A Heti extrák is erősre sikeredtek. A Moonspell koncertlemeze, a Trivium ütős dala, a Samael újra sötét és monumentális, a Swedish Erotica a dallamok kedvelőit hozhatja lázba, a Night In Gales pedig ünnepel — és még nincs vége a sornak. Öveket bekapcsolni!
Moonspell – Opus Diabolicum (EP) Egy különleges, élő albummal jelentkezett a Moonspell: a 2024-es MEO Arena-koncertet örökíti meg, ahol a zenekar a 45 tagú Lisszaboni Szimfonikus Zenekarral lépett színpadra.
Trivium – Struck Dead (EP) Erős dallal jelentkezett az orlandói Trivium — gyors, dühös, technikás és mégis dallamos.
Night In Gales – Sylphlike (jubileumi újrakiadás, EP) A német zenekar 30 éves jubileumára újra kiadta debütáló EP-jét.
Swedish Erotica – Little Dancer (Single) 35 év után tért vissza ezzel a kislemezzel a svéd melodikus hard rock csapat — nosztalgikus, mégis friss energiákkal.
Chimaira – Creepers Vol. I. (válogatás) Az amerikai groove/metalcore zenekar válogatáslemeze ritkaságokat, „B-oldalas” dalokat, remixeket és feldolgozásokat tartalmaz, a 2011–2014 közötti korszakból.
Currents – All That Follows (EP) A Currents ezzel az öttételes EP-vel zár le egy korszakot.
Samael – Black Matter (Single) Nyolc év után adott életjelet magáról a Samael. Ez a dal egy sötét, kozmikus utazás.
Distant – Desolation (Single) Egy nyers, kompromisszummentesen agresszív tétel, amely arra figyelmeztet, hogy a világ haldoklik.
A harmadik rész is bőven tartogat izgalmas és különleges kiadványokat. Francia szimfonikus death, chicagói ipari metal, kanadai és kaliforniai deathcore, német horrorpunk, neoklasszikus metal, valamint igazi kuriózumként izraeli black metal várja a hallgatót. Ezúttal az Aephanemer monumentális dallamai, a Black Cross Hotel ipari súlya, a Despised Iron és a Spite deathcore-támadása, a The Other horrorpunkos világa és az Arallu sivatagi feketesége rajzolnak ki egy kontinenseken átívelő, sötét zenei utazást.
Aephanemer – Utopie, A francia szimfonikus death metal kvartett negyedik lemezével jelentkezett.
Black Cross Hotel – Songs About Switches A chicagói industrial metal zenekar első albuma sötét, szintetikus és groove-okkal teletűzdelt.
Despised Iron – Shadow Work Kanadai deathcore, brutális és technikás, amely egyszerre tiszteleg a gyökerek előtt és feszegeti a műfaj határait.
The Other – Alienated Tizenharmadik albumával tért vissza a német horror punk banda. Az Alienated úgy menetel, mint egy zombihorda a punkklub felé.
Redshark – Sudden Impact Energikus retro hangzás, modern lendülettel – ez jellemzi a Redshark második lemezét.
Dwelling Below – Wearisome Guardians A floridai doom/death trió második albuma disszonáns, filozofikus és rituális.
Burned in Effigy – Tyrannus Aeturnum A chicagói neoklasszikus metal banda második lemeze technikás és agresszív anyag.
Spite – New World Killer A kaliforniai deathcore brigád ötödik lemeze brutális és dühös, a modern világ pusztulásáról mesél.
Arallu – Dmoon Ritkán hallani izraeli black/death metal zenekart – főleg ilyen jót. A kilencedik lemez a közel-keleti sötét mitológiát idézi meg.
A második felvonásban sincs megállás: jön a Stillbirth koncepciója, az Avatar színházi őrülete, az Outlaw fekete érzelmei és az Empire Drowns doomos mélysége. Itt már tényleg nincs menekvés – csak a zene!
Stillbirth – Survival Protocol A Stillbirth konceptlemeze egy nukleáris apokalipszis utáni túlélésről szól. Brutális, mégis szórakoztató.
