Fémkapszula - Magyar Fémörökség
A Fémkapszula – Magyar Fémörökség rovatában ezúttal ismét három zenekar legendás albumát mutatjuk be. Egyet a hetvenes, egyet a nyolcvanas és egyet a kilencvenes évekből. Sorban az első magyar hard rock lemez, a Skorpió – Rohanás albuma, a Dinamit – A híd, amely finoman szólva is megosztó fogadtatásban részesült, valamint a Sing Sing bemutatkozó korongja.
Három évtized, három lemez, három különböző stílus. Külön érdekesség, hogy akad olyan zenész – nem is egy –, aki két különböző albumon is szerepelt: Szűcs Antal Gábor és Papp Gyula neve is két lemeznél bukkan fel. Jöjjön tehát a klasszikus magyar hatóanyagok közül három megkerülhetetlen darab.
Skorpió – Rohanás
Nem sok személyes kapcsolódásom van a Skorpió zenekarhoz, éppen ezért tűnt izgalmas feladatnak meghallgatni az első, Rohanás című albumukat.
Annyi azért mégis akad az együtteshez fűződően, hogy egyszer láttam őket – egyszer pedig majdnem. Először a Saxon előtt léptek fel a BS-ben, valamikor a nyolcvanas évek közepén, és amúgy kifejezetten jók voltak. A második alkalom egy vidéki művelődési házas koncert lett volna, amit végül csak kívülről hallgattunk, mert nem volt pénzünk belépőre.
A zenekar 1974-ben megjelent albuma volt a csapat debütálása. A szakma ezt tartja az első magyar hard rock lemeznek. A Skorpió legsikeresebb albuma lett: több mint 100 000 eladott példánnyal be is aranyozódott. .
Tulajdonképpen – noha valóban hard rock lemezről van szó – még erősen érződik benne a beatkorszak hatása, és a zenészek komoly hangszeres tudása, valamint komponálási készsége miatt a progresszív rock elemei is szervesen jelen vannak.
Nézzünk néhány dalt, amelyek a legjobban tetszettek. A címadó Rohanás vészjóslóan induló, tempóvezérelt hard rock tétel. A Fantázia instrumentális darab, George Gershwin Rhapsody in Blue (Kék rapszódia) című művére épülő, izgalmas nagyvárosi álomkép. Több szólórész, zaj és effekt színesíti. A Másképp dobogna is lüktet: a basszusgitár már az elején brutálisan megszólal, egy szívdobbanásból felépített vallomásként.
A lemez csúcspontja számomra az Így szólt hozzám a dédapám. Gyerekkoromban sokat játszotta a rádió, akkor is szerettem, és most is libabőrös lettem tőle. Countrys hangulatú rockdal, elképesztően slágeres, mégsem bugyuta; van mondanivalója, drámai végszóval. Szűcs Antal Gábor énekli, és azt érzed, hogy a dédapád nem tanít, nem magyaráz, hanem egyszerűen csak besétál a dalba – és ott is marad.
A Minden nap megtörténhet velem dallamvezetése erős, van benne galoppozós, progresszív betét, billentyűszóló, mindez kemény alappal megtámogatva, a végén pedig egy hangszeres orgiába csap át. A Szevasz haver inkább beat-hatású, főleg a refrén miatt; gyakorlatilag egy baráti vállveregetés zenében elmondva.
A muzsikusok nagyon tudnak. Frenreisz Károly énekes–basszusgitáros a lemez gránitszilárdságú alapja, hangja pontosan illeszkedik a zenéhez. Szűcs Antal Gábor gitárjátéka változatos: a progresszív ívek mellett a szólókban szabadabb, kíséretben viszont fegyelmezett. Papp Gyula kezeiben ott van a jazz és a progresszív rock világa, mindez tágas harmóniákkal megszólaltatva. Fekete Gábor dobos pedig szikáran és feszesen üt.
A Rohanás egy nyugtalan, lendületes, impulzív, mégis fegyelmezett hard rock lemez, amelyben még ott él a beatkorszak szellemisége is. Minden hangszer, minden hang precízen, kimért energiával húz egy irányba. Úgy érzed, kaptál tőle valamit, ami mögött ott van az, amit mindannyian ismerünk: a saját életünk ritmusa.
„A ritmusok úgy játszanak, keringenek, mintha a világ – úgy érzezné – kedvet kapott önmagához.”
Dinamit – A híd
A Dinamit második albuma, A híd, 1981-ben jelent meg. Én ekkor még gyerek voltam, biztosan nem hallottam. A fémzenékre való ébredésem ennél pár évvel későbbre tehető, nagyjából a kamaszkorom elejére. Na, akkor már biztosan találkoztam ezzel az albummal, és számomra nagyon sokat jelentett.
A Dinamittal kapcsolatban a politikai hátszél és a rajongói ellenszenv már akkoriban is köztudott volt. Engem azonban ezek a dolgok egyáltalán nem érdekeltek. Csak a zene számított. A zenekarnak ez volt a második lemeze, és már ekkor is jó nevű muzsikusokból állt, akik később szép karriert futottak be.
