A mai Fémkapszula hatóanyagai három különböző országból érkeznek. Az egyik összetevő a görög Acid Death progresszív death metalja, a másik a francia DarkTribe progos elemekkel átszőtt power metalja, míg a Varang Nord a lettországi erdők mélyéről hozza el az ősi hangulatú muzsikát, death metal alapokra építve.
Három ország, három markánsan eltérő zenei világ.

Acid Death – Evolution

Az Evolution a veterán görög Acid Death hatodik albuma. A zenekar még 1989-ben alakult Athénban, igaz, volt egy tízéves inaktív időszakuk is.

A banda a death / thrash / progresszív metal elegyét játssza, kimagasló színvonalon. Nem csoda tehát, hogy hatásaik között ott szerepel a Death, az Atheist és a Cynic.

Az Evolution egy koncepcióalbum, amely az emberi fejlődés történetét járja végig. Az egységes műből kiemelkedik a Coded Dominion, egy több összetevős szerzemény, komoly gitárjátékkal és hideg, rejtett feszültséggel. A Flesh Dancing in the Fire sodró lendületű tétel, furcsa vokális megoldásokkal, míg a Gateway to Knowledge egy komplex, technikás, sötét és baljós dal. ÉItt két vendég is felbukkan: Kelly Shaefer (Atheist) és James Murphy (Death, Obituary).

A Shadows of Our Despair jól eltalált, szomorkás refrénnel rendelkező, ugyanakkor lüktető nóta. A lemez szerintem legjobb darabja viszont a (Walkin') the Path to Certainty, amelyben szintén több alkotóelem olvad össze – gyakorlatilag egy zenei katarzis.

A zenekar tud zenélni, nem is akárhogyan. Savvas Betinis énekes/basszusgitáros reszelős hangja adja meg az érzelmi fókuszt, Dennis Kostopoulos és John Anagnostou gitárosok mértani precizitással és magas színvonalon pengetnek, ráadásul Dennis felel a dallamos énekért is. Kostas Alexis pedig feszesen és határozottan hozza a dalok alá a ritmust.

Megvannak a zenekarban az ötletek, és a dallamokkal sem állnak hadilábon. A hangzás nyers és harapós. Az Evolution pontosan azt adja, amit várni lehet tőle: erőt, lendületet és minőséget. Kifogástalan teljesítmény.

„Az Evolution olyan, mint egy régi történet, amelyet rég hallottam, mégis újra és újra végig akarom hallgatni.”

Darktribe – Forgotten Reveries

Mára a power metal gyakorlatilag az egész világot meghódította. Zenekarból nincs hiány, francia power metal bandával viszont eddig személy szerint nem igazán találkoztam. Most ez is megtörtént.

A Darktribe egy nizzai zenekar, 2009-ben alakultak, a Forgotten Reveries pedig a negyedik nagylemezük. Zenéjükben a power metal lendülete találkozik a modern progresszív metal világával: letisztult építkezések, erős dallamok és filmes hangulatú betétek jellemzik az anyagot.

Erre több jó példa is akad. Ilyen az I Walk Alone, nagy ívű dallamaival. A The Fallen World sebesebb tempójú, remek dalépítési struktúrával. Az Eden (The Eclipse) alulról indít, pulzáló alapokra épít, és kiválóan eltalált, melodikus refrénnel dolgozik – szerintem ez az album legerősebb dala. Vagy mégsem?

Ott van ugyanis a From Start to Dust is, amely szintén kiemelkedő tétel: dögös, lélegző, szépen felépített érzelmi ívvel és megjegyezhető dallamokkal. Emellett érdemes kiemelni a Son of Illusion című dalt is, amely dinamikus, drámai és határozottan epikus.

Akik ezt a lemezt „elkövették”:

Anthony Agnello – ének, hangja jól illeszkedik a zenéhez, tiszta, melankolikus karakterrel.
Bruno Carpani – basszusgitár, nélküle bizony könnyen összedőlne a ház.
Loïc Manuello – gitár, kimagasló teljesítményt nyújt, játéka olyan, mint egy gondosan megépített katedrális.
Guillaume Morero – dob, feszesen és magabiztosan kalapálja a ritmusokat.

A Forgotten Reveries egy fegyelmezett, melodikus progresszív/power metal album. Letisztult témák, építkező gitárdallamok és érzelmileg átgondolt hangzásvilág jellemzi. Nem állítom, hogy ne lenne helyenként kiszámítható, de amit vállal, azt profin és magas színvonalon hozza.

„A Forgotten Reveries után az ember úgy marad csendben, mint aki tudja: az élet nem lett könnyebb, csak ő lett egy árnyalattal jobb ember.”

Varang Nord – Mygla

A lett metal színtér ritkán kerül reflektorfénybe, pedig a Varang Nord bizonyítja, hogy Lettországban is születnek nemzetközileg komolyan vehető zenekarok.
A csapat 2014-ben alakult, és a Mygla a negyedik albuma. Az áttörést a bandának a 2019-ben megnyert Wacken Metal Battle hozta meg.

Zenéjükben keveredik a viking és északi pogány mitológia, az ősök világának hangulata és a latgaliai népi hangszerekkel előadott folk, mindez death metal alapokra építve. A zenekar a latgaliai nyelvjárást használja – ez egy erősen archaikus, Lettország keleti részén beszélt nyelv – amit a dalaikban énekelnek.

Nézzünk meg néhány tételt, amelyek különösen tetszettek:

• Mygla – A címadó szám erős, atmoszferikus hangulatot áraszt, akár egy ködbe burkolózó ragadozó.
• Trokais Plägurs – Gazdag folk elemekkel átszőtt, sodró lendületű pogány tombolás.
• Moldu Dius – Lassabb, középtempós, rituális, ősi erő vibrálása.
• Shrooms – Metalosabb élű szám, különös hangulatú folk/metal/alter kombó; ezt valószínűleg a vendégzenész, Alex Under erősen alter jellegű énekstílusa teszi egyedivé.
• Tymsa It – Hideg, rideg és intenzív, tele fojtott, rituális feszültséggel.

A zenekar tagjai:

• Maksim Popovs (Wolf) – énekes/gitáros: érdes, hörgős, pogány frontember.
• Jelena Kalniša (Alyona) – vokál/harmonika: egy női, erdei szellemhang.
• Nikita Kobcevs – ütős hangszerek: az ősritmusokért felel.
• Vjaceslav Janens (Slava) – dobos: stabil, masszív alapokat biztosít Valery Solovyov gitáros pengeéles riffjeihez.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a lett erdők mélyéről is képes előtörni olyan muzsika, amelyre az ember kénytelen elismerően biccenteni. Az északi zenék kedvelőinek erősen ajánlott hallgatnivaló.

„A lett rengeteg muzsikájától még a legjámborabb ember is szeretne kicsit hőssé válni.”