Szigorúan a műfajért rajongó szemmel nézve a magyar rock- és metalzenekarok helyzete most kimondottan bíztató. Rengeteg a feltörekvő banda a színtéren, és közülük nem egy kifejezetten figyelemre méltó. Ráadásul a paletta is elképesztően színes: a dallamos hard rocktól a durvább death metalig minden megtalálható.

Persze, a globális zenei trendek a magyar keményzenei piacra is hatással vannak – ne legyünk álszentek, ez mindig is így volt. Viszont a digitális platformok, a különféle hanghordozók, streamingfelületek sokat segítenek abban, hogy a zenekarok könnyebben megtalálják a közönségüket. Egyszerűbb elérni azokat, akiket valóban érdekel ez a zene.

De ez az egész egy kicsit olyan, mint a randiappok világa: egy ideig el lehet hitetni, hogy milyen szép vagy, de végül úgyis a személyes találkozás dönt mindent – azaz a koncertek.

Ahogy látom, a fiatalabb bandák inspirálják az öregebb motorosokat is. De az „öregek” nem hagyják magukat – felveszik a kesztyűt, és odateszik magukat. Nem érzem úgy, hogy versenyhelyzet alakulna ki közöttük, inkább egyfajta egészséges pezsgés van jelen. Nem hagyják egymást eltunyulni. És ez jó.

Szerintem inkább legyen sok zenekar a porondon, mert abból biztosan lesznek olyanok, akik megütik a mércét, értéket képviselnek. A többiek – ha nem hitelesek, ha nem önazonosak – úgyis kihullanak. A derékhad pedig ott lesz háttérként, és ha valóban önmagukat adják, rájuk is lesz igény.

Ami még gyakran eszembe jut: a magyar nyelv kérdése. Tény, hogy a mai nemzetközi zenei kultúrában, különösen a rock- és metalműfajban, az angol az alapnyelv. De számunkra a magyar – legalábbis szerintem – szebb bármelyik másiknál. Valószínűleg más nemzetek is így éreznek a sajátjuk felé. És hát őszintén: nem zseniális érzés egy koncerten teli torokból üvölteni, hogy
„Rocker vagyok vállalom,

„Ha újra megszületnék, akkor is így élnék”,

„Az élet a legjobb méreg”!

Szerencsére ezt meg is tehetjük, mert tombol a koncertélet. Mindenki úton van, folyamatosan zajlanak a bulik, egymást érik a fesztiválok: Rockmaraton, Fezen, RockBalaton, Tábor Fesztivál – és a sort még bőven lehetne folytatni.

Szóval úgy érzem, jelenleg jó állapotban van a magyar keményzenei színtér: színes, sokrétű, stílusgazdag. Nekünk, rajongóknak pedig csak annyi a dolgunk, hogy belemerüljünk az új megjelenések tengerébe, és minél több koncertre eljussunk.

És abban is csak reménykedhetünk, hogy legalább így marad ez a helyzet – az meg már csak hab lenne a tortán, ha még jobbá válna.