Avatar – Don’t Go in the Forest Az Avatar már a tizedik lemezénél jár. Az album groteszk, teátrális és sötéten humoros séta a képzelet erdejében.
Archaic Thorn – Malicious Spears A német old school death metal banda második lemeze egy okkult, háborús vízió.
Creeper – Sanguivore II: Mistress of Death A brit gothic rock banda negyedik lemeze olyan, mint egy vérszomjas keringő a pokolban.
Mystic Circle – Hexenbrand 1486 A német black metal duó tizedik albuma egy középkori per történetét meséli el – vérrel írva.
Runemagick – Cycle of the Dying Sun A svéd death/doom banda 14. lemeze lassan hömpölygő, rituális történet a haldokló nap körforgásáról.
Outlaw – Opus Mortis A black metalban mozgó banda negyedik lemeze sötét, érzelmileg súlyos – mint egy hitét vesztett sereg menetelése.
Empire Drowns – Endless Nights Új lemezzel tért vissza a dán melodikus doom/death zenekar. A skandináv tél rideg szépségét és az élet végességét idézi meg.
Nem tudom, hogy a Halloween miatt van-e, de annyi az új megjelenés, hogy az ember tényleg csak kapkodja a fejét. Rengeteg új anyag jött ki a héten, de azért sikerült kiválogatni közülük huszonötöt, amelyek bekerültek a heti ajánlóba. Az első részben van, itt kérem klasszikus NWOBHM Varsóból, folk/death Mexikóból, progresszív/stoner elegy az Államokból, francia numetal és ez még csak a hét első napja. Aquilla, Cemican, Howling Giant, ODC, Defecto, Sarayasign.
Aquilla – Sentinels of the New Dawn A varsói zenekar a klasszikus NWOBHM-hatásokat ötvözi sci-fi témájú dalaiban. Olyan, mintha a jövőt egy kazettán küldték volna vissza a múltba.
Cemican – U K’U’ Uk’ Ankil Mayakajj Folk death metal Mexikóból. Negyedik lemezük a maja mitológia és az ősök emlékezetének megidézése.
Howling Giant – Crucible and Ruin Az amerikai progresszív/stoner trió albuma egy kozmikus, riffközpontú történet.
ODC – Twisted Love A francia zenekar bemutatkozó lemeze provokatív, modern és sokszínű, a nu metal határait feszegetve.
Unprocessed – Angel Progresszív metalcore Wiesbadenből. Az új lemez technikás, érzelmes és tágítja a zenekar határait.
Malakhim – And in Our Hearts the Devil Sings A svéd black metal formáció második korongja sötét, melodikus és provokatív – az ortodox hagyományok továbbírása.
Defecto – Echoes of Isolation Érzelmileg súlyos, technikás anyag a dán progresszív metal együttestől – olyan, mintha a gondolataid ellened fordulnának.
Sarayasign – Shadows of the Dying Light Epikus, történetközpontú elbeszélés melodikus heavy metal/hard rock köntösben, a fény és sötétség határán.
A napokban volt 20 éves a Rammstein – Rosenrot albuma, ennek apropóján hallgattam meg újra.
Csapjunk a közepébe!
A Rosenrot a Rammstein ötödik nagylemeze – pályafutásuk egyik legösszetettebb, legrétegzettebb alkotása. A zenekar saját árnyékával táncol, miközben újraértelmezi, mit jelent vágyakozni, szeretni, pusztítani és elengedni. Az előző, Reise, Reise album munkálatai során született dalok közül több túl személyesnek, túl balladisztikusnak tűnt, ezért írtak még néhányat – így született meg a Rosenrot, mint egyfajta „második felvonás”. Itt a Rammstein megmutatta, hogy képes sötétebb, csendesebb tónusokra is.
