Vreid – The Skies Turn Black

Fekete ég alatt mozdul a hegyek lélegzete,
jégből faragott dallamok húzzák szét a csendet.
A múlt árnyai menetelnek a hóba vájt ösvényeken,
és a sötétben valami ősi erő lassan nevetni kezd.

Mivel a Vreid zenekarról lövésem sem volt, és valahogy el kell kezdeni az irományt, kerestem egy norvég verset. Abból kiragadtam ezt a pár sort, amely nagyjából illik a zenekar új lemezéhez. A bandát eddig nem ismertem, mégis úgy csapott arcon ez az album, mintha mindig is ott lapult volna a polcomon — csak arra várt, hogy végre meghalljam.

A 2004-ben alakult zenekarnak ez a tizedik lemeze. A Vreid melodikus black metalt játszik, black ’n’ rollos gerinccel és erős norvég tájhangulattal.

Az előző két lemez fogadtatásának is utánanéztem, hogy valamennyire képben legyek. A 2018-as Lifehunger kísérletezőbb és ezért megosztóbb anyag volt, ugyanakkor fordulópontnak is számít. A 2021-es Wild North West már erősebb és sokszínűbb irányt mutatott.

Egy interjúban a zenekar tagjai elmondták, hogy az új album egyfajta kreatív újjászületés, amely új energiákat és irányokat nyitott meg számukra. A norvég természet és a belső feszültségek egyszerre formálták a lemez dalait.

Őszintén szólva ilyen színes albumot ritkán hallani. Van itt folkos gitárdallammal átszőtt, a norvég erdők megtisztító magányát megidéző szerzemény, From These Woods. Aztán erőteljes, thrash alapú The Skies Turn Black, vagy a céltudatosabb, atmoszférikus A Second Death. Megjelenik a zenekar alapjait idéző, egyszerűbb black ’n’ roll tétel, a Build and Destroy. Ezután jön a folyamatosan építkező black metal vonal, Chaos címmel, majd a melankolikus és harcias Flammen.

Tudom, hogy ez így most kicsit felsorolás jellegű, de tényleg nehéz ezt a zenei kavalkádot egyszerűen összefoglalni. Ráadásul a legerősebb dalok a végére maradtak: a pattogós, black metalos, de Amon Amarth jellegű riffekkel támadó Smile of Hate, a letisztult, tágas hangszerelésű Echoes of Life, illetve a súlyos, földrengésszerű The Earth Rumbled.

Persze mindez a zenészi teljesítmény nélkül nem jött volna létre. Sture Dingsøyr énekes és gitáros szélesebb hangszínskálát használ, és stabil alapot ad a daloknak. Karle Hváll Kvåle basszusjátéka előtérben marad, nemcsak követi a témákat, hanem dallamrétegeket is hozzáad. Jørn Steingrim Holen dobjátéka természetes hangzású, mégis dinamikus, míg Stian Storm Baggateig a lemez atmoszférájának egyik kulcsépítője, Espen billentyűi pedig ezeknek a rétegeknek a megtartó pillérei.

A The Skies Turn Black  nem egyszerűen egy kiváló album, hanem egy hideg, sokszínű erődemonstráció. Minden dal más arcot mutat, és ez nem identitászavar, hanem tudatos rétegzés. Mintha a zenekar saját árnyékait és fényeit feszítené egymásnak. A Vreid ezzel a lemezzel egy új korszak küszöbére lépett, ahol a múlt sötét öröksége és a jelen nyers ereje végre közös ritmusra talál.

Ez a zene nem csak megszólal — felemel, és lassan elidőzik benned, mint egy halk, hosszú visszhang.

„A dalok úgy peregnek, mint a hideg fényű gyöngyök: mind más szín, mind más rezdülés, mégis ugyanaz a titok csillan bennük.”