Mélyebb rétegek – A lélek súlytalansága – Entheos: Empty On The Inside

A kaliforniai Entheos története abból a szempontból érdekes, hogy bár eredetileg teljes zenekarként indultak, idővel kétfősre apadt a társaság. A duót Chaney Crabb énekesnő és Navene Koperweis dobos alkotta. A banda zenéjét alapjaiban határozza meg Chaney sokoldalú éneke, amely a hörgéstől a tiszta, dallamos megszólalásig terjed, valamint Navene precíz, sokszínű és dinamikus dobolása. Most azonban úgy tűnik, újra szerveződik körülöttük a zenekar, hiszen a negyedik nagylemezük, az Empty On The Inside felvételénél már egy komplett formáció működött közre. A lemez megszületésében a duó mellett Scott Carstairs és Michael Stancel gitárosok, valamint Evan Brewer basszusgitáros is közreműködött.
Az Entheos stílusa progresszív modern metal, súlyos riffekkel, groove-okkal és hipnotikus atmoszférával. Az új lemeznél a saját zenei ösztöneikre hagyatkoztak, miközben a kilencvenes évek rock- és metalzenéjét, azon belül a nu metal hangulatát is beépítették a dalaikba.
Nézzük, milyen szerzemények születtek ebből!
A Hell Is A Part Of Me például rögtön utat talált hozzám. Több összetevőből építkező tétel, amely nem egyetlen zenei ívre fűzi fel a mondanivalóját. A címadó Empty On The Inside egyszerre hordoz elvontabb hangulatot és határozott zenei erőt.
Az album legjobb dala szerintem a Hollow: bólogatós, súlyos és extrém, de közben benne van az Entheosra jellemző atmoszféra is. A Golden Crown más világ. A disszonáns és tiszta hangok váltakozása feszül egymásnak, miközben a szerzemény folyamatos áramlásban marad. A Tomblightnak pedig egyszerűen jól áll az extrémitás és az érzelmi hatás. Hogy mennyire nem egysíkú az album, azt a Never Let Me Go is bizonyítja, amely egy érzelemgazdag dal az Entheos sajátos megközelítésében. A The Earth Will Move esetében pedig a nyomasztó atmoszféra és a dallamosság adja a szerzemény összetett karakterét.
Az Entheos az Empty On The Inside albumon olyan komplex zenei világot teremt, amelyben a súlyos riffek, az extrém hangzás és az érzelmes dallamok természetesen egészítik ki egymást. Különösen tetszik a hörgés és a tiszta ének váltakozása, valamint az a sokrétegű építkezés, amely több szerzeményt is izgalmassá tesz. A lemez komor, helyenként kifejezetten nyomasztó hangulata ellenére sem válik egyhangúvá, hiszen a dallamosabb és elszállósabb részek mindig új színt hoznak. Ez bizonyítja, mennyi lehetőség rejlik ebben a különleges zenei megközelítésben. Számomra ez egy erőteljes, változatos és érzelmileg is hatásos album, amely mesterien ötvözi az extremitást, a súlyt, a keménységet és az alteros elszállást, miközben egyfajta simogató atmoszféra járja át az egészet.
A hangzás remekül eltalált: pont annyira nyers és precíz, amennyire ehhez a zenéhez szükség van.
Lehet, hogy egyetlen hallgatás nem lesz elég – bár elsőre is mellkason tud vágni –, de annyi rétege van, hogy bőven akad benne mit felfedezni. Igazán izgalmas muzsika.
„Van, amikor éppen az emel a magasba, ami a legmélyebbre húz.”