A lemezt a klasszikus felállás rögzítette: Till Lindemann énekes, Richard Z. Kruspe és Paul Landers gitárosok, Oliver Riedel basszusgitáros, Christoph Schneider dobos, valamint Christian “Flake” Lorenz billentyűs. Till úgy nyilatkozott, hogy céljuk a tabuk áttörése volt, valamint a hatás kedvéért hosszabb és változatosabb dalokat írtak. Nézzük, mennyire sikerült mindez.
A lemezkezdés mindig kulcsfontosságú – meghatározhatja az album irányát, és felkeltheti a hallgató érdeklődését. Nos, a Benzin ebből a szempontból is jó választás: nem a Rammstein legerősebb dala, de nyomasztó, gépies, szuggesztív és lüktető. Tulajdonképpen egyfajta szerelmi vallomás a benzinhez. A következő Mann gegen Mann már egy építkező szerzemény, amely a refrénben teljesedik ki – erőteljes basszusjáték, elszállósabb részek és feszültség jellemzik, miközben egyfajta tükröt tart elénk.
A címadó Rosenrot egy német népmese újraértelmezése, meglehetősen nyomasztó atmoszférával. A Spring lassabb, súlyos gitárokkal, Lindemann szinte suttogó énekével, gyakorlatilag árad a hallgató felé, bemutatva a társadalom sötét oldalát. A Wo bist du érzelmes dal – Rammstein-módra lírai és fájdalmas. A Stirb nicht vor mir (Don’t Die Before I Do) egy balladaszerű duettSharleen Spiteri közreműködésével, angol és német nyelven. Nem kifejezetten vidám darab – eredetileg Till egyedül, németül énekelte, de ebben a formában ez a verzió hivatalosan sosem jelent meg.
A Zerstören brutális riffjei és ritmusai visszazökkentenek az eredeti Rammstein-hangulatba – karakteres, intenzív és nyers. A Hilf mir feszültséggel teli, sötét és groteszk, a refrénre pedig fokozatosan megélénkül, felvezetve a korong legfurcsább, legmerészebb dalát. A spanyol nyelvű Te Quiero Puta! ritmusos, provokatív és teátrális – bár nehéz hová tenni, de egyértelműen szerethető. A dalban Carmen Zapata énekesnő mellett egy dél-amerikai mariachi zenekar is hallható.
A Feuer und Wasser alulról építkező, drámai és szuggesztív, fokozatosan izzik, majd végül lángra kap. Az Ein Lied zárja a lemezt – nyomasztó, minimalista hangszerelés, Lindemann belsőségesen szaval, a hangulat csendes és személyes.
A kritikusok véleménye vegyes volt: dicsérték a kísérletező kedvet és a lírai mélységet, míg mások szerint a lemez kevésbé egységes, inkább „B-oldal” jellegű. A rajongók azonban úgy tartják, hogy a Rosenrot egy alulértékelt, atmoszférikus gyöngyszem, még ha néhány dal valóban megosztó is.
Érdekesség, hogy a hangzást precízen és organikusan sikerült beállítani, és a zenekar nem turnéztatta meg az albumot, ennek ellenére több európai országban platina- és aranylemez lett. A Mann gegen Mann a YouTube-on 37 milliós, a Benzin 64 milliós, a Rosenrot pedig már 137 milliós megtekintést ért el.
Összegezve: a Rosenrot egy átmeneti, mégis meghatározó állomás, amely új irányokat nyitott meg a zenekar számára. Sajátos, önálló hangulatot képvisel – kevésbé robbanékony, de határokat feszegető anyag. A Rammstein itt kilépett a „riffek és tűz” kereteiből, és megmutatta lírai, filozofikus oldalát.
„A Rosenrot nem akar elcsábítani, csak leül melléd és mesél: sötétet, szépet, fájót.”
Vannak zenekarok, amelyek pályafutása, zenei fejlődése, a honnan hová való megérkezése, illetve eljutása, egy izgalmas utazás – lemezeik pedig ennek az útnak az állomásai. A finn Amorphis útja a death metalból indult, de már korán megmutatták, hogy több rejlik bennük a puszta brutalitásnál. Idővel zenéjükbe beépült a folk és a progresszív vonal is, és onnantól kezdve minden albumuk egy új fejezet lett sajátos hangzásuk krónikájában.
