Ebben a Fémkapszulában ismét három külön világ találkozik, három különféle megközelítése ugyanannak az alapvetésnek: hogyan szól ma a súlyos zene, és mennyi erő maradt még a klasszikus formákban.

A svéd Vomitory továbbra is kompromisszummentes death metal gépezetként darálja végig a maga brutális, nyers világát, ahol minden riff a széthullás szélén egyensúlyoz. A kanadai Threat Signal ezzel szemben modern metalcore-ral dolgozik, gépiesen feszes ritmusokkal és sötét, érzelmi feszültségekkel, még ha nem is minden pillanatban találja el ugyanazt az erőt. A kaliforniai Nukem pedig a Bay Area thrash hagyományait hozza vissza modern megszólalással, vendégszólókkal és klasszikus, nyers energiával, ami egyszerre ismerős és friss.

Három zenekar, három eltérő megközelítés, mégis közös bennük a lényeg: a súly, a feszültség és az a fajta zenei őszinteség, ami miatt ezek a műfajok még mindig élnek és működnek.

Vomitory – In Death Throes

A műfaj kedvelőinek a svéd Vomitory zenekart aligha kell bemutatni. A banda 1989-ben alakult, az In Death Throes pedig már a tizedik lemezük, bár a csapat idővonala korántsem volt egyenes. 2013-ban feloszlottak, majd 2017-ben reaktiválták magukat, igaz, akkor még nem készítettek új anyagot. Erre egészen 2023-ig kellett várni, amikor megjelent az erős visszatérésnek számító All Heads Are Gonna Roll.

A Vomitory zenéje hamisítatlan svéd death metal: zúzós lendület, nyersen és puszta dühvel.

A zenekar jelenlegi felállása: Erik Rundqvist ének/basszusgitár, Tobias Gustafsson dobok, Urban Gustafsson és Christian Fredriksson gitárok.

Egy interjúban elmondták, hogy a lemez célja egy még brutálisabb és intenzívebb, kompromisszummentes svéd death metal album elkészítése volt.

A bandában megvan a hajlandóság arra, hogy a folyamatos darálást megtörjék, és ezt szinte minden dalba belecsempészik. A szerzemények nyersek, a tempók pedig mennek, mint a meszes. Ha kell, visszafogják a sebességet, súlyt adnak a riffeknek, majd újra belehúznak. Ez tökéletesen hallható az Erased In Red és a Forever Scorned dalaiban.

Néhol thrash és black metalos elemek is felbukkannak, sőt az In Death Throes még dallamosabb pillanatokat is villant. A dalok azonban továbbra is elsősorban az erőről szólnak, ahogy azt az Oblivion Protocol, a For Gore And Country vagy a melodikusabb részekkel megtűzdelt Wrath Unbound is bizonyítja.

Az album hangzása kifejezetten erős: öblös, tiszta, és minden hangszer jól hallható.

Mivel vérbeli death metalról beszélünk, nem kérdés, hogy aki nincs otthon a műfajban, annak ez a lemez valószínűleg keveset fog mondani. A stílus kedvelőinek viszont az In Death Throes garantáltan erős, adrenalindús perceket szerez. Energikus, lendületes anyag, és még ha fel is bukkannak a műfaj klasszikus sablonjai, a Vomitory olyan erővel és hitelességgel játssza őket, hogy minden hang a helyére kattan.

Az In Death Throes kiváló hangzású, brutális minőségű lemez — a svéd death metal egyik legmagabiztosabb idei állásfoglalása.

„Dacos, vasízű zsoltár ez, amelyben a halál fekete lángja újra és újra fellobban.”

Threat Signal – Revelations

A kanadai Threat Signal 2004 óta működik, a Revelations pedig már az ötödik lemezük. Az előző album óta eltelt kilenc év után igazán aktuális volt egy új anyag.

A zenekar felállása: Jon Howard ének, Travis Montgomery és Oswin Wong gitárok, Joey Muha dobok, valamint Ryan Miller basszusgitár.

