Hogy mennyire fontos a névválasztás egy zenekar életében, arra bőven akad példa. Legyen figyelemfelkeltő, áruljon el valamit az adott bandáról, vagy éppen passzoljon az együttes stílusához. Nos, a svéd Narnia esetében ez abszolút telitalálat, hiszen ezzel a névvel szinte csakis power metalt lehet játszani. Az 1996-ban alakult zenekar tagjai erről úgy nyilatkoztak, hogy azért választották a Narnia nevet, mert azt a spirituális, hősies világot hordozza, amelyet a zenéjükön keresztül szerettek volna megfogalmazni.

A pontos stílusmeghatározás valahogy így hangzik: skandináv power metal, neoklasszikus gitárjátékkal, himnikus dallamvezetéssel és keresztény tematikával.

Mivel egy harmincéves zenekarról beszélünk, a srácok már jó ideje bizonyítanak. Gyakorlatilag folyamatosan stabil, megbízható lemezeket szállítanak. Az X, ahogy a címe is mutatja, a Narnia tizedik albuma, amelyet fókuszáltabb dalszerzés és egységesebb kreatív folyamat előzött meg.

Nincs itt semmi hókuszpókusz: egységes, stabil minőségű dalok sorakoznak a lemezen. Nekem helyenként a hard rock is felbukkant, például a nyitó Like a Thief in the Night esetében, amely azonnal berántja a hallgatót. Emellett progresszívebb hatások is érezhetők,főleg a Dream Theater világa bukkan fel, például a God Under Fire és a Walk on Water dalaiban.

Mivel a Narnia skandináv zenekar, a svéd dallamosság és az ahhoz társuló fogósság szinte minden tételben jelen van. Ezt jól mutatja az Oceanwide, amely azt is bizonyítja, hogy a legnagyobb távolságokat néha hittel a legegyszerűbb átszelni.

Az átgondolt dalépítés talán a Remedy (SOS) esetében a leghangsúlyosabb. A narratív verze után érkező refrén így még nagyobb súlyt kap, és pontosan ott üt, ahol kell.

Számomra az album legerősebb pillanata a 2006-os Enter the Gate lemezről ismert The Man from Nazareth folytatása. Ez egy epikus, mély szerzemény, amelyben ugyanaz a zarándok tér vissza, hogy megértse annak az útnak a jelentését, amelyre egykor elindult.

Az album végig egyenletes színvonalon mozog, de ha szigorú akarok lenni, akkor a Jerusalem refrénje valamivel szürkébb a többinél, az Every Breath dallamai között pedig akad néhány ismerősebben csengő megoldás.

Mivel a zenekar nem ma kezdte a szakmát, a zenészi teljesítményre sem lehet panasz. Christian Rivel – Liljegren énekes rutinosan és magabiztosan hozza a dalokat. Martin Härenstam billentyűs a hangzás szerves része, mégsem akar a középpontba kerülni. Jonatan Samuelsson basszusgitáros mélységet ad a zenének, míg Andres Köllerfors feszesen és energikusan dobol. Carl Johan Grimmark gitáros pedig egyértelműen a csapat mozgatórugója: játéka technikás, dallamos és erőteljes.

Az X nem mestermű, hanem mesterek által készített minőségi album. Nem akar világot váltani, de amit vállal, azt fegyelmezetten és magas színvonalon teljesíti. Többszöri hallgatás után sem találtam benne komoly kivetnivalót, így bátran kimondható: a Narnia nem csodát ígér, hanem bizonyosságot – és néha éppen erre van a legnagyobb szükség.

„Az X olyan, mint egy régi mester nyugodt mozdulata, amely mögött évtizedek tapasztalata és bölcsessége húzódik meg.”