A Bullet zenei DNS-e több pilléren nyugszik. Az egyik az AC/DC-féle nyers erő és egyszerűbb hard rock, sőt, nekem inkább a szintén ausztrál Airbourne villant be néhány pillanatra. A másik pillér az Accept hatása, a harmadik pedig a precizitás és a lendület. Nézzünk néhány példát ezekre a tartóoszlopokra.
A Kickstarter harapós, energikus nyitány, jó kezdés, bár a közepén hallható motorzúgás nem túl eredeti megoldás. A dinamikus Open The Fire vezeti fel az album egyik legerősebb szerzeményét, a Hit The Road-ot. Van benne húzás, erős a refrénje, és egyértelműen érződik rajta az Accept hatása. A Spitfire tempós és pattogós, a Strike At Night pedig olyan, mint egy jól elkészített étel: eteti – jelen esetben hallgattatja – magát. A Night Falls Down hangulata kissé emlékeztet az Hells Bells-re. Akad tehát példa a zenekar összes zenei alapvetésére.
A lemez megszólalása erőteljes és tiszta, minden hangszer arányosan érvényesül. És a hangszereket kezelő személyzet?
Hell Hofer rekedtes, karcos, mégis jól kontrollált hangja engem a Grave Digger énekesére, Chris Boltendahlra emlékeztet. A két gitáros, Freddie Johansson és Hampus Klang játéka feszes, klasszikus értelemben vett heavy metalos: precíz és sallangmentes. A ritmusszekciót alkotó két Gustav, Gustav Hector és Gustav Hjortsjö stabil alapot adnak: Hector basszusa masszív támasz, Hjortsjö egyszerű, de pontos dobolása teremti meg a dalok lüktetését.
A Bullet úgy játssza ezt a fajta zenét, ahogyan az ember élni szeretne: egyszerűen és tisztán. Nem találták fel újra a jó öreg heavy metalt, de olyan hitelesen és szenvedéllyel adják elő, hogy az ember szíve megmelegszik tőle. A ritmus lassan átjárja a lelket, a hallgató pedig mosolyogva dől hátra – érdemes feltenni a Kickstartert.
„A Kickstarter nem akar több lenni puszta örömnél, és épp ezért működik. Egy pillanatra minden egyszerűbbé, tisztábbá és könnyebbé válik tőle.”
Fear Of Domination – Katharsis
Nehéz pontosan meghatározni a finn Fear Of Domination stílusát. A zenekar egy indusztriális alaprétegre épít, amelyre ránehezedik a modern metal súlya, mindezt megfűszerezve egy adag shock metállal és kettős vokállal. Ugye, hogy nem is olyan egyszerű körül írni, mire számíthatunk tőlük? De azért ennyire nem bonyolult a helyzet: alapvetően jó zene ez, csak más, mint egy átlagos metal banda produkciója.
A zenekar 2006-ban alakult, a Katharsis pedig a hetedik nagylemezük. Inspirációként Peter Tägtgren és Till Lindemann munkásságát említik, ami sokat elárul a hangzás irányáról. A csapat tagjai: Saku Solin és Jessica Salmi énekesek, Lasse Raelahti billentyűs, Lauri Ojanen basszusgitáros, Jan-Erik Kari és Johannes Niemi gitárosok, valamint Anton Nisonen dobos.
Nézzük a – véleményem szerint – erősebb dalokat.
Az Alone kijelöli az irányt: többrétegű vokál, jól felépített dallamívek, átgondolt szerkezet. A Monster gépies tempója és a kettős vokál kontrasztja működik, még ha a refrén kissé poposra is sikerült. Az Imposter több hangulatból építkezik, mégis egységes egésszé áll össze. A Primum Noce Apte és a Rabbit Hole egyaránt izgalmas darabok: előbbi kissé nyomasztó, az elmébe szivárgó hangulatú, utóbbi inkább pulzáló, rétegzett struktúrájú szerzemény. A Feel pedig érzelmes, kifejezetten szép dal, egy nagy ívű, lassú, hűvös zuhanás.
A Fear Of Domination esetében valóban nem könnyű pontosan megfogalmazni, mit is csinálnak. A Katharsis sokszínű: több hang, több irány, mégis működő egység. Nem kell minden dalt egyformán szeretni, de érezhető a változatosság mögött az őszinteségre való törekvés. Aki hajlandó egy kicsit elengedni a saját zenei határait, az talál benne néhány igazán emlékezetes pillanatot.
