A napokban volt 35 éves a Sodom – Better Off Dead albuma. A sikeres Agent Orange színvonalát ugyan nem sikerült elérni, de ettől még ez egy hallgatható, változatos, karcos és energikus lemez.

A Sodom első albumai engem nem igazán hatottak meg, de az 1989-es Agent Orange-nál kezdtem őket megkedvelni. Az a lemez nemcsak nálam, hanem sokaknál nagyot szólt – a német thrasherek magasra tették vele azt a bizonyos lécet. A Better Off Dead-del viszont nem feltétlenül akarták megugrani ezt a szintet: inkább visszamentek harcolni a romok közé. Ez az album az Agent Orange által kitaposott ösvényen halad, de nem lépdel szorosan mögötte – inkább csak távolról követi, megáll, néha elkalandozik.

Változás is történt a csapatban: a gitáros Frank Blackfire a Kreator-ba távozott, helyére Michael Hoffmann érkezett az Assassin zenekarból. Mellette Tom Angelripper énekes/basszusgitáros és Chris Witchhunter dobos alkották a triót. Ez már a negyedik lemez a diszkográfiában.

Nézzük tehát magát a produktumot.

A An Eye for an Eye nyitja az albumot, egy sebes, nyers erőt sugárzó tétel. Szeretem az ilyen dalaikat: még ha nem is kiemelkedő darab, simán elfért volna az Agent Orange-on is. A Shellfire Defense már klasszikusabb Sodom: a korai időket idéző, szélvészgyors, robbanékony, Tom pedig köpködi magából a szavakat.

Az album egyik csúcspontja a The Saw Is the Law – menetelő riffek, brutális, könyörtelen sodrás, ami maga alá temet mindent. (Ez a dal egyébként még mindig szerepel a koncertprogramban.)

Szokatlan módon két feldolgozás is került a korongra. Az egyik az angol Tank – Turn Your Head Around című dala, amelynek Sodom-féle verziója sokkal letisztultabb, kevesebb rajta a „kosz”, és jól illeszkedik a lemez sodrásába.

A Capture the Flag egy hosszú, fokozatosan építkező bevezető után pörög fel, néhol a Slayer világát idézi, de összességében nem tartozik a kiemelkedő darabok közé.

A másik feldolgozás a Thin Lizzy – Cold Sweat, amely alapból is remek dal, így legfeljebb elrontani lehetett volna. A Sodom szerencsére nem teszi: tiszteletből, de kissé óvatosan nyúltak hozzá. (Érdekesség, hogy a kritikusok és a rajongók egy része feleslegesnek tartotta a feldolgozások jelenlétét.)

A Bloodtrails súlyos hangulata és elkiabált refrénje tipikusan Sodom, de egy tempóváltás után még több dinamika kerül bele. A dühödtebb Never Healing Wound után érkezik a címadó Better Off Dead, amelynek gyors tempója, kiabálós refrénje és ízes gitárszólója emeli ki, de összességében nem tartozik a zenekar legjobb dalai közé.

A Resurrection viszont annál inkább: lassabb, személyesebb hangvételű szerzemény, Tom elhunyt édesapjának ajánlva. Szuggesztív, és a Sodomtól szokatlanul dallamos refrénnel operál.

A Tarred and Feathered ismét egy tempós, húzós tétel, amelyben Tom dühödten darálja a szöveget. A záró Stalinorgel a címéhez méltóan erőt, energiát és sebességet sugároz – tipikus Sodom-darab. A dal ihletője a hírhedt orosz rakétavető volt, a végén hallható robbanásokkal a hatás kedvéért.

Az album kritikai fogadtatása vegyes volt. Sokak szerint hullámzó, az erős nyitás után visszaesik, és a feldolgozásokat is feleslegesnek tartották. Akadt, aki „alibi thrashnek” nevezte, különösen a Better Off Dead refrénje és a Resurrection „ritmikailag béna” megoldásai miatt.

De ebből is látszik: nem mindig kell komolyan venni a kritikusokat.

A rajongók viszont klasszikus Sodom-gyiloknak titulálták. A Resurrection személyes mélysége miatt sokak kedvencévé vált, bár voltak, akik a zeneiségét kifogásolták.

A hangzás teljesen működőképes, a hangszerelés és a hangszeres játék is rendben van. Nekem különösen Michael Hoffmann gitárjátéka tetszik.

Egy rajongó frappánsan így foglalta össze a lemezt:

„A Better Off Dead dalait hallgatva nem headbangelek – hanem fedezékbe bújok!”

Összességében elmondható, hogy a Better Off Dead egy precíz, őszinte, sokszínű album. Nem mindenki értékelte, és valóban megosztotta a hallgatóságot, de én inkább rajongói szemmel tekintek rá: nem csalódtam benne, élveztem, és jól szórakoztam a hallgatása közben.