A napokban volt 25 éves a Primal Fear harmadik albuma, a Nuclear Fire.

A Nuclear Fire pontosan abban az időszakban jelent meg, amely kifejezetten kedvezett a power metalnak, hiszen a stílus egyértelműen felfutóban volt. A heavy metal reneszánsza zajlott, a műfaj újra menő lett, ráadásul a német színtér ekkoriban különösen dominánsnak számított.

A Primal Fear zenekart Matt Sinner basszusgitáros (ex-Sinner) és Ralf Scheepers énekes alapította 1997-ben, miután eldőlt, hogy a dalnok nem veszi át Rob Halford megüresedett helyét a Judas Priestben.

A zenekar stílusa power/heavy metal, fő hatásaik között pedig egyértelműen ott van a Judas Priest, valamint a klasszikus német metal vonal. A banda később úgy nyilatkozott, hogy ekkor találták meg igazán a saját ritmusukat: egységes együttesként kezdtek működni.

A dalokat végighallgatva valóban jól elkülöníthetők azok a szerzemények, amelyek a Primal Fear saját arcát mutatják, illetve azok, amelyeken erősebben érződik a Judas Priest-hatás. Ez utóbbit akár tisztelgésként is felfoghatjuk az alábbi dalok esetében:

Angel in Black – szinte szétveti az erő, sötét és irányt mutató tétel;
Back from Hell – szélvészgyors, energiával túlfűtött darab;
Fight the Fire – a szikra, amely nem fél lángra lobbanni;
Eye of an Eagle – fókuszált riffvezetésű, klasszikus metal dal;
Fire of the Horizon – feszült, vágtató musztáng, bár egy árnyalattal gyengébb a többi tételnél.

A saját karaktert határozottabban felmutató dalok a következők:
Kiss of Death – az album egyik legjobb szerzeménye;
Now or Never – szintén csúcsdal, menetelős, kiváló refrénnel;
Bleed for Me (Be Primal Fear) – lírai tétel Primal Fear-módra. Nekem kissé nehezen érkezett meg, de végül megtalált, főként a fokozatos építkezésének köszönhetően.
A címadó Nuclear Fire duális gitártémáival inkább a német vonalat idézi, gyakorlatilag egy kontrollált energiakitörés.
Az album következő kiemelkedő pillanata a Red Rain, amely magával ragad és nem ereszt, mindezt elementáris erővel.
A záró Living for Metal pedig egy életforma melletti fogadalom.

Ralf Scheepers – énekes, a lemez gerince, aki stabilan egyben tartja a produkciót.
Matt Sinner – basszusgitáros, egyben a lemez producere is, a pulzáló alapokért felel.
Henny Wolter és Stefan Leibing – gitárosok, harapós, precíz, nem öncélú, mégis karakteres játék.
Klaus Sperling – dobos, céltudatosan és kérlelhetetlenül püföli a bőröket.

A kritikusok összképe erősen pozitív volt az albummal kapcsolatban. Kiemelték, hogy gyakorlatilag egy energiabomba, a német power/heavy metal egyik stabil pillére, érett anyag, és hogy Ralf Scheepers kiemelkedő énekteljesítményt nyújt. A zenekar végleg a saját lábára állt.

Negatívumként a túl erős Judas Priest-hatást, néhány dal sablonosságát, a balladák gyengébb vonalát, a túl steril hangzást említették, illetve azt, hogy az album bár maximalista, nem újító.

A rajongók szerint a lemez tele van energiával, acélkemény és himnikus. Érdekes módon – hiszen a rajongók és a kritikusok véleménye ritkán esik egybe – ugyanazokat a negatívumokat látták, mint az ítészek.

Tavaly a lemezről egyedüliként a Nuclear Fire még mindig szerepelt a koncertprogramban, a legnézettebb dal viszont a Now or Never volt.

A Nuclear Fire olyan, mint amikor valaki udvariasan bekopog, majd berúgja az ajtót. Pontosan ismeri a műfaj kereteit, és magabiztosan teljesíti is azokat. Nem újít, de amit vállal, azt hibátlan magabiztossággal viszi végig.

„A dalokban ott a vas, a por és a munka, valamint valami különös fény. A végére azt érzed, hogy a fény benned is világít”