A közelmúltban ünnepeltük a Scorpions – In Trance albumának 50. évfordulóját. Ez a lemez mérföldkő volt a zenekar karrierjében, hiszen meghatározó irányt adott további pályafutásuknak.

A ’70-es évek rock/metal lemezeivel mindig kicsit bajban vagyok. Egyszerűen azért, mert nem ismertem őket, és talán idegennek is tűntek számomra. Az ok prózai: gyerekként legfeljebb Boney M-et vagy ABBA-t hallgattam – amit éppen a szüleim –, hiszen ekkor még kiskölyök voltam. Az én zenei ébredésem a ’80-as évek elejére tehető, ami egybeesett a kamaszkor lázadó időszakával. Adta magát a természetes fordulat a keményebb zenei irányzatok felé.

Így voltam a Scorpions 1975-ös In Trance albumával is. Soha nem hallottam korábban, mivel ’80-as években ismertem meg magát a zenekart. Be kell viszont vallani: a ’70-es években is születtek kiváló lemezek – és a németek harmadik albuma pontosan ilyen.

Az In Trance váltást jelentett a banda történetében: a hangzás hard rockosabb, a dalok rövidebbek lettek. Ráadásul itt használták először a máig ikonikus Scorpions-logót.

Közreműködő zenészek:

• Klaus Meine – ének
• Uli Jon Roth – gitár
• Rudolf Schenker – gitár
• Francis Buchholz – basszusgitár
• Rudy Lenners – dob (neki ez volt a debütálása a Scorpionsban)

Klaus Meine egy interjúban elmondta, hogy a zenekar első tíz éve arról szólt, hogy megtalálják a saját hangzásukat és a megfelelő embereket, akikkel hosszú távon dolgozhatnak. Ilyen volt Dieter Dierks producer is, akinek ez volt az első közös munkája a Scorpionsszal, később pedig meghatározóvá vált a banda karrierjében.

Dalok

A nyitó Dark Lady egy tempósabb tétel, már rögtön megmutatja a lemez erőteljes gitárjátékát. Érdekessége, hogy nemcsak Klaus Meine, hanem Uli Jon Roth is énekel benne.

Ezután két csúcsdal érkezik: a címadó In Trance és a Life’s Like a River. Az első a későbbi Scorpions-jegyeket is magán hordozza: Meine hangja, dallamvezetése, a dalszerkezet és a gitárjáték is már a klasszikus korszakot előlegezi meg. Egy harmóniákkal átszőtt dal az elveszettségről. (Érdekesség: Meine és Schenker egy belgiumi templomi látogatás inspirációjára írták.) A második hasonlóan építkezik, érzelmes és monumentális, Meine előadásmódja különösen erős benne.

A Top of the Bill keményebb, nem slágeres, nehezebben emészthető darab, ám mindmáig a koncertprogram része. A Living and Dying szomorkás hangulatú szerzemény a városi magányról, szintén az erősebb tételek közül való.

A Robot Man egy tempós, izgalmas nóta, amely kicsit eltér a többitől. Az élet törékenységéről mesél az Evening Wind, amely elszállós hangulattal indul, majd fokozatosan kiteljesedik. A bluesosabb Sun in My Hand szintén különleges: állati erővel szól benne a basszus, ráadásul ezt is Uli Jon Roth írta, és ő is énekli.

Ezt követi a könnyedebb Longing for Fire, végül az instrumentális Night Lights zárja az albumot, ahol Roth gitárja érzelmes hangképeket fest.

Érdekességek

Az album borítóját cenzúrázni kellett, mert a fotón szereplő hölgyből a kelleténél többet mutattak. Végül a vitatott részt elsötétítették, így már átment a szigorú cenzorok szűrőjén.

Egy korabeli rajongói vélemény frappánsan jellemezte a lemezt:
„Az In Trance az a lemez, amit beteszel egy bulin: az emberek vagy táncolni kezdenek, vagy filozofálni – de mindenképpen történik valami.”

Összegzés

Az In Trance volt az az album, amely meghozta a nemzetközi áttörést a Scorpions számára. Itt alakult ki az a hangzás, amely a következő évtizedekben a zenekar sikerre vitt.