A Fémkapszula számomra mindig a felfedezésről szól. Ezúttal is három olyan zenekar került elém, amelyeket korábban nem ismertem, mégis mindegyik hagyott bennem valamit. A Moontowers súlyos, mégis dallamos világot épít, a Revolting kompromisszummentes svéd death metallal támad, míg a Dead Kosmonaut a klasszikus heavy metal és a doom találkozásából hoz létre különleges hangulatot. Három új név, három eltérő megközelítés – és ismét három ok arra, hogy érdemes legyen nyitott füllel keresni a kevésbé ismert zenekarokat.

Moontowers – Lethal Messiah

A gitárzenék szempontjából meglehetősen szimpatikus a német Moontowers ars poeticája. Hitvallásuk szerint „Kezdetben vala a riff”, és ezt a koblenzi banda második albuma, a Lethal Messiah maradéktalanul igazolja. A dalok erős gitártémákra épülnek, amelyekhez tradicionális, galoppozó heavy metal alapok, doomos súly és a kilencvenes éveket idéző megszólalás társul.

A 2017-ben alakult Moontowers tagjai: Dommertmuth énekes és gitáros, Kuschke gitáros, Baulig basszusgitáros és Krarz dobos. Az albumon Mona Lay énekesnő is közreműködik: a Gaia's Last Call című dalban egy mély, atmoszférikus duettben bizonyítja, hogy ez a világ is remekül áll neki.

Persze nem a visszafogottabb pillanatok viszik a prímet az albumon, hanem olyan szerzemények, mint a számomra legerősebb Kenoma, amelynek dögös riffjei mögött végig ott lebeg a kilencvenes évek gótikus hangulata. A címadó Lethal Messiah lassan kibontakozó erejével és rétegzett felépítésével olyan, mint egy lassan őrlő malomkő. A Leviathan lüktető ritmusa folyamatos mozgásban tartja a dalt, míg a Prometheus refrénje felszabadítja az addig felgyülemlett feszültséget.

Kiváló zenét játszanak. A stílust nem mindig tudtam pontosan belőni, de a zene hol lüktet, hol bevonszol, és végig okosan van összerakva úgy, hogy a dinamika sehol sem vész el, sőt, több helyen még rá is tesz egy lapáttal. A végére pedig minden a helyére kerül: ez nem az a lemez, amelyet címkézni kell, hanem az, amelyet egyszerűen hagyni kell hatni.

„A monumentális riffek nehéz, fekete tömbökként zuhannak a csendbe, és mire az utolsó hang is elhal, már csak a súlyuk marad ott a hallgatóban.”

Revolting – Supernatural Anthems

 A Revolting Rogga Johansson svéd énekes-gitáros megszámlálhatatlan projektjeinek egyike, a Supernatural Anthems pedig már a zenekar tizedik albuma. Az alig harmincperces anyag a klasszikus svéd death metal hagyományait követi, kompromisszumok nélkül. Rogga társai Grotesque Tobias basszusgitáros és Mutated Martin dobos.

Itt nincs semmi vacakolás, csak kíméletlen, nyers energia. A címadó Supernatural Anthems dallamos gitártémái kapaszkodót adnak a féktelen, tornádószerű tempónak. Az At Dusk They Rise jól példázza, hogy a lendület időnkénti megtörése csak még nagyobb erőt ad a következő támadásnak. Azért nem kizárólag a sebességről szól az album: az Upon The Chopping Block olyan, mint egy lassan lesújtó bárd, amely kérlelhetetlenül teszi a dolgát. A The Dead Are Craving melodikus gitártémái új árnyalatot adnak a zúzásnak, és ugyanez igaz a Dungeon Overture esetében is.

A recept nincs túlbonyolítva: sebesség, dallamos gitárjáték, death metalos hörgés, valamint jól időzített belassulások adják az album gerincét. Nem mestermű, és nem is forgatja fel a műfajt, viszont a saját keretein belül teljesen meggyőző produkció. Van benne annyi lendület, karakter és ösztönös energia, hogy a műfaj kedvelőinek mindenképpen érdemes időt szánni rá.

„A jó Rogga nem sokat teketóriázik: úgy megkínálja a hallgatót, hogy mire észbe kap, már végigsöpört rajta a pusztítás könyörtelen ereje.”

Dead Kosmonaut – Retrospectre

A svéd Dead Kosmonaut 2014-ben alakult, a Retrospectre pedig a zenekar harmadik albuma. A felállás: Per "Hellbutcher" Gustavsson énekes, Fredrik Folkare és Peter Hallgren gitárosok, Henrik Johansson dobos, valamint Mattias Reinholsson basszusgitáros.

A zenekar zenei világa a klasszikus brit heavy metal gyökereiből táplálkozik, amelyet súlyos doomhangulat és finoman adagolt progresszív szemlélet egészít ki. Az eredmény egyszerre ismerős és mégis saját karakterrel bíró megszólalás.

És ebből az elegyből valóban kiváló dalok születtek. Az album egyik csúcspontja a Wake Of Aquarius, amely végig lüktető, élettel teli szerzemény. Ugyanilyen erős a szépen áramló, elgondolkodtató atmoszférájú View From The Future. A Retrospect lassabb tempója teret enged az érzelmeknek, miközben a gitárszóló bátran kalandozik progresszív irányba. A zenekar zenéjében egyszerre él tovább a hetvenes évek lebegő hangulata – The Lies –, valamint a nyolcvanas évek energiája, amely a The Battle Is Over málházósabb tempójában teljesedik ki, akár egy lassan kialvó tűz.

Nagy meglepetés ez az album. Különleges, kimunkált és érett muzsika, kiváló zenészi teljesítményekkel. Az erőteljes gitárjátékban egyszerre rezegnek a hetvenes évek gyökerei és még hangsúlyosabban a nyolcvanas évek szellemisége, mindezt modern, mélyen szóló hangzással. A gitárok gyönyörűen töltik meg a dalokat: minden hangnak megvan a maga helye, tere és súlya. A végére pedig egyértelmű: ez egy olyan anyag, amely nemcsak tiszteletet érdemel, hanem simán kiérdemli a nagy pirospontot.

„A gitárok fémes, hideg menetelése nem a nosztalgia, hanem az emlékezés bénult mozdulatlansága: a magára hagyott ember végső, vigasztalan stációi.”