„A változatosság néha kibillent, néha megérint, de aki engedi, hogy a hangok vezessék, az végül örömet talál benne.”
A kedvelem a Rage zenekart, de őszintén szólva a Welcome To The Other Side-et így, egyben szerintem nem hallottam korábban. Jó, persze adja magát a kérdés: ha kedvelem őket, akkor miért maradt ki ez a lemez? Erre már nem emlékszem pontosan, de az egyik lehetséges magyarázat az lehet, hogy akkoriban az ilyen hosszú, konceptlemezekhez egyszerűen nem volt affinitásom. Most, a 25 éves jubileum kapcsán újrahallgatva viszont azt mondom: hiba volt.
Ez tehát egy konceptalbum. A hangzás sötétebb, modernebb, mint az előző lemezeken. A német Rage zenekarnak a Welcome To The Other Side a 14. (más források szerint a 15.) stúdióalbuma. Összesen 17 dal, több mint egyórás játékidővel.
2001 a zenei világban komoly átrendeződés időszaka volt. A metalos közeg figyelme akkoriban erősen a nu metal felé fordult, a mainstreamet olyan zenekarok uralták, mint a Slipknot, Linkin Park, System Of A Down, Korn, Limp Bizkit és a Papa Roach.
A klasszikus heavy/power metal nem volt annyira reflektorfényben, de stabil és hűséges rajongótáborral továbbra is rendelkezett. Európában viszont a power metal reneszánszát élte. A műfaj új lendületet kapott, köszönhetően többek között a Blind Guardian, a Gamma Ray, a HammerFall és a Rhapsody munkásságának.
A klasszikus bandák is túlélték a ’90-es éveket, és aktívak maradtak – lásd Iron Maiden, Judas Priest vagy Helloween. A progresszív metal egyre erősödött, ráadásul az európai metal egyik centruma Németország lett. Fesztiválok (Wacken Open Air), erős kiadók (Noise Records, Nuclear Blast), és számos aktív, karakteres zenekar: Running Wild, Grave Digger, Primal Fear, Sodom, Kreator.
A Rage ebben a közegben egy megbízható, folyamatosan fejlődő, kreatív formáció volt: keményebb, technikásabb irányba mentek el, miközben nem próbáltak trendeket követni. A Welcome To The Other Side egy sötét, konceptuális, technikás, mégis dallamos album, amely jól illeszkedett a korszak európai metalívébe.
Mivel konceptlemezről van szó, szerintem kár atomjaira bontani – pláne 17 dal esetében. A történet szerint a főhős a halál pillanatától kezdve egy belső, sötét utazáson keresztül próbálja megérteni önmagát és mindazt, amit maga mögött hagyott. Az átjutás során szembesül félelmeivel, bűneivel és a létezés határterületeivel, ahol a valóság és a tudat határai elmosódnak. A végén felvillan az újjászületés lehetősége: a felismerés, hogy a túloldal nem a vég, hanem egy új kezdet.
Persze a dalok külön-külön is megállják a helyüket. Aki nem albumokban gondolkodik, az biztos nem fog csalódni a Paint The Devil On The Wall - ban egy alulról építkező, amely kiváló refrénnel megtámogatott szerzemény. A Deep In The Night pedig remek, érzelmes, drámai és melodikus darab, igényesen összerakva és hangszerelve.
De igazán akkor működik, ha egyben hallgatjuk végig. Igen, időt kell rá szánni – de szerintem bőven megéri.
A kritikusok alapvetően pozitívan fogadták a lemezt. Kiemelték a trió felállás fő erejét, a hangszeres játék színvonalát, a sötétebb hangulatot és a modern hangzás felé tett lépéseket. Többen a Rage egyik legsötétebb és legösszetettebb albumának tartották. Negatívumként leginkább a játékidő hosszúságát emelték ki.
A rajongók lelkesek voltak: sokak szerint a Rage ekkorra végleg kinőtte a power metal skatulyát, és egy nehezen besorolható, saját világot teremtett.
És valóban: ez a három zenész kiválóan működött együtt. Peter „Peavy” Wagner énekes/basszusgitáros hangja drámai, sötétebb tónusú, ugyanakkor refrénjei továbbra is erőteljesek és emlékezetesek. Victor Smolski gitáros játékán érezhető a klasszikus zenei képzettség, mégis feszes, súlyos riffeket hoz. Mike Terrana technikásan, de végig dalcentrikusan dobol. Mondhatjuk úgy is: Peavy hozta a lelket, Smolski a zenei agyat, Terrana pedig az energiát.
