A soron következő három zenekar, amelyek a mostani Fémkapszulában szerepelnek, három külön világ. Három zenei univerzum, amelyeket mégis összeköt valami: mind különlegesek, mind magas hangszeres tudással bíró muzsikusokból állnak. A Révész dallamos stonere, a Megahertz progresszív dögössége és történetmesélő narratívája, valamint az Absuloth lebegős modern metalja mind azt bizonyítja, hogy a magyar underground metal bandákban van potenciál, amely csak arra vár, hogy felfedezzék.

Révész – Amit Várok EP

A Révész zenekar első kiadványa ez a háromszámos EP. A felállás: Kiss Milán ének/gitár, Csernák Tamás basszusgitár és Varga Máté dob.

A banda zenéjét stoner alapok, vastag gitárhangzás, lassú, középtempós témák és egy karakteres, organikus megszólalás jellemzi.

Nézzük a dalokat:

Amit várok:
Lebegősen indul, majd fokozatosan átveszi a helyét egy pulzáló dinamika – rögtön lefekteti az EP alapjait.

Virág:
Melankolikusan áramlik, a középrész viszont elszabadul, ami kifejezetten jól áll neki.

Nem csal:
Vérbeli stoner tétel, mélyre hangolt gitárral és egy kifejezetten erős szólóval.

A Révész zenészei magabiztosan játszanak, a szövegek is rendben vannak, az ének pedig természetesen simul bele a zenébe.

Még ha nem is teljesen az én világom ez a stílus, a zenekar így is betalált. Koszos, poros, nincs túlgondolva, mégis ott van benne az a plusz, ami megfogja a hallgatót.

„Az Amit várok nem akar sokat, mégis minden benne van, amiért újra és újra elő lehet venni.”

Megahertz – Vörös hegedű

A budapesti Megahertz zenekar második lemeze jelent meg a közelmúltban. A trió felállása: Tuskán Zoltán ének/gitár, Tim Gergely basszusgitár és Molnár Bence dob.

A stílus progresszív metal, drámai építkezéssel, filozofikus és morális kérdéseket boncolgató, történetmesélő szövegvilággal.

Számomra leginkább azok a dalok működnek, amelyek irodalmi vagy történelmi témákhoz nyúlnak – ezért jár a pirospont. A Vörös hegedű és a Velencei kalmár története ráadásul eleve hordoz egyfajta metalos drámaiságot.

A címadó tétel jazzes indítással nyit, ami szervesen épül be, majd fokozatosan besúlyosodik – drámai, feszült kompozíció. A Velencei kalmár lüktető tempóját progos elemek színesítik, feszes riffekkel és jól felépített dinamikával. Más az Életút, egy ember teljes életét járja be, rétegről rétegre kibontva, finoman elcsendesülő lezárással, ahogyan maga az élet is teszi.  Az Elveszett emlékekben erős refrénnel, személyes hangvétellel és fokozatosan építkező feszültséggel találkozunk.

A lemez hangzása kifejezetten jól sikerült: súlyos, dögös és tiszta. A hangszerelés feszes és rétegzett, minden hangszer a helyén van. A zenészek technikai tudása kiemelkedő, játékuk pedig egymást kiegészítve, hangsúlyosan, de szerves egységben működik. 

Építő jelleggel: néhány dalban felbukkannak klisésebb szövegi megoldások, és az énektémák sem mindig ütnek be. Ezeken még lehetne finomítani.

Összességében a Vörös hegedű magas színvonalú hangszeres teljesítménnyel megtámogatott album. A történetmesélő megközelítés működik, a riffek és atmoszférák mögött pedig végig ott húzódnak az emberi történetek és belső vívódások és ettől válik igazán átélhetővé az egész.

„ A Vörös hegedű rétegei könyörtelen pontossággal nyílnak meg, míg végül ottmaradunk a saját történetünkkel”

Absuloth– Fájdalomra csak a fájdalom lehet a gyógyír EP

A 2019-ben alakult Absuloth progresszív, modern metal banda második EP-jével jelentkezett. A felállás: Gurszki Máté ének/gitár, Gurszki Gergő basszusgitár és Csontos Milán dob.

Az Absuloth zenéjét a mélyre hangolt, modern gitárhangzás, valamint a progmetal és djent elemeinek természetes keveredése jellemzi. Ehhez társulnak a nem szokványos dallamok, amelyek steril, mégis emberi hangzást adnak az anyagnak.

A dalokról:

• Víz tükrén: Nyomasztó, lassú, lebegő, finom melankólikus hullámzás, a végén pedig egy rövid zúzda.
• Átok: Sűrű, zaklatott, kontrollvesztett kitörés.
• Éntelen: Lebegős, jó dallamokkal operáló tétel.
• Fájdalomra csak a fájdalom lehet a gyógyír: Zúzósabb, de a refrénnél sikerült beleszőni a lebegős atmoszférát.
• Bálvány: Vontatott, kísérletező, kissé borult és dögös zárás

Az Absuloth zenéje úgy működik, hogy alapjaiban a modern metal és a metalcore feszes súlya tartja össze, ugyanakkor a refrénekben lebegő dallamok bontakoznak ki. Ha hagyjuk, teljesen elveszhetünk ebben a zenei tengerben, ami számomra a legnagyobb vonzereje.

„Hallgatom az Absuloth lemezét, és a fájdalom szelíd árnyéka simítja a lelkem, közben pedig mégis valamiféle öröm dereng fel.”