A mai Fémkapszula három, egymástól távol eső zenei világot zár magába, mégis mindegyikben ott rejlik egy váratlan csavar. A Møl a modern metal és a shoegaze ködét keveri, a Kaine a thrash és a NWOBHM lendületét idézi, a Stam1na pedig progresszíven forgatja fel a thrash és a melodeth szabályait. Akinek kedve van letérni a szokványos ösvényről, ezekkel a zenekarokkal érdemes próbát tennie.

Møl – Dreamcrush

A 2012-ben alakult dán zenekar harmadik lemeze a Dreamcrush. A műfaji meghatározással eleinte bajban voltam, végül magamban modern metalként könyveltem el. De csak nem hagyott nyugodni a gondolat, megnéztem a szakmai forrásokat, ezt találtam: A shoegaze érzelmi fényét és a black metal intenzítását gyúrja össze. Jó, akkor legyen így!

A banda felállása: Kim Song Sternkopf ének, Ken Kjels dob, Nicolai Hansen és Sigurd Kehlet gitár, valamint Holger Rumph Frost basszusgitár.

Mivel a műfaji kereteket nem igazán tudtam pontosan belőni, inkább az érzéseimre hagyatkoztam. Így is akadt jó pár dal, amely megragadott. Ilyen a Små Forlis, amely egy melodikus ívvel rendelkező, éteri sodrású tétel, ahol a fájdalom nem sebként, hanem emlékként van jelen. A Young volt az a nóta, amivel felkeltették az érdeklődésemet: egy hullámzó szerkezetű kompozíció, amely a melankóliát szinte súlyként használja.

Bejött még a Garland, amely szépen építkező érzelmi hullámokra épül, majd amikor beindul, olyan, mint egy örvénylő zuhanás. A melankolikus hangulat ott van A Former Blueprint esetében is, itt azonban több réteg rakódik egymásra, amitől az egész jóval drámaibb lesz. Tetszett a Mimic energikus, sodró lendülete is, amely tulajdonképpen az album egyik legkeményebb darabja: disszonáns feszültség, vibráló önvallomás a széthullásról.

Ezt az albumot elsőre kissé idegennek éreztem, ki kellett lépnem a komfortzónámból, hogy közelebb kerüljek hozzá. Vannak zenék, amelyek nem jönnek feléd, neked kell elindulni feléjük. Ha ez megtörténik, akkor viszont megéri, mert van bennük valami megfoghatatlan hangulat, ami ott marad veled.

Ezért érdemes néha elkalandozni, távolabbi, ismeretlenebb zenei vizekre.

„Ez a lemez, ha kissé idegen is, úgy vonz, mint egy elfeledett érzés, amely egyszer még visszatér”

Kaine – Extinction’s End

A Kaine zenekar 2009-ben alakult Angliában. Stílusukat tekintve a NWOBHM vonalát viszik tovább, modernebb, thrashesebb, agresszívebb formában. Zenéjük egyszerre tiszteletadás és egy makacs, saját út követése.

A Kaine tagsága a következő:
Rage Sadler – ének, gitár
Isaac Healy – basszusgitár
Liam Etheridge – dob
Toby Woods – gitár

Az Extinction’s End a hatodik albumuk, egy dühödt, energikus, de ha kell, kifejezetten dallamos anyag.

Pontosan ezekkel az erényekkel indít a nyitó All Hail. Tény, hogy kell némi bátorság egy több mint nyolcperces dallal kezdeni egy lemezt, talán nem is a legszerencsésebb döntés, de vállalják. A Slave to the Grind az agresszív kezdés után szinte teljesen lecsendesedik, majd egy szép törésből építkezve éled újjá. A Protesting for Profit talán az album legerősebb darabja. Benne van minden, ami a Kaine zenéjére jellemző, ráadásul dalként is kiválóan működik: erős témák, jól megfogalmazott mondanivaló. A Storm Is Coming esetében is jól összeáll a kép, sőt itt még hangsúlyosabban jelenik meg a dallamos gitárjáték is.

Az Extinction’s End összességében egy fegyelmezett, gyors és dühös metallemez: thrash és heavy alapokra épít, de dallamos refrénekkel és erőteljes NWOBHM-hatásokkal teszi egyértelművé, mit akar. A gitármunka végig pontos és ötletgazdag. A lemez igazi ereje az őszinteségében rejlik, ettől válik igazán hitelessé.

Itt nincs mellébeszélés: a thrash és a heavy úgy csapódik össze, mint két megvadult ököl.

Stam1na – Apnea

A Stam1na egy 1996-ban alapított finn zenekar. A bandában tevékenykedő muzsikusok a következők:
Antti Hyyrynen – ének, gitár
Peppo Velin – dob
Pekka Olkkonen – gitár
Kai-Pekka Kangasmäki – basszusgitár
Emil Läteenmäki – billentyűk

Az Apnea már a 11. lemezük, és a zenekar lényegét jól megmutatja: a thrash feszességét keverik a progresszív metal technikásságával, mindezt finn nyelven. Dalaik így válnak egyszerre energikussá és gondolkodtatóvá. A váratlan zenei megoldások is hozzájárulnak ahhoz, hogy ezt a különleges hangzást tovább finomítsák és egyedivé tegyék.

A lemez legerősebb dalai közé tartozik például az Opas, amely egy lüktető, erősen progos jelenléttel bíró, csavaros, vad tempójú, mégis dallamos tétel. A Golem más irányból közelít: hadarós verze és elszállós refrén találkozik benne, egyszerre mély és agresszív. Tele van hangulat- és tempóváltásokkal, végig izgalmas, masszív és lendületes. A Lahja érdekes kettőssége is megragadó: pulzáló, lebegős alapokra épít, a refrén pedig szélesen kitárul. Az Anna Minun Olla Heikon esetében egy enyhe göteborgi melodeath-hatás is felbukkan, sodró dinamika, dallamos refrén és szaggatott, csapkodó felépítés kíséretében.

Az Apnea szerkezete többrétegű és izgalmas, ugyanakkor végig pontosan megkomponált, fegyelmezett rendszerként működik, amelyben a műfajok közötti váltások is szerves részei az egésznek. A zenekar úgy illeszti egymáshoz a különböző irányzatokat, mintha egy bonyolult képlet megoldásán dolgozna, majd rájönne, hogy a szabálytalanság is lehet maga a szabály. A finn nyelv keménysége pedig, határozott kontúrt ad az egész anyagnak.

A banda ismerőinek ez egy újabb precízen kivitelezett megoldás egy összetett feladatra. Ugyanakkor azok is könnyen kapcsolódhatnak hozzá, akik időnként eltávolodnak a direktebb zenéktől, mert az Apnea szabálytalan rendje egyszerre él, és folyamatosan pulzál.

Az Apnea olyan, mint egy finn IKEA-szekrény: mire fejben összerakod, már rég szét is szedett.