Mivel nyugat-magyarországi vagyok, ha a fővárosba vitt az utam, Tatabányát mindig érinteni kellett. Ha koncert vagy bármi más miatt Budapestre utaztam, elhaladtam a Turul-szobor vigyázó tekintete alatt. Sőt, a nyolcvanas években még focimeccsre is jártam a bányászvárosba. Aztán a rendszerváltás után a szénbányászatnak vége lett, és a kilencvenes évek végén alakult Agregator sem születhetett volna autentikusabb helyre a maga dallamos, darkos death metal zenéjével.

Hogy pontosítsuk: az Agregator zenei DNS-e olyan, mintha a magyar melankólia kovácsolna magának death metal testet: lassú, súlyos, őszinte, és minden hang mögött ott áll a hús-vér ember.

A zenekarnak az évek során több kiadványa is megjelent már, nekem viszont ez az első találkozásom velük. A tervek szerint hamarosan érkezik egy nagylemez is, ennek előfutára az Elízium EP, amelynek dalai már korábban is léteztek, de a végső verziók egyfajta második érésen mentek keresztül.

A stílus már önmagában támpontot ad az EP hangulatával kapcsolatban, hiszen a komorság markáns jelenléte végig meghatározó. A nyitó Elízium is ilyen: súlyos, sötét, mégis kifejezetten fogós refrénnel dolgozik. A dal közepe fokozatosan sűrűsödik be, szinte lassú alámerüléssé válik. A Tizenhármas ajtó sem egy vidám történet, helyette átgondolt és érzelmileg rétegzett szerzemény, amelynek dallamíveiben végig ott húzódik a korábban említett melankólia.

A Súgd meg még egy fokozattal feljebb kapcsol a komorságváltón, mégis marad benne valami furcsa melegség. A többrétegű vokálok, a pontosan illeszkedő gitárszóló és a fokozatos építkezés a végére szinte katartikussá teszik. A Hamuban szintén szépen építkezik, hangulatában azonban nyitottabb, a refrén pedig kifejezetten melodikus. Ez a dal nem lezárás, hanem elengedés.

A hangszeres teljesítmény minden fronton erős, és a szövegek is működnek. Mikus Tamás hiteles énekes: nem frontemberként szólal meg, hanem emberként. A gitárosok, Horváth Attila és Katona Rajmund, közös légteret építenek fegyelmezett, hideg akkordokkal és mozgó dallamívekkel. A ritmusszekció, Kun József dobos és Lázár Bálint basszusgitáros/vokalista stabil alapot biztosít, előbbi pedig kiválóan érzi a dalok fojtott lüktetését.

Az Elízium négy tétele úgy működik, mint egy lassan mélyülő alagút: minden dal egy újabb rétegét tárja fel annak a fojtott, szürke atmoszférának, amely az Agregator jelenlegi hangzásának lényege. A zenekar fegyelmezett visszafogottsága és a dalok érzelmi súlya együtt olyan anyagot eredményez, amely nem harsány, hanem maradandó.

„Az Elízium úgy szól, mint egy belső, sötét vallomás, amelyet az ember nem keres, mégis egyszer csak ott találja magában.”