Van ebben az albumban valami rendíthetetlen. Fegyelem, precizitás és folyamatos feszültség. A hangok egymásba fonódnak, a zene pedig – bár kívülről érkezik – valójában belül szólal meg. Egy komoly, fegyelmezett, mégis szenvedélyes anyag a Welcome To The Other Side, amely az emberi kitartás és gyengeség különös elegyét hordozza. Nem feltétlenül szórakoztatni akar, inkább emlékeztet.
„A Welcome To The Other Side olyan, mint amikor véletlenül kétszer annyi rumot teszel a teádba: először csak nézel, aztán már nem is érdekel, mi történik körülötted – csak élvezed.”
Egy újabb metalcore banda – viszont brit, és egyértelműen a jobbak közül való. Eddig nem ismertem őket, de mostantól figyelemmel fogom kísérni a zenekart, még úgy is, hogy korábban akadtak nehézségeik.
A Glamour of the Kill egy angol metalcore zenekar Yorkból. 2007-ben indult a történetük, 2015-ben feloszlottak, majd 2018–2019 között újra aktívvá váltak, tavaly pedig ismét összeálltak. Így született meg a Vengeance című lemezük.
A csapat azt a fajta brit metalcore-t játssza, amely nálam egyértelműen favorit: a műfajt határozottan a metal felől közelítik meg. Elsőre a walesi Bullet for My Valentine ugrott be róluk – nem véletlenül.
A nyitó First Breath of the Reaper egy atmoszférikus, feszültségkeltő bevezető. A tempós, energikus, dühödt, mégis dallamos The Forgotten már világosan megmutatja, mire számíthatunk a továbbiakban. A lendület a Grace of God alatt sem törik meg, ráadásul kapunk egy hideg, mégis hatásos refrént. A címadó Vengeance agresszív, dögös, feszültséggel teli dal – tiszta adrenalin.
Ezután következik a lemez két legerősebb tétele. Az egyik a Feed Them to the Pigs: iszonyatos húzása van, erősek a dallamai, brutálisan üt, gyakorlatilag letépi a fejed. A másik a Diseased, amely mélyre megy és keményen csap le, miközben végig melodikus és súlyos marad.
A Delirium egy építkező, érzelmes szerzemény, amely a végére kitárul – belső vihar, amely furcsa módon mégis felemel. A Rampage lendületes, sodró, dallamos tétel, elszabadult, nyers hangzással. Az Aeternum Immortalis nyugtalanító, ugyanakkor nagyívű és drámai. A Suffer szinte szétfeszül az energiától, sötétebb textúrával, mintha valaki a saját romjai fölött ülve üvöltene. A záró Broken Halo emelkedő dinamikája érzelmileg erős hullámot indít el – kemény, mégis törékeny lezárás.
A zenekar szerint a Vengeance a Glamour of the Kill újradefiniált újjászületése, amelyet a düh és a visszatérés ereje formált. Tudatosan lettek keményebbek és sötétebbek. Bizonyítani akarták, hogy helyük van a modern metal világában.
A zenekar tagjai
Davey Richmond – a banda érzelmi és technikai középpontja, markáns, karakteres frontember. Sam Brookes és Mike Kingswood – a két gitáros a csapat melodikus magja; erősek a szólóik, és masszív, stabil alapot biztosítanak. Ben Thompson – a dobos, aki az energia motorja a háttérben.
Összességében a Vengeance a bosszú fekete miséje. Benne vibrál minden elrontott ígéret és felgyülemlett indulat. Egy bitang erős album, jó hangzással; az egész egy jól működő, súlyos, dögös, mégis dallamos egység. Egységes – és egységesen erős.
„A Vengeance olyan, mintha egy összetört angyal próbálná újra összerakni a szárnyait.”
Az extra kiadványok heti ajánlója ismét arcunkba csap. A Primal Fear, az Arch Enemy, az At The Gates és az August Burns Red nem csupán zenekarok — mindegyik egy-egy erő, egy-egy minőség, amely a maga módján mutatja meg a világ sötét és világos pólusait. A héten sem fogunk unatkozni, mert ahol ilyen energiák mozognak, ott a létezés mélyebb rétegei is megnyílnak.
Primal Fear – One (single) Tipikus Primal Fear dal: acélos riffek és hibátlan énekdallamok.
Worm Shepherds – Dawn of the Iconoclast (EP) Brutális deathcore az amerikai Worm Shepherds-tól, mint egy sötét apokaliptikus filmzene.
