A mai fémkapszula három különböző hangulatú és természetű lemezt rejt magában. A Velian zenéje sötét, futurisztikus és epikus, akár egy borongós látomás. Ezt követi a Temple Of Void, amely finom érzékkel elegyíti a death metal súlyát a doomos és stoneres árnyalatokkal. Végül a Space Of Variations albuma zárja a sort, amely modern és meglepően élvezetes. Azok, akik kedvelik e műfajokat, bizonyosan örömüket lelik benne, de talán mások is közelebb kerülhetnek ehhez a világhoz. Érdemes próbát tenni vele.

Velian – Embers

A bolgár Velian 2015-ben alakult, és az Embers a harmadik albumuk. A zenekar tagjai: Ivan Ivanov énekes, Antonio Mitov basszusgitáros, Velizar Borchev dobos és Dilidan Nedev gitáros.

A Velian stílusa sötét, epikus, modern metal: súlyos riffek, nagyívű dallamok, apokaliptikus atmoszférával. A zenekar a saját stílusát dark metalként definiálta. Hatásaik között ott van az Amorphis újabb munkái, a Dark Tranquillity és az Insomnium.

Egy interjúban a tagok elmondták, hogy az Embers egy új korszak nyitánya, amelyben végre megtalálták azt a hangot, amit évek óta kerestek. Maga a lemez egy konceptalbum, de nem a klasszikus értelemben: inkább tematikus, érzelmi ív vezeti a hallgatót.

Egy pár dalt kiválasztottam, amit most meg is osztanék

A nyitó és címadó Embers egy erőteljes, komor, de felemelő tétel, remek melodikus refrénnel. A következő, The Endless Yearning, szépen folyik, erősen darkos attitűddel. Ennek ellenpontja az Elegy to the Future, amely gyorsabb, keményebb, több rétegű szerzemény. A The All Consuming Fire személyes, kissé bánatos, fájdalmas nóta, szimfonikus elemekkel díszítve. A The Fall áramlása és sebessége mellett erős dallamokkal hatol az elmébe, sikerrel.

Az Embers egy erőteljes, nagyívű, komor és apokaliptikus lemez, amelyet végig áthat a szomorkás érzelem. A produkció magabiztos: rétegzett hangszerelés, markáns vokálok, minden precízen a helyére kerül. Nem akarja újraírni a műfajt, de amit vállal, azt stabilan, erős kézzel teljesíti.

Sötét, epikus és jól összerakott anyag, amely egyértelművé teszi, hogy a Velian nem véletlenül kerül fel egyre több nemzetközi radarra.

„Az Embers olyan zene, amelyben a világvége csendje és az emberi lélek nyugtalansága egyszerre rezdül meg.”

Temple Of Void – The Crawl

A detroiti Temple Of Void a Bolt Thrower-féle death metalt játssza, modern, kísérletező elemekkel, helyenként stoner és doom hatásokkal.
A banda tagjai: Mike Erdody (ének), Jason Pearse (dob), Alex Awn (gitár) és Justin Malek (basszusgitár).

Egy interjúban a tagok elmondták, hogy a The Crawl tudatosan tágítja a Temple Of Void hangzását. Céljuk az volt, hogy ne ragadjanak be a death/doom címkébe.

Nézzük a kiemelkedő dalokat:

• A Poison Icon tempós, fenyegető, egy jól eltalált gitárdallam változtatja a dal szerkezetét.
• A Godless Cynic brutálisan súlyos, mély, bugyborékoló hörgéssel, melankolikus és hullámzó, nem éppen egy házibuli zene.
• A címadó The Crawl nyomasztó, földbe döngölő, mocsárszagú, közepén komoly beindulással.
• A The Twin Stranger gyorsabb, pattogós, kis belassulással, de erős hangulattal.

A The Crawl egy merész, masszív, színes lemez, amelyben több zenei hatás érvényesül. Lassú, őrlő részek után hirtelen robban, energiát tol az arcodba, hogy csak pislogsz. A zenészi teljesítmények kiválóak, a banda pedig átéli a nyomasztó hangulatot, így minden hang hiteles lesz.

A lemez mély, hiteles és mégis élvezetes – ritka kombináció a műfajban.

„A The Crawl sötét, mégis finoman ragyogó zenei virág, amely lassan nyílik ki a füledben.”

Space Of Variations – Poisoned Art

Az ukrán Space Of Variations zenekar érdekes történettel bír. 2009-ben alakultak, ekkor még cirill betűkkel írták a nevüket, és orosz nyelvű dalokat játszottak. 2015-ben váltottak: innentől angolul használják a nevüket, és a zenéjük is angol nyelven szólal meg, amivel ki is tudtak lépni a nemzetközi színtérre.

A Poisoned Art a harmadik lemezük. Zenéjük modern metalcore alapokra épül, amit egy futurisztikus csavarral és apokaliptikus, érzelmileg túlfűtött hangulattal egészítenek ki. Hatásaik között megtalálható a Bring Me The Horizon, az Architects és a Crystal Lake.

A zenekar felállása: Dima Kozhumar ének, Alex Zatserkovny gitár, Anton Kasatkin basszusgitár és Tima Kasatkin dob.

A zenészek az album kapcsán elmondták, hogy a Poisoned Art a trauma és a túlélés lemeze. A cím arra utal, hogy a művészet is megfertőződik, ha az alkotó lelke tele van törésekkel.

A dalok erős érzelmi síkon mozognak, és több kifejezetten markáns szerzemény is helyet kapott a lemezen. Ilyen például a nyitó Tribe, amely egy súlyos, nyomasztó és dühös indítás, egy identitáskereső kiáltás. A Halo egyértelműen megmutatja, hogy van érzékük a dallamokhoz: olyan, mint egy megrepedt üvegen átszűrődő fény. A Mayday pánikroham-tempóban ránt be egy kavargó, digitális örvénybe. A Doppelgänger dinamikus és dallamos tétel, mintha a másik éned próbálna kitörni belőled. A Ghost Town pedig az a dal, amiért igazán szerethető ez a műfaj: szétfeszülő energiák, jól eltalált dallamok, és olyan hatás, mintha a saját múltad visszhangja szólna vissza rád.

Szeretem a metalcore-t. Rengeteg erős zenekar van a színtéren, és a Space Of Variations is közéjük tartozik. Megvan bennük az erő, a lendület és a düh – minden, ami ehhez a műfajhoz kell. Emellett értenek a dallamos refrénekhez is, amelyek szerintem alapvető elemei ennek a stílusnak. Ugyanakkor a zenekar ezen a téren gyakran a határon egyensúlyoz: az ütős, jól működő melódiák és a néha már túl, erőltetett megoldások között.

A Poisoned Art azonban így is egy abszolút élvezhető, modern metalcore album.

„A Poisoned Art úgy csap arcul, mint a nyers élet: dühösen, izzadtan, mégis valami makacs reménnyel”