Három lemez, három teljesen eltérő metalvilág az Iron Savior, ERRA és Graufar jóvoltából. Feldolgozások, progresszív metalcore és sötét extrém metal ível egyetlen Fémkapszulában, megmutatva, mennyire sokszínű tud lenni a műfaj. Mindhárom album más irányból közelít, de közös bennük az igényesség és a saját hang keresése. Múltidézés, érzelmi mélység és pusztító erő egy helyen.

Iron Savior-Awesome Anthems of Galaxy

A német heavy metalos Iron Savior 18. albuma egy kizárólag feldolgozásokat tartalmazó kiadvány. Ez persze nem példa nélküli a zenetörténelemben. A zenekar a 70-es és 80-as évek popdalaihoz nyúlt, és igyekezett azokat a saját képére formálni.

A történetnek azonban van előzménye. A 2002-es Condition Red bónuszdala egy Seal-feldolgozás volt, a Crazy. A felvétel sikeres lett, sőt egy HBO-sorozatban is felbukkant. A rajongók is pozitívan fogadták, így részben az ő ösztönzésükre született meg ez a teljes egészében feldolgozásokból álló album.

Az Iron Savior 1996-ban alakult Hamburgban. Gyökerei a brit heavy metalból táplálkoznak, de erősen jelen van benne a germán power metal vonal is. A zenekarra a precíz játék, a sci-fi témák, valamint a feszes, dallamos zene  a jellemző.

Egy interjúban elmondták, hogy a lemez célja az őszinte tisztelgés volt, miközben azt is szerették volna megmutatni, hogy az Iron Savior gyakorlatilag bármilyen műfajt képes fémes köntösbe öltöztetni.

Ez részben sikerült is. A dalok ugyanis több csoportra oszthatók. Vannak olyan szerzemények, amelyek eredetileg is erősek voltak, és a metalos átdolgozás még tovább emeli őket. Ilyen például a When the Rain Begins to Fall, a Maniac, vagy a Take On Me az A-ha-tól. Ide sorolható még a She's Like the Wind, a (I Just) Died in Your Arms, valamint a kissé már elcsépelt Forever Young is. Jól működik a Since You Been Gone feldolgozása is. A lemez egyik csúcspontja pedig egyértelműen a záró Catch Me I'm Falling, amely alaposan fel lett turbózva.

A többi dal viszont vagy csak minimálisan lett jobb, vagy eleve menthetetlen alapanyagból indult. És itt jön a lemez legnagyobb problémája: a mennyiség. Összesen 17 dal szerepel rajta. Ha ebből lefaragnánk a kevésbé működő darabokat, és maradna egy feszes, körülbelül tízszámos anyag, egészen más lenne az összkép.

A zenekar tagjai:

• Piet Sielck – ének, gitár
• Patrick Opitz – basszusgitár
• Patrick Klose – dob
• Joachim Küstner – gitár

Összességében tehát bármennyire is nemes cél vezette a zenekart, ide nagyon is illik a mondás: a kevesebb néha több. A hangszeres teljesítmény, a hangzás és a hangszerelés színvonala ugyanis kifogástalan, sőt kifejezetten magas. Csak éppen túl sok az anyag.

„Ezek a régi dallamok úgy villannak meg a metal páncélján, mint egy elfeledett emlék, amely hirtelen új fényben ragyog.”

ERRA – Silence Outlives the Earth

Van egyfajta vonzalmam a metalcore-hoz, mostanában többet hallgatom, mint korábban. Még akkor is, ha nem mindig talál el teljesen, de szeretek elbíbelődni a stílusban mozgó zenekarokkal.

Az ERRA egy amerikai progresszív metalcore banda, 2007-ben alakultak, és a Silence Outlives the Earth a hetedik albumuk. A csapatot a következő zenészek alkotják:

• J.T. Cavey – ének, a keményebb vokálokért felel
• Jesse Cash – gitár, tiszta ének
• Alex Ballew – dob
• Conor Hesse – basszusgitár
• Clint Tustin – gitár

A felállásból is látszik, hogy az ERRA erősen épít a kettős vokális dinamikára. Zenéjükben az atmoszférikus, alternatív hatások keverednek a technikás metalcore-ral, mindezt egy érzelmes, helyenként kifejezetten melankolikus hangulatba ágyazva.

