A magyar underground ismét megmutatja a sokszínűségét. Ezúttal az Assur, a Still Cold és a Platform Edge került a lejátszóba. Három zenekar, három különböző stílus: atmoszférikus black metal, elszabadult hardcore/metal és hagyománytisztelő heavy metal. Ha nyitott vagy az új hazai bandákra, érdemes velük egy próbát tenni.

Assur – Vörös fellegek felett

A pagan black metal vonalon mozgó Assur Vörös fellegek felett albumának alapjai már jó ideje a fiók mélyén pihentek, azonban ez az év végre elhozta a nyilvánosságra kerülés lehetőségét. A zenekar mindenese, Thomas Khrul, aki az összes hangszert kezeli, Rajnai Péter énekessel karöltve egy atmoszférával mélyen átitatott black metal albumot készített, amelyben a klasszikus metal elemei is jelen vannak. A hitelesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy két gitárszólót Mithat Can Albayrak jegyez az albumon, mégpedig a Kőtestbe zárva és az Elfeledett erdő című dalokban.

Egyébként pont az előbbi az album egyik legjobb szerzeménye: rövidsége ellenére is hatásos és karakteres. Ha pedig már az Elfeledett erdő szóba került, a jegyzeteimbe az került, hogy a szimfonikus rétegek avarszőnyegként tompítják a súlyos léptek zaját. A Lélektükör ösvény elsősorban az atmoszférájával hat, a finoman elhelyezett dallamok fokozatosan építik fel a dal világát. A Lelkek táncában pedig végig ott húzódik egy baljós feszültség. Nálam az utolsó két tétel is nagyot üt. Az Ősi varázslatban a melodikus gitárdallam vezérfonálként szövi át a zenei világot, szépen összekapcsolva a metalos alapokat az érzelmi hangulattal, míg az Ahol ég és föld összeér az album legzúzósabb tétele, amelyet egy ízléses, melodikus gitárszóló koronáz meg.

A dalok atmoszférája végig magával ragadó. A black metalos részek remekül keverednek a klasszikus metal elemeivel, elsősorban a gitárjátékban – a szólókban, a dallamokban, sőt időnként még a riffekben is. A szövegeket csak foszlányokban lehet érteni, de ennél a műfajnál ez megszokott, és semmit sem von le abból a sötét, mélyre húzó hangulatból, amely az egész albumot áthatja.

„A Vörös fellegek felett közben egyértelművé válik: a sötétség és a tiszta düh itt nem öncélú, hanem a világ zajára adott ösztönös válasz.”

Still Cold – Hope Against Hope

A Still Cold egy budapesti hardcore/metal brigád. Tagjai: Fekete Márk énekes, Ágoston Balázs basszusgitáros, Erdei Gergő dobos, valamint Márton Balázs és Pék Miklós gitárosok.

A Hope Against Hope EP igazi lélekápoló kiadvány – már ha az a lélek tele van dühvel, agresszióval, indulattal és fölös energiával. Ezek levezetésére az album tökéletes terápia. A felvezető címadó után érkező Disease Of The Earth már az első pillanatokban letarolja a hallgatót, és bármilyen tempóban is játszanak, szétfeszíti az erőtől duzzadó kereteket. A Journey agresszív hangulatával és súlyos megszólalásával csak tovább mélyíti az EP sötét oldalát, a Calypso pedig nemcsak dinamizmusával, hanem folyamatos vibrálásával is hat. A Same End olyan, mint egy megállás nélkül őrlő mázsás malomkő, a Splinterben pedig a nyitány után érkező tempóváltás ad új lendületet a dalnak. Letaglózó, na.

Hat intenzív és súlyos tétel kapott helyet az EP-n, amelyhez kiváló megszólalás társul. Felesleges sallangok nélkül árad belőle a dög, az energia, az agresszivitás és a düh. Egy indulatkezelési tréningen akár szemléltető anyagként is megállná a helyét: a problémát ugyan nem oldja meg, de a felgyülemlett feszültséget garantáltan segít levezetni. Ez az EP pontosan arra készült, hogy kiengedje azt, ami benned fortyog.

 „Amikor az emberben összegyűlik az indulat, jólesik egy olyan hang, ahol a düh végre feltartóztathatatlanul kiszabadulhat.”

Platform Edge – Útvesztő

 A fővárosi Platform Edge zenéjén egyértelműen érződnek a kilencvenes évek hazai metalzenekarainak hatásai, ugyanakkor az is, hogy mindezt a jelenben akarják megszólaltatni. A hagyományokból építkeznek, de mai szemlélettel formálják a dalaikat. Ha konkrétabban kellene meghatároznom a stílusukat, akkor erőteljes, dögös heavy metalról beszélünk, amelyben én leginkább az Omen, a Carmen és a Szfinx hatásait hallom vissza.

A Weisz Péter énekes, Illés Gábor gitáros, Németh Krisztián basszusgitáros és Gájer Konrád dobos alkotta csapat Útvesztő EP-je számomra kellemes meglepetés volt. Már a nyitó Vedd el azonnal felpörgeti az eseményeket, megágyazva az album egyik legjobb dalának. Az Útvesztő lassabb tempójú, de annál tudatosabban építkezik, közepén egy narratív résszel. A dögös alapokat az emelkedő, melodikus refrén teszi még emlékezetesebbé. A dal rádióváltozata az EP végére is felkerült, ebből azonban a középrészt elhagyták. Ennél komorabb szerzemény a Hagyj békén, amely súlyos és dühös hangulatot áraszt, míg a Képzavarban a dinamika és a keménység találkozik a fiatalos energiákkal.

Ismét egy olyan album került a lejátszómba, amelyet egyszerűen jó volt hallgatni. A zenekar nem akarja újradefiniálni a műfajt, ugyanakkor hitelesen idézi meg a felsorolt elődök örökségét, mindezt kiváló hangzással és remek hangszeres játékkal. Az EP egységes képet mutat: valamennyi tétel utat talált hozzám, kiváltképp az Útvesztő. Van potenciál a Platform Edge-ben, és a stílus kedvelői bátran tehetnek velük egy próbát, mert megérdemlik a rájuk szánt időt.

„Az eleganciával átitatott, kimért muzsika nem váltja meg a világot, de a kimunkált dallamok mélyén ott lüktet a hamisítatlan, sorsszerű erő.”