A Wicked Smile zenekar számomra eddig teljesen ismeretlen banda volt. Eddig. Az új lemezük címadó dala alapján választottam ki őket, hogy egy kicsit elmélyüljek a muzsikájukban.

De milyen zenét is játszik ez az ausztrál csapat?

A stílusuk klasszikus heavy metal, Judas Priest, Iron Maiden és Dio gyökerekkel, az újabb zenekarok közül pedig talán a Primal Fear említhető hatásként. Mindezt a mai kor elvárásaihoz igazítva: zenéjük egyszerre klasszikus és modern, kemény és dallamos.

A csapat 2019-ben, Melbourne-ben alakult, a When Night Falls pedig a második albumuk. Általában a második lemez vízválasztó szokott lenni: sok esetben ekkor dől el, hogy egy jól sikerült debüt után csak egyszeri fellángolásról van-e szó, vagy komolyabb karrier körvonalazódik. Meg kell mondanom, a Wicked Smile jó úton halad, mert ez a mostani egy igazán remek album.

Mivel nem vagyok zenei szakember, gőzöm sincs, mennyire szerencsés, ha a lemez legerősebb dalát tesszük nyitótételnek. A címadó When Night Falls gitárdallama nekem egyértelműen az Iron Maiden – Wasted Years hangulatát juttatja eszembe. Ez egy dögös, lendületes, a refrénben kifejezetten dallamos heavy metal dal – tökéletes belépő.

A következő Back To Back We Stand hallatán is a Maiden ugrik be, bár ez egy direktebb, egyenesebb szerzemény, kiváló refrénnel.

A Face Of The Wicked már vontatottabb, komorabb és súlyosabb darab. A Rebel Souls erőteljes, középtempós, masszív és dallamos tétel.

Ezután viszont két olyan dal következik, amelyek ugyan nem rosszak, de valamivel sablonosabb elemekből építkeznek: a Never Surrender és a Before The Rain.

A Walking The Wire kapcsán három szót jegyeztem fel magamnak: dühös, lendületes, feszült. A Night Time Riders szintén a lemez legerősebb dalai közé tartozik: sodró, energikus és kifejezetten vagány tétel.

Természetesen egy lassabb, érzelmesebb szám is helyet kapott a lemezen – gyakorlatilag kötelező elemként. Ez a Heaven’s Falling Down (Crutch).

Az album újabb kiemelkedő pontja a The Phoenix Will Rise, amely lendületes, nagyívű, felemelő és kifejezetten pozitív hangulatú dal.

A zárótétel, Scream ’n’ Shout, erőteljes és energikus lezárás. A refrén nem túl bonyolult, és talán nem is a legeredetibb, de működik – koncerten biztosan nagyot szól majd.

A zenekar tagjai:

Danny Cecati – ének
A csapat fő zenei motorja, aki a klasszikus heavy metal iskoláját követi, és mindezt kiváló dallamérzékkel teszi.

Steve Janevski és Dave Graham – gitár
Dögös riffek mellett remekül építik be a dalokba a melodikus szólókat is.

Tom Nugara – basszusgitár, Andrew Sharp – dob
A ritmusszekció stabil, masszív alapot ad a Wicked Smile zenéjének.

A srácok elmondták, hogy ezt az albumot tudatos szintlépésnek szánták. Az évtizedes barátság adja a zenekar stabil fundamentumát, céljuk pedig a nagyobb nemzetközi jelenlét.

Persze lehet mondani, hogy itt-ott sablonos, meg hogy ilyesmit már hallottunk – de kit érdekel, ha működik? A Wicked Smile azt csinálja, amit szeret, és ezt abszolút becsülni lehet. Hogy mi lesz ebből hosszabb távon, majd meglátjuk – de az biztos, hogy a maguk részét becsülettel megtették.

„A Wicked Smile ezen a lemezen úgy zenél, mintha minden magától értetődő lenne. És tulajdonképpen az is.”