Nézzünk néhány dalt a lemezről.

A Stelliform már az elején megmutatja a zenekar erősségeit: lüktető dinamika, sodró lendület és egy érzelmes, fogós refrén. A Gore of Being egy többrétegű tétel, amely a veszteség feldolgozását járja körül, míg a Cicada Sirens egyszerre dögös és borongós darab. A Spiral of Liminal Infinity lebegősebb textúráival lassan, szinte észrevétlenül húz be.

Az utolsó három dal egy tudatosan felépített végjáték-trilógia. Közülük a The Many Names of God és az In the Gut of the World az album legsúlyosabb pillanatai. Előbbi egy dühös, feszes zúzás, utóbbi pedig egy masszív, elszabadult energiákkal teli szerzemény.

Az ERRA dalaiban ott bujkál egyfajta keserédes melankólia. A tördeltebb riffek adják a progresszív élt, és egyértelműen érződik, hogy a számok nem csak egymás mellé dobált ötletek, hanem átgondolt, tudatosan felépített kompozíciók. A lemez dinamikája ugyan hullámzó, de ez inkább erény, mint hiba. Kell hozzá egy bizonyos hangulat, mert egyáltalán nem könnyed vagy felszínes anyag.

Valahol a panaszos hangulatú alternatív metal és a technikás metalcore határán mozog a Silence Outlives the Earth, és az erre fogékony hallgatóknak kifejezetten erős élményt adhat.

„A zene rétegei könyörtelenül tárják fel önmagukat, mintha minden hang mögött egy újabb, mélyebb seb húzódna.”

Graufar – Via Necropolis

Az osztrák Graufar egy friss formáció a szomszédból. 2020-ban alakultak, és a Via Necropolis a második nagylemezük. Már a Scordalus című debütanyag is pozitív fogadtatásban részesült, de az új albummal sikerült még egy szinttel feljebb lépniük.

A Graufar zenei DNS-e nagyjából így írható le: black metalos alapok, death metalos brutalitás, thrashes lendület, sötét atmoszféra és enyhén koszos hangzás. A zenekar tagjai:

• Gernot Graf – ének, gitár
• Thomas Buchmeier – basszusgitár
• René Hinum – dob
• Michael Herbes – gitár

A banda ügyesen egyensúlyoz a black és death metal határán, miközben folyamatosan becsempészi a thrash energiáit is. Ezek a hatások jól tetten érhetők például a Blizzard and Blaze és a Charon című dalokban. Előbbi sötét, pusztító erejével és lüktető, hullámzó szerkezetével ragad magával, utóbbi pedig technikai megoldásaival emelkedik ki.

A címadó Via Necropolis egy lassabb, rothadó hangulatú,  fortyogó pokolfolyam, amely komótosan, de kérlelhetetlenül hömpölyög előre. A Buried in Flames szintén remek példája annak, milyen jól tudják összeolvasztani a black és death metalt: a két stílus szinte mértani pontossággal illeszkedik egymáshoz, miközben a thrash lendület sem hiányzik belőle. Erős darab, ahogy gyakorlatilag az összes tétel az.

A Via Necropolis több rétegű dalokból építkezik, ahol a különböző stílusok szerves egységet alkotnak. A hangszeres teljesítmény kimagasló, tele ötletes megoldásokkal és jól átgondolt részletekkel. Érett, kiforrott produkció, amelyben a sodrás, az erő és a súly mellett ott van a nem sablonos dalszerkezetek izgalma is.

Kifejezetten erős album.

„A Via Necropolis zenei rétegei könyörtelenül tárják fel önmagukat, mintha minden hang mögött egy újabb, mélyebb seb húzódna.”