A Threat Signal stílusa gépiesen precíz metalcore: modern riffek, melodikus refrének, sötét társadalmi és pszichológiai témák, valamint kettős vokál jellemzi. A zenekar láthatóan törekszik a fogós dallamokra is — igaz, ez nem minden esetben sikerül egyformán erősen.

A lemezen erre is találni példát. A zaklatott Exiled The Demons esetében például jól működik a dallam és a súly egyensúlya. Az album legerősebb tétele viszont egyértelműen az NME, amelyben a masszív riffek mellé erőteljes elektronikus háttér társul.

Az érzelmi vonal szintén hangsúlyos a zenekar dalaiban. A Hell To Pay szenvedélyesen építkező ívével működik jól, míg a Live For You líraibb dallamokkal és szaggatottabb dinamikával emelkedik ki.

De hogy ne csak dicsérjem a lemezt: akadnak kevésbé erős pillanatok is. A Fire At Will refrénje például kissé erőltetettnek hat.

Érdekesség, hogy az egész album Jon Howard saját otthoni stúdiójában készült.

Ez az a fajta metalcore, amit tényleg könnyű szeretni: megvan benne a metal nyers ereje, a düh és a folyamatos feszültség, miközben végig gitárcentrikus marad. A riffek súlyosak, helyenként szaggatottak, a dallamok pedig szépen simulnak rájuk, így az egész anyag egységes képet mutat.

Nem minden dal üt ugyanakkorát, de a kilencéves csend után a Revelations egy erős, összeszedett és meggyőző visszatérő lemez.

„A dalok finom, mégis kegyetlen fényben csillannak meg, mintha a fájdalomnak is volna saját eleganciája.”

Nukem – The Grave Remains

A kaliforniai Nukem zenekar 2012-ben alakult, a The Grave Remains pedig a második albumuk — igaz, az első lemezük már tíz évvel ezelőtt jelent meg.

A zenekar felállása: Steve Brogden ének/gitár, Don Lauder basszusgitár, Norm Leggio dobok és Xander Gambini gitár.

A srácok egy interjúban elég markánsan fogalmazták meg az általuk játszott zene lényegét: old school Bay Area thrash metal modernebb, erősebb és teltebb hangzással. A céljuk pedig egyértelműen az volt, hogy ezzel a lemezzel magasabbra tegyék a lécet.

Az album érdekessége, hogy több ismert vendégzenész is szólózik rajta: Gary Holt és Lee Altus az Exodusból, Rob Cavestany a Death Angelből, valamint Russ Tippins a Satanből.

A The Grave Remains jó hangzású, gyors és agresszív lemez. Az old school gyökerek annyira mélyen beágyazódtak a zenekar zenéjébe, hogy lehetetlen nem észrevenni őket. Az Into The Kill Zone például erősen Slayer- és Exodus-hatású, míg a Random Acts Of Violence lendületes, klasszikus thrash roham. Az Empress Of Evil pedig olyan, mintha a Slayer és a Testament fogott volna kezet egy sötét sikátorban.

Tulajdonképpen minden benne van, amiért a Bay Area thrasht szeretni lehet. A lemezen helyet kapott egy instrumentális szerzemény is, a Pro Mortuis, amely vérbeli thrash témázás: melodikus, lendületes, kiváló gitárjátékkal, ének nélkül is remekül működik.

Semmi különös nem történik — a Nukem egyszerűen játssza a jóféle Bay Area thrasht modern megszólalással és kellő erővel. Az album kiválóan szól, a zenészek pedig, főleg gitárfronton, kifejezetten erős teljesítményt nyújtanak.

Nincsenek hatalmas meglepetések, de üresjáratok sem: a The Grave Remains hiteles, élvezetes és sallangmentes thrash metal lemez.

„Vasból kovácsolt, dacos zsoltár ez, amelyben a modern kor dühe és a régi thrash szent lángja egyszerre lobban fel.”