A napokban lett 30 éves Ozzy Osbourne Ozzmosis albuma.

Az 1990-es évek elején Ozzyt már a visszavonulás gondolata foglalkoztatta. A No More Tears turnéját követően be is jelentette „nyugdíjazását”. De Ozzy nem lenne Ozzy Osbourne, ha nem csavarna egyet a történeten: 1995-ben – miután ugye „szögre akasztotta a mikrofont” – új albummal jelentkezett, Ozzmosis címmel.

Erről az énekes később azt mondta, elsőre jó ötletnek tűnt, hisz nem volt semmiféle kötelezettsége, de rájött, hogy nem jó zenekar nélkül. Így hát csatasorba állította régi harcostársát és barátját, Geezer Butlert, a Black Sabbath basszusgitárosát. Mellette Zakk Wylde gitáros, Deen Castronovo dobos és Rick Wakeman billentyűs dolgozott az albumon. A felvételek Párizsban és New Yorkban készültek.

(Csak egy kis érdekesség: Geezer Butler szerint az album producere, Michael Beinhorn, igazi rémálom volt. Állítólag hatalmi tébolyban szenvedett, és odáig fajult a helyzet, hogy Deen Castronovo menet közben akarta kirúgni.)

Az Ozzmosis Ozzy hetedik szólólemeze, és egyértelműen sötétebb, melankolikusabb, komorabb és személyesebb hangulatú, mint elődei.

Kritikák és fogadtatás

Kicsit rendhagyóan rögtön az album kritikáival kezdeném. A jó ítészek finoman szólva sem mindig azt hallják, amit a rajongók – a végén meglátjuk, mennyire egyezik a véleményünk.

A kritikusok vegyesen fogadták az Ozzmosist, sokak szerint megosztó volt a többi Ozzy-lemezhez képest.

Pozitívumok: modern hangzás, mélyebb témák, balladásabb hangvétel, erős nyitódal, változatosabb, mint elsőre tűnik. Ozzy jól alkalmazkodott a ’90-es évek zenei változásaihoz, és nem ragadt le a ’80-as évek stílusánál.

Negatívumok: a dalok nem elég erőteljesek, hiányzik az igazi Ozzy-szint. A No More Tears-hez képest sterilebb hangzású, kevés az emlékezetes riff, több a lassú tétel, és kevesebb a klasszikus Ozzys hangulat.

A rajongókat is megosztotta, alulértékelt lemeznek tartották az Ozzmosist. Sokan éppen a sötétebb hangulata és Zakk Wylde játéka miatt szeretik. Mások viszont túl soknak érzik a balladát, és hiányolják belőle a „Ozzy féle őrületet”. Mindezek ellenére szerezhető.

Nézzünk pár rajongói véleményt:

„Az Ozzmosis olyan, mint egy esős nap a ’90-es években – melankolikus, súlyos, de valahogy mégis felemel.”

„Ha az Ozzmosis egy ital lenne, akkor egy sötét, füstös whiskey képzeljünk el – amit lassan kortyolsz, miközben a saját démonjaiddal beszélgetsz.”

„Ozzy nyugdíjba ment, aztán visszajött, hogy eltemessen.”

Dalról dalra

A Perry Mason hátborzongató kezdése után Zakk Wylde öblös riffjei viszik a dalt. Pulzáló, vészjósló hangulat lengi körül, kiváló dallamokkal – nem véletlenül az album egyik csúcspontja, amely egy jammelésből született.

A folytatás, I Just Want You semmiben sem rosszabb: Ozzy másképp, de nagyon jó dallamokkal énekel, végig fenntartva a feszültséget. A lassan építkező, balladaszerű Ghost Behind My Eyes – ebben Ozzy igazán elemében van – Zakk öblös gitárjával és a ’70-es évek hangulatát megidézve az egyik legszebb pillanat.

A Thunder Underground sötétebb tónusú, már-már Black Sabbath-os doom-hangulatú darab, de kicsit sem unalmas: nyers és könyörtelen. A See You On The Other Side újabb klasszikus, ahol Ozzy megvillantja énektudását – gyönyörűen hangszerelt, személyes, belső párbeszédként is értelmezhető. A Tomorrow komor hangulatú, mégis dinamikus tétel, Zakk kitűnő szólójával, amely lassú, sötét történetté bontakozik ki.

Őszintén szólva annak idején jó, ha egyszer hallottam az Ozzmosist, de most újra meghallgatva meglepett, mennyire a Denial lett a kedvencem: izgalmas, érzelmes, karakteres dal. A My Little Man Ozzy fiához, Louishez íródott – egy apa hangja, tele féltéssel, egyfajta tanács a fiúnak. A My Jekyll Doesn’t Hide vérbeli Ozzy–Wylde-féle metal: energikus, kontrollált, karcos és önironikus. Az Old L.A. Tonight zárja a lemezt – egy érzelmes, filmzeneszerű ballada, igazi szerelmi búcsú.

Valóban több a lassabb tétel, ahogy a kritikák is mondták, de ezek mind minőségi, jól megírt darabok.

Összegzés és utóélet

A zenészi teljesítmények kiválóak – ez egy ilyen felállásban nem is lehetett kérdés. Bár Ozzy nem volt teljesen elégedett az albummal, főleg a túl steril hangzás zavarta.

Az Ozzmosis a brit albumlistán 22., az amerikai Billboard 200-on pedig 4. helyen nyitott. 1995 végére platinalemez lett, 1999-re dupla platina, végül több mint 3 millió példány fogyott el belőle világszerte. A See You On The Other Side a legnépszerűbb dal, több mint 38 milliós megtekintéssel a mai napig. 2022-ben az albumot két bónuszdallal újra kiadták.

Végszó

Az Ozzmosis nem Ozzy legvadabb, legriffközpontúbb albuma. A ’90-es években, amikor a metal épp identitásválságban vergődött a grunge árnyékában, Ozzy nem próbált versenyezni – inkább belenézett a saját démonai által keltett tükörbe. Megmutatta, hogy Ozzy Osbourne nemcsak a sötétség hangja, hanem annak krónikása is. Balladák, melankólia, steril produkció – de mindez azt üzeni, hogy a heavy metal is tud gondolatteremtő lenni. Az Ozzmosis egy új korszak kezdetét jelentette: Ozzy bebizonyította, hogy ez a zene nemcsak dühből, hanem fájdalomból is születhet.
És ebben Ozzy mindig is mesteri volt.