A népi dallamok, a billentyűk atmoszférája, a tiszta ének és a hörgés olyan egyedi elegyet alkotnak, amit nehéz beskatulyázni. Egyszerre epikus, melankolikus és súlyos.
Na, szóval: az 1990-ben, Helsinkiben alakult csapatnak a Borderland immár tizenötödik albuma. A bevezetőben említett folyamatos fejlődést jól mutatja, hogy a dalok most könnyedebbek, kevésbé progresszívek – lágyabbak és talán kissé populárisabbak is. Viszont átgondoltak, jól megkomponáltak, és végig figyelemfenntartóak.
A szerzeményekben sok a billentyű, amely nemcsak színez, hanem kijelöli is az irányt. Ez tulajdonképpen nem csoda, hiszen a lemez tizenegy tételéből hét Santeri Kallio nevéhez fűződik. Rajta kívül Olli-Pekka Laine basszusgitáros, Jan Rechberger dobos, Esa Holopainen és Tomi Koivusaari gitárosok, illetve Tomi Joutsen énekes alkotják a zenekart.
Az énekes a lemezzel kapcsolatban elmondta, hogy organikusabb, atmoszférikusabb anyagot szerettek volna, és remélik, hogy érzelmeket vált ki a hallgatókból. Az Amorphis mindig más albumot akar készíteni, és elégedettek a Borderlanddel. Ugyanakkor az anyag kapcsolódik az előző, Halo című lemezhez is – csupán más árnyalatokkal. A Borderland belső utazásokról, átmenetekről és megújulásról szól, miközben megtartja a mára védjegyükké vált Amorphis-jegyeket. Ebben nagy szerepe volt Jakob Hansen producernek, akivel sikerült frissíteni a hangzást.
Nincs mit tenni: barangoljuk be ezt a bizonyos határvidéket!
A Circle remek kezdet: mély, személyes, felemelő és sodró lendületű – mintha egy belső világ ébredne. A Bones már más, de szintén kitűnő dal: komolyabb, fenyegetőbb; a verzék hörgősek, a refrén viszont reménykeltő – mint amikor a múlt csontjai megmozdulnak.
A lendületes Dancing Shadows sok billentyűt kapott, váltott énekkel és remek refrénnel – mintha az árnyak lassan körbeölelnének. A Fog to Fog az előző tétel tematikáját viszi tovább: olyan dal, amely melléd áll és elkísér.
Itt érdemes egy pillanatra megállni. Az album hallgatása közben azon gondolkodtam, milyen hangulat kell a Borderland megértéséhez. Már elsőre megérintett a lemez atmoszférája, és a következő hallgatások során sem éreztem mást. Lehet, nem is kell ezen agyalni – csak hagyni, hogy a muzsika keltsen érzéseket bennünk.
A Strange sodró, léleknyitogató dal; a Tempest pedig, erős szintijátékkal és drámai felépítéssel festi meg a belső összecsapásokat.
A The Lantern viszont valamiért nem tudott igazán elkapni – pedig minden benne van, ami jellemző a Borderlandre. Nem vezet ki a sötétségből, inkább megmutatja, hogyan élj benne.
Elérkeztünk a címadó felvételhez, amely számomra lényegesen izgalmasabb az előzőnél – itt-ott folkos elemek is felütik a fejüket. Fokozatosan építkezik, mint amikor a köd mögül végre feltárul a táj. A Despair méltó lezárás: lassú, súlyos és sötét.
Ha meg kell vonnom a konklúziót, azt mondanám, hogy a Borderland egy belső utazás, amit együtt járunk végig a zenekarral. Olyan, mintha régi barátokkal térnénk vissza egy ismerős tájra. Nem akar meglepni, de van mit mondania.
„A Borderland nem határvonal, hanem egy átjáró múlt és jövő között.”
