Szilveszteri szösszenet, melyben magyar zenekarokat rejtettem el egy kis történetbe csomagolva. A történet a végére azonban nemzetközivé szélesedik ki.

Eljött az év utolsó napja. Persze ez is munkával telt: egész nap úgy pörögtem, mint egy perpetuum mobile. Most viszont már hazafelé autóztam. Tegnap színházban voltunk, Shakespeare-t néztünk, ahol egy megsebzett, szerelmes olasz fiú szenvedett a színpadon. Jót tett a kikapcsolódás, mert a sok feszültség után már kezdtem lehangolt lenni.

Az elhagyatott országúton haladva egyszer csak észrevettem, hogy az út szélén egy magányos farkas figyel. Nem mozdult, csak nézett. Baljós előjel – gondoltam –, de mentem tovább.

A táj hirtelen megváltozott. Egy pun város füstölgő romjai mellett haladtam el, amikor az autó nagyot döccent. A visszapillantó tükörben láttam: áthajtottam egy harckocsiakadályon. Megijedtem. Abban a pillanatban mellettem egy házi készítésű bomba robbant, majd egy angol nemes úr, koncentrált robbanóanyag-rudakat kezdett felém hajigálni. Nem vártam meg a folytatást – gázt adtam.

Nem tudom, mennyit mehettem, de a világ ismét átrendeződött. Egy virágokkal övezett tóparthoz értem. Előtte egy nagy tábla állt, rajta a görög ábécé utolsó betűje. A tó mögött egy monumentális, gúla alakú épület magasodott. A vízben pedig egy fehér bálna úszkált fel-alá, meglepően nyugodtan.

Ekkor odalépett hozzám egy kétrészes fürdőruhát viselő, csinos, ám vékony, szikár testalkatú lány. Egy dobozt tartott a kezében. Azonnal tudtam: ő a Szelence asszonya. Kinyitotta – skandináv verses énekek gyűjteménye volt benne. Elmondta, hogy ezek nem eredetiek, csupán pontos másolatok.

Még fel sem ocsúdtam, amikor megjelent a férje: egy ókori uralkodó alakjában, kezében ütőszerszámmal. Mögötte egy csapat balhés figura gyülekezett. Nem kérdeztem semmit. Menekülőre fogtam.

Valaki rázogatott.

– Drágám, ébredj, szilveszter van, mindjárt itt vannak a vendégek!

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő.

– Itt vannak – mondta. – Beengeded őket?

– Persze – feleltem, és ajtót nyitottam.

Az ajtóban Júdás pap állt, épp egy végakaratot olvasott fel, rajta a Fekete Szombat felirattal. Mellette a Halál várakozott, egy vasszűzzel. A padlón skorpiók mászkáltak, a levegőben méreg szaga terjengett. Közben egy szász keresztes vitéz egy ötujjas halálütéssel tett ártalmatlanná egy süket leopárdot.

Ekkor egy szellem tűnt fel a semmiből, az Elveszett paradicsom lapjai közül előhúzott egy lépfenével fertőzött borítékot. A háttérben szivárvány derengett, minden mély bíbor színben úszott.

Becsaptam az ajtót, és visszafeküdtem a kanapéra. A plafont bámulva azon töprengtem, hogy mindez tényleg csak álom volt-e. Aztán észrevettem a szőnyegen egy skorpiót. Nem mozdult. Én sem.