The Duskfall – The Everlasting Shadows

A 2001-ben alakult svéd The Duskfall története abból a szempontból kissé szövevényes, hogy nem egy egyenes vonal mentén haladt, ugyanis leállások és tagcserék szabdalják. A zenekar kulcsfigurája az énekes Mikael Sandorf, aki köré szerveződött a társulat. A The Everlasting Shadows a hatodik lemezük, amely tizenkét év után látott napvilágot. Egyes hírek szerint már 2019-ben elkészült, azóta viszont egy fiók mélyén pihent.

Zeneileg a The Duskfall muzsikája szervesen kapcsolódik a göteborgi vonalhoz, noha földrajzilag nem tartozik oda, hiszen a banda Luleåból származik. Az összképet az agresszív, mégis dallamos gitárok, a dupla harmóniák, valamint a sötét, hideg atmoszféra határozza meg.

A nyitó Entomb My Shadows-t teljes egészében áthatja a melodeath szellemiség, szaggatott és folyamatos, gyorsabb és lebegősebb részek váltják egymást. Az As Our Days Are Dying az album egyik legerősebb darabja, itt erősen érződik az In Flames hatása, egy igazi headbanger tétel, fülbemászó gitárívekkel és lüktetéssel. A címadó The Everlasting Shadows esetében a sebesség dominál, mégis többféle textúra bontakozik ki benne, súlyos, atmoszférikus és izgalmas.

Ismét egy csúcspont a World of Lies, amely iszonyatosan dögös és egyfajta dühös igazságtételként hat. A Legion irányvonala szintén Göteborg felé mutat, viszont a földközelibb energiák kevésbé ütnek akkorát. Hasonló a helyzet a gyors és dallamos, ám baljós hangulatú Nights at the Graves esetében is, amely jó dal, de nem a legerősebbek közül való.

Viszont a következő két tétel már más szint. A Kneedeep in the Grave több rétegből építkezik, brutálisan kemény, fejrázós darab, kiváló gitárdallamokkal megtámogatva. Ugyanebbe a kategóriába tartozik a Golem is, súlyos és sötét, mégis a dallamok révén kap egyfajta pozitív töltetet. A záró Peacemaker a béketeremtő szerep cinikus kifordítása, amely szinte kalapácsszerű erővel csap le.

A zenekar szerint ez a legérettebb és legkarakteresebb anyaguk, amelyet tudatosan formáltak olyanná, hogy méltó legyen a visszatéréshez.

És ha már zenekar, érdemes külön szót ejteni a zenészekről is. Mikael Sandorf éneke egyszerre karakteres és mély. A két gitáros, Ronny Edlund és Patrick Forlund nevéhez fűződnek a groove-ok, riffek és melodeath harmóniák, amelyek együtt adják a lemez gerincét. Anton Lindbäck basszusa feszes alapokat biztosít, míg Sebastian Lindgren dobjátéka pontos és lendületes.

A The Everlasting Shadows úgy érkezik meg, mint egy régi barát, aki hosszú idő után tér vissza. Ott van benne a múlt súlya, de már a jelen letisztultabb ereje is. Érezni a régi tűz melegét, ugyanakkor a zenekar hozott magával valami fontosat is, tapasztalatot, fegyelmet és új lendületet. Ez a lemez annak bizonyítéka, hogy vannak visszatérések, amelyek nem nosztalgiából élnek, hanem abból, hogy az évek csendje alatt valami igazán erős formálódott.

„Annyira jó, hogy már-már gyanús, de ilyen dühöt algoritmus