Michael Schenker zenéjével ugyan több évtizede ismerkedtem meg, de pályafutását nem követtem szorosan. Őszintén szólva, egyedül az 1991-es, Robin McAuley-val közös McAuley Schenker Group zászlaja alatt megjelent M.S.G. című lemezt hallottam. Most viszont a friss megjelenések között belefutottam a Don’t Sell Your Soul címadó dalába, és azonnal felkeltette az érdeklődésemet.
A mostani album egy háromrészes trilógia második darabja, amely Schenker UFO-korszakát hivatott megidézni és megünnepelni. Az előző, My Years with UFO című lemez újraértelmezett klasszikusokat tartalmazott, a Don’t Sell Your Soul viszont teljes egészében új szerzeményekből áll.
A zenekar jelenlegi felállása: Michael Schenker – gitár Erik Grönwall – ének Barend Courbois – basszusgitár Steve Mann – gitár Bodo Schopf – dob
A lemezen három vendég is hallható: a régi harcostárs Robin McAuley, valamint R.D. Liapakis és Michael Voss producer, akik egy-egy dalban énekelnek.
És hogy milyen a Don’t Sell Your Soul? Dallamos, energikus, múltidéző, mégis modern köntösbe bújtatott, természetesen Schenker markáns gitárjátékával megfűszerezve.
Nézzük a dalokat: Nem is kezdődhetne jobban az album, mint a címadó felvétellel – lendületes, kiváló gitártémával, van benne tűz és dallam, igazi tematikus zászlóvivő. A következő Danger Zone sem töri meg a lendületet: remek heavy metal/hard rock darab, kellő döggel.
Egy árnyalattal kommerszebb az Eye of the Storm, de még bőven a hallgathatóság határain belül marad. A Janey the Fog már izgalmasabb: Schenker kiváló gitárdallamai és a pulzáló hangulat kifejezetten jól működnek. A I Can’t Stand Waiting sem egy vidám szerzemény, viszont a dallamvezetése kifejezetten erős.
A Sign of the Time és a The Chosen hasonló kategóriát képvisel – az utóbbiban Robin McAuley énekel. Az előbbi lüktető, energikus, felemelő refrénnel, míg az utóbbi sötétebb hangulatú, tempóváltással és monumentális gitárszólóval, igazi csúcspont.
Az album vége felé sem fogy el az erő: az It’s You egyszerű, mégis hatásos refrénnel dolgozik, a Sixstring Shotgun egy bólogatós metal nóta, tele jó dallamokkal és azzal a bizonyos spiritusszal. A Flesh and Bone (R.D. Liapakis énekével) méltóságteljes és dinamikus, a Surrender pedig sodró lendületű lezárás, amely méltó módon zárja a dalgyűjteményt – ebben Michael Voss énekel danolászik nekünk
A Don’t Sell Your Soul egy zenei hitvallás. A dalok erőteljesek, és együtt egy határozott ívet rajzolnak. Tulajdonképpen ez egy olyan pillanat Schenker életművében, ahol a múlt már mögöttünk van, de mégis ott bujkál a vágy az újrateremtésre.
Schenker zenéjében természetesen benne van a nosztalgia, de ő nem a múltba réved – emlékeztet. Emlékeztet arra, hogy a zene nem trend, hanem tűz. És ez a tűz most újra fellobbant.
A heti extra kiadványokban is akadnak érdekességek. A Five Finger Death Punch folytatja jubileumi válogatássorozatát – már a második résznél tartanak. A norvég Leprous koncertlemezt adott ki, a brit Mastiff pedig komoly erődemonstrációt tart új EP-jével.
Ars Onirica – 2.5: Nighttime (EP) Az olasz melodic doom formáció EP-je egy sötét, álomszerű közjáték.
Maladie – Symptoms V (EP) Sötét, filozofikus utazás az idő, a hit és a belső üresség között, mindez avantgárd black metal köntösben.
Marianas Rest – The Colour of You (Single) A januárban megjelenő ötödik albumuk előfutára ez a dal, mely hozza a tőlük megszokott melodikus death metal hangzást.