A Dinamit egyik érdekessége a hatfős felállás volt: a kétgitáros akkoriban nem számított megszokottnak egy hard rock zenekarnál. Ennek ellenére sem a kritikusok, sem a közönség nem fogadta jól a lemezt, sokan egy erőltetett kliségyűjteménynek tartották. Nem sokkal később a zenekar bejelentette a feloszlását.
Szerintem viszont tele van jó dalokkal. Ilyen például a Tanulj meg sírni, amely jól építkezik, hullámzó szerkezetű tétel, vagy a Dzsungelharc, ami az album legkeményebb szerzeménye. Vikidál agresszíven, dühösen énekel, az egész dal harap, és ráront az emberre.
A Csontváz játékosabb, könnyedebb szám, kissé tanítós jellegű, jó ütemérzékkel. A Néma kőszobor lendületes, erős dallamokkal dolgozik, a Tépd el az időt pedig talán az album csúcspontja. Érzelmileg nagyon erős dal, Vikidál itt is kiválóan énekel – ezt akkor is szerettem, és most is.
Korábban már említettem, milyen erős zenészgárda alkotta a zenekart. Vikidál Gyula erőteljes énekhangja szó szerint kettéhasítja a levegőt, Papp Gyula billentyűjátéka átgondolt, jól eltalált hangszínekkel szólal meg. A két gitáros, Szűcs Antal Gábor és Lugosy László játéka feszes és arányos, szépen kiegészítik egymást. A Németh testvérek közül Alajos basszusgitáron biztos alapot ad a daloknak, Gábor dobjai pedig stabil tempóval tartják össze a lemez ritmusát.
Mint már utaltam rá, tizenéves korom közepén ez a lemez rengeteget jelentett nekem, elsősorban érzelmileg, de zeneileg is, függetlenül attól, mit mondtak róla az ítészek. Most, újrahallgatva, ismét előtörtek azok az emlékek, amelyek akkor keletkeztek. Nyugodtan kijelenthetem tehát, hogy az akkor kezdődő kapcsolatom ezzel a lemezzel a mai napig tart.
„A híd nem csupán egy album, hanem egy átjáró: egy hely, ahol az ember megáll, és meghallja a saját múltjának zúgó visszhangját.”
Sing-Sing – Életfogytig Rock and Roll
A Sing-Sing zenekar 1988-ban jött létre a Magazin és a Triton zenekarok romjain. Stílusuk gitárcentrikus hard rock, amely erősen merít a glam- és heavy metal világából. Hatásaik között megtaláljuk többek között a Mötley Crüe, a Skid Row, a Ratt és a Pink Cream 69 zenéjét.
Az Életfogytig Rock and Roll egy vérbeli, bulizós, csajozós, nem túl mélyre ásó szövegvilágú album. A dalok nagyjából azonos színvonalon mozognak, de akad köztük néhány emlékezetes tétel is. Ilyen a Nehéz lehet hősnek lenni, amely azon két dal egyike, amelyet még a Magazin-időkből örököltek meg. Már akkor is tetszett, és most is működik. A refrén egyértelműen slágergyanús, a tempó kiváló, és bár valóban nehéz lehet hősnek lenni, mindannyian szeretnénk azzá válni.
Az Összetört szívvel egy érzelmesebb darab – bevallom, erre korábbról alig emlékeztem. A címadó Életfogytig Rock and Roll lendületes, dinamikus szerzemény, nem mentes a kliséktől, de egy katartikus, mindenki üvölt végjátékkal zárul.
A Sírni csak a győzteseknek szabad a másik Magazinos örökség, amely számomra kifejezetten a szabadság érzését hordozza. Az Ez vagyok én egyfajta hitvallás: a zenekar itt gyakorlatilag szemtől szemben mondja el, kik is ők valójában. Az Elvis Presley-feldolgozás, a Jailhouse Rock, egy igazán dögös, energikus nótává lett formálva.
Mivel ez az első album, nem minden tökéletes. A hangzás például helyenként olyan, mintha egy csőből szólna. Abaházi Csaba hangja fiatalos és nyers, ugyanakkor határozott; érezhető, hogy az évek során még sokat fog fejlődni. A két gitáros, Abaházi Zoltán és Csarnoki Antal, feszes, széles hangképeket hoz létre, míg Hangyássy László basszusa stabilan húz együtt Boros Csaba dobjaival.
Összességében az Életfogytig Rock and Roll minden dala egy vallomás arról, hogy az ember néha csak a zenében találja meg önmagát. Bár még kiforratlan és nyers, bőven van benne potenciál, és határozott alapot teremt a továbblépéshez.
"Ez a lemez olyan, mint egy egyéjszakás kaland: hangos, lendületes, és a végén mindenki elégedetten megy haza."
