Mit kap az ember, ha alapnak tekinti a göteborgi melodikus death metalt, hozzáad egy adag Amon Amarth-féle muzsikát, és kever bele valamennyit a modernebb metal világából – mondjuk Slipknot-módra? A svéd After Earth valami ilyesmit csinál, csak éppen nem Göteborgból, hanem az onnan mintegy 150 kilométerre fekvő Skövdéből származnak.
A 2017-ben alakult zenekarnak a Dark Night Of The Soul a második nagylemeze, és a hatásaik között valóban ott találjuk a göteborgi iskola színe-javát: valamint az  Amon Amarth, Slipknot, Children Of Bodom, Ensiferum és Lamb Of God is egyaránt formálták őket.

A jelenlegi felállás:
Anton Vehkaperä – dob
Markuss Rydstedt – ének
Olof Öman – basszusgitár
Ludwig Andersson – gitár
Jonathan Ahlin – gitár

A csapat a stílusát groove-os, melodikus death metalnak határozza meg, amelyet a göteborgi hagyományokból merít, de más műfaji hatásokkal is kever.

Markuss és Anton egy közösségi alkalmazáson ismerkedtek meg, és együtt alapították meg a zenekart. Hónapokig keresték a megfelelő nevet, míg végül megszületett az After Earth, amely bár posztapokaliptikus hangulatot idéz, mégis reményt sugároz.

Egy interjúban a zenekar úgy fogalmazott: a Dark Night Of The Soul egy folyamat, egy átalakulás – metafora mindarra a küzdelemre, amin keresztülmentek. Ez eddigi leghosszabb, legkeményebb, leggyorsabb és legagresszívebb anyaguk.

Nézzük, hogyan is sikerült ezeket a küzdelmeket hangjegyekbe önteni.

A kezdet, a Shilelight, egy pillanatnyi remény a sűrű árnyak között. Mivel ez csak egy intro, a The Lucent Sun indítja be igazán a melodikus metal gépezetet – remek, pulzáló riffekkel és Amon Amarth-os énekhanggal. Van súlya és elképzelése a dalnak.

Ezt követi három nóta, amelyek ugyan jók, de még nem a lemez csúcspontjai (nyugalom, lesznek olyanok is):
Skinwalker – gyorsabb, ritmusváltásokkal tűzdelt tétel.
A címadó Dark Night Of The Soul – In Flames-es riffekkel operál.
Destitution – dallamos, dinamikus, feszes szerzemény.

(A Dark Night of the Soul kifejezés egyébként egy ősi spirituális fogalom, amelyet Keresztes Szent János használt a 16. században, és a „lélek legsötétebb éjszakáját” jelöli.)

Innentől kezdve az album színvonala látványosan emelkedik.
A King From Within tonnányi súlyú riffekkel nehezedik a hallgatóra – igazi erődemonstráció.
A Throe sebessége felvillantja a death metal gyökereket; itt már egyértelműen megjelennek a modern metal hatások, egy adrenalinnal teli roham formájában.
A következő Serfitude igazi melodeath szám, drámai, sötét, epikus. Azt látni, hogy a zenekar a stílusok között ügyesen ugrál.

Az utolsó szakaszban viszont már a csúcspontok következnek.
A The Queen Who Wept a dög és a dallam találkozása, méltóságteljes riffekkel.
A ’Till Daylight Dies fájdalmas és elementáris erejű, érzelmes gitárszólóval, ahol a hangszerek együtt építik fel a hangképet.
A From The Ashes zárja a lemezt – ez a leghosszabb tétel, amely egy hosszú bevezető után robban be, sebes tempóval, változatos ritmusokkal. Epikus, komplex, méltó epilógusa az albumnak.

Az album hangzása kiváló: telt, súlyos, dögös. A zenészi teljesítmény is kiemelkedő – különösen a két gitáros, akik a riffek terén nagyon erősek, illetve az egész lemezt átbömbölő Markuss Rydstedt, aki olykor az Amon Amarth frontemberére, Johan Heggre emlékeztet.

Nem akarom tovább magasztalni az After Earth – Dark Night Of The Soul albumát.
Helyette álljon itt néhány rajongói vélemény, amelyek hűen tükrözik a lemez erejét:

„Egy lemez, ami nemcsak megszólít, hanem beléd mar.”
„A Dark Night Of The Soul sötétebb, mélyebb – ahol a fájdalom dallammá válik.”
„Az After Earth új albuma olyan, mint egy sötét erdő, amelyben minden dal egy titkos ösvény.”