Mastiff – For All the Dead (EP) Extrém metal Nagy-Britanniából: dühös, nyers, agresszív figyelmeztetés.
Leprous – An Evening of Atonement (koncertalbum) A 2025-ös tilburgi koncert felvétele több formátumban is elérhető – a norvég progresszív metal zenekar ereje itt is átütő.
Coldrain – Optimize (EP) A japán metalcore csapat új EP-je egy tükör, amit a digitális zaj torzít – modern és feszültséggel teli anyag.
Five Finger Death Punch – 20 Years of Five Finger Death Punch: Best Of Volume 2 Itt a jubileumi válogatás második része: 16 újra felvett dal – például The End a japán Babymetal közreműködésével –, valamint három koncertfelvétel.
A harmadik részben posztapokaliptikus víziók, dühös metalcore, kompromisszummentes thrash, extrém humorú death metal és füstös szertartás vár ránk. The Acacia Strain, Adept, Hostilia, Bonginator, Goathfather és a többiek új lemezei garantálják, hogy a metal lavina el ne hagyjon minket.
The Acacia Strain – You Are Safe From God Here Sötét, posztapokaliptikus vízió, amelyben az isteni jelenlét nem megváltást, hanem pusztulást hoz.
Adept – Blood Covenant Majdnem egy évtizednyi szünet után tér vissza a svéd metalcore-alakulat. Dinamikus, dühös és energikus.
Hostilia – Face the Fire Első lemezével mutatkozik be a göteborgi thrash-banda. Nyers, kompromisszummentes és energikus anyag.
Blaze – Out Through the Door A japán Blaze olyan, mintha 1985-ben bezárták volna őket egy stúdióba, és csak most találták volna meg a kijáratot.
Bonginator – Retrodeath Amerikai death metal extrém humorral és brutális groove-okkal. Halálosan szórakoztató.
Goathfather – House of the Rising Smoke A francia heavy/stoner zenekar harmadik lemeze – olyan, mint egy füstös, rituális szertartás.
Belgfried – Romantik III A kétfős lánycsapat első teljes albuma romantikus fantasy-világba kalauzol, lebegő dallamokkal és mesés hangulatban.
Memories of Old – Never Stop Believing A brit power metal zenekar második albuma: epikus, inspiráló utazás, amely a hit és a kitartás erejét hirdeti.
A második részben a chilei „álláshalmozó” énekes Ronnie Romero, Eddie Van Halen fia, Wolfgang,Mammoth projektje, az egzotikus portugál Glasya és a mexikói Jet Jaguar albumai érdemelnek figyelmet. Ezután visszatérünk északra: a finn Them mentális összeomlásáról szóló anyaga is különleges hallgatnivaló.
Ronnie Romero – Backbone A chilei énekes új albuma dallamos, gitárközpontú és erőteljes – klasszikus hard rock érzéssel.
Mammoth WVH – The End Wolfgang Van Halen harmadik albuma, amelyen minden hangszeren ő játszik. Lendületes, érzelmes anyag a múlt lezárásáról és egy új korszak kezdetéről.
Glasya – Fear A portugál szimfonikus metal zenekar új lemeze epikus és modern hangzású, nagyívű dalokkal és filmzeneszerű atmoszférával.
Jet Jaguar – Severance Heavy metal Mexikóból – klasszikus, mégis modern hangzás, lendületes, mint egy sugárhajtású pofon.
Them – Psychedelic Enigma Amikor a fények kihunynak, megérkezik a Them – a lemez a mentális összeomlás határán táncol, horrorral és pszichedéliával.
Shiraz Lane – In Vertigo A finn glam rock banda harmadik albuma. Lendületes, modern hangzású anyag, amely a ’70-es évek energiáit idézi mai köntösben.
Wino – Create or Die Scott „Wino” Weinrich negyedik szólólemeze: egy túlélési kézikönyv, nyers doom metalba csomagolva.
Asphagor – The Aphotic Vortex Black metal Ausztriából – sötét utazás a tudat mélyére, a pokol kapuin át.
