Nehéz hét volt! Bár melyik hét nem az! Fáradtan estem be a patikába, és közöltem a patikussal, hogy valami brutálisra, valami klasszikusra és valami szokatlanra van szükségem, különben a hét végleg legyűr. Ő kicsit vakargatta a kopasz fejét, eltűnt a gyógyszertár mélyén, majd kisvártatva visszatért a nekem szám Fémkapszulával. Benne a Cadavrul brutális old school death metaljával, a Bullet klasszikus metaljával, illetve a Fear Of Domination sokszínű és merőben szokatlan zenéjével.

Cadavrul – Necrotic Savagery

A Cadavrul egy román zenekar, 2005-ben alakult. Zenéjük amerikai ihletésű (Cannibal Corpse, Deicide, Suffocation) nyers, old school death metal, enyhe grindcore beütéssel. A zenekar tagjai: Valentin – ének, Corneliu – gitár, Sorin – basszusgitár, és Patrick – dob.

Az album rövid, tömör és egységes. A legkiemelkedőbb dalok az erőteljes és agresszív Attack of the Cursed, a brutális keménységű, nyomasztó Mars Funebre. Szintén erős a nyers, harapós klasszikus death metal Devoured, a kicsit összetettebb Torched the Bodies, valamint a címadó Necrotic Savagery, melyben a szélvész-tempók és a belassulások folyamatosan váltakoznak. A Fuck Fashion pedig gyakorlatilag belever a betonba.

A Necrotic Savagery olyan nyers erővel csapódik az emberhez, mintha a rideg, hideg valóság hirtelen berobbanna a küszöbön, és ne lenne hová hátrálni előle. Sok tökölés nincs. Kompromisszummentes, megalkuvást nem tűrő, ám becsületes lemez. Nagy változatosság ugyan nincs benne, és a műfajt sem reformálja meg, de egy tisztességes, őszinte munka.

„A Necrotic Savagery úgy tör be, mint egy elfojtott gondolat, melyet már nem lehet zárva tartani, és amelynek nyers ereje mindent átrendez maga körül.”

Bullet – Kickstarter

A svéd Bullet 2001-ben alakult, és a Kickstarter a hetedik nagylemezük. Ideje is volt már, hiszen az előző albumuk 2019-ben jelent meg.

A Bullet zenei DNS-e több pilléren nyugszik. Az egyik az AC/DC-féle nyers erő és egyszerűbb hard rock, sőt, nekem inkább a szintén ausztrál Airbourne villant be néhány pillanatra. A másik pillér az Accept hatása, a harmadik pedig a precizitás és a lendület. Nézzünk néhány példát ezekre a tartóoszlopokra.

A Kickstarter harapós, energikus nyitány, jó kezdés, bár a közepén hallható motorzúgás nem túl eredeti megoldás. A dinamikus Open The Fire vezeti fel az album egyik legerősebb szerzeményét, a Hit The Road-ot. Van benne húzás, erős a refrénje, és egyértelműen érződik rajta az Accept hatása. A Spitfire tempós és pattogós, a Strike At Night pedig olyan, mint egy jól elkészített étel: eteti – jelen esetben hallgattatja – magát. A Night Falls Down hangulata kissé emlékeztet az Hells Bells-re. Akad tehát példa a zenekar összes zenei alapvetésére.

A lemez megszólalása erőteljes és tiszta, minden hangszer arányosan érvényesül. És a hangszereket kezelő személyzet?

Hell Hofer rekedtes, karcos, mégis jól kontrollált hangja engem a Grave Digger énekesére, Chris Boltendahlra emlékeztet. A két gitáros, Freddie Johansson és Hampus Klang játéka feszes, klasszikus értelemben vett heavy metalos: precíz és sallangmentes. A ritmusszekciót alkotó két Gustav, Gustav Hector és Gustav Hjortsjö stabil alapot adnak: Hector basszusa masszív támasz, Hjortsjö egyszerű, de pontos dobolása teremti meg a dalok lüktetését.

A Bullet úgy játssza ezt a fajta zenét, ahogyan az ember élni szeretne: egyszerűen és tisztán. Nem találták fel újra a jó öreg heavy metalt, de olyan hitelesen és szenvedéllyel adják elő, hogy az ember szíve megmelegszik tőle. A ritmus lassan átjárja a lelket, a hallgató pedig mosolyogva dől hátra – érdemes feltenni a Kickstartert.

„A Kickstarter nem akar több lenni puszta örömnél, és épp ezért működik. Egy pillanatra minden egyszerűbbé, tisztábbá és könnyebbé válik tőle.”

Fear Of Domination – Katharsis

Nehéz pontosan meghatározni a finn Fear Of Domination stílusát. A zenekar egy indusztriális alaprétegre épít, amelyre ránehezedik a modern metal súlya, mindezt megfűszerezve egy adag shock metállal és kettős vokállal. Ugye, hogy nem is olyan egyszerű körül írni, mire számíthatunk tőlük? De azért ennyire nem bonyolult a helyzet: alapvetően jó zene ez, csak más, mint egy átlagos metal banda produkciója.

A zenekar 2006-ban alakult, a Katharsis pedig a hetedik nagylemezük. Inspirációként Peter Tägtgren és Till Lindemann munkásságát említik, ami sokat elárul a hangzás irányáról. A csapat tagjai: Saku Solin és Jessica Salmi énekesek, Lasse Raelahti billentyűs, Lauri Ojanen basszusgitáros, Jan-Erik Kari és Johannes Niemi gitárosok, valamint Anton Nisonen dobos.

Nézzük a – véleményem szerint – erősebb dalokat.

Az Alone kijelöli az irányt: többrétegű vokál, jól felépített dallamívek, átgondolt szerkezet. A Monster gépies tempója és a kettős vokál kontrasztja működik, még ha a refrén kissé poposra is sikerült. Az Imposter több hangulatból építkezik, mégis egységes egésszé áll össze. A Primum Noce Apte és a Rabbit Hole egyaránt izgalmas darabok: előbbi kissé nyomasztó, az elmébe szivárgó hangulatú, utóbbi inkább pulzáló, rétegzett struktúrájú szerzemény. A Feel pedig érzelmes, kifejezetten szép dal, egy nagy ívű, lassú, hűvös zuhanás.

A Fear Of Domination esetében valóban nem könnyű pontosan megfogalmazni, mit is csinálnak. A Katharsis sokszínű: több hang, több irány, mégis működő egység. Nem kell minden dalt egyformán szeretni, de érezhető a változatosság mögött az őszinteségre való törekvés. Aki hajlandó egy kicsit elengedni a saját zenei határait, az talál benne néhány igazán emlékezetes pillanatot.

„A változatosság néha kibillent, néha megérint, de aki engedi, hogy a hangok vezessék, az végül örömet talál benne.”