Pár hete a Metal Church 1991-es The Human Factor albumáról írtam a 35 éves jubileum kapcsán, és akkor energikusnak, lendületesnek és frissnek neveztem. A most megjelent, 14. lemezükre ugyanez gond nélkül ráhúzható.

A legendás zenekar rengeteg vihart és számtalan tagcserét megélt már, és pár évvel ezelőtt a megszűnés határára került. Az egyetlen megmaradt alapító tag, Kurdt Vanderhoof gitáros azonban kapott egy demót Brian Allen énekestől, amelyen a zenekar klasszikus korszakainak dalait énekelte, a Mike Howe és David Wayne nevével fémjelzett időszakokból. A felvételek meggyőzték a gitárost arról, hogy van értelme a folytatásnak, és igenis lehet még jövője a zenekarnak. Ráadásul csatlakozott hozzájuk Ken Mary dobos és a Megadeth legendás basszusgitárosa, Dave Ellefson is, így már nekiállhattak az új dalok megírásának.

Nézzük, milyen szerzeményeket sikerült összehozniuk. A Brainwash Game nyitja a lemezt, vérbeli Metal Church tétel, komor, erőteljes, szinte szétfeszíti az energia. A közepén a melodikus gitárjáték kissé eltávolodik a fő sodortól, de ez kifejezetten jót tesz neki. A F.A.F.O. egy gyorsabb, dühösebb, thrashbe hajló darab. A címadó Dead to Rights betonkemény riffekkel indít, komoly feszültség dolgozik benne, a középrészben pedig még súlyosabbá válik, kifejezetten baljós hangulattal.

A Deep Cover Shakedown az album egyik legerősebb pillanata, komor és súlyos, a refrén mégis eltér a megszokottól, és pont ettől működik igazán. A lávaszerűen hömpölygő Feel the Fire refrénje szintén új irányba viszi a dalt, de ez is remekül áll neki. A The Show is csúcstétel, erős riffekkel és egy visszafogottabb, nyugodtabb kiállással. A Heaven Knows Slip Away sem marad el sokkal, feszes tempójú, dinamikus és határozott.

A No Memory egy direktebb, letisztultabb, mégis kifejezetten erős szám, végig fenntartja a figyelmet, és jól illeszkedik a lemez egészéhez. A Wasted Time talán egy árnyalattal halványabb a többinél, kissé sablonosabb érzetet kelt, míg a záró My Wrath erőteljes lezárás, lendületes, hangulatváltásokkal teli és kellően dühös.

Maga a lemez nem kísérletező, inkább feszes, letisztult és lényegre törő dalszerkezetekkel dolgozik, komor hangulatú tételek gyűjteménye. Az egész egy tudatosan újragondolt struktúrát követ, amely a kemény és határozott irányvonalat tartja szem előtt.

Az album jól szól, a zenészek pedig kifejezetten magas szinten teljesítenek. Brian Allen hozza a klasszikus korszakok energiáját, sőt, saját nyersebb, karcosabb karakterével még hozzá is tesz. A két gitáros, Kurdt Vanderhoof és Rick Van Zandt játékában egyszerre van jelen a hagyomány és a modern megszólalás súlya. Dave Ellefson masszív tartóoszlopként működik, és Ken Mary dobossal együtt az album stabil alapját adják.

A Dead to Rights egy mélyre húzó energiaerőmű. A lemeznek megvan a klasszikus Metal Church, hangulata és a modern 21. századi energiái, ezen felül hallani, hogy hogy jó formában vannak. Komor erős, de önazonos, beleadtak mindent, amit tudtak, tehetséget, rutint és a zene iránti alázatukat.

„A zenekar fegyelme és ereje azt a ritka pillanatot idézi, amikor az ember rájön: a rend és a szenvedély néha ugyanabból a forrásból fakad”