Szó se róla, ütős cucc a svéd The Haunted új anyaga: egy csomó jó dallal, remek gitárjátékkal, ami húz, üt, ver, vág – mindezt brutális hangzással tálalva. Tulajdonképpen tökre élveztem a hallgatását, mégis valahogy nem kezdtem el lebontani a tetőt a fejem fölül.

A The Haunted egy 1996-ban alakult svéd zenekar. Göteborgból származnak, bár mára a tagok már szétszóródtak a világban. A csapat stílusa death/thrash metal, melodikus groove-elemekkel megtűzdelve – ami nem is meglepő, hiszen két tag is játszott korábban a göteborgi színtér egyik alapzenekarában, az At The Gates-ben.

A Song of Last Resort-ot a következő zenészek rögzítették:

• Jonas Björler – basszusgitár
• Adrian Erlandsson – dob
  (ők a két ex–At The Gates tag)
• Patrik Jensen – gitár
• Marco Aro – ének
• Ola Englund – gitár

Ez már a zenekar 10. albuma, ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni, hogy nyolc év telt el a legutóbbi The Haunted lemez megjelenése óta.

Ezzel kapcsolatban mondta Marco Aro egy interjúban:

„Ha már ez a tizedik lemezünk, legyen agresszív! A The Haunted zenéje mindig is az adrenalinról szólt. Nem csináltunk semmi különöset – csak még jobban feltekertük. Olyan ez az album, mint egy hazatérés a rajongóinkhoz.”

A lemezt lendület, erő, pazar gitárjáték, bika hangzás és erős zenei megoldások jellemzik – mindemellett érett, összeszedett és kifinomult anyagról beszélhetünk.

A fentebb említett stílusjegyek már az első dalban, a Warhead-ben is érződnek – egy lendületes, húzós tétel, remek indításként. Az In Fire Reborn-ban is ott bujkál Göteborg szelleme, főként a gitártémákban, mindezt sebes tempóban. Hasonló dinamikát kapunk a Through the Fire-ben is.

A lemez egyik legerősebb pillanata a To Bleed Out, amelyben Björn "Speed" Strid vendégeskedik a Soilwork-ból – igazi csúcspont. Az Unbound és a Hell Is Easted dühödt gyorsasága pedig tovább feszíti a tempó határait.

A Collateral Carnage és a Salvation Recalled a zenekar melodikusabb oldalát villantja fel, majd érkezik egy újabb kiemelkedő dal: a komor, mégis dallamos Labyrinth of Lies. A lemezt a súlyos és nyomasztó Letters of Last Resort zárja – méltó levezetése ennek a tömény albumnak.

A produceri munkát a neves Jens Bogren látta el, aki dolgozott már a Kreator, az Arch Enemy és a Sepultura lemezein is. A Song of Last Resort kapcsán két találó hasonlatot is olvastam:
„Szögesdróttal körbetekert ölelés” és „zenei arculcsapás” – és tényleg. Ez összecseng Marco másik nyilatkozatával is:

„Az alkotói folyamat során igyekeztünk visszatérni a gyökerekhez, ugyanakkor friss hangzást hozni. Új energiával és szenvedéllyel közelítettük meg a zenét – és ez érződik is a végeredményen. Ez a lemez számomra nemcsak egy új fejezet, hanem egyfajta megújulás is.”

Végeredményben a Song of Last Resort egy tisztességes, becsületes, erős anyag, ami jól illeszkedik a zenekar életművébe – még ha nem is egy mérföldkő.