Érdekes, hogy régebben viszolyogtam a válogatásalbumoktól – őszintén szólva csak pénzkereseti eszköznek tartottam őket. Biztos van bennük ilyen szándék is. De úgy látszik, öregszem, változom, ne adj’ Isten, meg is értem arra, hogy értékeljem az efféle kiadványokat. Már csak azért is, mert ha valaki most ismerkedik egy zenekarral, az ilyen dalgyűjtemények alapján bátran nekivághat a sorlemezeknek.

Az egyik kedvenc zenekarom, a Báthori Zoltán vezette amerikai Five Finger Death Punch is válogatáslemezzel jelentkezett – mondjuk, elég prózai okból. Történt ugyanis, hogy korábbi kiadójuk a tudtuk nélkül eladta az eredeti master felvételeiket. Így úgy döntöttek, elébe mennek az eseményeknek, saját kézbe veszik az irányítást, és új életet lehelnek klasszikus dalaikba: Kevin Churko producer felügyelete mellett újra felvették és kiadták a legnépszerűbb szerzeményeiket.

Az első részre 14 számot (plusz 3 élő felvétel) válogattak össze a harmincból, amelyek streaming alapján a leghallgatottabbak voltak. A kiadvány fizikai formátumban (CD, Vinyl) és digitálisan is elérhető.

Maguk a dalok tényleg a legnépszerűbbek – meg persze a legjobbak is –, mérföldkövek a zenekar karrierjében. A lemez a mai kor kihívásainak megfelelő hangzással készült, modern háttérrel rögzítették, és Kevin Churko új produceri szemléletével értelmezték újra. Az eredmény: tisztább, erőteljesebb, technikailag frissebb dalok, amelyek érzelmileg és zeneileg is új dimenziót kaptak.

Na nézzük milyen lett ez a dalgyűjtemény.

Az biztos az Under And Over It, Wash Is All Away-nél erősebb kezdést nem lehet elképzelni, ráadásul az első dal nálam emocionális húrokat is megpenget, lévén ezzel ismertem meg őket. Aztán két lassabb dal jön, a Battle Born-al nem lehet mellé lőni, viszont az I Refuse meglepett, jól áll neki az In This Moment énekesnőjével elénekelt duett, abszolút csúcspont. (Egyébként egy spontán dologról van szó, mert a hölgy éppen Las Vegasban volt a felvételek alatt, és örömmel vállalkozott egy közös dalra.

Nekem a Jekyll és Hyde refrénje sosem jött be, a szám többi részével semmi bajom, ellenben a Wrong Side Of Heaven egy újabb csúcspont. Az ilyen típusú dalokban a Five Finger Death Punch mindig is erős volt. A Lift Me Up egy újabb csúcsdal, de ez megint a „nem lehet vele bakot lőni” szerzemény, igaz, hogy már annyira megszoktam, hogy egy kicsit hiányzik belőle Rob Halford. A Far From Home-ra meg a végén még visszatérek.

A Bad Company jobb, mint az eredet, valahogy olyan szépen áramlik, a másik feldolgozás a House Of Rising Sun pedig libabőr. A Gone Away nekem nem a kedvencem, ami viszont utána jön az valóban egy diadalmas finálé, a Remember Everything, a Coming Down és a The Bleeding kihagyhatatlanok egy ilyen lemezről.

A végére három koncertfelvétel is felkerült – én nem tettem volna rá őket, de nem rontják le az összképet.

A különböző platformokon a rajongók lelkesen fogadták a válogatást. Persze, mint mindig, most is akadtak negatív vélemények. Például egyesek szerint az album túlpolírozott, hiányzik belőle az a nyersesség, amely a korai lemezeket jellemezte. Ez igaz, valóban uniformizálták a hangzást – de éppen ez volt a cél. Ezért született meg ez az anyag.

A zenekar karakteréhez rengeteget tett hozzá Báthori Zoltán európai stílusa, ami mára egy kicsit háttérbe szorult. De ne feledjük: a Five Finger Death Punch egy ízig-vérig amerikai zenekar – és ez így is marad.

Az sem mellékes, hogy az eredeti tagok közül már csak Ivan Moody énekes és Zoli maradt, így természetes, hogy másként szól ez a lemez. És ha már Ivan: nagyon kedvelem a hangját – akár érzelmesen, akár üvöltve, akár dühösen énekel, mindig hiteles. Most pedig különösen éretten szólal meg – pontosan úgy, ahogy szeretem.

Álljon itt pár szó Zolitól is:

Aki szerint a Five Finger Death Punch rajongói a világ egyik leghűségesebb közössége, akik mindenben támogatják a zenekart.

Na és akkor a Far From Home, amelyet szándékosan hagytam a végére. Ezt az albumot épp hazafelé úton hallgattam, a busz ablakából néztem az elsuhanó tájat. Felhős volt az ég, de egy ponton áttört rajta a napfény, és fénylő csíkokban érte el a földet. Felemelő élmény volt.

Mi ez, ha nem egy jel? Egy jel, hogy még a Jóisten is úgy gondolja:
a Five Finger Death Punch zenekarnak küldetése van.
A dalaik megérintik azokat, akik kapaszkodót, reményt, örömöt vagy a fájdalom feldolgozását keresik – és találják meg – a zenéjükben.