A kanadai, Von Groove azon zenekarok táborát erősíti, amelyekről eddig semmit sem hallottam, pedig már 1990-ben megalakultak. Mentségemre szóljon, hogy 2000 óta inaktívak voltak, és több mint húszéves szünet következett az életükben — egyszerűen azért, mert az élet szétszedte őket. Most viszont eljött az idő, hogy újra egymásra találjanak. A Born To Rock, amely a torontói zenekar kilencedik lemeze, eredetileg nem is volt tervben, ezért is gondolják úgy, hogy ez egy őszinte újjászületés. Sőt, már a folytatás is tervben van.

A Von Groove stílusát leginkább melodikus hard rockként lehetne meghatározni, ezen a lemezen azonban egy határozottabb metalos él is érezhető.

Azt kell mondanom, hogy az album felépítése a klasszikus nyolcvanas évekbeli sémát követi: a legerősebb dalokat a lemez elejére sűrítették, míg a végére, kvázi a „B” oldalra már kevésbé karakteres szerzemények és több lírai tétel került. De menjünk csak vissza az elejére, mert ott viszont csak úgy feszülnek az energiák.

A címadó Born To Rock például úgy rúgja be az ajtót, mint a sicc: feelinges, húzós és dallamos. A Fearless és a Champions ugyanilyen energiákkal dolgozik. Előbbi markáns basszustémára épül, utóbbi pedig húz, mint az állat — fényes, büszke és megállíthatatlan. A lelkesedésem azonban néhol kissé visszább esett, mert időnként túlságosan egyértelmű hatások is felbukkannak. Az Adrenaline például erősen megidézi a Black Sabbath  N.I.B. hangulatát, de más dalokban is fel lehet fedezni ismerős fordulatokat. Ennek ellenére ezt egyáltalán nem éreztem hibának vagy cikinek. Talán azért, mert amit csinálnak, az még így is hiteles.

Ezt különösen az Undefeated hallgatása közben éreztem. Talán valamivel több a lassabb dal a kelleténél, de például a záró Always Endlessly tökéletesen hangszerelt, örökké tartó ölelésként működik. Az Angela pedig olyan, mint egy késő esti utazás a múlt felé.

A három zenész kiválóan muzsikál. Michael Shotton énekes tisztán és a stílushoz tökéletesen illően énekel, ráadásul egyáltalán nem öregedett ki a saját hangszínéből. Sokoldalúságát jól mutatja, hogy a dobokat és a billentyűs részeket is ő kezeli. Mladen Borosak gitárjátéka klasszikus hard rock gitározás: dögös, letisztult és végig dalcentrikus. Matthew Gerrard basszusa stabil alapot képez, ugyanakkor több dalban is markánsan jelen van.

Végszó: A Born To Rock jó lemez. Tele van erős dalokkal, lendülettel, húzós dallamokkal és szépen összerakott hangszereléssel, ráadásul bitang jól is szól. Nem makulátlan — néha itt-ott kikacsint egy-egy ismerős fordulat —, de ez semmit nem vesz el abból, hogy egy igényes és kiváló hallgatnivaló, amely bizonyítja: 2026-ban is lehet maradandót alkotni ebben a stílusban.

A nosztalgiára éhes, de mai energiára vágyó rockerek ugyanúgy megtalálhatják benne a helyüket, mint azok a fiatalabb fémfülűek, akik nyitottak egy jól megírt, modern hard rock anyagra.

„Ez a lemez nem kérkedik. Csak megszólal, és az ember érzi benne a múlt és a jelen harsány összhangját. A dallamok mögött ott a bizonyosság: amit egyszer igaznak hittünk, azt ma is érdemes vállalni.”