A finn melodikus death metal egyik legizgalmasabb kortárs képviselője a Bloodred Hourglass. Új lemezük az eddigi erényeiket ötvözi: az erőt és a dallamosságot. A zenekar fő inspirációs forrása továbbra is a göteborgi melodikus death metal.

A 2005-ben alakult formáció hetedik albuma a We Should Be Buried Like This. Én azért azt állapítottam meg, hogy ebben a zenében egy jó adag modern metal és metalcore is jelen van. A csapat felállása a következő:

Jaredi Kukkonen – ének
Lauri Silvonen – gitár
Joni Lahdenkauppi – gitár
Eri Silvonen – gitár
Jose Moliainen – basszusgitár
Jarkko Hyvönen – dob

Az album felvételeit 2024 végén fejezték be, és körülbelül egy évig ültek a kész anyagon. Egy interjúban elmondták, hogy megtalálták azt a keretet, ahol a dalaik a legjobban működnek. Friss hangzásra törekedtek, és ki akarták szélesíteni az album spektrumát.

A nyitó The Crown Is Permanent erőteljes gitár- és szintidallamaival azonnal kijelöli az irányt. Az ezt követő, jó tempójú címadó We Should Be Buried Like This egy erős szerzemény, amelyben egyszerre van jelen a súly, az atmoszféra és a harmónia. Ezen a vonalon halad a Royally Done is—talán egy árnyalattal az előző mögött—feszes, agresszív, és egy kis női énekhanggal is megbolondították (Lotta Ruutiainen).

A Chasing Shadows atmoszférikus rétegei mellett erővel és elektronikus dallamokkal is bír. A lendület tovább fokozódik a soron következő Dance of the Dandelions-ban. Itt állapítottam meg, hogy a zenekarnak komoly érzéke van a tempó és a dallamok arányos összeházasításához. A „pitypang tánca”, amelyben minden szirmunk szétszóródik.

A God Has Favourites érzelmesebb dallamai után azon gondolkodtam, mennyire egyenletes az egész album. Nincs rajta igazán kiugró dal – igaz, gyengébb sem.

A lemez második fele a Mirage és a Fail kettősével folytatódik, mindkettő a megszokott minőségi színvonalon halad tovább. Az előbbiben vendégszerepel a finn metalcore-csapat, a Balance Breach, míg az utóbbiban komorabb hangulat az uralkodó.

A Shun the Limelight nálam egy groove-orientált, fejrázós, moshpitet beindító tételként szerepel a jegyzetfüzetben, míg a záró Vividius lendületes, dinamikus és kicsit más színfolt, mint a többi dal.

A zenészi teljesítmény így fest:

• Jaredi: hörgés és tiszta ének váltakozása, agresszív és atmoszférikus megoldásokkal.
• Jarkko: feszes, határozott dobolás.
• A gitárosok: komplex, rétegzett játék.
• Moliainen: mély, stabil alapok.

Ez a zenekar eddigi pályafutásának talán legösszetettebb anyaga: rétegzett harmóniák, groove-orientált riffek és atmoszférikus dallamok váltakoznak. A Bloodred Hourglass bebizonyítja, hogy a finn melodikus death metal színtér igenis képes a megújulásra.

„Ez a lemez egy rítus, ahol a zene maga a feltámadás.”