A mai Fémkapszulaában három lemez, három világ, mégis közös nevező: a dallam és az energia.

Az amerikai S8NT Elektric – Off the Edge modern, alteres-popos metal, erős énekkel és hangulati fókusszal.
A német Victorius – World War Dinosaur túltolt, játékos power metal, epikus refrénekkel és dinoszauruszos káosszal.
A dán Vanir – Wyrd pedig sötétebb, viking/melodic death metal, mitológiai súllyal és keményebb hangzással.

Mindhárom zenekar más irányból jön, de ugyanazt tudja: ragadós dallamokat és végig húzó lendületet.

S8NT Elektric– Off the Edge

Az amerikai S8NT Elektric is a Heti Metal rovat készítése közben került a látóterembe. Ahogy elkezdtem hallgatni a lemezt, gyorsan rájöttem, hogy nem éppen ez az én zenei világom, viszont néha nem árt tágítani a zenei horizontot.

De milyen zenét is játszik a Bri Carbajal énekesnő, Niko Tsangaris és Sinner gitárosok, Harrison Forsythe basszusgitáros, valamint Trey Baker dobos alkotta zenekar? Nos, popos dallamvilágra épülő, a metal energiáit használó modern zenét. Az Off the Edge a 2020-ban alakult banda bemutatkozó albuma, amelyről a zenekar úgy nyilatkozott, hogy egyfajta identitási nyilatkozatként tekintenek rá.

Ami elsőre furcsa volt számomra, az Bri Carbajal énekdallam-világa. Alteres, popos, mégis ad egy sajátos ízt a zenének. Jól működik ez a lüktető Catacomb Flowers Bloom esetében, vagy a saját lelki béke visszaszerzését körbejáró, sodró Peace of Myself” dalban. Az Under That Smile übermelodikus világa egyszerre édes és fenyegető, míg számomra az album két legerősebb tétele a Mirror Image és a TAR. Előbbi egy fokozatosan építkező melodikus tükör, amelyből nem az néz vissza, amit látni szeretnél, hanem maga az igazság. Utóbbi pedig ragacsos dallamaival mászik be az ember fejébe.

Az Off the Edge egy erőteljes, dallamos, élő megszólalású lemez, ahol az alteros, popos dallamok szervesen simulnak bele a dalokba. És érdekes módon pont azok a részek működnek igazán, ahol kevesebb a széteső alternatív hangulat, több a fókusz és nagyobb a húzás.

Az előzetesen hallott dal alapján nem erre számítottam, de rá kellett jönnöm, hogy néha ki kell dugni a fejét az embernek a sövény mögül, különben észre sem veszi, hogy valami teljesen más is működhet. Ez a zene távol áll attól, amit általában hallgatok, mégis végig élveztem, mert van benne egy tiszta, energikus lendület, amely végigviszi az egész albumot. Nem leszek a banda rajongója, de egy próbát bőven megér, mert van benne annyi karakter és dinamika, hogy egyszer végigmenjen rajta az ember.

„Távolságtartóan kezdtem, mert nem az én terepem ez a fajta hangzás. Aztán a dalok fegyelmezett pontossága lassan meggyőzött. A végére már nem volt kérdés: a zene egyszerűen rendet rakott bennem.”

Victorius – World War Dinosaur

A Victorius hetedik lemeze a World War Dinosaur. A német zenekar 2004-ben alakult, a jelenlegi felállást pedig David Baßin énekes, Flo és Dirk Scharsich gitárosok, Frank Koppe dobos, valamint Andreas Dockhorn basszusgitáros alkotják. A stílus már a névből is sejthető: power metal. De nem csak simán, hanem egy humoros, grandiózus, dinoszauruszokkal teli fantasyvilággal nyakon öntve.

Ez elsőre nem hangzik túl komolyan, így volt bennem némi kétely az album meghallgatása előtt. A nyitó Kingdom of the Sun azonban gyorsan helyretett mindent. Ugyan tele van power metalos sablonokkal, de nőjön ki a hajam újra, ha ez nem működik. A zenekar teljes természetességgel tolja a vágtázó, megadallamos témákat, de ha kell, egy kicsit málházni is tudnak. Ilyen például a címadó World War Dinosaur, amely gyakorlatilag a dinoszauruszok D-napja. A dalban az Orden Ogan és Angus McSIX is vendégszerepel.

Aztán amikor a Jurassic Parkot kilövik a világűrbe, akkor érkezik a Dinosaur Warfare. De van itt dal az Asenblut vendégszereplésével is, ez az „Evil Mean Megalodon, vagy éppen össznépi zászlólengetés a Brachio Bazooka Battalion képében. Ha pedig szükséges, simán bekeményednek, mint a March to War esetében, amelynek témái már közelebb állnak a klasszikus heavy metal világához.

A sok dinoszauruszos őrület ellenére a World War Dinosaur nem konceptalbum, de tematikailag mégis egységes. Tulajdonképpen egy teljesen elszállt dinoszaurusz-sci-fi univerzum, tudatosan túltolva, mégis annyi öniróniával, hogy egyszer sem válik kínossá.

A Victorius könnyedén, zsigerből játssza ezt a power metalt. Nincs benne semmi forradalmi, és valahol pont ez benne a különleges. Szinte végig fenntartja a figyelmet, mert működik benne az a felszabadult lendület, amely sok hasonló zenekarból hiányzik. Power metal rajongóknak erősen ajánlott.

„Ahogy megszólalt ez a dinoszaurusz-metal, érezni lehetett benne a könnyed rendet. A zenekar elegánsan, erőlködés nélkül játszik, az ember pedig egyszer csak ebben a lebegő lendületben találja magát.”

Vanir – Wyrd

 A Vanir a skandináv mitológiában a termékenység, bölcsesség és mágia isteneinek neve. A dán zenekar pedig ennek szellemiségét viszi tovább, a múlt és jelen határán mozgó zenét játszik.

A banda 2009-ben alakult, a Wyrd pedig a nyolcadik nagylemezük. A Vanir tagsága: Martin Holmsgaard Håkan ének, Lasse Heiberg és Kirk Backarach gitár, Mikael Christensen basszusgitár, valamint Jon Elmquist dob.

A zenei DNS-ük: viking folk gyökerek, melodikus death metal, történelmi epika és dán ridegség.

És ez hogyan jelenik meg a dalokban? Markánsan. A nyitó Against the Storm már rögtön hozza mindazt, amit a zenekar képvisel: melodikus, dögös, erőteljes kezdés. A harcias Braavalla és Boudica a skandináv csataterek legendáit idézik meg, erővel és dallamokkal egyensúlyozva.

De van itt sötétebb oldal is. A Helgrindr nyomasztó, fekete szívként lüktető darab, míg a Mod og Ære power metalos elemekkel feltöltött, zászlólengetős himnusz, amely kiemelkedik a lemez emelkedettebb pillanatai közül.

Az album erőteljesen és tisztán szól, a zenészi teljesítmény pedig kifogástalan. A Wyrd dalaiban ott a sebesség és a keménység, a dallamok pedig nem idegen testek, hanem a dalok saját vérkeringésének természetes részei. A Wyrd-en nincs erőlködés, az egész lemez szépen áramlik, és ha a hangulat elkap, akkor végül szorosan körbe ölel.

„A lemez könnyed, szinte játékos természetességgel fűzi össze a dallamokat, miközben olyan kemény, mint a vas, amelyet mégis biztos