A Fémkapszula ezúttal három teljesen eltérő arcát mutatja meg a metalnak. A holland Rock Justice klasszikus hard rockkal érkezik, a német Arroganz nyers death metal támadást indít, míg a Cyhra a modern dallamosságot elektronikával és fogós refrénekkel ötvözi. Három zenekar, három külön világ – egy közös ponttal: mindegyik album hagyott maga után valamit.

Rock Justice – You’ve Been Served

A Rock Justice egy friss holland banda és You’ve Been Served a debütáló albumuk. Nincs túlbonyolítva semmi, klasszikus hard rock alapok modern energiákkal.

A zenekart az egykori After Forever és Doro gitáros, Bas Maas alapította, akinek két kőbe vésett szabálya volt a formáció indításakor: ő maga nem fog énekelni, és kizárólag férfi énekest keres. Miután egyetlen sráccal sem működött a kémia, valaki bedobta Maggy Luyten nevét (Ayreon, ex-Nightmare). Amikor Bas meghallgatta, teljesen leesett az álla, és csak annyit mondott: „Ez a csaj úgy énekel, mint egy pasi, és brutálisan odateszi magát.” A szabály azonnal repült a kukába. Rajtuk kívül még a zenekar tagjai, Nick McGrath basszusgitáros és Mischa Aussems dobos.

Az album dalai eredetileg már jóval előbb megvoltak, de akkor kapott csak igazán szárnyra mikor Bas Maggyval találkozott. Nézzük is, hogy megértek e eatok a bizonyos dalok.

A nyitó My Worst Enemy egyértelműen. Ugyanis fokozatos építkezésével és a hullámzó dinamikájával méltán emelkedik at album legjobb tételei közé. Ugyanilyen kitűnő szerzemény a You Know Better, mely az első pillanattól mozgásra késztet. Természetesen egy hard rock leme elmaradhatatlan velejárója a ballada. Itt is van egy ilyen lassabb nóta a The Rest Of The World képében. Ahogy hallgattam egy pillanig sem éreztem erőltetettnek, minden hangja természetesen, érzésből születetett. A lemez legkeményebb dala a Shape Up Or Ship Out, mely a nyolcvanas évek hangulatát es lendületét idézi meg. Mivel Bas Maas gitáros Doro szóló csapatában is alkalmazásban van, adta magát egy közös dal is, és ez a First In Line. Mint két folyó találkozása, van benn a német énekesnőből is, de úgy hogy megmarad a zenekar karaktere.

A Rock Justice első lemeze egy nyolcvanas évekből átszivárgó attitűddel átitatott, feelinges, zsigeri hard rock anyag, amely időnként átbillen a dallamosabb heavy metalba is. Jó hallgatni, és nem csak az idősebb, ősz szakállú rockereknek ajánlható, hanem azoknak a fiataloknak is, akik azt a fajta rockzenét keresik, ahol a banda felmegy a színpadra, összedugja a cuccot, és szétrúgja a seggüket.

​„Azt mondják, az igazság odaát van – de ha ilyen tempóban és ilyen hangerővel érkezik, akkor inkább maradjunk ideát, és élvezzük ezt a zseniális rock-törvényszéket!”

Arroganz – Death Doom Punks

Nem ma kezdte a szakmát a német Arroganz. A zenekar 2008-ban alakult Cottbusban. Stílusát tekintve old school death metalt játszanak, punkos energiákkal, doomos belassulásokkal, megalkuvást nem tűrő hozzáállással. Az együttes tagjai csak betűkkel szerepelnek: K énekes és basszusgitáros, T dobos, valamint a legfrissebb tag, B gitáros, aki új energiákat hozott a csapatba.

Az album egyik legfőbb erőssége a nyomasztó, súlyos és disszonáns légkör, ebben pedig a Die For Nothing élen jár. Egyszerűen nem hagy lélegzethez jutni, miközben a technikás témák új irányba terelik a dalt. Az Under Scarred Skin könyörtelen riffjei gőzmozdonyként zakatolnak, a címadó Death Doom Punks pedig kiszámíthatatlanságával és hullámzó dinamikájával emelkedik ki.

Arra is akad bőven példa, hogy az Arroganz nem a fakezűek gyülekezete: az Arsenic Breath zúzós alapjait ötletes zenei megoldások teszik igazán izgalmassá. A direktebb Incubus Veins pedig egyetlen pusztító lökéshullámként söpör végig a hallgatón.

Érdekes feszültségben lüktet az egész lemez: a nyomasztó, súlyos death metal alapokra punkos lendület és agyas, technikás megoldások épülnek, a dalszerkezetek pedig jóval összetettebbek annál, hogy sablonosnak lehessen nevezni őket. Ez az album azoknak szól igazán, akik a brutális, de még nem a technikai magamutogatás vagy a progresszivitás irányába eltolódó death metalt keresik. Az Arroganz pontosan ezt nyújtja.

„Ha az ember felteszi a Death Doom Punksot a modern nappalijában, ne lepődjön meg, ha a szoba hirtelen egy nyers, halálszagú pincévé változik.”

Cyhra – Requiem For Pipe Dream

A Cyhra egy modern metal szupergroup, amely a göteborgi dallamos metal hagyományait futurisztikus elektronikus elemekkel és fogós refrénekkel ötvözi. A zenekar tagjai Jake E énekes (ex-Amaranthe), Jesper Strömblad (ex-In Flames) és Marcus Sunesson gitárosok, Alex Landenburg dobos (Kamelot), valamint Euge Valovirta basszusgitáros. A 2016-ban alakult csapatnak a Requiem For A Pipe Dream a negyedik albuma. A zenészek elmondása szerint ez egy ösztönösebb, kevésbé túlgondolt, nyersebb, ugyanakkor slágeresebb anyag lett. Érdekesség, hogy a lemez a világ különböző pontjain, távmunkában készült.

Az album különlegessége, hogy három újra felvett dalt is tartalmaz, részben a zenekar tizedik évfordulója alkalmából. Közülük kettő szerintem egyértelműen a lemez legjobb pillanatai közé tartozik. A Skin From Bones lüktető ritmikája könnyedén magával ragad, míg a Mark Of My Sins dögös riffjeit emlékezetes dallamok ellensúlyozzák, ettől válik igazán kerek egésszé. Ugyanez elmondható az új szerzemények közül a Venom In Me és a Box With Spirits esetében is. Az album csúcspontja azonban számomra a Hold Your Fire, amelyben Samy Elbanna (Lost Society) vendégszerepel. Ez egy hagyományosabb megközelítésű, mégis friss megszólalású dal.

Hogy egy kicsit teljesebb legyen a kép, a zenekar időnként túlzásba viszi a popos elemeket. Erre jó példa az érzelmes Miss Me When I'm Gone, illetve a hasonló hangulatú In The Center Of A Miracle. Ezek a dalok ugyan jól megírtak, de nálam kissé megtörik az album lendületét.

Első hallgatásra tetszett a Requiem For A Pipe Dream, másodszorra azonban már árnyaltabb lett a kép. Nem csalódtam benne, inkább kiderült, hogy a kommerszebb, popos részek időnként elviszik a fókuszt. A léc végül fenn maradt, de azért rendesen rezgett, mert ami elsőre izgalmasnak tűnt, az második hallgatásra már nem tudta ugyanazzal az erővel fenntartani a figyelmemet.

„Ez a pop-metalos rágógumi a selymesen csillogó felszíne alatt szertefoszlott illúziókat és digitális magányt rejt – elsőre könnyű beleszeretni, másodjára már a repedések is látszanak.”