Dystopia – De Ultieme Roeping (single) Sűrű, intellektuális, brutális, technikás felvétel, amelyben szétesik a körülöttünk lévő valóság.
Alkhemia – Prekonition (single) Francia black metal, sötét és intenzív, mint az elfelejtett félelem.
At The Gates – The Fever Mask (single) A dal a közelgő lemezt vezeti fel; a klip emléket állít a tavaly elhunyt Tomas Lindberg-nek.
Final Strike – Beowulf (single) Lendületes, klasszikus power metal himnusz a svéd Final Strike-tól, mely megfürdet a hősi legendákban.
August Burns Red – Behemoth (single) A zenekar új korszakának nyitódala: sötét és érzelmileg brutális.
Arch Enemy – To the Last Breath (single) Az új énekesnőt rögtön a mélyvízbe dobták, és egy ütős dallal megmutatták, mire lehet számítani a jövőben.
A harmadik rész sem lassít, mert a zene világa nem enged megállást. A Shadowspawn groove-os death metalja mélyről tör fel, mint egy sötét, nehéz gondolat, amely nem hagyja nyugodni az embert. A Stam1na feszes, progresszív zenéje olyan, mint egy pontosan húzott vonal, amely mégis remeg a feszültségtől. A Secret Rule dallamos, modern metalja pedig finoman, mégis határozottan simul a lélekhez, mintha egy hideg fény törne át a felhők között.
Shadowspawn – Cadaver Dogs A Cadaver Dogs egy húzós, groove-orientált death metal lemez, amelyet organikusan, utómunka nélkül rögzítettek.
Daidalos – Dante Szimfonikus black metal Németországból. A túlvilág is lehet rendszer, ha szépen hangszerelik.
Flowerleaf – Dreamerie Orosz atmoszférikus dark/folk utazás, lebegő, álomszerű dallamokkal.
Stam1na – Apnea Az 1996-ban alakult finn Stam1na progresszív metalban utazik: feszes, technikás, szokatlan ritmikai megoldásokkal.
Imago Imperii – Century Az olasz zenekar új lemeze egy történetmesélő metaleposz.
Secret Rule – X Tizedik lemeze az olasz, dallamos modern metal bandának. A X sokszínű album, amely magabiztosan ötvözi az elektronikus és groove-os elemeket.
Zintnieks – Ilgas per Vasaras Rītiem Lett folk metal zenekar melódikus dallamokkal, ahol minden hang egy halványan izzó sóvárgás.
Incandescence – Hors Temps Kanadai black metal lemez, érzelmileg pusztító és technikailag kifinomult – mint egy emlék, amit jobb lenne elfelejteni.
A második részben az extrém zenék új anyagai úgy törnek elő, mint a gondolatok egy hideg, álmatlan hajnalon. A black metal sötét ösvényén ott jár a Mortis Mutilati, a The Magus, a Nazghor és a Bloodred, mindegyik a maga komor, mélyre húzó árnyékával. A melodikus death/thrash felől a Sylosis érkezik, pengeéles hangokkal, és velük együtt az Aeon Gods, az Atlas és az Evig Natt is megszólal, mintha a világ pereméről küldenének jeleket.
Sylosis – The New Flesh Az angol banda hetedik lemeze egy modern, lázadó, acélfényű ima, ahol minden hang egy újabb, sötétben lobbanó szikra.
Mortis Mutilati – Death Worshippers Egy depresszív, őszinte, csupasz black metal lemez minimalista hangszereléssel.
Aeon Gods – Teborn to Light Modern szimfonikus extrém metal grandiózus hangzással és brutális riffekkel, amelyek tökéletesen építik fel a lemez apokaliptikus világát.
Atlas – Sunder Finn metalcore: mély és érett, súlyos riffek egyensúlyoznak az érzelmi intenzitással, olyan, mikor minden logikus rendbe szerveződik.
The Magus – Daemonosophia A görög okkult black metal zenekar második lemeze, egy fekete oltár lázadó imája.
Nazghor – A World Ablaze Modern, melodikus black metal Svédországból. Energikus és tempós, olyan, amikor hirtelen lángra kap az ég.
Bloodred – Colours of Pain A német black metal zenekar negyedik albuma. Atmoszférikus tempók, hangulatváltások, mintha egy sötét, extrém metal festmény elevenedne meg.
Evig Natt – Vaketimen A norvég gothic/dark metal banda új lemeze, melynek zenéje a női–férfi énekpárra épül, fájdalmasan tiszta és hideg hangulatot teremtve.
