A Fémkapszulában újabb három dózis, biztosítja a hatóanyagot.

Három különböző metal világ, három különleges élmény. A svéd Havamal Age Of The Gods-a harcias, epikus viking metal, tele lendülettel és hősi hangulattal. A spanyol Dünedain Érase pozitív, dallamos power/fantasy metal, ami életigenlő energiával tölt fel. A koppenhágai Defecto Echoes of Isolation technikás, progresszív metalja érzelmekkel és masszív riffekkel ragad magával, az album minden dalában saját identitást teremtve. Három lemez, ami külön-külön is élmény, együtt pedig a metal sokszínűségének ünnepe.

Havamal – Age Of The Gods

A Hávamál egy óészaki költemény. Meg egy svéd melodikus power/death metal zenekar is. A csapat 2016-ban alakult, az Age Of The Gods pedig a harmadik nagylemezük. A társulat tagjai szerint a Havamal számukra azt is jelenti: „mindig gondold át a tetteidet, és légy jó ember.”

A zenekar muzsikájában tetten érhető az Amon Amarth, és még inkább az Ensiferum hatása. Harcias, atmoszférikus zene ez, szimfonikus, filmzenés elemekkel, hangulatos szintiszőnyegekkel átszőve.

Személy szerint kifejezetten tetszik az album, és pár dalt mindenképp kiemelnék. Ilyen például a lendületes, pogány energiával feltöltött, fokozatosan kitárulkozó The Pagan Path. Vagy a harcias, epikus ívet húzó The Day Of Reckoning. A Sigurds Fafnirsbane igazi csatahimnusz, a hősi végzet hangja, míg a Hymns Of The Fallen lassan építkező, rituális emlékezés – véleményem szerint a lemez legerősebb dala.

Ha a nóták jók, akkor a zenészek is azok. Az énekes Björn úgy vezeti végig az albumot, mint egy viking hadvezér. A gitárosok, Lennie és Kjell játékában ott a súly és a nyers harci energia. Tino „Saurus” Vesanen basszusa vastagon, masszívan szól, míg Stefal Huenul Peltonen dobos úgy működik, mint egy motor: pontos, erős és megállíthatatlan.

A zenekarban mindenki pontosan tudja, hol a helye – ezért működik az egész úgy, mint egy jól megkovácsolt fegyver.

Kiváló munka!

A feleségem, miután mutattam neki pár dalt, csak ennyit mondott:
„Én nem értem ezt a hörgő éneket, de valamiért mégis jólesik hallgatni. Lehet, hogy titokban kezdek vikinggé válni?”

Dünedain – Érase

Spanyolországhoz nincs semmilyen kötődésem, sőt, még csak nem is jártam ott soha. Valamiért mégis kifejezetten tetszenek a spanyol metal bandák, akkor is, ha spanyolul énekelnek. Néha olyan érzésem van, mintha a spanyol tánczenéket „metalizálnák”. A spanyol nyelv amúgy is dallamosabb: több szó és szótag fér el egy sorban, ettől pedig egészen más karaktere van, mint az angol nyelvű daloknak.

Ami azonban igazán megkülönbözteti őket, az a dalok hangulata. A szövegtől függetlenül is pozitív töltetűek, életigenlők és rendkívül melodikusak.

A spanyol Dünedain 1996-ban alakult, az Érase pedig már a nyolcadik nagylemezük. Zenéjük heavy/power/fantasy metal, erős NWOBHM, Dio, Blind Guardian és Edguy hatásokkal. Nevüket Tolkien világából kölcsönözték.

Ahogy már említettem, nekem nagyon bejön az Érase, így pár dalt ki is emelnék. A nyitó, Oh Yeah tempós, dallamos, közvetlen és felemelő. A La Misma Canción lendületes és pozitív, akárcsak a címadó Érase. Érdemes még megemlíteni a Silencio című dalt is, amely lépcsőzetesen építkezik kemény alapokra, illetve hasonló karaktert mutat, a La Herida is.

A zenekar felállása:

• Tony Dünedain – ének: kontrolláltan, tudatosan építi fel az érzelmi íveket
• Carlos Sanz, Mariano Sánchez – gitárok: a lemez érzelmi gerincei és fő hangulatépítői
• Alberto Pérez Velasco – basszusgitár
• Miguel Arias – dob, ritmusszekció biztos, stabil alapokat teremt a dalok alá.

Az Érase egy érett, jó lemez, precíz zenészi teljesítménnyel és érzelmileg erős megszólalással. Egyszerűen jó hallgatni. Aki néha vágyik arra, hogy ne csak angol nyelvű zenét hallgasson, nyugodtan megmártózhat ebben a dallamokkal és érzelmekkel teli világban.

„Az Érase egyszerűen csak kinyitja az ablakot, és beengedi a friss szelet.”

Defecto – Echoes of Isolation

A koppenhágai csapat 2010-ben alakult, és az Echoes of Isolation a harmadik nagylemezük. A zenekar stílusa melodikus/progresszív metal: a verzék kemények, a refrének dallamosak. A bandában erős a dallamközpontos hajlam, technikás, komplex verzék, masszív alapokon.

Az Echoes of Isolation egy igazán erős lemez, pár kedvencemet ki is emelném.

• Az Eternal Descent feszes, lendületes, tele energiával, mégis van lelke a dalnak.
• A Sacred Alignment-ben a lüktető tempóé a főszerep, nagyívű dallamokkal, progos virtuozitással, a refrén pedig úgy nyílik ki, mint egy ablak a vihar után.
• Az Eclipsed By The Void hallgatása igazi élmény: dallamos, húzós és hangulatos.
• Számomra a lemez csúcsdala a Heart On Fire: brutál riffek, kiváló refrén, a közepén elcsendesül, majd onnan robban ki.
• A két legkeményebb szerzemény a Through Cloak And Bones, ami egyszerre sötét és felemelő, valamint a Shattered Reality.

A zenekar felállása az Echoes of Isolation lemezen:

• Nicklas Sonne – ének/gitár, a lemez legfőbb erőtere
• Thomas Bartholin – basszusgitár, a letisztultság képviselője
• Frederik Duus Möller – gitár, a banda motorja
• Mikkel Christensen – dobok, masszív alapokat ad a daloknak

Az Echoes of Isolation agyasan, dallamosan, mégis húzósan és dögösen szól. Kiváló a hangzás, a hangszerelés precíz, a játék technikailag kifinomult és érzelmileg tudatos. A zenekar minden dalban, felismerhető identitást épített, saját világot teremtve.

„Ezek a dalok nem egyszerűen szólnak, hanem belém költöznek, és úgy érzem, mintha valaki helyettem fogalmazná meg a gondolataimat.”